Repozitórium index

Ez a tanulmány az anglikán Book of Common Prayer és A Magyar Református Egyház Istentiszteleti rendtartásában szereplő kazuáliák liturgiájának összehasonlítását célozza. A liturgiáink célja rendszerint az, hogy komoly teológiai megfontolással, minden fölösleges elem nélkül, a Szentírás tanítását minél pontosabban követve bonyolítsuk le istentiszteleteinket. Időről időre célszerű tehát ezeket megvizsgálni, hogy még mindig relevánsak-e, tartalmaznak-e hiányosságokat teológiai szempontból, még mindig alkalmasak- e rendeltetésük betöltésére. A keresztyén liturgián belül egészen egyedi helyet foglalnak el a kazuáliák, név szerint: a konfirmációi, házassági és temetési liturgiák. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy ezeknek az anglikán és a magyar református tradícióban kialakult változatait összehasonlítsam.

Bármely korban találkozunk a veszteséggel, amely minden esetben megrázó, fájdalmas, valamint nehézségekkel jár, és így krízishelyzetet okozhat. Nem lehet rá felkészülni, csupán megtanulni idővel együtt élni a fájdalommal, a hiánnyal. Minden esetben válsággal jár, magával a gyász krízisével, és függetlenül attól, hogy az ember felnőtt vagy gyermek átéli a folyamatot. A gyász okozta fájdalmat mindenki megérzi. A felnőttek esetében általánosan kijelenthető, hogy könnyebb a gyászfolyamat, hiszen elfogadják az „élet rendjét”. Vannak esetek, amikor a felnőtt sem tudja feldolgozni az őt ért veszteséget, viszont megvannak az „elődöktől örökölt szokások”, rítusok, amik segítenek együtt élni a veszteség fájdalmával. Lelkigondozói szempontból is sokkal több eszköz és módszer áll a rendelkezésükre a segítés céljából. 

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

A gyermekek naponta különböző nehézségeken mennek keresztül: félnek, szoronganak, pánikolnak, megvan az ő életükben is a veszély arra, hogy bizonyos krízishelyzeteket éljenek át. Legtöbbször nem vesszük figyelembe a családi gondokat, az életükben adódó pillanatnyi nehézségeket. Ilyen problémák esetén a XXI. század felnőtt embere segítséget kér, legtöbbször szakembertől, vagy segítő csoportokhoz csatlakozik, de a gyermekeknek van kihez fordulni? Ki tudna segíteni ebben a helyzetben a jövendő gyermekének?

A lelkigondozásban, a veszteségek feldolgozása sosem egyszerű feladat, de még nehezebb a gyermekek lelkigondozása. Családterápiában, és kontextuális lelkigondozásban a gyermekek részei a lelkigondozásnak, de célzottan a gyerekek segítésére nincs recept. „Hogyan segítsünk a gyermekek veszteségeinek a feldolgozásában?” Erre a kérdésre keresem a választ, és a dolgozat végére érve egy következtetést tudok levonni: a gyermekek lelkigondozása az egyik legkönnyebb, de egyben legnehezebb segítői feladat. A dolgozatban nem kapunk erre a kérdésre egyértelmű választ, mert talán nem is létezik. Az viszont biztos, hogy ebben a munkában nagy szakmai felkészültségre, kreativitásra és érzékenységre van szükség. A veszteségek három formáját érintettem: gyász, szülők válása, gyermekbántalmazás. E három témán belül, de még ezeken kívül is sokfajta veszteségről beszélhetünk, és a veszteségekkel együtt a segítői lehetőségek is gyarapodnak.

Jézus, mint tudjuk, nemcsak a tanítványai előtt, hanem egyedül, magányosan is imádkozott. Minden fontos döntése előtt, de főként a szenvedés útja előtt imádkozott az Atyához. Ott látjuk a Gecsemáné kertben, ahol halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott, vagy a János evangéliuma 17. fejezetében, ahol könyörgésében, „szemeit égre emelve” szólítja meg az Atyát. Az imádságnak valójában útjelző és hitet erősítő szerepe van, és én ezért választottam ezt a témát, hogy jobban megismerjem és megérthessem Jézusnak, az úgynevezett főpapi imában elmondott szavait. Dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy milyen fontos teológiai mondanivalóval rendelkeznek Jézus kérései?

A dolgozatom célja a 'Sátán' fogalmának, tevékenységének és szerepének értelmezése a Szentírásban.

Órigenész olyan személyisége az egyháztörténelemnek, aki akkor és ott próbált tenni egyházáért, azt próbálta megvédeni a tévtanításoktól. Olyan maradandó hagyatéka van, amely megkerülhetetlen, hiszen számos teológiai nézet és irányzat alapul vette az ő nézeteit és gondolatait. A gnoszticizmus előretörésének korában próbálta megvédeni a teológiát a filozófiai befolyásoltságtól, és arra törekedett, hogy a teológiában valamely tant azért lehessen igaznak tartani, mert maga a Szentírás és nem valamelyik filozófus tanítja azt. Szerencsétlenségére kortársai közül nem akadt vitapartnere, aki az ő szintjére emelkedve vitába szállt volna vele egyes problémák és tanok tisztázásában. A Sátánról és a démonokról szóló tanítása miatt sok bírálat érte. Elsősorban azt próbálták rábizonyítani, hogy magát a Sátánt is üdvözíteni akarja. Jelen dolgozatban ezt a kérdést is megvizsgáljuk.

Dolgozatomban Jézus imáit és imáról szóló tanításait összegeztem úgy, hogy egy átfogó képet kapjunk az imádkozásra nézve. Az evangéliumok által ránk hagyott imáit, és az arra utaló tanításokat igyekeztem úgy megvizsgálni, hogy abból kitűnjön, hogy Jézus szerint melyek az imádkozás során a létfontosságú követelmények.