Repozitórium index

A dolgozat célja, hogy feltárja, miként alakítja át az információs társadalom és a digitalizáció az egyházi életet, különös tekintettel a közösségszervezés és a kommunikáció új formáira. A kutatás a vallásszociológia és a médiatudomány metszetében helyezkedik el, és elemzi a hálózatosodó társadalom jellemzőit, a generációk médiahasználatát, valamint az egyházak válaszreakcióit a technológiai változásokra. Kiemelt figyelmet kap az online identitás, a vallásgyakorlatok digitalizálódása és a virtuális közösségek térnyerése. A dolgozat szakirodalmi elemzésen és gyakorlati példák bemutatásán keresztül vizsgálja, hogyan lehet a digitális térben autentikus, közösségformáló egyházi jelenlétet kialakítani. A dolgozat megírásának a célja, hogy saját lelkészi hivatásomat is megalapozza egy olyan korban, ahol az offline és az online közösségek összefonódnak, és az egyházak előtt új missziós távlatok nyílnak.

A dolgozat az 1830. évi generális zsinati jegyzőkönyv elemzésén keresztül mutatja be az Erdélyi Református Egyházkerület 19. századi belső működését, társadalmi és jogi struktúráit. A vizsgálat középpontjában a jegyzőkönyv főbb, hangsúlyos témái, a házassági bíráskodás, a lelkészek és tanítók életkörülményei, valamint az egyházi adminisztráció és döntéshozatal állnak. Külön figyelmet fordítottam Bodola János püspök életútjára, szolgálatára és teológiai irányvonalára, valamint az Endemann-per jelentőségére, amely jól példázza az ortodoxia és a felvilágosult protestantizmus közötti feszültségeket. A dolgozat forrásközpontú megközelítése jogi, teológiai és társadalomtörténeti szempontokat ötvöz, feltárva azokat a mechanizmusokat, amelyek az egyház megújulását és közösségformáló szerepét a korszak kihívásai között is fenntartották. A munka célja, hogy hozzájáruljon a 19.

Dolgozatunk célja egy, a frissen konfirmáltak (14-15 évesek) korosztályát megszólító óraterv-sorozat, amely hozzájárul istentiszteletünk megértéséhez és a fiatalok gyülekezetbe való integrálásához. A dolgozat elméleti részében a református istentisztelet teológiáját és a liturgia elemeinek szerepét kutattuk. A gyakorlati részben megvizsgáltuk a kutatott korosztály jellemzőit, fejlődéslélektani kríziseit, generációs különbségeit, majd felvázoltuk az alkalmazott KáTéM módszer jellegzetességeit. Mindezt követi az óratervek részletes kibontása. Az óratervek tíz alkalmat ölelnek fel. A tervek segédanyagként szolgálhatnak a lelkészi szolgálatban, tartalmuk pedig oly módon gazdagítja a fiatalok tudását, hogy közben a gyülekezeti egészhez kapcsolódnak.

A gyülekezeti életben a lelkipásztor gyakran kerül szembe olyan helyzetekkel, amikor a konfliktus szakadékot húz a közösség tagjai között. E dolgozat arra keresi a választ, hogyan segíthetik e helyzetek mélyebb megértését és kezelését a rendszeres teológia, a kötődéselmélet, a kontextuális lelkigondozás és a motivációs interjú módszertana. A rendszeres teológiai alapvetés, különösen az inkarnáció, a kiengesztelés és a Szentháromság kapcsolati mintája, azt mutatja meg, hogy a bűn és a megváltás valósága miként befolyásolja az ember közösségi viszonyulását. A kötődéselmélet vizsgálata feltárja, hogy a gyermekkori kötődési minták miként befolyásolják a felnőttkori konfliktuskezelési reakciókat. A kontextuális lelkigondozás elméletének keretében a konstruktív és destruktív jogosultság, valamint a megbocsátás és exoneráció közti feszültség különös jelentőséget nyert a kapcsolatokat rejtetten terhelő, sokszor tudattalanul működő dinamikák feltárásában.

A dolgozatom Szász Gerő református lelkipásztor, szerkesztő és költő életútját vizsgálja, aki a 19. század második felének egyik jelentős, ám napjainkban kevéssé ismert alakja volt az erdélyi protestáns egyházi és szellemi életben. A kutatásom célja, hogy a hagyatékában fennmaradt kéziratok, prédikációk, temetési beszédek, levelek és publicisztikai írások révén új fényt vessen e sokoldalú személyiségre, és értelmezze szerepét az egyházon belüli és azon túli közéleti folyamatokban. A dolgozatom különös figyelmet fordít Szász Gerő közéleti konfliktusaira, szerkesztői munkájára (Protestáns Közlöny), irodalmi alkotásaira, valamint a Teológiai Fakultás Kolozsvárra helyezésében betöltött szerepére. Szász Gerő tevékenysége olyan egyházi és társadalmi víziót tükröz, amely a hit, a nemzeti identitás és a szabadság szoros összefonódásában bontakozott ki.

A dolgozat az úrvacsora sákramentumának interkonfesszionális vizsgálatát tűzi ki célul, a református úrvacsoratan szemszögéből kiindulva. A kutatás hét keresztény felekezet – a római katolikus, a keleti ortodox, az evangélikus (lutheránus), a pünkösdi, a baptista és az adventista – tanítását és gyakorlatát elemzi, a református hagyománnyal való hasonlóságok és eltérések feltárására törekedve. Minden felekezet bemutatása után külön szakasz foglalkozik a református tanokkal való összevetéssel. A dolgozat teológiai és liturgikus szempontok alapján vizsgálja az úrvacsora értelmezését, különös figyelemmel az oltári jelenlét felfogására, a sákramentum hatékonyságára, az egyházi közösségben betöltött szerepére, valamint az úrvacsora és a hit kapcsolatára. A vizsgálat célja nem az ökumenikus közeledés előmozdítása, hanem a felekezeti sajátosságok tárgyilagos feltárása és rendszerezése, a református tanítás fényében.

A dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál.

A dolgozat öt egyházközség összeírásait tartalmazza és dolgozza fel: Csittszentiván, Mezőbergenye, Mezőpanit, Harcó és Mezőbánd. Az összeírások 1687-ből valók, a Marosi Református Egyházmegye legrégebbi matriculájából. A matricula adatokban gazdag, információval szolgál a gyülekezetek vagyonáról, ingó és ingatlan javairól, adományokról, társadalmi viszonyokról. Először a Marosi Református Egyházmegye bemutatására kerül sor, tekintettel a történeti hátterére, reformációjára és az adott korszak sajátosságaira. Ezt követi az öt egyházközség rövid történeti ismertetője. Az összeírások feldolgozása során kiemelt figyelmet kaptak az egyházi vagyon elemei: úrasztali edények, textíliák, könyvek, földbirtokok, épületek. Továbbá a jobbágyi és zselléri viszonyokról, az adományok jelentőségéről, valamint a lelkészek és tanítók fizetéséről is tudomást szerezhetünk.

A dolgozatom célja a Marosi Református Egyházmegye öt gyülekezetének, név szerint: Csejd, Kebeleszentiván, Jedd, Koronka és Marosszentkirály, 1687-es összeírásainak részletes bemutatása és elemzése. A kutatás forrásaként a Marosi egyházmegye egyik legrégibb fennmaradt matriculáját használom, amely betekintést nyújt a gyülekezetek 17–18. századi életébe és anyagi helyzetébe. A dolgozat első részében igyekszem rövid történeti betekintést nyújtani az egyházmegye kialakulásáról, majd az érintett települések rövid történetét ismertetem. Ezt követően az összeírások alapján részletesen elemzem az egyházközségek ingó (pl. úrasztali edények, textíliák, könyvek) és ingatlan vagyonát (pl. földbirtokok, lelkészi és tanítói lakások), valamint az adományok szerepét és típusait. A vizsgálat során külön figyelmet szentelek a lelkészek és tanítók javadalmazására, az egyházi adminisztráció működésére és a közösségi összefogás megnyilvánulásaira.

Dolgozatom témája az Enyedi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a vizsgálata az 1801-év első felében. Ez a dolgozat tartalmazza a bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását. A dolgozat elején foglalkoztam az egyházmegye történetével és azzal, hogy bemutassam a 18 századi eseményeket ezután pedig a jegyzőkönyvben lévő gazdagsági, fegyelmi, adminisztrációs ügyeket és a gyülekezetek meghatározó eseményeit ismertettem. Az olvasó így információt nyer, a Nagyenyedi Református Egyházmegye történetéről és arról, hogy hogyan működött ebben a korban az esperesi vizitáció. A jegyzőkönyv által pedig megismerjük a vizitált gyülekezetek életvitelét, problémáit és küzdelmeit. Munkám tehát betekintést próbál nyújtani a 18 században meglátogatott gyülekezetek helyzetébe illetve jobban meg akarja ismertetni az olvasóval ezt a korszakot.

Dolgozatomban a házasság és a család intézményének a jelenkori helyzetét vizsgálom meg, gyakorlati teológiai szempontból, különös tekintettel a Bonus Pastor Alapítvány által működtetett házasság-és családgondozó szolgálatára nézve. Arra a kérdésre keresem a választ, hogy a CSAKIS tábor modellje milyen mértékben alkalmazható egy kiterjesztett, egyházi szinten működő házasság-és családgondozó szolgálatban. A gyakorlati részt megelőzi egy részletes, elvi megalapozás, amely a keresztyén házasság és család bemutatásáról szól. Az elméleti részben végigkövethető az emberi élet a párválasztás pillanatától, a házasságon keresztül egészen a családig, különös tekintettel a szülői szerepekre. A kutatás tehát a CSAKIS tábor programját és hatékonyságát vizsgálja kérdőívek kiértékelése által, amely segítségével következtetéseket vonok le a modell hasznosíthatóságára vonatkozóan.

Dolgozatom középpontjában a veszteségek és azok feldolgozásának folyamata áll, különös tekintettel két fő veszteségtípus, tárgyi veszteségek és az élők elvesztése, összehasonlítására. A dolgozatom célja feltárni, mit is jelent a gyász, milyen típusai léteznek, továbbá hogyan hat az egyénre pszichésen és társadalmilag. A halál, a gyász kérdésére teológiailag is kitérek. A dolgozat rávilágít arra, hogy a gyász nem kizárólag halálesetekhez kötődik, hanem más jellegű veszteségekhez is. A két típus összevetése során vizsgálom a hasonlóságokat és különbségeket, mint például az érzelmi reakciók intenzitását, a feldolgozási folyamat hosszát, vagy a társadalom hozzáállásának szerepét. A dolgozatom végén arra a következtetésre jutottam, hogy bár mindenki gyászol, ezt nem egyformán és azonos időn belül tesszük. A gyász egy természetes, elkerülhetetlen folyamat, amelyet meg kell élni ahhoz, hogy valóban túl tudjunk lépni rajta.

Hogyan kell református módon imádkozni? Meggyőződésem, hogy ez egy olyan kérdés, amit időnként feltesz magának egy református hívő, ám sok esetben konkrét választ nem tudunk rá adni. Vannak ugyanis hitvallásaink, vannak irányelveink, de nem rendelkezünk olyan módszerrel, ami esetlegesen ezeket a gyakorlat nyelvére fordítja. Dolgozatom e hiányt igyekszik pótolni. Ha a református spiritualitásból indulunk ki, Kálvin megkerülhetetlen, ugyanúgy az egyházunk által elismert hitvallások is. Annak érdekében azonban, hogy minél teljesebb képet nyerhessek, igyekeztem minden rendelkezésemre álló hitvallás imádságról szóló tanítását összegezni. Az Ír Hitvallástól kezdve a Debrecen-Egervölgyi Hitvalláson át a Westminsteri Kátékon át látható, hogy szinte minden hitvallás megfogalmazza az imádság elvi alapjait, amik lefordíthatóak a kegyesség életére. Igyekszem tehát az alapelveket felsorakoztatni, oly módon, hogy az alkalmazható legyen a spiritualitás nyelvére.

A fogyatékossággal élő személyek Isten szeretett gyermekei, akik Isten képmására teremtettek. Ebből a meggyőződésből született az alábbi dolgozat, amelynek célja, hogy a speciális nevelési igényű (SNI) személyek lelkigondozásának elméleti és gyakorlati megközelítéseit vizsgálva segítséget nyújtson azoknak a lelkipásztoroknak és lelkigondozóknak, akik fogyatékossággal élő emberek kísérésére kaptak elhívást. A dolgozat első két nagyobb fejezete tárgyalja többek között az SNI definícióját, modelljeit és típusait, valamint az SNI-vel élők helyzetét a társadalomban és az egyházban, emellett bemutatásra kerül a lelkigondozás fogalma, irányzatai és célkitűzései is. Ezután a dolgozat külön fejezetben tér ki a fogyatékossággal élők lelkigondozásának sajátosságaira. Az elméleti alapvetést a kutatás gyakorlati szakasza követi: mélyinterjúk elemzése olyan lelkigondozókkal, akik rendelkeznek tapasztalattal fogyatékossággal élő személyek lelkigondozásában.

Ez a dolgozat a szexualitás etikai dimenzióit és a nemi identitás kérdését vizsgálja, különös tekintettel a homoszexualitás vallási és társadalmi megítélésére és kezelésére. Interdiszciplináris megközelítéssel – amely ötvözi a teológiát, etikát, jogot, pszichológiát és szociológiát – a kutatás azt tárja fel, hogyan változtak a homoszexualitásról alkotott társadalmi, politikai és egyházi nézetek. Kiemelt figyelmet kapnak a keresztény felekezetek, különösen az unitárius egyház, valamint a bibliai szövegek azonos nemű kapcsolatokra vonatkozó értelmezései. A tanulmány hermeneutikai elemzésre, diskurzuselemzésre és esettanulmányok – például egyházi nyilatkozatok és romániai jogalkotási fejlemények – vizsgálatára támaszkodik. A történeti, jogi és teológiai narratívák tükrében a dolgozat rámutat arra, hogy a homoszexualitáshoz való viszonyulást nem rögzített erkölcsi törvények vagy biológiai tények határozzák meg, hanem változó kulturális paradigmák és intézményi hatalmak.

A dolgozat az עָנָו (ʿānāw) héber kifejezés nyelvészeti, teológiai és etikai vizsgálatán keresztül tárja fel az alázat vallási erényként való megjelenését az Ószövetségben. Célja annak bemutatása, miként határozza meg ez a gyakran félreértett fogalom az ember viszonyát Istenhez, önmagához és embertársaihoz. A tanulmány szisztematikusan elemzi az alázat jelentéstartományát a történeti, prófétai és bölcsességi irodalom szövegkorpuszaiban, különös figyelemmel József, Mózes és Dávid alakjára. A kutatás lexikográfiai és kommentári forrásokra támaszkodva alkalmaz nyelvészeti, történetkritikai és teológiai módszereket, valamint párbeszédet folytat több kortárs tudós, köztük Gerhard von Rad, Walter Brueggemann és Christopher J. H. Wright megközelítésével.

A dolgozat a temetéssel kapcsolatos paraliturgikus elemeket vizsgálja a Marosi Református Egyházmegye néhány gyülekezetében. Ezek a liturgián kívüli, ám vallási jelentőséggel bíró szokások (virrasztás, a búcsúformák, gyászolók támogatása,) teológiai és gyakorlati jelentőséggel bírnak, munkánk során ezeket térképeztük fel. Megvizsgáltuk, miként vannak jelen a gyülekezetek életében, hogyan kapcsolódnak a református temetési hagyományhoz, és milyen szerepet játszanak a gyász feldolgozásában. A dolgozat célja, hogy hozzájáruljon a református egyházi liturgiai gyakorlat jobb megértéséhez, ebben külön kiemelve a halálhoz való viszonyulást.

A dolgozat a lélek halhatatlanságának kérdését vizsgálja az unitárius teológia keretében, filozófiai, teológiai és kortárs tudományos nézőpontokat ötvözve. A klasszikus filozófiai hagyományokból és a keresztény teológiai reflexiókból kiindulva elemzi, miként alakult a lélek halál utáni tovább élésébe vetett hit, és hogyan értelmezik azt napjainkban, különös tekintettel az unitárius vallási gondolkodásra. A dolgozat interdiszciplináris és hermeneutikai megközelítést alkalmaz, különös hangsúlyt fektetve a halhatatlanság tanításának egzisztenciális és etikai vonatkozásaira. Az emberi értelem és erkölcsi fejlődés méltóságába vetett bizalmon alapulva az unitárius teológia a hit és értelem párbeszédét helyezi előtérbe a dogmatikus megközelítések helyett. A kutatás rámutat arra, hogy ez a teológiai hagyomány nem pusztán metafizikai hipotézisként tekint a halhatatlanságra, hanem mint mélyen emberi kérdésre, amelyet a veszteség, a remény és a transzcendencia iránti vágy formál.

A dolgozat célja a Magyarói református egyházközség történetének bemutatása 1820 és 1921 között. A kutatás alapját egyházközségi jegyzőkönyvek, anyakönyvi bejegyzések, levéltári források és helyi hagyományok képezik. A munka részletesen bemutatja a gyülekezet intézményeinek, templom, iskola, parókia, malom, működését, karbantartását, valamint az oktatás és lelkipásztori szolgálat jelentőségét. A tanulmány kiemeli az egyházközség szerepét a közösségi élet megszervezésében, különösen a 19. századi társadalmi változások és az első világháború utáni impériumváltás idején. Részletesen elemzi a demográfiai folyamatokat, a járványok, természeti csapások és háborús események hatását. A dolgozat rávilágít arra, hogyan biztosította az egyház a vallási élet folyamatosságát és a falu lelki életének fenntartását a nehézségek ellenére is.

A Studia 2023-as száma két év késéssel jelenik meg, három tanulmánnyal.

A szakdolgozatomat a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozásából készítettem. A dolgozatom elején bemutattam az egyházmegye kialakulását, illetve ismertettem a 18. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. Továbbá a vizitációs jegyzőkönyvben foglalt és tárgyalt ügyeket ismertettem és dolgoztam fel. A feldolgozott jegyzőkönyvi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyv feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek helyzete és élete. A történelmi áttekintés pedig segít megérteni és behatárolni az adott korszakot. A dolgozat így egy teljes tájkékoztatot nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről.

A nők által vezetett társadalom és közösség régi, ugyanakkor a történészek körében gyakran vitatott kérdés. A téma iránt elkötelezett biblikus kutatók rendszerint a héber „anyja háza” kifejezést vizsgálják. Általában négy szöveghely kerül előtérbe: Gen 38,11; Én 3,4; 8,2, valamint a Ruth könyve. Már a ritka előfordulás is a fogalom esetlegességére utal, mégis érdemes felhívni a figyelmet a Biblia egy sokkal beszédesebb történetére: Séba, Bíkri fia lázadására (2Sám 20). A lázadó vezér Dávid ellen fordul, végül északra menekül, és Ábél-Bét-Maaká városában talál menedéket. A tanulmány amellett érvel, hogy a történet női főszereplője valójában a város vezetője. Az írás filológiai és régészeti szempontból vizsgálja a történetet, kiemelve a nő és a város vezető szerepét.

A Filippiekhez írt levél tömör, mégis teológiailag gazdag írás, amelynek középpontjában az öröm, a hála és az evangélium szolgálatában való kitartás áll. Pál Krisztus önkéntes megalázkodását és felmagasztalását (Fil 2,6–11) mutatja be az evangélium lényegeként, mint amely a keresztény élet alapja és bizonyos mértékig annak mintája. A szenvedés, az egység és az erkölcsi magatartás témáit érintve arra buzdítja a gyülekezetet, hogy maradjon szilárdan a hitben, és éljen örömteli bizalommal Istenben. Pál személyes körülményei és a filippi gyülekezetnek az evangélium szolgálatában való aktív részvétele kézzelfogható hátteret ad ennek a teológiai buzdításnak. A levél összefonja a lelkipásztori gondoskodást, az eszkatológiai reménységet és a Krisztus-központú etikai szemléletet.

A relációs etika szerint az emberi lét az interperszonális kapcsolatok által formálódik. Az ideális házasság tartós, bensőséges kapcsolat, amely elősegíti a kölcsönös növekedést. A lelkipásztori rítusok (casualia) fontos szerepet játszanak a családi életciklus váltópontjaiban, különösen a kapcsolati kötelékek elmélyítésében. A mai rohanó, elidegenítő társadalomban a valódi szeretet képessége, valamint a házasság intézménye is gyengül. Az értékek relativizálódása hozzájárul a válságban lévő keresztény házasságok számának növekedéséhez. A fiatal pároknak támogatásra van szükségük az értelmi, érzelmi és erkölcsi nyomás közepette, ami egyre fontosabbá teszi az egyház és a lelkipásztori gondozás szerepét. A jegyesoktatás megelőző lelkipásztori eszközként szolgál, célja a párok elvárásainak feltárása és a strukturált útmutatás nyújtása. A kutatás a jegyesoktatás tudatosítását és tematikus relevanciáját vizsgálja fiatal keresztény házasok körében.

A dolgozatomban Kalotaszeg bizonyos gyülekezeteiben, összesen kilencben kutatok olyan paraliturgikus elemek után, amelyek a temetkezési szokásokban megjelennek. A téma feldolgozása mind néprajzi és teológiai szempontból releváns, mivel feltárja a gyülekezetek múltban és jelenben élő tradícióit, továbbá, hogy miként jelenik meg a szeretetszolgálat gyakorlása, mellesleg rámutat arra, hogy egy térségben milyen a halálhoz való viszonyulás és hogyan vészeli át egy közösség a gyász időszakát. Dolgozatom célja a kalotaszegi református gyülekezetek temetési szertartásának vizsgálata, különös tekintettel a paraliturgikus elemekre és azok közösségi szerepére. A kutatást az általam kiosztott kérdőívek alapján végeztem. Empirikus adatok alapján feltárom a temetési szokások teológiai, kulturális és gyakorlati vonatkozásait.

A dolgozat rávilágít arra, hogy az Uzoni Református Egyházközség 18. századi élete korántsem volt problémamentes. A közösséget tűzvészek és háborús események sújtották, emellett belső feszültségek és konfliktusok (például a templomi ülésrend körüli viták) is nehezítették működését. A mélyebb megértést a Sepsi egyházmegye történetének feldolgozása segíti, elsősorban Kolumbán, Tóth, Pokoly és Juhász munkái alapján. A dolgozat foglalkozik az egyházközség korabeli ingó és ingatlan vagyonával is, elsősorban az Annotamenta Ecclesiae Uzoniensis Reformatorum (1648–1717), valamint az 1744-ig vezetett Liber Ecclesiae alapján. További fontos források közé tartoznak Csáki Árpád tanulmányai, Tüdős Kinga templomleírása, valamint Ungvári Barna-András, a jelenlegi lelkipásztor által közölt adatok. A kutatás során digitalizálásra kerültek olyan dokumentumértékű feljegyzések, amelyek korábban kizárólag az egyházközség levéltárában voltak elérhetők.

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében. Vallom, hogy a sorsot hibáztatható bűnökért is felelősnek érzem magamat, a lelki-szellemi erények plecsníjét pedig Isten tűzte mellemre. De ehhez az kellett, hogy levesszem a gőg nagymellényét. Tárgyilagosság: jobb vagyok, mint amilyennek kisszámú ellenségeim tartanak, de rosszabb, mint amilyenre nagyszámú barátaim értékelnek. És mégsem ez az átlag eredményezi személyiségemet. Hogy ki voltam-vagyok, azt egyedül ő, az időtlen és mégis Mindenkori Számonkérő fogja megmondani. Majd.

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára. Ha minden nem, hát azért, mert arra gondolok, hogy a kisebb-nagyobb viszagságok előre küldött emlékeztető és figyelmeztető jelek. Próbalom annál nagyobb tudatossággal megérteni és elviselni. Az egyik fiam azt mondta: édesapám nagyon tudatosan készül a halálra. És ezt így igaz. Ez a „készülés” munkás is élet, amit nem hagyok abba, amíg csak tett és érv eléri az értelmemig mondom: Isten a legjobb mindent elrendező.

Dolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.

Nüsszai Gergely a negyedik század egyik fontos gondolkodója volt. A kappadókiai atya társaival együtt (Nagy Baszileiosz és Nazianzoszi Gergely) fontos szerepet játszott a keresztyén dogmák alakulásában. Élete végére az ortodoxia védelmezőjének is nevezték. Jelen dolgozatban a halálhoz és a feltámadáshoz kapcsolódó tanítását vizsgáltuk, elsősorban antropológiai szempontból. Ehhez kapcsolódóan fontos volt a teremtés témakörének vizsgálata is, mert a kérdés mélyebb vizsgálata során kiderült, hogy Gergely teremtésről szóló tanítása szervesen összefügg a halál és feltámadás kérdéskörével. A Szentírást zsinórmértékként használva Gergely többek közt válaszokat keres az alábbi kérdésekre: mi lesz a testtel és a lélekkel a halál után? Hogyan történik a feltámadás? Ki támad fel? Milyen mértékben azonos a meghalt személy a feltámadottal? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mentén halad dolgozatunk is.

A 2019-es évben kiemelkedően gazdag bibliai archeológiai leletanyag került felszínre. Hérodotosz tengerjáró hajójának (Barisz) előkerülése igazolta az ókori történetíró hitelességét. Jeruzsálemben a Kr. e. 586-os babiloni ostrom tárgyi bizonyítékai kerültek elő, köztük pecsétnyomatos edények és egzotikus vanília nyomai. Lákis városkapujában Ezékiás király vallási reformjainak kézzelfogható nyomaira bukkantak. A jeruzsálemi zarándokút (Siloám–Templom-hegy) feltárása Josephus Flavius leírását erősítette meg. A tenger alá süllyedt Thonisz–Hérakleion városrészlete az egyiptomi–hellén kereskedelem központját tárta fel. Saqqarában egy aranyozott ezüst halotti maszk került elő, amely új fényt vet az egyiptomi temetkezési rítusokra. Ezek a leletek Jeruzsálem, Lákis, Thonisz–Hérakleion és Saqqara helyszínein hozzájárulnak a prófétai utalások pontosabb megértéséhez, a történeti leírások és leletek összevetése pedig a datált események pontosabb megértését és körülírását eredményezik.

Ebben dolgozatban Paul Johannes Tillich egzitencialista meghatározottságú teológiáját hasonlítom össze a hagyományos, tradicionalista protestáns teológia álláspontjával. Az összehasonlítás Tillich Isten- és létértelmezésből indul ki, amelyet a Második Helvét Hitvallás megfelelő pontjaival vetettem össze. A dolgozat fő célja Paul Tillich teológiájának megismertetése, értelmezése. Elsősorban Paul Tillich alapműveire, illetve az azokról született tanulmányokra támaszkodtam. A hagyományos protestáns szemszöget a Második Helvét Hitvallás és kommentárjai alapján mutatom be.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverését követően Basa Mihály új szolgálati helyén, Harasztoson folytatta lelkipásztori szolgálatát. Munkássága gyümölcsöző volt. A közösség életé-ben fejlődés és változás mutatkozott, és esperesi tisztségé együtt járó fealadatait is hűséggel, odaadással látta el. Lelki, közösségi, személyi és adminisztrációs vonatkozású ügyeket kellett megoldania. Döntéseit mindig úgy igyekezett meghozni, hogy azokkal anyaszentegyházának ügyét és védelmezését szolgálja. Szolgálatát kortársai is értékelték és elismerték. Személyes életútja a 19. századi lelkipásztori sors szép példája.

Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök dési szolgálatát mutatom be, ahol a belmissziói és iskolafelügyelői lelkészi állást töltötte be. A Désen töltött évek Vásárhelyi János számára a belső erőgyűjtés időszaka volt, ugyanakkor megszervezte a gyülekezet szeretetszolgálatát, beindította az ifjúsági munkát, újjászervezte a Konfirmáltak Egyesületét és a déscichegyi gyülekezeti életet is felvirágoztatta. Az impériumváltást követően református középiskolát alapított, amely Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármagyék egyetlen magyar középfokú tanintézménye volt abban az időben. A Vécsi Szövetség és a Lelkész Egyesület tagjaként bekapcsolódott az egyetemes egyházi közéletbe és ezzel párhuzamosan a Dési Nemzeti Tanács tagjaként a város közéletben is szerepet vállalt.

A bibliai hagyományban fogant spiritualitás fogalma, a két évezred folyamán leképezte az egyes korok szellemi mozgását. A Bibliában még nem találkozhatunk a konkrét fogalommal, viszont tartalmának és szerkezetének alapjait ott találhatjuk meg, a jelen kor fogalomhasználatának mintegy kiindulási pontjaként. Az idők folyamán spiritualitás egyre jobban az érdeklődés és a kutatások középpontjába kerül. A jelen kor liberális és ember centrikus szellemisége maga után vonta az egyénnek az intézményes egyháztól való eltávolodását, s így a spiritualitás fogalma is kilépett az egyházi közegből és szélet körben elterjedve alakul a társadalom igényeihez. A XX. századtól a fogalom kilépett a vallásos és egyházi közegből és más olyan területeken is elterjed, ahol addig nem tulajdonítottak neki nagy szerepet, s így új jelentéskörrel ruházódik fel.