Repozitórium index

A dolgozat nemcsak a tábori lelkészi szolgálatról, hanem arról a kapcsolattartásról is értekezik, amely a katonalelkész és a hátországban maradottak között fennállt. A téma kiválasztását megelőzte egy folyamat. Előző tanévekben lehetőségem volt Kováts Benedek, református lelkipásztor naplóinak digitalizálásában tapasztalatokat szerezni. Irataiból kiderülő színes életpályája és gazdag munkássága adott okot arra az ötletre, hogy az ő személyével és életeseményeivel kapcsolatos témát válasszak a szakdolgozathoz. Kovács Benedek az első világháborúban szolgált tábori lelkészként, illetve az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárában megtalálhatók azok a levelek, melyeket ő küldött haza a frontról Kolozsváron tanuló diákjainak, tanítványainak. Ugyanakkor a tanítványok, illetve kolléganőjének, hozzá címzett levelei is rendelkezésre álltak. A dolgozat függelékében ezeket a leveleket teszem közzé digitalizált formában.

A dolgozat a házasság szentségének értelmezéseit tárgyalja a Római Katolikus Egyház és a Református Egyház tanításaiban. A kutatásom legfőbb kérdése a két felekezet házassághoz való viszonyulása, illetve annak összehasonlítása. A Római Katolikus Egyház a házasságot a hét sákramentum egyikének ismeri el, ami magával hordoz nagyon sok tulajdonságot, sajátosságot és dogmatikai értelmezést. Mint sákramentum, szentség, ami nem csak a tanításbéli sajátosságok miatt fontos, hanem annak gyakorlati része miatt is: felbonthatóság, érvényesség, társadalmi szerep. A Református Egyház a házasságot nem tekinti sákramentumnak, mivel nem tesz eleget a sákramentumokhoz szükséges és elégséges feltételeknek. Viszont ez a tény azt is magával hozza, hogy a házasságértelmezésnek egy új helyet kell találni, mivel az már nem a sákramentumtanban helyezkedik el, hanem a protestáns teológiában az etikában.

Egy olyan államban, amelyben egyszerre több nép és különböző felekezetek élnek meg egymás mellett az élet nem lehet konfliktusmentes. De a különböző népek és nemzetek nemcsak elszenvedik a másik szomszédságát, hanem tanulnak egymástól, kisegítik egymást. A dolgozatom megírásával célom az volt, hogy betekintést adhassak az olvasónak Erdély vallási életéről a 17. századból, még pontosabban ismertessem a román reformációt és annak történetírását. Fontos ismernünk egy nép múltját ahhoz, hogy megértsük jelenjét, döntéseit, ezért fontosnak tartottam bemutatni a román nép eredetét röviden az érdeklődők számára. A református missziónak egyik pozitív hozadéka, amelyet mind a román, mind a magyar történészek elismernek, az a román nyelvű nyomtatott szövegek megjelenése, melynek kezdeményezői a protestánsok voltak. Ez már a 16. században megkezdődött és a 17. században virágkorát élte.

1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.

Dolgozatom maradandó emléket kíván állítani az 1782-1784 közötti időszak görgényi egyházmegyébe kebelezett gyülekezeteiről.

Dolgozatom a Lupényi Református Egyházközség történelméről szól, kezdetektől egészen 1962-ig. A forrásanyag nagy részét a presbiteri jegyzőkönyvek teszik ki. Sajnos 1916. előtti jegyzőkönyveket a román katonaság megsemmisítette, és így csak másodlagos forrásokból tudhatjuk meg a gyülekezetünk történelmét a kezdetétől egészen 1916-ig.

A dolgozat törzsanyagát az elsődleges források, a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozása során nyert anyag alkotja.

A Magyarláposi Református Egyházközség presbitériumi jegyzőkönyveinek tanulmányozása, átírása során betekintést szerettem volna nyerni az előző korok egyházi életébe, a gyülekezeti munka akkori nehézségeibe, a külső és belső ellentétekbe, illetve egyházam többi felekezettel és nemzetiséggel való kapcsolatába is.

A jelen dolgozat célja az egyházmegye 1785-1787-ben keltezett vizitációs jegyzőkönyvek bemutatása és feldolgozása, valamint annak megvizsgálása, hogy az akkor uralkodó II. József egyházpolitikája befolyással volt-e, s ha igen, milyen módon az egyházmegye életére a fent említett években. A dolgozat szerkezeti felépítésében a következő elv vezérelt: egy történelmi bevezetőt írni az adott korról, ismertetni az egyházmegye múltját és a vizitációt, mint intézményt, mely idői keretben elhelyezhetőek az átírt jegyzőkönyvek, majd a jelentős személyek névsorával emléket állítani.

A Széki Református Egyházmegyének két vagyon összeírási jegyzőkönyveinek egyikét, az 1754. évi Conscriptio (gyülekezeti vagyonösszeírás) teljes egészét, azaz 184 oldalnyi kéziratnak az átírását tartalmazza e szakdolgozat.

Majd kétszázötven esztendővel ezelőtt élt eleink egyházi életének egy szeletét igyekeztem szemügyre venni. Ez a szelet a Görgényi egyházmegye életének 1763-től 1765-ig terjedő időszakát jelenti. Célom az adatok összesítése, a tények felsorolása volt, ami talán segítséget nyújthat abban a kutatómunkában, ami ennek a kornak a feltárására törekszik. Tanulmányom az esperesi vizitációk fennmaradt jegyzőkönyveiből kiolvasható adatokra támaszkodik. Ezek a kéziratok – természetesen – kéziratban maradtak ránk, ezért első feladatom ezek nyomtatott írásba való átírása volt. A kutatási időszak legnagyobb részét ez a munkaszakasz adta. Ezután következhetett a jegyzőkönyvek megismerése, az adatok összesítése és egymás mellé helyezése.

A dolgozat célja az egyházmegye 1744 és 1748 között keletkezett vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása, bemutatása és megvizsgálása. Segítséget nyújt, hogy általa megismerjük eleink életét, küzdelmét, azt a harcot, amelyet megvívtak hitükért, egyházukért és népükért. Ugyanakkor emléket is állít lelkészeknek, tanítóknak, elöljáróknak, presbitereknek, egyháztagoknak, akik adott helyzetben, adott korban a legjobb tudásuk, vagy tehetségük szerint vezették és szolgálták az egyházmegyét, akik őrködtek a hit felett, akik szórták a tudás magvait, akik bekötözték a sebeket, akik taposták azt az utat, amelyen most mi járunk.

Dolgozatom bevezető részében a szakirodalom segítségével lényeges információkat közlök a Görgényi egyházmegyéről, ennek kormányzási szerveiről (parciális zsinatról, esperesi vizitációról, illetve ennek céljáról, hatásköréről) és ugyanakkor tisztviselőiről is. A továbbiakban pedig a gyülekezetekben szolgáló lelkipásztorok és tanítók névsorának feltüntetése után, szolgálati helyüknek változását, illetve a változást előidéző okokat vizsgálom meg. A következő részben a lelkipásztorok, a tanítók és a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit tárgyalom. A negyedik részben az egyházközségek adminisztrációs ügyeinek, az ötödikben pedig a gyülekezetek gazdasági helyzetképének megrajzolására vállalkozom. A dolgozat utolsó része a jegyzőkönyvek nyomtatott írásba átírt szövegét tartalmazza.

A dolgozat témája a második világháború utáni közvetlen évek belmissziói munkái. Mivel 1940-ben különvált Észak-Erdély és Dél-Erdély, ezért kérdéses volt a déli rész igazgatása. Észak-Erdélyhez tartozott továbbra is a két egyházkerület igazgatási pontja: Kolozsvár és Nagyvárad. A dolgozat az Észak-Erdélyben megmaradt gyülekezetek állapotát vizsgálja. Az időpont, amelyet a dolgozat felölel 1945–1947 évek, a második világháború utáni közvetlen évek. Azért ezeket az éveket vizsgáltam, mert a második világháború oly nagy rombolásokat tudott végezni a gyülekezetekben, amelyek teljesen tönkretehették volna a református közösségeket. A megsemmisülés megakadályozására voltak jók a belmissziói munkák. 1948-ban bekövetkezett az államosítás, amely teljesen felborította az addigi rendet az egyházban. Akkor küldték a négy teológiai tanárt kényszernyugdíjba is. 1948-tól egy teljesen új fejezet következett az Erdélyi Egyházkerület életében, ezért ezt a témát már nem boncolgattam.

Dolgozatom során feltárom Papolc történetét a két világháború között. Az említett évtizedek során számos jelentős eseménnyel nézett szembe a falu közössége: nyugdíjba vonult az idős lelkész, majd a helyére egy másik jött, templomot kellett javítaniuk, fel kellett venniük a harcot a maguk módján a román uralommal, és meg kellett küzdeniük azzal a romlással is, ami a második világháború után következett, illetve a második világháború végén ismét rátört a falura. A gyülekezet tömören vázolt mindennapjai mellett a függelékekben olyan színes interjúkkal találkozunk, amelyek mesélik, hogy milyen is volt az élet a 20. század elején és közepén. Végül pedig az idős lelkész, Veres Károly gyűléseket megnyitó beszédeit olvashatjuk, amelyek egyedi, ritkán olvasott perspektívából, egy magyar református lelkész szemszögéből mutatják be az I. világháború éveinek következményeit, körülményeit.

A mai napig fennmaradt, a román betörést, az azt követő helyzetet, a kegyetlen menekülést, a hazatérést és az elszenvedett károkat leíró iratok összevetéséből megpróbáltam feleleveníteni a barcasági magyar evangélikus egyházközségek azon szomorú helyzetét, melyet az 1916-os váratlan román betörés idézett elő. Ezt megelőzően, igyekeztem röviden összefoglalni az első világháború kitörésének okait, az egymással szemben álló két nagy szövetséget alkotó kisebb-nagyobb hatalmak céljait, hogy átláthatóbb legyen a románok egyáltalán nem várt támadása. Miután röviden összefoglaltam a Barcaságban elő határvédő csángó nép menekülését, mely sokak számára kegyetlenül végződött, a talált adatok alapján településenként írtam össze az egyházközségek szomorú helyzetét. Itt olyan dolgokról esett szó, mint például: az egyházi értékek elmenekítése, úgy az egyházközség, mind a lelkész család elszenvedett kárai, a betörés áldozatai vagy a harangok hadicélra való felajánlása.

A dolgozatomban a Kolozsvári Református Egyházmegye Kolozsváron levő négy egyházközségének az 1915–1920 között felvett jegyzőkönyvi kivonatait vizsgáltam meg. Ebben az időszakban négy református egyházközséget tartott számon Kolozsvár. Dolgozatom célja az, hogy ismertessem az I. világháború idején ezeknek az egyházközségeknek a helyzetét. A szakdolgozatom elsődleges forrását az ebben az időszakban született parokiális jegyzőkönyvek képezik, amelyek betekinteni engednek nemcsak a református egyházközségek helyzetébe, hanem általában véve abba a társadalmi és politikai helyzetbe, amelyben Kolozsvár a háború ideje alatt találta magát. A négy egyházközségben felvett parokiális jegyzőkönyveket különböző tematikák (hitélet, adminisztráció, anyagi helyzet) mentén vizsgáltam. A dolgozat fő részét a jegyzőkönyvekből nyert adatok alapján a gyülekezetek ismertetése képezi.

A dolgozat a továbbiakban két nagyobb részt tartalmaz, melyben az első rész rövid történelmi bepillantást nyújt arról az időkről és eseményekről, melyben a jegyzőkönyvek keletkeztek. A második része és egyben számottevő része a dolgozatnak, tartalmazza a széki egyházmegye 1794-tól 1800-ig felvett és fennmaradt jegyzőkönyveinek átírását tartalmazza.

Báthory Gábornak az egyházpolitikája, tulajdonképpen a Báthoryak egyházpolitikájának a folytatása. Először is azt fogom megnézni, hogy milyen volt az egyházi helyzet, amikor Báthory Gábor trónra került, és hogy ezután pedig ő maga mit tett egyháza helyzetéért, akár közvetlen vagy közvetett módon. Mindezt négy téma kidolgozásában fogom tárgyalni. Első a kolozsvári református eklézsia, a második a Szilágyságban hozott rendelkezése, harmadik Foktűi Máté, a hajdúk református papja és a hajdúk viszonya Báthory Gáborhoz, a negyedik pedig az Ágostai hitvallású evangélikus egyház létrejötte Magyarországon és Erdélyben.

Dolgozatomban a a barcasági magyar evangélikus egyházközségek helyzetét vizsgálom a fennmaradt dokumentumok alapján, amelyek rávilágítanak az 1916-os váratlan román betörést követő helyzetre, a kegyetlen menekülésre, a hazatérésre. Dolgozatomban ismertetem a barcasági magyar evangélikus egyházközségek nehéz időkben átélt helyzetét. Ennek a vidéknek a lelkészei és a csángó nép sokat fáradoztak azért, hogy Isten igéjét azon a nyelven hirdethessék, melyet a barcasági evangélikus hívek mindig anyanyelvüknek tekintettek.

A dolgozat célkitűzése az volt, hogy szakszerűen bemutassa a kolozsvári teológiai fakultáson végzett egyháztörténeti oktatást a fakultás 1895-ös megalakulásától egészen az 1948-ban bekövetkezett változásokig. A jelzett időszakban oktatott egyháztörténészek működési idejéhez szabott korszakokat egyenként megvizsgálva részletes kimutatást közöltünk az oktatott tantárgyakról, azoknak tananyagáról, az óraszámokról, mindezeket történelmi keretbe ágyazva. A következőkben összesítjük azokat a legfontosabb általános adatokat és kimutatásokat, amelyeket a kutatás során sikerült feltárni.