Repozitórium index
Publikáció › Kozma Zsolt › 2017 › Pages: 30Elkészítettem írásaimnak jegyzékét, azért is, hogy lássam, mi mindent írtam össze (vissza), azért is, hátha valaki hasznát veszi. Absolon még életében emlékoszlopot állított magának, hogy nevének emlékezete fennmaradjon (2Sám 18,18). Noha én jó lelkiismerettel állítom, hogy nem akarok kérkedni, mert tudom, hogy egy bibliográfia kívülről nagyon mutatós, de az írások tartalma mindig szerényebb, ebben nem az én lelkiismeretem a bíró, hanem az, aki ismeri még gondolataimat is. A kronologikus rendbe szedett jegyzék minden írásomat tartalmazza 1960-tól kezdve, függetlenül attól, hogy nyomtatásban megjelent vagy sem.
Publikáció › Márton János › 2020 › 113 › 5 › Pages: 429--451A Chagiga (Ünnepi áldozat) traktátus a Moéd (Kijelölt idő, „ünnep”) rend utolsó, 12. traktátusa. A traktátus a Misnában és a Toszeftában is három fejezetből áll, a Babilóniai Talmudban 27 oldal, a Jeruzsálemi Talmudban pedig 22. Gemara is tartozik hozzá. A traktátus első részének az fő kérdése, hogy a három zarándokünnepen miként és kinek kell kötelező módon megje-lennie Isten előtt, illetve kik azok, akik felmentést kapnak a kötelezettség alól, és miért?
Publikáció › Juhász Zoltán › 2020 › 113 › 5 › Pages: 452--481Eduard Böhl 1864 őszén kapott kinevezést a bécsi Protestáns Teológia Fakultásának református dogmatikai tanszékére. Az 1819-ben alapított intézményben az ágostai hitvallású evangélikus felekezetű professzorok mellett egyedüliként képviselte a helvét hitvallású protestánsokat. Harmincöt éven át végzett tanári szolgálatának ideje alatt nemcsak dogmatikát és szimbolikát oktatott, hanem bibliai teológiát, keresztyén apologetikát, vallásfilozófiát és pedagógiát is. A teológiai tudományok között mindenkor kitüntetett figyelmet szentelt egyfelől a krisztológia témakörének, másfelől pedig – ami a szívéhez különösen is közel állt – az Ótestamentum hermeneutikai vizsgálatának.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2020 › 113 › 5 › Pages: 482--490A tudományág szabályainak, elméleti és gyakorlati módszereinek részletezése tovább folytatódik, de már ezekből az egyszerű példákból is jól látható Melanchthon törekvése és szándéka: egyháziassá szelídíteni a klasszikus (pogány) gondolkodástudományt. Felismerte ugyanis hasznát az igei tudomány területén, és az igehirdetésre való készülés folyamatában. Felfedezte, hogy a teológia ezzel szakszerűbb lesz, a prédikáció pedig mélyebb, tartalmasabb, igeibb. Tetten érhető pedagógusi gyakorlatiassága és azon szándéka, hogy minden áron használjon diáknak és lelkésznek egyaránt a sajátos reformátori teológiai rendszer kiépítésével és tudományos megerősítésével. Ezzel pedig örökre beírta nevét a protestáns igei tudomány és a pedagógia emlékkönyvébe.
Publikáció › Kulcsár Árpád › 2020 › 113 › 5 › Pages: 491--522Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs.
Publikáció › Kulcsár Árpád › 2020 › 113 › 5 › Pages: 523--528Ford. Fazakas Enikő, Kovács Zoltán, Kun Lajos, Némedi Gusztáv, Oláh Attila. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke, Debrecen 2001, 132. old.
Publikáció › Steiner József › 2020 › 113 › 5 › Pages: 534--537Ford. Székely György, Gondáné Kaul Éva, Pálhegyi Kriszta, Daray Erzsébet. Harmat–KIA, Budapest 2020, ISBN 978-963-288-034-1, 568 old.
Publikáció › Steiner József › 2020 › 113 › 5 › Pages: 537--539Evangéliumi Kiadó – Koinónia Kiadó, 2020, ISBN: 978-615-5624-84-1, 978-615-5624-85-8 pdf, 978-615-5624-86-5 epub, 978-615-5624-87-2 mob, 78 old.
Publikáció › Papp György › 2020 › 113 › 5 › Pages: 539--541Die Griechischen Christlichen Schriftdsteller der ersten Jahrhunderte. Band 26. Walter de Gruyter, Berlin 2020, ISBN-10: 3110671360; ISBN-10: 3110671360, 237 old.
Metaforaalkotás János evangéliumában. Az „élő kenyér” metafora megalkotásának vizsgálata nyelvészeti szempontból
Publikáció › Józsa Bertalan › 2020 › 113 › 4 › Pages: 309--352János evangéliumának jelképes nyelvezete komoly kihívás az olvasó számára, ezért a bibliamagyarázók már a korai egyház korában, vagyis az evangélium egyházi használatának kezdete óta „lelki evangéliumként” utaltak rá, és élesen megkülönböztették azt a másik három evangéliumtól. Ez a lelkiség a metaforikus nyelvezetben nyilvánul meg, értelmezése pedig nem evidens. A kutatók között mai napig nem csillapodik a heves vita az átvitt értelmű szavak, kifejezések és perikópák meghatározásáról, azoknak szövegbeli funkcionalitásáról és céljáról, teológiai értelmezéséről, a metaforikus képek forrásanyagáról, illetve az „Én vagyok” mondások típusairól.
Publikáció › Bekő István Márton › 2020 › 113 › 4 › Pages: 353--376Napjaink szövegértelmezési eljárásai között a történetkritika jelenti a klasszikus és követendő utat. A mögöttünk hagyott évtizedekben megjelent új impulzusok és szövegértelmezési szempontok nemhogy gyengítették volna a jól bevált irányt, hanem erősítették annak eredményeit. A lélektantól, szociológiától és irodalomtudománytól nyert felismerések egyre hatékonyabban beilleszkedtek az eddigi irányzatokba, sőt a régiek is új felismeréseket kaptak. A Református Szemle már jelentetett meg tanulmányokat az új hermeneutikai szempontokról, valamint azoknak a szövegértelmezésben alkalmazott felismeréseiről. Többek között esett már szó a hatástörténetről, de a recepciókritikáról is. Ez utóbbi foglalkozik az olvasó értelmezésbeli tevékenységével és az olvasási folyamattal, amelynek során előáll a szöveg jelentése. Világi képviselői között találjuk Wolfgang Iser, Umberto Eco és Hans Robert Jauss nevét.
Szakdolgozat › Benczédi Zsófia › 2021 › Pages: 216 › Supervisor: Koppándi Botond PéterA dolgozat megírásával az volt a célom, hogy átfogó képet adjak Benczédi Pál prédikációiról, és ezzel együtt bepillantást nyújtsak a 20. század elei világba, bemutassam annak társadalmát, az akkori egyházat, a lelkészt, annak szerepét és hivatását. A dolgozat célja volt az is, hogy Benczédi prédikációit homiletikai szempontból is megvizsgálja. A homiletika is arra ösztönzi az írót, hogy a bemutatott társadalmat sokkal jobban próbálja megérteni, azzal együtt, hogy milyen kontextusban íródott a prédikáció. A prédikációk vizsgálata után megállapíthatjuk, hogy azok egy olyan világban íródtak, amely folyamatosan fejlődik, tudománya, kultúrája egyre korszerűbbé válik, a perspektívák egyre szélesednek. Ezek a prédikációk akkor íródtak, amikor az emberek előtt új lehetőségek nyíltak meg, sokan kivándoroltak, később az embereknek szembe kellett nézniük a két világháború borzalmaival, a megkülönböztetés és az elnyomás hatalmával.
Szakdolgozat › Szabó Zsolt › 2021 › Pages: 66 › Supervisor: Rezi ElekA roma kérdés egy összetett és sürgető kérdés. Ezt mindenképp szem előtt kell tartani. A dolgozatírás folyamatában számos pozitív és negatív tényezőre bukkantam. Többek között negatív, hogy óriási a szakadék magyarok és romák között. A magyar etnikum hallani sem akar az integrálásról, a romák segítéséről – mert így is ingyen élnek az állam segítségével. Másik negatív tényező az évek során kialakult felfogás és sztereotípia, hogy a romák mocskosak, büdösek, nem szeretnek dolgozni stb. Voltak példák, ahol beigazolódnak az állítások, de voltak esetek, ahol az ellenkezője történt. Egy végtelenül színes kultúrával rendelkeznek – azok, akik nem integrálódtak, hanem megtartották szokásaikat – amelyről mi nagyon keveset tudunk. Ebből a kultúrából kiindulva jönnek a hátrányok, melyeket nem veszünk figyelembe és negatív jelzőkkel aggatjuk tele a romák összességét. Példának vehetjük az iskolázottságot. A roma gyerekek óriási hátránnyal kerülnek be az iskolába.