Repozitórium index

A licenciátusi dolgozatomban egy általános leírást nyújtok a 19. századról, Erdély népességéről. Az 1785-ös népszámláláson a magyarok létszáma Erdélyben mindössze 33%. Az akkori kor mezőgazdasága, ipara és kereskedelme akkor kezdett fellendülni és a kulturális épp fellendülőben volt. Láthattuk, hogy a kultúrában is jelentős fejlődés kezdődött, hisz fellendült a könyv írás és nyomtatás, így könnyebbé és elérhetőbbé vált a tanulás, ennek következtében több és több ember járt iskolába és művelte magát. Egyházi szempontból kétségtelenül az egyik, ha nem a legfontosabb esemény az II. József a Türelmi Rendeletének a kiadása volt. Előzményei közé tartozott, hogy Mária Terézia idejében olyan törvény volt érvényben, ami nem engedte meg a protestáns híveknek a szabad vallásgyakorlást az ország bármely pontján, csak a kijelölteken. II. József ezt akarta felszámolni a Türelmi Rendelettel.

Már megszokottá vált, hogy a tudományos világ folyamatosan ésszerű magyarázatot igyekszik keresni a Bibliában leírt csodákra. Szinte évente felröppen egy-egy hír a médiában, hogy tudományos magyarázatot találtak, valamelyik Bibliában leírt eseményre. Ilyenkor mindig felmerül a kérdés, vajon miért olyan fontos az emberiségnek, megcáfolni a Biblia hitelességét? A magiszteri dolgozat megírása rendjén megoldást keresek a következő kérdésre: hogyan értelmezhetőek Lukács evangéliumában a Jézus csodáiról szóló elbeszélések? Kutatásom ezen célkitűzésével tehát a Jézusról szóló csodaelbeszélések megértését igyekszem megvizsgálni, rámutatva ezáltal arra, hogy Jézus Krisztus csodái nem véletlenszerűen történtek, hanem mögötte a Mindenható Isten áll, és így Jézus cselekedeteiben felismerhető Isten cselekedete.

„Józsué pedig sorsot vetett nekik Silóban, az Úr színe előtt és elosztotta ott Józsué a földet Izrael fiai között az ő osztályrészük szerint” - olvassuk Józsué 18,10-ben. Az ókori világban az adminisztráció a mai értelemben fejletlen volt, az ember nem találkozott lépten-nyomon bírósággal, amely ügyes bajos dolgait eldönthette volna. Ezért szükség volt olyan rendszerre, amely ezt a hiányosságot pótolta. Talán ez indokolta részben a sorsvetés gyakorlatát Izraelben, de általában az ókori Közel-Keleten is. Ugyanakkor ennek a társadalmi gyakorlatnak vannak teológiai vonatkozásai is. Józs 18-ban a sorsvetés JHVH akaratának kifejeződéseként jelenik meg. Az a tény, hogy a sorsvetés JHVH színe előtt történik az azt jelentette, hogy a föld úgy került elosztásra, ahogyan azt JHVH szerette volna. A sorsvetésnek tehát egyúttal kijelentés, isteni döntés értéke van, mert a sorsvetés eredménye JHVH akaratát tükrözi.

Kutatói munkánk során arra vagyunk kíváncsiak, hogyan tanít Erasmus a sákramentumokról. Nagyon érdekes és egyben furcsa módon feltűnő is az, hogy Erasmus, aki mindvégig tudatosan megmaradt a Római-Katolikus Egyház tagjává, műveiben a pápai tekintély alatt működő egyháztól sok mindent eltérően gondol és másképpen tanít. Ami a sákramentumokat illeti, valahányszor Erasmust olvastuk, mindig az tűnt fel, hogy a keresztség és az úrvacsora két szentsége a többihez képest mintha fontosabb szerepet kapna műveiben és levelezéseiben. Dolgozatunk célja, közelebbről megismerni azokat a hatásokat, eszményeket és teológiai gondolatokat, amelyek alapján Erasmus a ceremoniális egyházi szolgálatokról gondolkodik, közelebbről azt, ahogyan a sákramentumokról beszél. Erasmust, mint teológust kutatjuk, és főként a sákramentumokról alkotott tanítását vázoljuk föl.

Értekezésünk célja megvizsgálni és bemutatni a Jézus által véghezvitt csodák sajátosságait, és azt, hogy milyen lelkigondozói jellegzetességek nyilvánulnak meg ezekben.

A keresztyénség történetét lineáris időrendi sorrendben olvasva döbbenhetünk rá arra, hogy szinte minden korban voltak gondolkodók, akik sajátos módszerek által próbálták megújítani az egy igaz hithez vezető utat. A reformáció nem 1517 október 31.-én, Luther Márton 95 tételének közzétételével kezdődött. A reformációt számtalan gondolkodó előzte meg – csak a nagyobb előreformátorokat említve: Vald Péter, John Wycliff, Husz János, Girolamo Savonarola – mind hozzájárulva a reformátori hitvallások megfogalmazásának folyamatához. Desiderius Rotterdamus Erasmus számtalanszor bizonyította, hogy kortársai nem hiába illették a „humanisták fejedelme” címmel. A nagy tekintélyű tudós életműve, jóllehet sajátos módon, de minden tekintetben azt bizonyítja, hogy Erasmus sokat fáradozott az igaz hit felébresztése és a keresztyén élet megújítása érdekében. A kettőt egy kifejezés alá zárta, és a „philosophia Christi” kollokációval fejezte ki.

Az ókori Mári-i és ninivei királyi levéltárból származó prófetikus szövegek alapján a kutatók megállapították, hogy a női prófétaság nem volt szokatlan jelenség az ókori Közel-Kelet társadalmaiban. Nem volt ez másképp Izraelben és Júdában sem. Az Ószövetségben öt olyan nőt találunk, akiket a bibliai szöveg prófétának nevez. Ezek a következők: Mirjám, Debóra, Hulda, Ézsaiás könyvének névtelen prófétanője, és Nóadjá. Ez a szám csekélynek tűnhet, ha figyelembe vesszük a bibliai férfi próféták létszámát. Azonban néhány kutató feltételezi, hogy több prófétanő tevékenykedett az ókori Izraelben és Júdában, akikről nem számol be a Héber Biblia. Még ha így is van, nyilvánvaló, hogy férfiak nagyobb számban gyakorolták a prófétai hivatást, mint a nők. A hangsúly mégsem a számarányokra esik, hanem arra, hogy észlelhető-e funkcionális különbség férfi és női próféták közt, illetve milyen volt környezetük hozzájuk való viszonyulása?