Theses
Bíró Alpár
› 2017
› Pages: 66
› Supervisor: Buzogány Dezső
Dolgozatomat hét nagy egységre osztottam fel. Az első nagy pontban a Nagyenyedi Református Egyházmegye rövid bemutatásáról lesz szó. A második pontban a kor református egyháztörténetéről teszek említést, bemutatva az uralkodókat. Harmadik pontban az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban a lelkipásztorok, tanítók és egyházfik névsorát fogom bemutatni táblázatban, a jobb átláthatóság kedvéért. Ettől a ponttól kezdődően a jegyzőkönyv feldolgozásával és bemutatásával foglalkozom. Az ötödik pontban a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot mutatom be, vázolva a lelkipásztorok, tanítók, illetve gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit. A hatodik pontban a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutatom, melyben szó esik az épületek állapotáról, a gyülekezeti földek és erdők helyzetéről, a lelkipásztorok béréről és a gyülekezetek anyagi helyzetéről. Hetedik pontban pedig az 1792.
›Egyháztörténet
› vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Derzsi Anita Izabella
› 2017
› Pages: 76
› Supervisor: Kállay Dezső
A Galata levél egyértelműen Pál apostol alkotása, amelyben az apostol röviden, de rendkívül éleslátóan és lényegre törően adja közre a keresztyén hit és élet elemi igazságait. Tartalmában meglepően közel áll a Rómabeliekhez írott levélhez, egyesek úgy vélik, hogy az előbbi vázlata az utóbbinak, amely sokkal részletesebben fejti ki a Galata levélben megjelent gondolatokat.2 Mint ahogy a legtöbb páli levél, ez is két fő részre osztható: egy teológiai (1–4) és egy etikai egységre (5–6), amelyek azonban szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A keresztyén szabadság témája explicit módon csak az etikai részben jelenik meg, ezért e szakasz tárgyalása előtt jó néhány dolgot meg kell vizsgálnunk azért, hogy a kérdést a levél alapján helyesen tudjuk értelmezni.
›Újszövetség
› szabad akarat, szabadság, Galata levél
› Galatians
Gombos Gábor József
› 2017
› Pages: 82
› Supervisor: Kiss Jenő
Isten az embert úgy teremtette, hogy párkapcsolatban éljen. A házasság az ember számára azt az alapot nyújtja, amelyet a föld biztosít a növény számára. Abban tud természetéből fakadóan igazán növekedni és kibontakozni. Istentől kapott felelősségünk alól nem szabad kibújnunk, nem várhatjuk el másoktól, hogy megtegyék azt, ami nekünk kényelmetlen helyzeteket jelent. Felelősséggel tartozunk azokért a gyermekekért, akiket Isten mireánk – és nem másra – bízott. Ha pedig a fiatalok eljönnek az ifjúsági bibliaórákra, táborokba, csendesnapokra, -hetekre illetve négy- vagy hatszemközti beszélgetésre, akkor azt használjuk fel a lehető leghasznosabban, azok épülésére. Lelkipásztorként kötelességünk a ránk bízott lelkeket pásztorolni minden téren, így a párkapcsolat terén is.
›Gyakorlati teológia
› lelkigondozás, párkapcsolat, férfi és nő, házasság, ifjúság-pásztoráció
Szombatfalvi Csongor
› 2017
› Pages: 99
› Supervisor: Koppándi Botond Péter
A hermeneutika egy összetett folyamat, amely során a lelkész, az értelmező különböző szövegeket, textusokat értelmez. Dolgozatomban erről a hermeneutika és a prédikációírás kapcsolatáról írok.
›Gyakorlati teológia
› hermeneutika, igehirdetés (prédikáció)
Szabó-Salánki Tibor
› 2017
› Pages: 88
› Supervisor: Buzogány Dezső
A történelem nemcsak arra való, hogy az ember megismerjen időpontokat, neveket és eseményeket, hanem, hogy okuljon is belőle. Az elődjeinktől mindenképp tanulhatunk, tanulhatunk lelki küzdelmeikből, nehézségeikből, de még hibáikból is.
›Egyháztörténet
› vizitációs jegyzőkönyv, Marosi Református Egyházmegye
Törő Attila Miklós
› 2017
› Pages: 136
› Supervisor: Buzogány Dezső
A jelenlegi dolgozat három jegyzőkönyvet dolgozott fel, mely jegyzőkönyvek 1956-ban vétettek fel. Ezek elemzéséhez látnunk kell az adott kor politikai és társadalmi jellemzőit, az 1948-ban kiadott törvényeket és ezek hatásait a társadalomra, egyházra. Ezután áttérek az egyházi életre 1945 és 1956 között.
›Egyháztörténet
› Erdélyi Református Egyházkerület, 1956-os forradalom, igazgatótanács, kommunizmus
Nagy Hunor Ferencz
› 2017
› Pages: 70
› Supervisor: Kolumbán Vilmos József
Az jegyzőkönyv tartalmát a következő szempontok figyelembevételével dolgoztam fel. Az első részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint fegyelmi hatósággal. Itt a lelkipásztorok, tanítók illetve a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeibe kapunk betekintést. A második részben a vizitáció úgy jelenik meg, mint gazdasági hatóság. Itt a megvizsgált gyülekezetek gazdasági helyzetéről informálódhatunk. Végül pedig közlöm a magát a Nagyenyedi református egyházmegye 1794. évi vizitációs jegyzőkönyvének az átírását. A dolgozat hasznos lehet azoknak, akik a 17-18. Század közötti Erdély egyházainak történelmével, kultúrájának felkutatásával, tanulmányozásával foglalkoznak. Másodsorban azoknak is ajánlom, akik megakarják ismerni a Nagyenyedi református egyházmegye gyülekezeteinek a múltját.
›Egyháztörténet
› vizitációs jegyzőkönyv, Nagyenyedi Református Egyházmegye
Bárocz Huba
› 2016
› Pages: 47
› Supervisor: Adorjáni Zoltán
A kanonikus ószövetségi könyvekben felbukkanó angyalok és az Újszövetségben olvasható angyaljelenések közötti eltérés minden bibliaolvasó ember számára szembetűnő. Az Újszövetségben csak nyomaiban felbukkanó angyaltan, a babiloni fogságra viteltől el egészen az újszövetségi iratok keletkezéséig alakult ki. Ennek megértése szinte lehetetlen az újszövetségi lokusok alapján, ugyanis az újszövetségi szerzők nem törekedtek e számukra magától értetődő hagyománynak magyarázására. Szakdolgozatomnak az a célja, hogy olyan átfogóbb képet nyújtson a deuterokanonikus és pszeudoepigráf iratok vizsgálata alapján, amely minden olvasó számára rendszerezett formában ad betekintést a korabeli zsidóság angyaltanáról.
›Ószövetség, Újszövetség
› angyal, angyaltan, intertestamentális kor
Szövérfi Mihály
› 2016
› Pages: 64
› Supervisor: Buzogány Dezső
A dolgozat első részében a tájegységről, a falu eredetéről és annak múltjáról beszélek, majd a fennmaradt iratok alapján megpróbálok hiteles képet festeni a falu lakosságáról. Ezt követően rátérek a Székelytompán folyó egyházi élet vizsgálatára, amelyből kiderül, hogy a gyülekezet mikor válik önálló egyházközséggé, és milyen módon, ütemben fejlődik a történelem során. Végül pedig röviden az egyházi iskola fontosabb eseményeit ismertetem.
›Egyháztörténet
› gyülekezettörténet, Székelytompai Református Egyházközség
Orbán Mihály
› 2016
› Pages: 46
› Supervisor: Adorjáni Zoltán
A Makkabeusok kora válságos időszaknak bizonyult a zsidó nép számára. Nagy Sándor (Kr. e. 336–323) halála után a Makedón Birodalom négy részre oszlik. Izrael két nagyhatalom, Szíria és Egyiptom határán helyezkedett el és mindkét birodalom igényt tartott rá. A különböző uralkodók hatalmi vágyai és harcai során a zsidó népnek könyörtelen küzdelmeket kellett megvívniuk a görögösítő politikával, kultúrával és vallással szemben. Ebben a kiszolgáltatott helyzetben a Makkabeus felkelés elkerülhetetlenné vált. A Hasmoneus (Makkabeus) család férfi tagjai kezükbe veszik a zsidó nép sorsát és életüket nem kímélve vívják ki Júdea függetlenségét.
›Újszövetség
› intertestamentális kor, makkabeusok, hellenizmus, 1 Makkabeusok, 2 Makkabeusok
Madaras Mihály Attila
› 2016
› Pages: 78
› Supervisor: Kolumbán Vilmos József
Az iskola történetének rekonstruálásában a kollégiumi értesítőket hívom segítségül. Emellett használható adatokkal szolgáltak a tárgyalt időszakban megjelent történeti munkák, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület különböző testületeinek gyűléseiről született jegyzőkönyvek. A munkában hangsúlyt fektettem a fontos események feltárása mellett arra is, hogy az olvasó képet kapjon a kollégium mindennapjairól, illetve azokról a tényezőkről, amelyek gyakran ellehetetlenítették az iskolában folyó munkát. Ezen dolgozatot áttekintve ráeszmélhetünk arra, hogy mennyire ki volt szolgáltatva egy ilyen tanintézmény az aktuális állami vezetés akaratának, és hogy az egyházi vezetőség, és a világi patrónusok és gondnokok közbenjárása nélkül lehetetlen lett volna a fennmaradása.
›Egyháztörténet
› iskolatörténet, Székelyudvarhelyi Református Kollégium
Gál Adél
› 2016
› Pages: 51
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
Órigenész emberi lélekről alkotott tanítása különösképpen figyelemre méltó, hiszen olyan gondolatrendszer tárulhat az érdeklődő elé, amely napjaink rendszeres teológiájában szinte egyáltalán nem kerül említésre. Éppen ezért tartom fontosnak a témával való foglalkozást, valamint ezáltal próbálok közelebb kerülni Isten és az emberi lélek kapcsolatának kérdésköréhez. Feltett szándékom (a teljesség igénye nélkül) művei alapján összegezni a lélekről, annak eredetéről és útjáról vallott gondolatait, valamint megvizsgálni, hogy mik lehettek mindazok a tényezők, amelyek befolyásolták e tanrendszer kidolgozásában.
›Rendszeres teológia
› dogmatörténet, Órigenész, lélek
Benedek Csongor
› 2016
› Pages: 95
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
A vallásos tisztelet több egy szükségletet kielégíteni képes cselekedetek sokaságánál, mert maga a tiszteletet kiváltó ok, ha észérvekkel magyarázhatatlan is, jelen van, és kiváltja a vallásos tiszteletet.
›Rendszeres teológia
› vallásosság, hit
Péter Tibor Levente
› 2016
› Pages: 46
› Supervisor: Kállay Dezső
Először megvizsgáljuk a bevezetéstani (izagógikai) kérdéseket, bemutatjuk a levél keletkezési körülményeit, fő sajátosságait, hogy alaposabb megértéshez jussunk a szöveg tanulmányozása során, majd a témánk szempontjából legfontosabb szövegrészek konkrét vizsgálatával foglalkozunk.
›Újszövetség
› Efézusi levél
Vékony Roland Ádám
› 2016
› Pages: 65
› Supervisor: Kiss Jenő
Ennek a munkának a célja az, hogy a tartalom mellett megtaláljuk, felfedezzük az ige formáját is. Igehirdetőkként sokszor beleeshetünk, beleesünk abba a hibába, hogy csak a tartalomra figyelünk. Arra, hogy hogyan kell azt átadnunk, már nem figyelünk. Sok lelkipásztor érzi, tudja azt, hogy nem prédikálnak másról, csak Isten igéjéről. Nem is tudnának másról prédikálni, Isten igéjét nem lehetne sem verssel, sem más irodalmi művel helyettesíteni. A tartalomhoz való ragaszkodásuk példaértékű és dicséretre méltó. De vajon mennyire figyelnek oda a formára?
›Gyakorlati teológia
› homiletika, igehirdetés (prédikáció), prédikáció formája
Bíró Botond
› 2016
› Pages: 56
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
Minden ember szembesül azzal, hogy a szabadsága korlátozott, nem mindig tehet meg mindent, de ha meg is teheti, akkor sem teljesen úgy alakul, amint szerette volna, mert valami befolyásolja annak tökéletes kimenetelét. Mindez annak a jele, hogy az akaratunktól függetlenül a dolgokat körülöttünk más dolgok is befolyásolják. A kérdés az, hogy ki és milyen mértékben, s egyáltalán mire is van szabad akarata az embernek?
›Rendszeres teológia
› dogmatörténet, szabad akarat
Bacsó István
› 2016
› Pages: 71
› Supervisor: Pásztori-Kupán István
Poitiers-i Hilarius Hyeronimus, Ambrosius és Augustinus mellett kétségtelenül a korai latin teológiai gondolkodás egyik kimagasló alakja. Dolgozatunkban Hilarius életét és teológiáját szeretnénk röviden bemutatni. Hilarius teológiai gondolkodása, apológiai munkássága, valamint hozzájárulása a nyugati szentháromságtan és krisztológia fejlődéséhez kulcsfontosságú. Hilarius életét és teológiájáta már ismert teológiai-és dogmatörténeti alapon közelítjük meg, majd rátérünk az egyházatya életének és teológiájának tárgyalására. Az első részben tehát a dogmatörténeti kontextust elevenítjük fel, a Nicaeai zsinat utáni eseményeket, a kor témábavágó hitvallásait mutatjuk be röviden. A második főrészben Hilarius életrajzi vonatkozásait tárgyaljuk, majd a harmadik részben teológiáját ismertetjük, pontosabban teológiájának szentháromságtani és krisztológiai aspektusait az ariánus-és homoiánus viták összefüggésében.
›Rendszeres teológia
› dogmatörténet, Poitiers-i Hilarius, szentháromságtan, egyházatyák
Pop Péter Ádám
› 2016
› Pages: 49
› Supervisor: Buzogány Dezső
Báthory Gábornak az egyházpolitikája, tulajdonképpen a Báthoryak egyházpolitikájának a folytatása. Először is azt fogom megnézni, hogy milyen volt az egyházi helyzet, amikor Báthory Gábor trónra került, és hogy ezután pedig ő maga mit tett egyháza helyzetéért, akár közvetlen vagy közvetett módon. Mindezt négy téma kidolgozásában fogom tárgyalni. Első a kolozsvári református eklézsia, a második a Szilágyságban hozott rendelkezése, harmadik Foktűi Máté, a hajdúk református papja és a hajdúk viszonya Báthory Gáborhoz, a negyedik pedig az Ágostai hitvallású evangélikus egyház létrejötte Magyarországon és Erdélyben.
›Egyháztörténet
› vallás és politika, erdélyi református egyháztörténet, Báthori Gábor
Petkes Csilla Ilonka
› 2016
› Pages: 80
› Supervisor: Kállay Dezső
Úgy gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akit az Apostolok Cselekedetei elején olvasottak, illetve a többi újszövetségi iratokban található ősgyülekezetről szóló híradások nem csupán csodálatra indítanak, hanem mély vágyat is keltenek bennem a felől, hogy mai gyülekezeteinkben ugyanaz a lelkesedés, buzgóság, Isten megismerése utáni vágy legyen jelen, mint az első gyülekezet életében volt.
›Újszövetség
› ősgyülekezet, Jeruzsálem, ókori keresztyénség
Domokos Norbert István
› 2016
› Pages: 79
› Supervisor: Buzogány Dezső
Más egyházközségekhez képest, a Marosludasi Református Egyházközség fiatal, hisz csak 127 éves, de még erről a 127 évről sem tudtam sokat. Dolgozatom hasznos lehet mindazok számára, akiket foglalkoztat a marosludasi egyházközség története, valamint Marosludas történelmi múltja.
›Egyháztörténet
› gyülekezettörténet, Marosludasi Református Egyházközség