Repozitórium index

Rácsnézet | Táblanézet

A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a  dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.

Displaying 1 - 13 of 13 results.
PublikációDebreczeni István20231161Pages: 55--75

Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni. E sokoldalú viszony egyik lehetséges metaforája a sáfárság, amelynek mintáját maga Jézus Krisztus adja. Az uralkodás céljává így hatalmaskodás helyett a felelősségteljes szolgálat válik.

SzakdolgozatNagy Dávid2023Pages: 66Supervisor: Kolumbán Vilmos József

A dolgozat elsődleges célja az Erdélyi Református Egyházkerületben végbemenő közigazgatási (határ)módosítások feltárása és ismertetése 1868–1920 között, főként a korabeli levéltári források tükrében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jelzett időszakban az egyházkerület közigazgatástörténete rendkívül gazdagnak mondható, melyet a dolgozat két nagyszabású területi reformon túlmenően–melyek alapjaiban másították meg egyes egyházmegyék határvonalait–, az egyes egyházközségek sajátos helyzetképével, és azok további alakulásával szemléltet.

SzakdolgozatNagy Dávid2022Pages: 37Supervisor: Kolumbán Vilmos József

(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK keretében. Az 25. ETDK-n a dolgozat harmadik helyezést ért el.)

Amikor az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatás történetének egy adott szakaszát választottam dolgozatom témájának, mindezt annak tudatában tettem, hogy egy eddigi ismeretlen területtel kell foglalkoznom. A megfelelő forrásanyagok megléte szintén kérdés volt, akárcsak az időszak pontos behatárolása. A munkamódszer javarészt primer kutatást igényelt. 

SzakdolgozatPál Orsolya2022Pages: 62Supervisor: Somfalvi Edit

Dolgozatom témája az istenképek kialakulása és jellemzői a IV. osztályosok életében. Fő kérdése az, hogy „Mit lát a gyerek, ha Istenre gondol?”. A munkám első részében a gyerekek pszichológiai fejlődésével foglalkozok, mely magyarázza, hogy bizonyos információkat hogyan értelmeznek, és hogy azok milyen hatással vannak rájuk. Ezt követően – kérdőívek által – a főként külső interakciók hatására kialakult istenképek Frielingsdorf szerinti nyolc típusát vizsgálom, majd a kutatási eredmények ismertetése következik. A dolgozat elején feltett kérdésre válaszolva a gyerekek, pontosabban az iskoláskorúak pozitív istenképekkel rendelkeznek. Azonban az is kiderült, hogy a mozaik családban felnövő gyerekeknél az egyes kérdések megválaszolásánál a döntési képtelenség állapota lép fel. Úgy vélem, hogy ezen információk tudatában sokkal hatékonyabban tudja végezni munkáját a katechéta, lelkipásztor, hittanoktató.

PublikációBuzogány Dezső20221151Pages: 62--68

Wilhelm Zepper szerint az egyházkormányzásnak két része van: a gyűlés (synodus) és az ellenőrzés (visitatio), és mindkettőnek megvannak a fokozatai. A családlátogatás (visitatio domestica) hasznát és szükségét illetően a látogatások közül ez a legfontosabb, mert a lelkész szolgálata ezzel lesz teljes. Feladata ugyanis nem merül ki csupáncsak a heti egy vagy két igehirdetésben, a lelkésznek is feladata, hogy az összes hallgatóját, akiket gondviselésére és hűségére bíztak egyen-egyenként pontosan megismerje, és ne csak az arcukat, hanem a lelküket is, vagyis teljesen és alaposan ismerje tanbeli előmenetelüket, természetüket, erkölcseiket és társalgásukat, az hitükön és életükön esett foltot, külső sikereiket és minden más olyan dolgot, amely a lelkigondozáshoz tartozik.

SzakdolgozatSzőcs Előd2021Pages: 107Supervisor: Czire Szabolcs

Az ökológiával kapcsolatos különböző irányzatok széles körben ismertek és képezik a mai tudományok rendkívül kutatott területét. A múlt század második felétől felélénkült érdeklődés az emberi cselekvés környezetromboló hatásai iránt, és elkezdődött egyfajta tudományos kommunikáció bizonyos tudományok között annak érdekében, hogy a folyamatot mérsékeljék. A megváltozott körülmények új vallás megszületését is eredményezte. Az ökológiai válság látható jeleit szemlélve jogosan merülhet fel az emberben a kérdés, hogy az egyén milyen módon képes cselekedni, hogy cselekedetei a helyes ügyet szolgálják, ami a jövő nemzedékeire tekintettel, képes egy élhető bolygót örökül hagyni az utókor számára.

PublikációSoltész János1902Pages: 256

Egyházmegyénk 1896. ápril hó 17-én tartott közgyűlésén 60. sz. a. az az indítvány tétetett, hogy hazánk ezeréves fennállásának határán egyházmegyénk történetét a késő kornak tanulságul meg kellene írni; nem részletekbe menő nagy terjedelemben.

SzakdolgozatVégh Nimród Zoltán2017Pages: 140Supervisor: Visky Sándor Béla

Naponta szembesülünk környezetvédelmi problémákkal. A környezettudatosságra való nevelésre már a huszadik században sem bizonyultak elegendőnek az állami – és a környezetvédelmi szervezetek. Már abban az időszakban is sok területen a világi hatalom az egyház együttműködését kérte a problémák orvosolásának érdekében. 2016 nyarán alkalmam volt részt venni a Lutheránus Világszövetség által szervezett Global Young Reformers konferencián Wittenbergben. A hat kontinensről érkezett több mint 150 „ifjú reformátor” egyetértett azzal az állásfoglalással miszerint az egyház nem tulajdonít elegendő hangsúlyt a hívek környezettudatosságra nevelésére.

SzakdolgozatJakab Emese2020Pages: 75Supervisor: Rezi Elek

A klímaválság már valóság. Isten teremtett világa veszélyben van. Mit tehetünk mi? Mi az oka ennek a helyzetnek? Milyen veszélyek fenyegetnek? Milyen következményekkel kell szembe néznünk? A 21. század embere olyan feladatot kapott, amelyet nem hanyagolhat el. Ez nem más, mint a teremtett világ felé fordulás felelősséggel, összefogással. Az ipari forradalom a civilizáció fejlődését hozta az emberiség számára, ugyanakkor a szennyezés forrásának tekinthetjük. Az elmúlt évszázadban megnőtt az emberiség igénye a kényelemre, a fejlődésre, amely a természeti kincsek kizsákmányolását eredményezte. Dolgozatomban bemutatom a teremtett világ védelmének bibliai parancsait, megkeresem a problémák gyökerét, gondolkodom a megoldások lehetőségén, végül tolmácsolom a keresztény egyházak, valamint az unitárius etika és teológia üzenetét.