Repozitórium index

Czinke Zsolt (Királyhelmec, 1976) református lelkipásztor, könyvtáros. 1994-ben érettségizett a Nagykaposi Magyar Tannyelvű Gimnáziumban. 1994–1999 között a komáromi Calvin J. Teológiai Akadémia hallgatója, teológiai oklevelet a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán szerzett. 1999–2000 között a budapesti Országos Széchényi Könyvtár könyvtár szakos hallgatója, 1999-től a Calvin J. Teológiai Akadémia könyvtárosa. 2000-től Bátorkeszi lelkipásztora, 2015-től a Komáromi Református Egyházmegye lelkészi főjegyzője. A Teológiai Fórum szerkesztőbizottságának tagja. Jelenleg a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán PhD-hallgató. Kutatási területe a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház története, ezen belül az egyház sajtótörténete különös tekintettel a két világháború közötti időszakra. Nős, négy gyermek édesapja.

Somogyi Alfréd (Losonc, 1970). Iskoláit Füleken végezte, és 1988-ban itt érettségizett a helyi magyar gimnáziumban. Egyetemi tanulmányait Pozsonyban, a Komensky Egyetem Bölcsészettudományi Karán kezdte magyar–történelem szakon. Majd 1991-től szerkesztőként dolgozott a Szlovák Rádió Magyar Főszerkesztőségében. 1992-től a Duna Televízió pozsonyi tudósítója, 1995-től belső munkatársként külpolitikai szerkesztő, majd vezető szerkesztő. Közben 1994-től a komáromi Calvin J. Teológiai Akadémián végezte teológiai tanulmányait, s 2000-ben lépett lelkészi szolgálatba. Magiszteri vizsgáját a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán tette le, majd itt szerezte meg 2008-ban a teológiai doktora címet (ThDr.), s 2010-ben védte meg PhD-disszertációját. Jelenleg a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának oktatója, a Történeti Tudományok Tanszékének vezetője, a kar dékánhelyettese.

Jánosi Csongor a Bukaresti Egyetem Kutatóintézetének munkatársa, az MTA BTK Történettudományi Intézet egykori posztdoktor kutatója. Teológiai doktori fokozatát a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Református Tanárképző Karán szerezte. Társszerzője A református egyház Romániában a kommunista rendszer első felében. Tanulmányok és dokumentumok (L’Harmattan Kiadó, Budapest 2011) című kötetnek. Ezen túlmenően több mint 30 tanulmányt közölt különböző hazai és külföldi szakfolyóiratokban és kötetekben. Kutatási területe a kollektivizálás, 1956–1966 közötti erdélyi koncepciós perek, az 1950-es és 1960-as évek református egyház története, 1945–1989 közötti román–magyar belügyi és állambiztonsági kapcsolatok, az erdélyi magyar arisztokrácia, illetve az erdélyi magyar kulturális disszidencia a kommunista rendszerben.

Ezen tanulmány azoknak a 16–17. századi református énekeknek a történetét vizsgálja, amelyek az újabb énekeskönyv-kiadásokból kimaradtak, de közben a nép nem hagyta feledésbe merülni, hanem továbbra is fenntartotta, megőrizte és különböző formákban átörökítette. A rövid történeti és fogalmi vizsgálódás után tanulmányom egy konkrét népi dallamot és annak elemzését mutatja be.

Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa az erdélyi nemesség körében a 18-ik század folyamán végbement felekezetváltásokat. Ahhoz, hogy e felekezetváltások mértékét és súlyát megértsük, alapos kutatásra van szükség. Mivel ez eléggé személyes és kényes téma volt és maradt napjainkban is, a történészek igyekeztek mellőzni ezt a kérdést, vagy megelégedtek a korábbi nézetek átvételével anélkül, hogy alapos és mélyreható kutatást végeztek volna. Erdély történelmével foglalkozó, átfogó jellegű művek alig tárgyalják ezt a kérdést, annak mélységeit és következményeit nem tárják fel. Ugyanez elmondható a különböző protestáns egyháztörténeti műveikről is. A protestáns felekezetek történetét feldolgozó művek ugyan „elpanaszolják” az elszenvedett sérelmeket, legtöbb esetben felnagyítva vagy torzítva ismertetik a „veszteségeket”. A katolikus egyháztörténet kerüli a témát, a nagy, átfogó jellegű egyháztörténeti művekben alig történik említés róla.

A külföldet megjárt lelkészek közül többen vezethettek valamiféle naplót vagy album amicorumot, de példájukon felbuzdulva bizonyára domidoctus társaikban is megszülethetett az igény, hogy életük jelentősebb történéseit írásban is megörökítsék a következő nemzedékek számára. Jelen tanulmányban egy ilyen „ismeretlen”, neve alapján székelyföldi gyökerekkel rendelkező, s onnan a németalföldi akadémiai kitérővel végül a Szilágyságba került, s haláláig itt fungáló prédikátor, Ikafalvi B. János életére vonatkozó adatokat ismertetem a rendelkezésre álló szerény forrásanyag alapján.

A 17. század utolsó, a 18. század első negyedének kiemelkedő alakjai közé tartozik Homoródszentmártoni Bíró Sámuel (1665–1721). Az erdélyi művelődés- gazdaság- és politikatörténetben is jelentős szerepet vállaló Bíró Sámuelt elsősorban Hídvégi Mikó Ferenc históriájának folytatójaként tartja számon a történettudomány. A magyar unitáriusok első főgondnokukat és az egyház nemes lelkű patrónusát tisztelik személyében.

18. század erdélyi református teológiatörténetének utolsó jelentősebb eseménye az Endemann-per volt. Jelentősége abban áll, hogy ez volt az utolsó tanfegyelmi kivizsgálás, amely a református hitvallások érintetlenségét és tisztaságát kívánta védelmezni a felvilágosult, racionális ortodoxiával szemben. Éppen ezért furcsa az, hogy a per történetével kevesen foglalkoztak, valahogy elkerülte a kutatók figyelmét.

A kora újkori értelmiségiek szellemi arculatáról sokat elárul könyvtáruk szerkezete. Ezért kezdte el a szegedi művelődéstörténeti műhely még az 1980-as években az intézményi és magánkönyvtárak 1750 előtti jegyzékeinek gyűjtését és közlését. A Kárpát-medence Kora Újkori Könyvtárai sorozat kötetei pedig ezen jegyzékek alapján dolgozzák fel analitikusan néhány magánkönyvtár állományát, próbálják feloldani a jegyzékek tételeit. Az erdélyi szász Gustav Gündisch is hasonlóképpen rekonstruálta néhány német ajkú értelmiségi könyvtárát. Nehezebb a dolgunk azon értelmiségiek esetében, akiknek könyvtáráról nem maradt fenn jegyzék. Sajnos a 16–17. századi erdélyi egyház- és művelődéstörténet legnagyobb alakjai (Heltai Gáspár, Dávid Ferenc, Tordai Sándor András, Apácai Csere János, Szenci Molnár Albert stb.) esetében ezzel a helyzettel állunk szemben. Az ő könyvtárukat csupán autopszia útján lehet rekonstruálni.

Tofeus Mihály erdélyi református püspök könyvtárának rekonstrukciója, feldolgozása jelenleg folyamatban van. Halála után könyveiről jegyzék készült, a köteteket aukcióra is bocsáthatták. Könyveinek fennmaradt részét ma erdélyi és magyarországi könyvtárak őrzik. Korának egyik legnagyobb lelkészi könyvtárát birtokolta. Köteteiben nagyon sok lapszéli bejegyzést hagyott hátra, amelyekből képet kaphatunk olvasmányműveltségéről és teológiai jártasságáról. Jelen tanulmányban a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban található kolligátumkötetét mutatjuk be.

A 18. századi református kollégiumi éneklés sajátos szerepet töltött be a magyar dal- és kórusirodalom történetének alakulásában. Bár az énektanításra és a zenei ismeretek elsajátítására már korábban is nagy hangsúlyt fektettek ezekben az iskolákban, mégis a 17. századi énekkarok megszervezésével, majd a Maróthi György által bevezetett többszólamú zsoltárénekléssel, az 1743-ban megjelentett Goudimel-féle négyszólamú zsoltároskönyv kiadásával új irányt vett az egyházi, ugyanakkor a világi magyar zenei élet is.

A reformáció ötszáz éves jubileumát övező nagyszabású emlékünnepélyek során gyakran elhangzott az a megállapítás, hogy ez az első olyan jellegű évforduló, amely az ökumené jegyében zajlott: a történelmi egyházak együtt idézték meg a reformáció kezdetét, a wittenbergi tézisek kibocsátását, és ugyanekkor az egyházzal együtt emlékezett a politikum is. Belelapozva a jubileumi ünnepségek történeti összefoglalóiba, végigkísérhetjük, hogy az adott korszakok vallási és politikai viszonyai milyen hatást gyakoroltak az egyes centenáriumi ünnepségekre. Az első ünneplő évszázadokban a nyomtatásban megjelenő ünnepi kiadványokat az erőteljes felekezetközi (protestáns-katolikus) polémia jellemezte.

A Református Szemle 1943-ban, a 365. oldalon közli az Igazgatótanács 6750/1943. Körlevelét, amelyet a II. ügyosztály bocsátott ki, aláírója Vásárhelyi János püspök és Almási Samu előadótanácsos volt. A körlevelet, mivelhogy rendkívül fontos a továbbiakra nézve, a maga teljességében közöljük.

A családrekonstitúció módszerét használó mikroregionális történeti kutatás tehát, a 18–19. század időszakára és az állami anyakönyvezés előtti időszak anyakönyvi adathalmazaira összpontosít és teszi alkalmassá a történeti demográfiai vizsgálatra.

Romániában egy teljes évtizedet kellett arra várni, hogy az 1989-es rendszerváltást követően a társadalmi nyilvánosság számára is elérhetővé váljanak az állambiztonsági szervek politikai jellegű, titkosszolgálati tevékenységből származó iratgyűjteményei. A politikai rendőrség (Szekuritáté) archívumaihoz való hozzáférést Romániában az 1999. december 7-én elfogadott és a Hivatalos Közlönyben december 9-én megjelentetett 187/1999-es számú törvény tette lehetővé.

2012. áprilisában lehetőségem nyílt találkozni „Bapóka bácsival”, a 85 éves Bükkös János ajtoni lakossal. Találkozásunk elsődleges célja nem a második világháború eseményeinek felidézése volt, de az idős ember személyes érintettsége miatt rövidesen mégis arra terelődött a szó, és megtudtam: azon román állampolgárok közé tartozik, akiket 1944 őszén nemzetiségük miatt háborús bűnösök módjára hurcoltak lágerbe, ő pedig onnan két hónap múlva kalandos úton szabadult. Ez a beszélgetés adta a 2012–2015 között három éven át végzett kutatás ötletét, tudniillik, hogy az utolsó pillanatban megszólítsam azokat, akik a hasonló traumákat elszenvedők közül akkor még életben voltak, és rögzítsem vallomásaikat.

Korányi András (Budapest, 1974) középiskolai tanulmányait Budapesten végezte, 1998-ban fejezte be egyetemi tanulmányait az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 2000–2002 között Marburgban tanult. 2004-ben megvédte a doktori tézisét. 2006-ban a Corvinus egyetemen külügyi szakértői oklevelet szerzett. 1999-től az Evangélikus Hittudományi Egyetem oktatója. Kutatási területe: az egyház és állam kapcsolata a 20. században.

Ahhoz, hogy az állam és az egyház közötti kapcsolatok legújabb kori összefüggéseit elemezni tudjuk, elkerülhetetlen az éppen ebben a kapcsolatrendszerben komoly változásokat, mély sérüléseket hozó totalitárius diktatúrák, illetve a hátterükben meghúzódó totalitárius ideológiák világával való összeütközés vizsgálata.

Gudor Kund Botond (Balázsfalva, 1971) tanulmányait Búzásbocsárdon, Balázsfalván, Nagyszebenben, Kolozsváron és Szegeden végezte. A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézetben lelkipásztori, majd a Babeş–Bolyai történelem fakultásán történészi diplomát szerzett. Posztgraduális tanulmányait Amsterdamban (Hollandia) és Romániában végezte: 1999 MA-, 2005 Mth-, majd 2006-ban Phd-fokozatokat szerzett. 4 könyv szerzője, többnek szerkesztője. Tanulmányai hazai és külföldi lapokban jelentek meg. Érdeklődési köre a magyar és európai történetírás és egyháztörténetírás 16–18. századi története. Kutatásaiban a protestáns intézményfejlődést, az erdélyi és európai vallási tolerancia kialakulásának kérdéskörét, a református egyházi adminisztráció kialakulását, 1848–1849-es forradalom és szabadságharc erdélyi polgárháborús szakaszát, iskola és könyvtörténetet, Bod Péter történetírását, valamint román–magyar felekezetközi kapcsolatokat kutatja.

Bartha Zoltán 2009-ben végzett a Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem-Filozófia Karán mint történész. Ezt követően 2011-ben ugyanott mesterizett majd 2012-ben felvételt nyert a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Református Hitoktatói Karának doktori iskolájába. Doktori disszertációjának címe: Felekezetváltás az erdélyi nemesség körében a 18 század folyamán. Szakterülete a 17–18. századi Erdély nemesi társadalmának mindennapi élete.

Bibza Gábor református lelkipásztor (1974. június 18.) a Kolozsvári Protestáns Teológián tanult (1993–1998). Történészdiplomát szerzett a Babeş–Bolyai Tudomány-egyetemen (1997–2001). Doktori címet Németországban, Münsterben a Westfälische-Wilhelms Universitäten szerzett egyháztörténetből (2009). Kutatási területei a következők: halotti beszédek a kora újkorban (1571–1711), homiletikatörténet, Theodore Beza magyar kapcsolatai.

Molnár Lehel (Székelykersztúr, 1968) Kolozsváron a Protestáns Teológiai Intézet Unitárius Karán szerzett lelkészi oklevelet (1990–1995). 1996 márciusától a Magyar Unitárius Egyház Kolozsvári Gyűjtőlevéltárának vezetője. 1996–1997 között Debrecenben a Tiszántúli Református Egyházkerületi és Kollégiumi Levéltárban elméleti és gyakorlati levéltárosi képzésen vett részt. 1999-ben a vargyasi zsinaton szentelték lelkésszé. 2004-től a Romániai Egyházi Levéltárosok Egyesületétnek elnöke. A Szegedi Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karának doktorandusza. Kutatási területe: unitárius egyháztörténet, művelődéstörténet, rendszeres teológia.