Repozitórium index

E tanulmány Jonathan Edwards Isten szépségéről megfogalmazott gondolatait ismerteti. Írásaiban és prédikációiban megfogalmazott tézisei nem nyújtanak egységes meghatározást Isten szépségről, és nem formálódtak egy terjedelmes művé. A tanulmány első felében Jonathan Edwards rövid életrajza után azt foglalom össze, hogy mit vallott Isten szépségéről és létezéséről. A tanulmány második részében a leggyakrabban idézett Isten végtelenül felmagasztalt dicsőségében és kiválóságában emelkedik minden teremtett lény fölé című prédikációjának fordítását közlöm.

Munkámban Jonathan Edwards szépségről szóló írásait és prédikációit elemzem. A szépségről megfogalmazott elképzeléseiről nem maradt fenn pontos meghatározás, de a szépségről való gondolkodásának töredékei megtalálhatók műveiben. Dolgozatom nem titkolt szándéka, hogy egységes képet nyújtsak arról, hogy Edwards mit gondol a szépségről. Hogyan írható le a szépség, mi határozza meg a szépségről alkotott képünket, hogyan érzékeljük a szépséget a világban? Edwards több művében is említi azt a gondolatát, hogy kétféle szépség létezik a világban: van egy felsőbbrendű szépség - amely az isteni világhoz tartozik, és van egy egyszerű szépség, amely az isteni tulajdonságok megjelenítője, és amely világunk egységét, békéjét és összetartozását jelenti. Miután dolgozatomban bemutattam, hogyan lehet a szépséget érzékelni, bemutatom minden szépség forrását Isten szépségében, majd ismertetem a Szentháromság másik két tagjának jellemzőit: Krisztus szépségét és a Szentlélek tökéletességét.

Reinhold Niebuhr etikájában, akárcsak társadalomszemléletében, különleges realizmussal szembesülhetünk. Ez a realizmus nem távolodik el a mennyei vonatkoztatási ponttól, viszont következetesen keresi a földi élet értelmét és etikai lehetőségeit. Reinhold Niebuhr számára nem kétséges, hogy a földi életet a maga Istentől kapott teljességében kell megélni, és tagadja azt a sztoikus megközelítést, amely a lélek zavartalanságában találja meg beteljesedési lehetőségeit. Az egyéni élet szervesen összekapcsolódik a közösségi léttel. Ez Niebuhr számára az egyik legfontosabb etikai kitörési pont, ugyanis ez már döntő lépés lehet az önzés leküzdésére.

Ez a dolgozat azt kívánja igazolni, hogy Ravasz László filozófusként és esztétaként művelte a gyakorlati teológiát. Igyekszik feltárni gondolkodásának filozófiai gyökerét, hogy tudniillik kik és milyen irányzatok voltak hatással reá, valamint azt is, hogy miként alakította ki filozófiai és esztétikai nézeteit, hogyan képviselte ezeket mindaddig, míg teológiai álláspontja más irányba nem terelte őt.

Lelki, szellemi szempontból is kemény, megpróbáló, megtévesztő időket élünk. Az értelem és értékvesztés korát, a nagy szabadságnak mondott modern rabszolgaság korszakát. Ma nagyon kemény szellemi harc folyik a világban. Mert szabadság politikai korrektségére hivatkozva Istenről szólni szinte bűntény, szinte tiltott. De és ma nem azoktól tartok, akik őt tagadják nyíltan, bátran, lelkesen, gúnyosan, mert az látható, az értelmezhető: van ellenfél, lehet érvelni, lehet harcolni. Sokkal inkább a mai spirituális kotyvalék a veszély, a Huxley-féle emberközpontú vallás. Ugyanaz a gnosztikus, szinkretista jelenség modern formanyelven, a szabadság eszményébe burkolva: minden konstruktum Isten, amit te akarsz, amibe te hiszel. Nekünk továbbra is egyetlen világos utunk marad: a reformátori kereszt útja – mai formanyelven.

Ravasz László azon írásai, amelyeket az 1900-tól 1903-it terjedő időszakban vetett papírra, azt tükrözik, hogy a teológiai tanulmányok még nem tették teológussá az írói készséggel rendelkező egyetemi hallgatót. Megmutatkozik írói vénája, és jóllehet egy-két dolgozatában olyan témákat, kérdéseket vet fel konkrétan, amelyek a következő években született írásainak lényegi tartalmát képezik, legtöbbjük inkább csak látens módon jelentkezik. Érdeklődése nagyon eklektikus, eszményképe a kritikai hangvételű zsurnaliszta, a szárnyait bontogató irodalmár. Sorai a mindenhez értő és mindenhez az ifjúság megfellebbezhetetlen hevével hozzászóló bölcselkedőről tanúskodnak. A megalapozott ismeretek hiányára azonban van magyarázat. Még maga sem döntötte el pontosan, mi is az, ami tényleg érdekli. Sok mindenről hall az egyetemi előadásokon, sokat olvas, napirenden próbál lenni a világban zajló történésekkel, de kiforrott álláspontja még nincs.

A 400 éves reformáció megünneplése merőben eltért az 500 éves évforduló megünneplésétől. A 20. század elején sokkal puritánabb református egyházat ismerhettünk meg, ahol az egyház nem önmagát ünnepelte. A megemlékezés legfontosabb célja volt a szolgálat és misszió.

A jubiláris ünneplést vizsgálom a dolgozatom fejezeteiben, mégpedig egyes egyházközségek iratait alapul véve. A címre való tekintettel fontos megemlítenem, hogy több anyagot találtam a barcasági egyházközségekben, de mivel találtam anyagot más egyházmegye egyházközségeiből is, azokat is belefoglaltam. A dolgozatom fejezeteiben próbálom feleleveníteni mindazt a nyomorúságot, amit akkoriban az evangélikus egyházközösségek elszenvedtek, valamint a nehéz időket követő hatalmas ünnepséget, melyet ezen egyházközösségek szerveztek meg, a reformáció 400 éves jubileumának az évfordulója alkalmából.