Bancea Mátyás-Dániel

The ethical discourse about euthanasia is a rather controversial topic, recent lowering of age requirements just made it more relevant. This study aims to present the reader with the contemporary legislations and practical methods about different forms of euthanasia concerning minors. As a reformed christian, it is alarming to watch, how the legislations about euthanasia are becoming more and more accepted, defined and upgraded in recent years. The latest update happened just last year, in 2024, when the Netherlands gave green light to the practice of euthanising children aged between 1 and 12 years. Even though the authorities and several physicians are involved in the process, and they claim that it is a well documented and safe practice, many feel that they have crossed a dangerous border. As such, I felt compelled to research this topic, and in this study about child euthanasia, I aim to track the history, legislations, ethical discourse, the psychological aspects concerning its’ theory and practice in Europe today. At the end of my work I evaluate these findings based on the protestant reformed tradition, a lens that I believe, many are still looking through in Europe to this day.

​Az eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának. Annak ellenére, hogy ezekben a folyamatokban több orvos és egyéb döntéshozó szervek is részt vesznek, valamint egy meglehetősen biztonságos gyakorlatként mutatják be ezeket, sokan mégis úgy vélik, hogy veszélyes határokat lépnek át. Ennek apropóján szükségét éreztem annak, hogy behatóbban foglalkozzak a témával. Ebben a dolgozatban röviden szeretném megvizsgálni a gyermekek eutanáziájának – főként európai –, történetét, jelenlegi jogi hátterét, etikai kérdéseit, valamint érzelmi és pszichológiai hatásait. A dolgozat végén kiértékelem az eredményeimet, mindezt a protestáns, református keresztyén etika lencséjén keresztül teszem. Meggyőződésem, hogy sokan vannak még, akik ezen a lencsén keresztül figyelnek Európában.

Ez a tanulmány az anglikán Book of Common Prayer és A Magyar Református Egyház Istentiszteleti rendtartásában szereplő kazuáliák liturgiájának összehasonlítását célozza. A liturgiáink célja rendszerint az, hogy komoly teológiai megfontolással, minden fölösleges elem nélkül, a Szentírás tanítását minél pontosabban követve bonyolítsuk le istentiszteleteinket. Időről időre célszerű tehát ezeket megvizsgálni, hogy még mindig relevánsak-e, tartalmaznak-e hiányosságokat teológiai szempontból, még mindig alkalmasak- e rendeltetésük betöltésére. A keresztyén liturgián belül egészen egyedi helyet foglalnak el a kazuáliák, név szerint: a konfirmációi, házassági és temetési liturgiák. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy ezeknek az anglikán és a magyar református tradícióban kialakult változatait összehasonlítsam. Mindezt azért teszem, hogy olyan következtetéseket tudjak levonni, amelyek esetleg segíthetnek egyházunk liturgiai gyakorlatának színesítésében, esetleges pontosításában, az új megoldások keresésében. Az anglikán liturgia, minden kötöttsége ellenére, szinte azonos hitvallási alapokon nyugszik a magyar református istentiszteleti gyakorlattal. Mai legitimitását pedig az az egyszerű tény is mutatja, hogy a Book of Common Prayer jelenleg használt kiadása az 1662-ben kiadott változatnak csupán egy nyelvileg felújított változata. Elgondolkodtató tehát, hogy vajon minek köszönheti, hogy érvénye évszázadok múltán is megmaradt. Ez segíthet nekünk olyan liturgiák kialakításában, amelyeknek alapja kizárólag a Szentírásban van, ezáltal pedig a legalkalmasabbak az egyházi gyakorlatra.