Repozitórium index
A fenti keresősávban bármire rákereshet, beleértve a dokumentumok teljes szövegét. Használja a " " jeleket kifejezések keresésére. A keresési eredmények szűkítéséhez használja a finomító szűrőket. A nem nyilvános dokumentumok (például szakdolgozatok) csak egy részletet fognak megjeleníteni a keresési eredményekből.
Displaying 1 - 45 of 45 results.Szakdolgozat › Széles László › 2024 › Pages: 38 › Supervisor: Kovács SándorPáratlanul különleges helyzetben lehettek azok az ifjak, akik az 50-60-as években megérezték a hívást a lelkészi szolgálat felé. Egy istent el nem ismerő, az egyént megbéklyózó hatalommal szemben a protestáns lelkészképzés ki tudott tartani, évszázados hagyományait megőrizve, Isten és emberek szolgálatára buzdítva hallgatóit, akkor is, amikor a rendszer emberei álruhában, vagy nyíltan, nem csak kívülről, de belülről is el akarták lehetetleníteni. Vajon mikor és honnan indultak azok a lánglelkű, az erdélyi magyarság egyiptomi fogságában is kitartó, az isteni út követésére bíztató lelkipásztorok, akiket ma már szinte csak mítosz szerű történetekből ismerünk? És kik lehettek azok, akik csak megfordultak a Bocskai téri épületben, vagy éppen a Magyar utca 9. sz. alatt, és úgy döntöttek nem vállalják a szolgálatot, amelyre elhívást kaptak?
Publikáció › Aalders, Maarten Johan › 2024 › 117 › 2 › Pages: 193--2061920 és 1930 között Magyarország és Hollandia kapcsolata rendkívül intenzív volt. Jól ismertek ebből a korból a "gyermekvonatok", amelyekkel több mint 28000 magyar gyermek utazott Hollandiába, hogy némileg felépüljenek azokból a nehézségekből, amelyeket a háború és forradalom okozott a magyarok számára. De segítség érkezett a teológiai és egyházi területeken is. Különösen Abraham Kuyper (1839–1920) követői vívtak heves harcot. Magyarországon azt pletykálják, hogy a kuyperi egyház szándékosan meg akarta osztani a magyar református egyházat. A tanulmány szerzője amellett érvel, hogy ez nem volt a holland vezetők szándéka. Sebestyén Jenő, a holland teológusok fő szövetségese, szintén nem támogatta az egyházszakadást.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2024 › Pages: 365Ez a kötet a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által szervezett II. Tavaszy-napok konferencia előadásait tartalmazza.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2023 › Pages: 368Ez a kötet a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet által szervezett I. Tavaszy-konferencia előadásainak publikált változatait tartalmazza.
Szakdolgozat › Domokos Attila-Zsolt › 2023 › Supervisor: Buzogány DezsőA dolgozatomban a Szilágysámsoni református egyházközség történetének tanulmányozásával foglalkozom a két világháború közötti periódusban. Az első világháború számtalani család és közösség életében okozott tragédiát ez, valamint a háborút követő gazdasági váltság pedig az egyházat is sajátos helyzetbe állította. A dolgozatomban az ebből a periódusból származó presbiteri gyűlések jegyzőkönyvének tanulmányozása által próbálok betekintést nyújtani egy Szilágysági gyülekezet életébe és a gyülekezetet vezető testületének, a presbitériumnak a működésébe. A korszak tragikus voltától eltérően vagy talán éppen ennek köszönhetően az egyház életét az építkezés jellemezte úgy az épületek mind pedig a lelkiek terén. Az egyházkerületben elinduló belmissziós munka hatására a gyülekezetben olyan intézmények jönnek létre mind például: a nőszövetség, ifjúsági egyesület és a presbiterek által végzet „szomszédság” intézménye, amely napjainkban a családlátogatásnak felelne meg.
Society of Biblical Literature Nemzetközi Találkozó. St. Andrews, Nagy-Britannia, 2013. július 7–11.
Publikáció › Zabán Bálint Károly › 2014 › 107 › 3 › Pages: 353--355Határkérdések a teológiában. III. Tehetséggondozási nap a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben
Publikáció › Balogh Csaba › 2019 › 112 › 2 › Pages: 220--223Család és atyafiság: kinek számít ez ma? A rokoni kapcsolatok jelentőségéről és jelentéktelenségéről. Beszámoló a Holland és Közép-Kelet-Európai Teológiai Fakultások VII. Konferenciájáról (Conference of Protestant Theological Faculties from Central and Eastern Europe and the Netherlands)
Publikáció › Simon János › 2012 › 105 › 5 › Pages: 348--352Publikáció › Rezi Elek, Adorjáni Dezső Zoltán, Sógor Csaba, Kiss Jenő, Benkő Timea › 2011 › 104 › 4 › Pages: 351--355Rektori köszöntés - Rezi Elek, a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Védnöki beszédek - Adorjáni Dezső-Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke; Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, RMDSZ és ENP Képviselőcsoport. Témafelvezetés - Benkő Tímea és Kiss Jenő a Kolozsvári Protestáns Teológia tanárai
Publikáció › Kustár Zoltán › 2009 › 102 › 2 › Pages: 155--176Der Misna-Traktat Nazir. II. Teil: Übersetzung und Erklärung der Kapitel IV–IX. Die kommentierte Übersetzung der ersten drei Kapitel des Misna-Traktats Nazir ist in dieser Zeitschrift erschienen (Református Szemle 101, 2008/2, S. 123–134.). Als Fortsetzung dazu bietet der Verfasser in diesem Aufsatz die ungarische Fassung der übrigen sechs Kapitel. Damit ist der Traktat Nazir zum ersten Mal vollständig, und mit beigefügter Kommentierung auf Ungarisch erschienen. Als Grundlage der Übersetzung wurde auch hier die folgende Ausgabe genommen: Mischnajot. Die sechs Ordnungen der Mischna. Hebräischer Text mit Punktation, deutscher Übersetzung und Erklärung. Teil III: Ordnung Naschim, Übersetzt und erklärt von M. Petuchowski und S. Schlesinger, Victor Goldschmidt Verlag, Basel, Dritte Auflage, 1968. Als Kontroll-Text wurde gelegentlich die folgende Übersetzung herangezogen: D. Correns: Die Mischna in deutscher Übersetzung mit einer Einleitung und Anmerkungen, Hannover 2002.
Publikáció › Kustár Zoltán › 2008 › 101 › 3 › Pages: 243--253Der Aufsatz skizziert die Geschichte der Institution Nasiräertum von seinen Anfängen durch das Alte und Neue Testament bis zu seinem Verschwinden in der talmudischen Zeit.