Repozitórium index
Szakdolgozat › Bancea Mátyás-Dániel › 2025 › Pages: 53 › Supervisor: Visky Sándor BélaAz eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2024 › Pages: 365Ez a kötet a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által szervezett II. Tavaszy-napok konferencia előadásait tartalmazza.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2023 › Pages: 368Ez a kötet a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által szervezett I. Tavaszy-konferencia előadásainak publikált változatait tartalmazza.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2003 › Pages: 240„Hinni annyi, mint túl lenni a halálon. De hogyan lehetünk túl, ha egyszer innen vagyunk? A présbe kényszerültek végső válasza – Jóbné idült javaslata szerint – Isten megátkozása és a pusztulás. Avagy: bizalom a határon.”
Visky S. Béla gondolkodásmódja, érvrendszere és hite egyaránt meggyőző és hiteles. Logikája töretlen, és bár nyilvánvalóan nehéz, sőt kényes kérdéseket taglal, még a vele vitába szálló feleknek is el kell ismerniük a kereső, kérdező, kutató teológus tárgya iránti elkötelezettségét és kompetenciáját. Én a magam részéről a szerzővel egyetértő beszélgetőtársak közé tartozom, kiváltképpen a szakterületemet is érintő kreáció-evolúció vitát illetően; sokat tanultam leírt és elmondott gondolataiból. (Dr. Falus András immunbiológus, a MTA tagja).
Society of Biblical Literature Nemzetközi Találkozó. St. Andrews, Nagy-Britannia, 2013. július 7–11.
Publikáció › Zabán Bálint Károly › 2014 › 107 › 3 › Pages: 353--355Határkérdések a teológiában. III. Tehetséggondozási nap a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
Publikáció › Balogh Csaba › 2019 › 112 › 2 › Pages: 220--223Publikáció › Máthé-Farkas Zoltán › 2019 › 112 › 2 › Pages: 113--142Ez a tanulmány Jób 29,18 fordítási kérdéseit vizsgálja. A szerző szerint az említett vers így fordítandó: „És mondtam: fészkemben halok meg, és [addig,] mint a homokot/mint a főnix, megsokasítok napokat.” A Héber Biblia szövege egyszerre hordozza mindkét szemémát − miközben a masszoréták egyértelműsíteni igyekeztek, egyúttal igazolták az általuk el nem fogadott jelentés valószínűségét is. Továbbá megállapíthatjuk, hogy valamely mű – jelen esetben a Héber Biblia – és az azt értelmező közösség intertextualitásában természetes a szöveg által előidézett konnotációkkal történő kísérletezés szándéka, főként a szerzők részéről. Ha a Jób könyve szerzőjének annak idején nem állt szándékában kiaknázni az itt felismert kettős jelentés lehetőségét (bár nem zárhatjuk ki, hogy ismerhette a főnixlegendát), akkor itt a talhinnak olyan esetét kell látnunk, amelyet a recepció alakított ki.
Család és atyafiság: kinek számít ez ma? A rokoni kapcsolatok jelentőségéről és jelentéktelenségéről. Beszámoló a Holland és Közép-Kelet-Európai Teológiai Fakultások VII. Konferenciájáról (Conference of Protestant Theological Faculties from Central and Eastern Europe and the Netherlands)
Publikáció › Simon János › 2012 › 105 › 5 › Pages: 348--352Publikáció › Rezi Elek, Adorjáni Dezső Zoltán, Sógor Csaba, Kiss Jenő, Benkő Timea › 2011 › 104 › 4 › Pages: 351--355Rektori köszöntés - Rezi Elek, a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Védnöki beszédek - Adorjáni Dezső-Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke; Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, RMDSZ és ENP Képviselőcsoport. Témafelvezetés - Benkő Tímea és Kiss Jenő a Kolozsvári Protestáns Teológia tanárai
Publikáció › Seldenrijk, Ruth › 2006 › 32 › 1 › Pages: 19--32Az előadás négy alapgondolatból tevődik össze. A szerző először az emberré létel
kérdését taglalja és az emberi embrióval foglalkozó tudományt kívánja – pozitív megvilágításban – bemutatni. A második részbena prenatális diagnosztika és a művi vetélés hátterére és gyakorlatára tér ki. A harmadik részben arra a kérdésre keres választ, hogy mi az, ami ebben az úgynevezett neonatális fázisban az orvostudomány számára megengedett, és mi az, ami tilos. A negyedik lépésben azokról az új, nagy horderejű lehetőségekről szól, amelyekaz embrióról szerzett tapasztalat alapján ma már megvalósíthatók, hogy hogyan lehet felhasználni a gyógyászatban az úgynevezett őssejteket.
Publikáció › Goedhart, Kees › 2006 › 32 › 2 › Pages: 80--88Száz évvel ezelőtt, ha valaki megbetegedett, állapota rohamosan romlott a diagnózis elégtelensége és a megfelelő kezelés hiánya miatt. Elég, ha az akkoriban oly gyakori fertőző megbetegedésekre gondolunk. Az élet végső szakaszában a menthetetlen betegek szerény, rövid ideig tartó gondozásban részesültek, mivel a halál korán beállt. Az orvosi diagnosztika és a kezelés rengeteget javult az agyagi és gazdasági helyzet szinte állandó fejlődése következtében úgy, hogy az átlagéletkor emelkedésével kapcsolatos váradalmak is jócskán megnövekedtek. A kialakult helyzetben szükségessé vált a beteggondozás más alapon történő, és más megközelítés szerinti megszervezése.
Szakdolgozat › Farkas Orsolya › 2016 › Pages: 76 › Supervisor: Rezi ElekDolgozatunk a „jó halál” – vagyis az eutanázia kérdéskörét tárgyalja. Olyan téma ez, melyről sokan, sokszor beszélnek, vitatkoznak, s melyről mindenki megpróbál egyéni véleményt alkotni. Másképp ítéli meg ezt a témát a jogtudomány, a vallástudomány és az orvostudomány is. Éppen ezért nagyon sok vita övezte és övezi ma is ezt kérdést, mely a mai napig nincs teljesen lezárva.