Repozitórium index
Szakdolgozat › Horváth Alexandra-Melinda › 2025 › Pages: 77 › Supervisor: Papp GyörgyA dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál.
Publikáció › Kató Szabolcs Ferencz › 2020 › 11 › 1 › Pages: 39--63E tanulmány célja nem az, hogy eldöntse az olvasó helyett a kérdést: milyen típusú isten volt kezdetben JHWH? Hanem hogy a bemutatott argumentumok alapján hozzásegítse az olvasót saját véleménye kialakításához, illetve a bibliográfia segítségével megkönnyítse a további kutatást. Az első fontos felismerés az, hogy az ókori Közel-Keleten és az Ószövetségben is nagyon tág az „isten” fogalma. Minden, amely meghaladja az im-manens szférát, már a mennyeihez tartozik, és istennek tekinthető. A mi istenfogalmunk más logikára épül, és ez megnehezíti vizsgálódásunkat.
Publikáció › Balogh Csaba › 2019 › 10 › Pages: 21--40Sok szövegben úgy jelenik meg Izrael, mint a világ többi népe közül kiválasztott nemzet, aki az ő Istenével egy kizárólagos utazásra váltott menetjegyet. Egy toleranciára épülő társadalom akár veszélyesnek is tekintheti ezt az enkláveteológiát, főként akkor, ha az itt megjelenített szövegeket és szemléletmódot valaki a mai társadalomra nézve is irányadónak tekintené. Minden olyan modern teológiai intézménynek, amelynek tanrendjében a bibliai hagyományok nem csupán vallástörténeti dokumentumként jelennek meg, hanem a normatív corpus részeként, foglalkoznia kell e szövegek által felvetett problémával. Mert pontosan ez a mérvadó jelleg az, amely miatt az a szöveggyűjtemény problémássá válhat. Éppen azok a modern olvasók, akik különböző mértékben ráhangolódnak az Ószövetség lelkületére, nehezen tudják összebékíteni e szövegek normatív jellegét a modern tolerancia és emberi méltóság eszméivel.
Der einzige Gott unter den Göttern. Eine exegetisch-religionsgeschichtliche Untersuchung zu DTN 32,1-10 unter Berücksichtigung des ugaritischen Baal-Zyklus
Szakdolgozat › Kató Szabolcs Ferencz › 2013 › Pages: 59 › Supervisor: Angelika Berlejung, Balogh CsabaIn dieser Arbeit werde ich mit Dtn 32,1–43 bzw. mit der Perikope 32,1–10 beschäftigen, die den Namen „Moselied“ trägt. Die alttestamentliche Tradition hält dieses Kapitel für eine der letzten Reden des Mose, ein Testament des großen Volksführers.