Az eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának. Annak ellenére, hogy ezekben a folyamatokban több orvos és egyéb döntéshozó szervek is részt vesznek, valamint egy meglehetősen biztonságos gyakorlatként mutatják be ezeket, sokan mégis úgy vélik, hogy veszélyes határokat lépnek át. Ennek apropóján szükségét éreztem annak, hogy behatóbban foglalkozzak a témával. Ebben a dolgozatban röviden szeretném megvizsgálni a gyermekek eutanáziájának – főként európai –, történetét, jelenlegi jogi hátterét, etikai kérdéseit, valamint érzelmi és pszichológiai hatásait. A dolgozat végén kiértékelem az eredményeimet, mindezt a protestáns, református keresztyén etika lencséjén keresztül teszem. Meggyőződésem, hogy sokan vannak még, akik ezen a lencsén keresztül figyelnek Európában.
A gyermekek eutanáziájának jelenkori etikai problémája
Contributor
Tartalmi besorolás
Szakdolgozat típusa: MA Szakdolgozat
Szakterület: Rendszeres teológia
Kulcsszavak: etika, gyermek, eutanázia