Repozitórium index

A minák, illetve talentumok példázata Istenről, illetve a mennyek országáról szól. De vajon ez kötelezően azt is jelenti, hogy Istenről is szól? Vajon a nemes ember, aki azt mondja magáról, hogy könyörtelen ember, mert behajtja azt is, amit nem fektetett be, és learatja azt is, amit nem vetett el, tényleg Istenre vonatkoztatandó allegorikusan? A példázatok jelenlegi kontextusát az evangéliumok eszkatologikus példázatai képezik, főként Máté evangéliuma esetében. De hogyan változik a példázatok olvasata, ha azokat az 1. század 30-as éveinek galileai paraszti társadalmának összefüggésében halljuk? Hát akkor, ha azokat Máté evangéliumának szegényekre és elnyomottakra néző anyagának kontextusában látjuk, ahol nem lehet egyszerre két urat szolgálni: mammont (pénzt) és Istent, profitot és Isten országát?

Ebben a tanulmányban a Gal 2,15–4,7 exegézisén keresztül kívánjuk bemutatni a törvény és a Krisztusba vetett hit közötti kapcsolatot, megkeresve azokat a pontokat, amelyek segítségünkre lehetnek e kettőről szóló bibliai tanítás dogmatikai és etikai értelmezésében, illetve alkalmazásában. Bár tudjuk, hogy a hit és törvény viszonyát nem csupán A galatákhoz írt levél tárgyalja, ugyanis ennek jelentős párhuzamai vannak például A rómaiakhoz írt levélben, e tanulmány keretében csak A galatákhoz írt levél fentebb jelzett szakaszaival van módunk foglalkozni.

Abból a feltevésből indulok ki, hogy a Jak 1,2–18 olyan koherens egység, amelyben a szerző kifejti levele alapgondolatát. Eszerint a keresztyén integritás Isten integritásából fakad, ezért minden körülmények között meg kell őrizni, és fenn kell tartani azt. Az integritás kifejezés e kettős vonatkozásban azt jelöli, hogy teljes az összhang egy személy (vagy közösség) értékrendje és cselekvése között. Istenről szólva ez abban nyilvánul meg, hogy ő következetesen és maradéktalanul önnön lényege szerint cselekszik (hű önmagához), a keresztyén emberre vagy közösségre nézve pedig abban, hogy tetteit Istenbe vetett hite szabályozza és irányítja. Jakabot követve tehát a keresztyén integritást a keresztyén élet egységeként fogjuk fel, pontosabban: a hit és élet (értsd: életvitel) egységeként, amely konkrétan azt jelenti, hogy a keresztyén az élet minden megnyilvánulásához és az azzal kapcsolatban felmerülő valamennyi kérdéshez hitének megfelelően viszonyul.

A keresztyének társadalmi felelősségéről Péter első levele az ún. házitáblákban beszél, amelyek a levél második részét képezik (2,11– 4,11). Ezekben az intelmekben összefoglalja azokat az erkölcsi elveket, illetve magatartásformákat, amelyek a keresztyének felelős életvitelére vonatkoznak. Az erkölcsi tanításokat csak akkor érthetjük helyesen, ha figyelembe vesszük azt a szövegkörnyezetet, amelybe a levélíró beágyazta azokat.

A tanulmány Péter első és második levelének főbb etikai aspektusait tárgyalja. Megállapítja, hogy a kis-ázsiai keresztyének számára e levelek értékes és aktualizált etikai perspektívákat nyújtanak. Egyik levél esetében sem találkozunk letisztult etikával, ugyanis a szerzőnek nem célja valamiféle etikai szabályrendszer meghirdetése, hanem Isten és a hívő ember kapcsolatának minél tisztább megélése és átélése. Az 1Pt a szenvedésben tanúsított jócselekedetekre és az engedelmességre összpontosít az intuiciótól az imitatio Christi-ig történő ívelésben, a 2Pt pedig a törekedés és részesedés feszültségébe ágyazza a kapcsolatot.

Az Efézusi levél kutatásának mai irodalma igen gazdag. Ezt az új exegetikai termést szándékoztam összefoglalni és alkalmazni a magyar olvasók számára. Az Efézusi levél az ún. páli iskola tanítását képviseli, amely azzal a szándékkal foglalja össze Pál apostol hagyatékát, hogy azt egy új egyházi-gyülekezeti élethelyzetre alkalmazza. Mintaszerű az az eljárás, amellyel a következő kérdésekre válaszol: az egyház egysége, a gyülekezeti szolgálatok, a hívő ember harca a világi kísértésekkel, a keresztyének mindennapi élete a szűkebb és tágabb társadalmi egységekben. Ezenkívül a gyülekezeti istentisztelete formai és lelki gazdagságának bemutatása teszik érdekfeszítővé a levél olvasását és tanulmányozását.

Az ún. katolikus (közönséges) levelek között számon tartott újszövetségi irat szoros kapcsolatot mutat Pál apostol, illetve a páli iskola hitbeli szemléletével. Ezért esett választásom a Kolossei és az Efézusi episztolák után e levél szövegének kifejtésére. Munka közben ismertem fel, hogy a Péter apostol neve alatt ismert irat nemcsak a páli hagyományt, hanem a szinoptikus evangéliumok tradícióját is képviseli. Az újabb kutatás szerint a levél az ún. péteri iskola körében született Rómában az első század végén. Ez az őskeresztyén teológiai csoport önállóan bontakozott ki a Pál által meghatározott iskola mellett. Luther Márton az Újszövetség legfontosabb írásai közé sorolta, és azt ajánlotta a bibliaolvasóknak, hogy naponta olvassák és úgy táplálkozzanak vele, mint a mindennapi kenyérrel.

A Szentirás kanonikus könyveinek eredeti nyelve iránt megnyilvánuló tudományos érdeklődés története csak nagyon hullámos grafikonvonallal volna megrajzolható. Nemcsak korok, hanem theologiai irányzatok szerint is eltérő és változó volt az a magatartás, mellyel a bibliakutatás a Szentirás héber és görög szövege felé fordult. Időnként úgy vonzották magukhoz az eredeti bibliai szövegek a tudományos mohóságot, mint a mágnes a vasat, máskor ellenben csendes közönyösséggel nyugodtak bele a theologusok a meglevő fordítások kielégítő voltáról kiformálódott közfelfogásba.

Jézus történetével, a vallásos képzetekkel manapság már a vizuális média csatornáin keresztül értesülnek az emberek. Onnan gyűjtenek információt, az ott ábrázolt alakok, gondolatok, képzetek határozzák meg a bemutatott témáról kialakult véleményeiket. S mivel nekünk, unitáriusoknak, is vallásunk központi tengelyében ott van Jézus tanítása és személye, ezért nem mellékes tisztába lenni azzal, hogy milyen Jézus-portrékkal, reprezentációkkal találkoztak az emberek a vizuális médiában, mesékben, filmekben. S mivel nekünk kiemelten fontos a történeti Jézus alakja, ezért felmerül a kérdés, hogy a vizuális médiában, a jelenlegi dolgozat esetében a játékfilmekben, megjelenik-e a történeti Jézus alakja, egyes árnyalatai, az ember Jézus-portrék? A dolgozatban azt a témát próbálom meg körül járni: az elmúlt század és napjaink játékfilmjeiben hogyan jelenik meg Jézus alakja.

Dolgozatom tárgyát az Újszövetség azon női szereplői képezik, akik valamilyen formában gyülekezeti szolgálatot töltöttek be, illetve olyan megnevezések társulnak nevük mellé, amelyek gyülekezeti szolgálatra utalhatnak.

Martin Meiser szerint „.. az újszövetségi szerzők idézeteik 2/3-át a Septuagintából veszik”. E megállapítás azonban nem egyedülálló, ugyanis megannyi vélemény hasonló tézisekre (vagy éppen következtetésekre) alapul az Újszövetségben található ótestamentumi idézetek forrását illetően. Legtöbbször ezt úgy szokták megfogalmazni, hogy az Újszövetségben található ószövetségi idézetek nagy része vagy legjava a Septuagintából, azaz az Ószövetség görög fordításából, vagy másként fogalmazva, ennek alapján kerültek az újszövetségi szerzők írásaiba. Jelen dolgozatunk célja megvizsgálni Martin Meiser tézisét a Márk írása szerinti evangéliumban, amelyből 18 ószövetségi idézetet vizsgálunk meg közelebbről. Az idézetek vizsgálata két részből áll. Előbb a szövegek összehasonlítását végezzük el (újtestamentumi görög, LXX szövege, Masszoréta Szöveg és egy esetben, érintőlegesen, a Targum), és ennek nyomán adódó megegyezések vagy eltérések elemzését.

Egy bezárt szoba előtt állunk, amelyben az egész világot érintő események jelei történnek: harsonák jelzik a végidőket, sátáni erők pusztítanak, ellene angyalok viaskodnak, királyi székek dőlnek meg, de a mennyei háttérben a választottak megmaradnak, végül győz Júda oroszlánja, a Bárány trónol, s a mennyből leszáll az új Jeruzsálem. Ezt éli át János, a látó, és írja le Urának parancsára. Ott benn az események nem csupán történnek, hanem már megtörténtek, ott benn együtt van a jelen és a múlt, de a kívülálló hívő embernek, a tudósnak, a művésznek jövőként kell megélnie. Ennek a jövőnek viszont üzenete van a jelen számára, s mert ez így van, ezért lehet a könyv textusgyűjtemény, s mint ilyen, akár lelkigondozói irat is. Értjük? Nem igazán, mert a szoba kulcsa ezelőtt kétezer esztendővel elveszett. A szimbólumok sokasága rejtély, s még csak azt sem mondhatjuk, hogy szimbólumrendszerről van szó, mert a jeleknek sokszor önálló jelentésük van.

Az 1990-ben revideált új protestáns bibliafordítás (1975) átdolgozási előmunkálatainak megkezdését a Magyar Bibliatársulat Alapítvány a 2005 december 6-án tartott közgyűlésén határozta el. Az elhatározást egyrészt az indokolta, hogy a Nemzetközi Bibliatársulat negyed évszázadonként ajánlja egy fordítás felülvizsgálatát, mivel ez idő alatt lényeges nyelvi változtatások történhetnek. Másrészt pedig az idő múlásával a bibliai szöveggel szemben támasztott olvasói elvárások is változnak.

Ebben a tanulmányban azokat az újszövetségi szövegrészleteket elemzem, amelyek rávilágítnak a Jézus és a vér szerinti családja közötti kapcsolatra.

A jól ismert bibliai vers, amely a sótlanná (salzlos – Zürcher Bibel) váló vagy az erejét elveszítő (kraftlos – Luther fordítása, Mk 9,50), illetve olyan sóról szól, amelyik elveszíti ízét, erejét, vagy pedig „bolond” (dumm), netán „fád” lesz (Mt 5,13 és Lk 14,34), tele van ellentmondással.

Ebben a rövid tanulmányban azt vizsgáljuk a rendelkezésünkre álló újszövetségi utalások alapján, hogy milyen is lehetett Jézus tanítványainak családi háttere; illetve, hogy milyen kapcsolat volt a tanítványok és családjaik között.

Jelen tanulmányunkban szóról szóra elemezzük Pál mellékmondatát, különös tekintettel a gümnosz kifejezésre. A mondatot megpróbáljuk megtisztítani az értelmezések évszázadok alatt rárakódott porától, és keressük a szavak azon jelentését, amely – véleményünk szerint – leginkább megfelel Pál szándékának, majd pedig megfogalmazunk egy olyan, a szövegkörnyezetbe szervesen beépülő mondatot, amelynek üzenete beleillik a páli eszkatológiába.

Minden korban és kultúrában kialakultak a sajátos modellek (beszédműfajok), amelyeknek megismerése elengedhetetlen az adott kultúra megértésében. A Jelenések könyvét ebből a szempontból közelítjük meg, akkor ez az alkotás is céltudatos kommunikációnak tekinthető, s ezért holisztikus üzenetét műfaja alapján vizsgáljuk.

Kálvin János az egyik leghíresebb és legműveltebb reformátor. Nevéhez fűződik a genfi egyház, a „protestáns Róma” megszervezése. A római katolikus teológiai irodalom inkább csak az Institutio (A keresztyén vallás rendszere) című művével foglalkozik. Ezért ebben a tanulmányban elsősorban a bibliamagyarázó Kálvinra összpontosítunk.

Pál apostol életét és missziós tevékenységét számos tudományos mű dolgozta fel, és voltak olyan merész, vállalkozó szellemű keresztyén utazók is – és nemcsak teológusok –, akik végigjárták azt az utat, amelyről Az apostolok cselekedetei és Pál levelei tudósítanak. Ezek közé tartozott az angol származású újságíró, H. V. Morton is, aki elsősorban saját hazájával ismertette meg az olvasókat, de a 20. század harmincas éveiben bejárta Pál apostol missziós útjainak helyszíneit is. H. V. Morton:1 Pál apostol nyomában című útleírásának második, magyar nyelvű kiadása 1986-ban jelent meg Budapesten, a Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya gondozásában, az eredeti, angol nyelvű változat megjelenésének 50. évfordulója alkalmából.

A szimbolikus interakcionalizmus-deviancia elméletének talaján kidolgozott minősítési vagy címkézési elmélet Jézus-kutatásra néző hasznosíthatóságát már az 1980-as évek végétől felvetették. Az evangéliumok lapjain ugyanis számos vád hangzik el Jézus ellen, amelyeknek értelmezéséhez hasznos keretet nyújthat a címkézési elmélet. E tanulmány áttekinti a Jézus ellen elhangzó vádakat, majd részletes elemzéssel a Belzebubbal való szövetség vádja felé fordul.

Amennyiben az evangélium a benne kifejezésre jutó viszonyulások dinamikája által fejti ki hatását, úgy a Filippibeliekhez írott levél első fejezetében ennek a dinamizmusnak a hívő ember által felismert evilági vonatkozásai állnak előttünk. Azok a vonatkozások, amelyek a hétköznapi élet eseményeinek a szintjén, az evangélium szolgálatában álló és az evangéliumon tájékozódó életben vagy az evangéliumhoz valamilyen módon viszonyulni kénytelen helyzetben megragadhatók és kifejezésre juttathatók. Olyan felismerések ezek, amelyek az evangélium természetének megfelelően nemcsak evilági következtetésekre vezetnek. A Filippibeliekhez írott levél első fejezetének elemzése rendjén éppen e részletek feltárására fordítunk fokozott figyelmet. A fejezet felosztásában a 2014-es revideált új fordítás szövegbeosztását követjük.

Rezi Elek számos tanulmányt írt házassággal, gyermekvállalással vagy válással kapcsolatos rendszeres teológiai, illetve társadalometikai témákban. Ezekhez kapcsolódva tekintjük át az alábbiakban a házasság és válás kérdésének bibliai hátterét.

Pál apostol mindkét Thesszalonikai levélben hivatkozik az apostoli hagyomány átadására és átvételére. Milyen felvilágosítással szolgálnak ezek a hivatkozások az apostoli tradíció jellegzetes vonásaira nézve? Formailag és tartalmilag mennyiben hasonlított e folyamat a korabeli bölcseleti és vallási irányzatok tanítói gyakorlatához, illetve mennyiben tért el azoktól? Milyen témakörben hivatkozik az apostol a hagyományozás folyamatára? Milyen szerepe van a tradíciónak az igaz hit kialakulásában? Vajon a szóbeli és írásbeli hagyományra történő hivatkozás (2Thessz 2,15) alátámasztja-e a római katolikus egyháznak a tradícióról alkotott felfogását, vagy igazolja-e a protestáns egyházak tanítását? Ezekre a kérdésekre kívánok felelni az első és második Thesszalonikai levél vizsgálata rendjén.

Pál apostol a megváltott ember új életéről vallott nézeteit a Róm 6,1–23-ban fejti ki részletesen. A gonddal megrajzolt képet tovább árnyalja a 8,1–13-ban,1 ahol a Szentlélek munkája felől világítja meg az új élet lényeges vetületeit. Ebből a szempontból a 8,9–11 a szakasz legfontosabb tartalmi egysége.

A 2Pt 1,5–7 erénykatalógusának magyar fordításai szembeötlő módon térnek el egymástól. E dolgozat célkitűzése: megvizsgálni a fordítások közötti különbségeket, és megkísérelni egy olyan fordítás elkészítését, amely a lehető legközelebb áll az eredeti görög szöveghez.

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

Jelen dolgozat arra a kérdésre kereste a választ, hogy misszionált-e a zsidóság – különösen az újszövetségi korban? Az első keresztyének meghatározó számban zsidók közül kerültek ki. Központjuk Jeruzsálem volt, s leginkább itt tevékenykedtek, és Pál apostol missziója előtt ők határozták meg a Krisztus-követés gyakorlatát, illetve csatlakozók körét. Ezért lényeges beazonosítanunk a fokozatosan kifejlődő, tudatos pogánymisszió mozgatórugóit: vajon a judaizmus misz-szionáló jellegéből, a zsidó hívők kifelé irányuló küldetésteljesítésében gyökerezik-e a tudatos pogánymisszió? Tanulmányunk összefoglalásául ki lehet jelenteni: a) A zsidóság az újszövetségi korban sem lett tudatosan misszionáló vallási közösség; nem indítottak missziói akciókat, ugyanis nem tekintették feladatuknak, hogy a saját hitükre térítsék azokat, akik nem-zsidóként születetteket.

Walter Jens a kortárs német irodalom és kulturális élet kiemelkedő alakja: a retorika és klasszika-filológia egykori professzora, író, irodalomtörténész, kritikus, fordító, a teológia művelője volt. 1923 márciusában született Hamburgban, tehetős polgári családban. Az elemi iskola elvégzése után a neves Luther-tanítvány, Johannes Bugenhagen alapította gimnáziumban érettségizett 1941-ben. Súlyos asztmája miatt felmentették a háborús szolgálat alól. Ezt követően germanisztikát és klasszika-filológiát hallgatott Hamburgban és Freiburgban. 1944-ben a freiburgi egyetemen doktorált Szophoklész verseléséből, habili-tációs dolgozatának címe pedig Tacitus és a szabadság (1949, Tübingen). 1950- ben a tübingeni Eberhard-Karls Egyetem klasszika-filológia tanszékének vezetője lett, és ugyancsak ebben az évben vált tagjává a hírneves Gruppe47 irodalmi csoportosulásnak. 1963-tól a számára létesített általános retorika és klaszszika filológia tanszék vezetője.