MA Thesis

Image

A Görgényi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei 1751-1752-ből

Jelen dolgozat keretein belül megpróbálunk egyféle képet alkotni a 18. századi görgényi egyházmegye életéről. Ehhez alapul vesszük az 1751−1752-es évekből származó jegyzőkönyveket, amelyek alapvető forrásai ennek az időszaknak a vizsgálatában. A dolgozat fő célja, hogy a jegyzőkönyveket nyomtatott változatban közölje, ezáltal elérhetővé téve a nagyközönség számára. Hasznos forrás lehet minden kutató számára, aki ennek a korszaknak a vizsgálatával foglalkozik, illetve aki a görgényi egyházmegye múltját, vagy egyes gyülekezeteinek a történetét vizsgálja.

Az ortodox istentisztelet szimbólumai és azok jelentése

Kutatásom során a következő kérdésekre keresem a választ: melyek azok a konkrét mozzanatok, amelyek kitöltik a liturgiát? Mit szimbolizálnak ezek? Mi történik az ikonosztáz falain belül és kívül? Mely részeket láthatja a gyülekezet, és melyeket nem? Mit jelképeznek a liturgikus eszközök? Hogyan valósul meg az üdvtörténet a liturgiai keretben?

A szenvedő Emberfia és az értetlen tanítványok

A dolgozat célja, hogy Jézus személyét ismerve megértsük a tanítványok életútját és sorsát. Az első fejezetben a bevezetéstani kérdéseket elemezzük. A második résztől kezdődően Jézus személyével és a tanítványokkal foglalkozunk. Jézust a méltóságjelzők által mutatjuk be, hogy megérthessük őt és személyének titkát, hogy ez alapján tiszta képet kapjunk a tanítványokról és a tanítványi küldetésről.

A hellenizmus hatása a keresztyén gondolkodásra, Alexandriai Kelemen Krisztus-Himnusza fényében

Dolgozatomban elsősorban Alexandriai Kelemen Krisztus-himnuszában található költői képek és eszközök, illetve teológiai gondolatok kibontására törekedtem. Ezáltal szerettem volna rávilágítani arra, hogy milyen hatással volt a görög filozófia Kelemen teológiájára, illetve a hellén kultúra mennyiben befolyásolta a himnusz gondolat- és képvilágát.

Vizitációs jegyzőkönyvek a Görgényi Református Egyházmegyében 1766-1768 között

Dolgozatom bevezető részében a szakirodalom segítségével lényeges információkat közlök a Görgényi egyházmegyéről, ennek kormányzási szerveiről (parciális zsinatról, esperesi vizitációról, illetve ennek céljáról, hatásköréről) és ugyanakkor tisztviselőiről is. A továbbiakban pedig a gyülekezetekben szolgáló lelkipásztorok és tanítók névsorának feltüntetése után, szolgálati helyüknek változását, illetve a változást előidéző okokat vizsgálom meg. A következő részben a lelkipásztorok, a tanítók és a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit tárgyalom.

Apa, mesélj!

Az emberek közötti kommunikáció leggyakrabban egy történés elbeszélése, ritkán kommunikálunk definíciókkal; a fogalmakat legtöbbször cselekménysorozatba szőjük, amiből aztán egy kerek egész kerekedik ki. A prédikációnak is ugyanerre a kerek teljességre kell törekednie. A mindennapi életünk alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Minden, ami velünk történik, az egy történésbe foglalható. Így hagyományozódtak át a bibliai írások is, előbb szóbeli módon. Igehirdetőkként mi ugyanebben, az üdvtörténetet továbbadó áthagyományozás folyamatában találjuk magunkat.

Az Árpástói Református Egyházközség története

Magiszteri dolgozatom témája az árpástói református egyházközség története. Ennek keretén belül kitérek településtörténeti adatok ismertetésére, mely során bemutatásra kerül Árpástó rövid monográfiája, a település nevének eredete és változata, földrajzi fekvése, etnikai és felekezeti megoszlása, a települést érintő legendák és szájhagyomány útján terjedő információk titokzatossága, valamint az ősi hagyományok értéke.

A lelkipásztor házassága és annak lehetséges válságai

Kutatásom célja felkutatni és megvilágítani azokat a tényezőket, melyek tönkre teszik a lelkipásztorok házasságát. Egyre nagyobb gondot jelentenek a zátonyra futott házasságok, nemcsak társadalmunkban, hanem egyházunkban is. Miért megy végbe napjainkban egyre nagyobb számban lelkipásztorok családjában a válás? Mi okozza ezt? Milyen megoldások vannak ennek elkerüléséhez? Lehet-e ezeket gyakorlatba fektetni, és ha igen, hogyan? Ezekre a kérdésekre igyekszem megtalálni a választ kutatásom során.