Repozitórium index

My thesis is based on the exploration of a lesser-studied aspect of 18th-century Transylvanian protestant church history: it examines, trough an interdisciplinary approach, the inscriptions found on elements of protestant sacred space furnishings – particularly on pulpit canopies. The analysis of the selected corpus is guided by the hypothesis that these inscriptions are functional in nature, shedding light on the liturgical role of the given object while also conveying messages to the congregation. The subject of the study includes works whose iconographic program, inscriptions, or patronal background are considered distinctive. Naturally, several technical limitations – such as later overpainting and a lack of documentary sources – posed significant challenges to the research. Nevertheless, it was still possible to work with sufficiently relevant information.

Dolgozatom a 18. századi erdélyi protestáns egyháztörténet egy kevéssé kutatott szeletének feltárásán alapszik: interdiszciplináris módon vizsgálja a protestáns szakrális tér berendezési elemein – különösen a szószékkoronákon – megjelenő feliratokat. A vizsgált korpusz elemzéséhez a következő hipotézis vezetett: a feliratok funkcionális jellegűek, tehát rávilágítanak az adott tárgy liturgikus szerepére, ugyanakkor pedig üzenetet közvetítenek a hívők számára. A vizsgálat tárgyát olyan alkotások képezik, amelyeknek ikonográfiai programja, felirata vagy patrónusi háttere különlegesnek tekinthető. A kutatásban számos technikai korlát – pl. az utólagos átfestések és az adatforráshiány – nehezítő körülményként jelentkezett. A dolgozatban a szakrális térkommunikáció elméleti kérdéseinek áttekintését esettanulmányok követik.

Dolgozatomban megvizsgálom a protestáns egyházak homoszexualitással kapcsolatos állásfoglalásait. Ez azért is érdekes, mert különböző egyházak eltérően viszonyulnak a kérdéshez. Mi alapján állítja az egyik, hogy a homoszexualitás bűn, és mi alapján mondja a másik, hogy nem az? A célom az volt, hogy körüljárjam és ismertessem a legismertebb érveket, és az azokra adott ellenérveket is. A kutatásban hosszú évek óta homoszexuális fiatalokkal foglalkozó lelkigondozó, homoszexualitásból gyógyulni vágyókkal foglalkozó pszichoterapeuta, meleg teológus professzorok és mások könyveiből, tanulmányaiból inspirálódtam, akik könyveikhez saját tapasztalataikat, páciensük tapasztalatait és bizonyságtételeit és társadalomkutatási eredményeket is felhasználtak. Dolgozatomból kiderült, hogy a kérdés korántsem olyan egyértelmű és nem is olyan egyszerű, mint első látásra tűnik.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

Ezen dolgozat azt ismerteti, hogy milyen terápiás közösségei vannak a magyar református egyháznak, ezek a közösségek milyen intézményi rendszerbe tagolódnak bele és milyen terápiás módszerekkel működnek. Valamint, azt vizsgálja, hogy ezeket a terápiás módszereket hogyan lehetne hasznosítani a gyülekezetekben gyülekezetépítés céljából. A dolgozatban a magyar református egyház három számottevő rehabilitációs intézményét ismertetjük. Többek között az intézmények történetét és módszerét, valamint azt, hogy az intézményeknek milyen erősségeik, lehetőségeik, gyengeségeik és veszélyeik (ún. ,,SWOT analízis”) vannak. Ezen tulajdonságokat interjúk segítségével elemeztük, amelyeket az intézmények vezetői, munkatársai, és jelenlévő kliensei beszámolói és meglátásai alapján gyűjtöttünk össze. Ezt követi egy összehasonlító elemzés, amelyben a három fent nevezett intézmény összehasonlítását végeztük el.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek.

A dolgozat a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség textíliáinak adományozói közül a 16–18. században élt kiemelkedő személyiségeinek rövid bemutatására összpontosít. Az egyházközség életében fontos szerepet töltöttek be a patrónusok, mivel más feladataik és funkcióik mellett a tőlük származó adományokból tevődött össze az egyházközség ingó és ingatlan vagyonának számottevő része. A dolgozat az egyházközség régi számadáskönyveinek és leltárjegyzékeinek vizsgálata alapján igyekszik ismertetni az adományozókról fennmaradt információkat és az adományozások körülményeit. Az egyházközségnek adományozott textíliák jelentős részét nők ajándékozták, ez a jelenség sok más protestáns egyházközség esetében megfigyelhető. Az egyházközség textíliái művészettörténeti szempontból is értékes darabok, szakemberek már foglalkoztak a vizsgálatukkal, így én a dolgozatban nem kívánok ezzel foglalkozni.

Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge című könyvének első hat fejezete főként a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozását tartalmazza. A könyv következő fejezeteinek tartalmi ismertetése a rövid tartamú lelkigondozás gyakorlatának ismertetése során fog nagyobb hangsúlyt kapni. Az elméleti megalapozása során betekintést nyerhettünk Milton Erickson és utódai által kidolgozott rövid terápia azon lépéseibe, amelyek alapját képezik a rövid tartamú lelkigondozói beszélgetésnek is. Ezen kívül a szerző külön alfejezetben tárgyalja a rendszerszemlélet és a konstruktivizmus alapjait, amelyek a rövid tartamú lelkigondozás filozófiai hátterét képező elméletek. Timm H. Lohse Villámbeszélgetések című könyvére többször is történik utalás, ugyanis ez alap referencia egy olyan szintű lelkigondozói beszélgetésnek, amely jó, ha a rövid idő ellenére is hatásosnak bizonyul.

A közép- és kelet-európai térségben, a nemzeti művészetek kibontakozása után messze földről érkezett alkotók megtelepedése is hozzájárult a kultúrtörténeti kép sokszínűsének kibontakozásához. Iacob Graf – magyarosított nevén Gráf Jakab – is Svájcból került Erdélybe. Az ő festészeti hagyatékát leginkább dokumentumértéke teszi érdemlegessé és – alkatát illetően – művészpedagógusi kiválósága, amellyel évtizedeken át alapozó munkáját végezte el a rajzoktatásnak, és tanítványai nemzedékeit irányította a művészetek szeretete felé.

A művészettörténészek azt állítják Anthony van Dyck egyik, 1620 körül készült festményéről, amelyet a budapesti Szépművészeti Múzeumban őriznek, hogy az János evangélistát ábrázolja. Viszont a festményen semmi sem utal arra, hogy ez evangélistát ábrázolná. Bak Áron lelkipásztor és festőművész művészettörténeti és bibliai érvekkel bizonyította rövid tanulmányában, hogy ez a festmény nem János evangélistát, hanem a szenvedés poharát elfogadó Jézus Krisztust ábrázolja.

Als Einleitung benützt der Autor drei Vesperbilder von Michelangelo Bounarrotti, und nach der Analisierung der Pieta des Ursulaner Klosters von Erfurt (1320 és 1330), beschreibt er die Eigentümlichkeiten der Vesperbilder von den 15–16. Jahrhunderten. Mit dem Thema der Pieta in weltlichem und menschlichem Bezug begann man sich betont erst seit dem 19. Jh. zu beschäftigen. In der ersten Hälfte des 20. Jh. erschien dieses Thema als Rückwirkung auf die Unmenschlichkeiten des herrschenden Nationalsozialismus. Diese Rückwirkung zeigte sich nicht nur in der europäischen bildenden Kunst, sondern in allen der Welt.