eszkatológia

Eschatologia és igehirdetés

Az igehirdetés, amennyiben nemcsak bitorolja ezt a nevet, nem lehet más, mint az Igének alázatos és hűséges tolmácsolója. Annak az Igének, mely a „szent Bibliában, azaz Istennek Ó- és Újtestamentomában foglaltatott egész szent írásban" van adva számunkra. Olyan hűséges és alázatos tolmácsolója, hogy lényeges tartalmát csak az írásból veheti és ahhoz semmit nem tehet és abból semmit el nem vehet. Akár hozzátesz, akár elvesz, meghamisítja az Igét, hűtlen lesz megbizatásához és méltatlan az igehirdetés névre.

A halál mint álom. Az újszövetségi álomeszkatológia a görög sírfeliratok tükrében

Összefoglalás

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja.

Eduard Böhl (1836–1903) bécsi dogmatikus eszkatológiai gondolkodása

Eduard Böhl, a 19. század második felének tudós teológusa 1864-től 1899-ig volt a bécsi Protestáns Teológiai Fakultás Református dogmatikai tanszékének professzora. A Habsburg-kormányzat 1818-ban központi rendelettel tiltotta be a birodalom egész területén élő diákok számára a külföldi egyetemjárást, hogy ezzel az intézkedéssel akadályozza meg a német egyetemek liberális szellemiségének beszivárgását.

A teremtett világ evolúciója Jürgen Moltmann olvasatában

Jürgen Moltmann, a Tübingeni Egyetem nyugalmazott rendszeres teológia professzora a 20. század és napjaink egyik legjelesebb német református teológusa. Személyes és szakmai életpályája egyaránt rendkívüli és inspiráló. Világszerte ismert teológussá A reménység teológiája című könyve tette őt, amely már 1965-ös megjelenésekor nagy visszhangot keltett, és azóta számos nyelvre lefordították. Legnagyobb érdeme az eszkatológiának mint a keresztyén reménység forrásának „újrafelfedezése”, a jelenlegi világnak az eljövendő fényében történő megismerése.

A Magyar Református Énekeskönyv eszkatológiájának kritikai vizsgálata

Az 1996-os Magyar Református Énekeskönyv énekanyagának eszkatológiáját vizsgálja e dolgozat. A teológiai megalapozásban a XX-XXI. század nevesebb teológusainak eszkatológiai tanítása kerül bemutatásra: teológiai fejlődéstörténet, kialakult iskolák/irányzatok, nevesebb teológusok nézetei, az eszkatológia teológiai hangsúlyai. A második fejezet leíró jelleggel, valamint kritikailag vizsgálva mutatja be az énekeskönyv eszkatológiai tanítását.

Az 1. és 2. Tesszalonikai levél összehasonlítása különösképpen az eszkatológiára való tekintettel

A legnagyobb gondot a kutatóknak a két levél eszkatológiai tanítása okozza. Valóban ellent mond egymásnak a két levél eszkatológiai tanítása, vagy csupán más szemszögből közelíti meg az apostol a kérdést, a gyülekezet szükségeit szem előtt tartva? Helyet kaphat egymás mellett a két levél, mint két autentikus páli levél, vagy a második levél egy pszeudonim szerző munkája? Mikor keletkezett a két levél? Mi lehetett a 2Tessz megírásának az oka? Dolgozatomban ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat.