Theses

Kutatásom célkitűzése feltárni azokat az összefüggéseket, amelyek a teológus-hallgatók pályaválasztása és szocio-kulturális környezetük között fennállnak. Korábbi kutatásomból fakadó feltételezésem szerint a szociális és kulturális környezet nagymértékben befolyásolja a lelkészi pályaválasztást. Az ekkléziológiai perspektívára való összpontosítás fontos adalékkal szolgálhat a személyi narratívák elemzésében. Előreláthatólag kutatásomból kitűnik majd, hogy a teológushallgatók személyi narratíváiban milyen szerepet játszik az az egyházi közösség, ahonnan származnak.

Szakdolgozatom témája és egyben címe is, a férfi és a nő kapcsolata Jézus és Pál apostol etikai tanításában. Azért választottam ezt a témát, mert fontosnak tartom ebben a manapság igen vitatott kérdésben a bibliai alapokhoz való visszatérést. A házassággal kapcsolatos viták minden korban, így ma is súlyos kérdéseket vetnek fel, melyekre mi keresztyének a Szentírásban kereshetünk választ. Dolgozatomban tehát Jézus és Pál apostol tanításait vettem alapul. Jézus tanításait a Márk és Máté írása szerinti evangéliumok alapján tárgyaltam, míg Pál apostol tanításait a Korinthusi, Kolossébeli és Efézusi levelek alapján vizsgáltam.

Jelen dolgozat Karl Barth-nak a vallással kapcsolatos máig vitatott nézetét helyezi nagyító alá. A 20. század fordulóján protestáns teológiáját jellemző liberális tendenciával élesen szembeszegülő Barthot még a „keresztyénietlenség” vádjával is megillették radikális vallás- és egyházkritikája miatt. Ennek dacára érdeme visszavonhatatlan, hiszen egy olyan hullámot indított el a protestáns teológusok körében, mely hatására az Ige visszakerült az őt megillető helyre, a teológia középpontjába.

Jelen dolgozat a predikatív „én vagyok” mondások hagyománytörténeti kutatásával foglalkozik. Az elmúlt néhány évtizedben János evangéliumának kutatása nagy fejlődésen ment keresztül: mivel a János evangéliuma „csupán” teológiai mű, ugyanakkor filozofikus bonyolultsága és metaforikus beszédei miatt nem használható konkrét történelmi kutatásokra, ma már a bibliakutatás igyekszik a szinoptikusok szintjén kezelni a negyedik evangéliumot is. Ez azt jelenti, hogy különösen a memory research keretén belül a János evangéliuma ma már a történeti Jézus-kutatás egyik fókuszpontja. A dolgozat ehhez a kutatási irányhoz kíván csatlakozni.

A szombatosok történelmét három nagy korszakra szokták osztani: az első a 16. század közepére tehető, amikor kialakult a szombatos vallás, és megjelenésével szinte egyidőben elkezdődik az üldözésük is. A második korszak Péchi Simon nevéhez köthető, ekkor virágzott a szombatos vallás, ekkor született a legtöbb énekük és ekkor alakult ki dogmatikájuk is. A harmadik korszak Péchi halálával kezdődött és 1867-ig tartott, amikor felvették hivatalosan a zsidó vallást. Dolgozatom során a harmadik korszakkal foglalkozom.

Az unitárius liturgia történetének mindent átfogó részét ismertető mű megírásával eleddig még senki sem foglalkozott, csupán részletek ismertetésével, s dolgozatom is valami effélét nyújthat. Azonban bízom abban, hogy próbálkozásom mégsem lesz hiábavaló, hiszen dolgozatom egy helyre próbálja tömöríteni az elmúlt majd’ 450 esztendő liturgiai ismereteit.
Kutatásaim egy részét a levéltári és könyvtári anyagok képezik, nagyobbik részét a Keresztény Magvetőben megjelentetett tanulmányok, dolgozatok cikkek. E mellett segítségemre volt még az Uzoni-Kozma-féle Egyháztörténet, korabeli magán tulajdonban lévő énekes- és imakönyvek, és más különböző tanulmányok, folyóiratok.

Munkám során tehát főképpen a jegyzőkönyv anyagainak a tanulmányozására és tematikus rendszerezésére szorítkoztam. Igyekeztem az izgalmasabb bejegyzéseket részletesebben, egyeseket akár szóról-szóra közölni, míg a kevésbé nagy jelentőséggel bíró eseteket csak vázlatosan megemlíteni. Végig ott volt a szemem előtt a kérdés, hogy vajon miként éltek a XIX. század közepén a gyülekezeteinkben élő hívek, és milyen kérdések, nehézségek vagy örömök voltak, azok, amik foglalkoztatták őket.

Dolgozatom fő célkitűzése, amint az a cím is tükrözi, József és Aszeneth apokrif irata és az Újszövetség közötti kapcsolat vizsgálata. Célom: felhívni a figyelmet arra, hogy az Újszövetség kutatása során nem szabad megfeledkeznünk az apokrif iratok fontosságáról.

A jelenkor társadalmában egyre gyakoribb, hogy általánossá vált, kész mintákat, sablonokat veszünk át elődeinktől, azokat gyakoroljuk, de értelem nélkül. Ahhoz, hogy megértsünk mai világunkat, a dolgok rendjét és értelmét, vagy akár egy mai, talán értelmetlennek tűnő gyakorlatot, meg kell keresnünk annak eredetét, szükséges visszamennünk a gyökeréig. Fontos meglátnunk, hogy pár évtizeddel, évszázaddal ezelőtt mi tette indokolttá egy gyakorlat bevezetését. Így van ez az egyházban is. Ezek átgondolásakor folyamatos összeütközésekbe kerülünk egyházunk jelenkori gyakorlatát illetően is. Ahhoz, hogy ma az egyházzal foglalkozzunk, szükséges a reformáció korának egyházfelfogását is megértenünk. Az alábbiakban a reformációnak egy kezdeti szakasza, a 16. és 17. század kerül vizsgálat alá, annak egy egyedi műfaja, az egyházfegyelem tanulmányozásán keresztül.

Ebben a szakdolgozatban napjaink társadalmának egy érdekes, vallásos szempontból is aktuális jelenségét vizsgálom. A szociológiában élménytársadalomként ismert jelenséget fogom ismertetni, és a vallásszociológia területére érvényes vonatkozásait bemutatni. Emellett egyházi reakciókat mutatok be erre a jelenségre.

Kálvin János, mint reformáció korának, nagy írásmagyarázója és Dietrich Bonhoeffer, mint „Karl Barth szövetségese”, a modern teológiai szemlélet egyik legjelentősebb képviselője munkásságának jellemvonásait hozom ebben a dolgozatban szintézisbe. Célom, hogy a két eltérő korszakban élő írásmagyarázó munkájában fellelhető különbözőségekre rávilágítsak, hogy a Szentírás e részét még jobban megértsem, és a két írásmagyarázó célkitűzéseit az akkori kor fényében megragadjam.

Dolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.

A tudományos vizsgálódásban nem megengedhető, hogy az emberi meghatározottság által a kutató szubjektív álláspontja érvényesüljön, hanem az adatok feltárásakor törekednie kell az objektív magatartásra, a forráshasználatban nem járhat el önkényesen, valamint számolnia kell az adott adatokkal, forrásokkal kapcsolatos ellenvéleményekkel is. Mindezen kutatói magatartásra élő példa újszövetséges teológiai professzor, akinek a feltámadásról szóló sajátos szemléletének bemutatására jelen dolgozatban vállalkozom. Nézetei és kutatáseredményei azért sajátosak, mert a történeti kutatás módszereivel közelíti meg a feltámadás kérdését, azaz történelmi vonatkozásban vizsgálja azt.

Dolgozatom két nagy egységből áll. Az első fejezet általánosan mutatja be a népi vallásosságot és néphitet. A második fejezet szerkezetileg is az elsőre épül; az általánosan bemutatott témákat itt Györgyfalva vonatkozásában mutatom be. Ennek a fejezetnek alapját a falubeli adatközlőkkel készített interjúk képezik, melyeknek teljes szövege a Függelékben található. Az elbeszélések alapján sikerült a liturgiai elemek és népi vallásosság kölcsönhatását megvilágítani, ugyanakkor dolgozatom értékmentő jelleget is kapott. A beszámolók, mesélések alapján olyan elveszőben, kihalóban levő értékeket sikerült rögzítenem, melyek nem csak nekünk, hanem az utánunk következő korok számára is igen hasznosak lehetnek, és melyekből a XXI. századi embernek tanulnia kellene életmódot, felfogást, hitéletet, közösségi életet.

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a kutatók hogyan vélekednek az Ószövetség és mítosz kapcsolatáról. Előbb a Genezis 1-ben lévő teremtéstörténet és mítosz kapcsolatát fogom tárgyalni. Ezután, Ezékiel Tírusz elleni jövendölésében lévő mitikus elemeket fogom megvizsgálni. Végül, a Dániel 7-ben lévő mitikus elemeket fogom elemezni.

Szakdolgozatomat három főrészre építettem fel azért, hogy ez által is segítsem az olvasót a jobb áttekinthetőségben. Az első főrészben a Nagyenyedi Egyházmegye történelmét, kialakulását, tárgyalom. A második főrészben eltávolodok az Egyházmegyétől és a protestáns egyháztörténelem oldaláról vizsgálom meg a 17-dik század második felét valamint a 18-dik század elsőfélét. A harmadik főrészben az átírt vizitációs jegyzőkönyvet mutatom be az adott helyzetekre, gyülekezeti sajátosságokra bontva azt.

Az unitárius papi pályára készülő diákok képzése hosszú múltra tekint vissza. A szakszerűbb lelkészképzés és a kimondottan erre a célra elkülönített teológiai kurzus beindítása azonban mintegy másfél évszázaddal ezelőtt kezdődött el csupán. Az elmúlt másfél évszázadban tehát számos olyan lépést tettek az oktatás javítására, amely ennek a képzésnek az elkülönítését és intézményesített átszervezését, szervezeti változtatását eredményezte. Amíg a XIX. század közepén a papi pályára készülő diákok az addigi megszokott filozófiai tanfolyam elvégzését követően még két évig folytatták teológiai tanulmányaikat, addig a század végére ezt a képzést már főiskolai rangra emelték, és a megválasztott dékán vezetése alatt külön nevet is adtak neki.

Dolgozatomban az 1894-1900-as évek történéseivel foglalkozom. A kidolgozásnak alapjául szolgáltak a Felsőboldogfalvi Református Egyházközség levéltárában található presbiteri jegyzőkönyvek. A dolgozat kilenc fejezetből áll, ezek pedig különböző témaköröket fejtenek ki.

A gyermekek naponta különböző nehézségeken mennek keresztül: félnek, szoronganak, pánikolnak, megvan az ő életükben is a veszély arra, hogy bizonyos krízishelyzeteket éljenek át. Legtöbbször nem vesszük figyelembe a családi gondokat, az életükben adódó pillanatnyi nehézségeket. Ilyen problémák esetén a XXI. század felnőtt embere segítséget kér, legtöbbször szakembertől, vagy segítő csoportokhoz csatlakozik, de a gyermekeknek van kihez fordulni? Ki tudna segíteni ebben a helyzetben a jövendő gyermekének?

A 17–18. századi pietizmus házassághoz és nemi élethez való viszonyulásának kérdése nagyon összetett. Ez abból adódik, hogy ezen szellemi mozgalom képviselői különbözőképpen értelmezték a házasság és a számukra kényes szexualitás témáját. A felmerülő kérdésekre adott válaszaik gyakran annyira eltértek más kortárs pietisták válaszaitól, hogy szinte különböző szellemi irányzatok képviselőinek tűnnek. Jelen dolgozatban nyolc olyan pietista műveit fogjuk górcső alá venni, akik mélyrehatóan foglalkoztak a házasságot és a szexualitást érintő kérdésekkel. Dolgozatunk első felében életpályájukat és fontosabb műveiket fogjuk röviden bemutatni, második felében pedig megpróbálunk minél teljesebb képet adni arról, hogy mire is jutott a pietizmus a házasság és a nemi élet kérdését illetően.