Debreczeni István

A Trianon utáni erdélyi magyar valósággal nehezen cseng össze a derült jövőbe nézés gondolata. Jelen tanulmányban annak járunk utána, hogy a kor egyik meghatározó teológusa, Tavaszy Sándor miként nézhetett úgy szembe a fenyegető valósággal, hogy az nem rendítette meg derűs és elszánt jövőépítő szolgálatát. Először áttekintjük, miképpen látta és értelmezte az erdélyi és európai valóság sokrétűségét: az általános hangulatot, a változó életmódot, az ijesztően megtestesülő ideológiákat, és mindebben az egyház és teológia helyzetét. Másodszor ismertetjük, amint kritikai éleslátással és az evangéliumhoz való hűséggel ellenállt annak, hogy a teológia bármely szellemi, politikai, szociális vagy gazdasági irányzattal azonosuljon a megmaradás és boldogulás biztosítékaként. Harmadszor, összefoglaljuk, hogy a fentiek tanulságait leszűrve hogyan körvonalazza a létfölötti élet paradigmájának teológiai-etikai aspektusait. Végül megvilágítjuk, miképpen válhat ma is példává Tavaszy öröksége arra, hogy a teológia művelését a lét és az élet szolgálatába állítsuk, hűnek maradva az élet Urához.

A tanulmány az újszövetségkori zsidóság életideálját vizsgálja az esszénus közösség teológiáján, kegyességén és életvitelén keresztül. A korabeli forrásokra, főként Josephus Flavius és Alexandriai Philón munkásságára támaszkodva mutatja be az esszénusok Isten iránti radikális elköteleződését, a törvénytiszteletüket, és a szigorú közösségi rendet. Elemzi vallásgyakorlatuk főbb elemeit, a tisztaságkoncepciót, a szent étkezéseket, a vagyonközösséget és a közösség tagjává válás folyamatát. A tanulmány rámutat, hogy a számukban elenyésző, rendkívül zárt közösség a korabeli ábrázolásában a zsidó jellem- és életideált fejezi ki. Ennek fényében a tanulmány végül kritikus módon értékeli az esszénus életideál mai aktualitását, értékes szempontokkal gazdagítva a jó élet mai kérdéskörét.

Ebben a tanulmányban a jó élet kérdésével foglalkozunk, különösen is a téma filozófiai és teológiai gyökereit kutatva, illetve nagy léptékben vázoljuk azok kiha(j)tásait egészen napjainkig. E kérdés látszólagos egyszerűsége ellenére a filozófiai és teológiai etika története során a válaszadásra tett kísérletek bonyolultnak bizonyultak. Arisztotelész eudaimonisztikus erényetikájától indulunk, amely teleológiai keretet adott egy – a fogalom sajátos értelmében vett – boldogságközpontú morálfilozófiai rendszernek, amely évszázadokon át alakította az etika irányvonalát. Aquinói Tamás keresztyén kontextusba integrálta Arisztotelész gondolatát, és az evangélium többletértékével gazdagította azt azáltal, hogy a Krisztusban megtestesülő Istent mint legfőbb jót állította a középpontba. A reformáció és az azt követő évszázadok során máig meghatározó fordulat következett be. A legfőbb jóra irányuló törekvés teleologikus etikáját felváltotta az értelem és az isteni parancsolatok imperatívuszai által meghatározott deontológiai keret. Ma a jó élet megújult keresésének vagyunk tanúi. A szerző véleménye szerint a jó – és boldog – élet iránti évezredes etikai útkeresés értékes szempontokat nyújt a mai kérdésfelvetések és viták számára.

Jelen előadásban arra teszünk kísérletet, hogy a keresztyén életre nézve felmutassuk a Sabbatnak a teremtéstanon túlmutató, és azt kiszélesítő, eszkatologikus jellegét. Főként huszadik századi és kortárs teológusok munkáira alapozva a Sabbatot a teremtés, megváltás és eszkatológia összetartozásának foglalataként tekintjük. A „Novum”, „Shekinah”, „Katapause és Sabbatismos”, vagy éppen a jel és pecsét kategóriáin keresztül igyekszünk teológiai támpontokat nyújtani egy holisztikus eszkatológiai vízióhoz, valamint a nyugalom napjának gazdagabb átéléséhez.

Ebben az írásban igyekszünk feltárni a földművelés és a hagyományos falusi életmód teológiai dimenzióit. A legföldibb foglalkozásnak több köze van az éghez, mint gondolnánk. A földet művelni és őrizni a lehető legemberibb dolog, ugyanakkor Isten egyik első parancsának teljesítése. A teremtett világhoz való viszonyunk összefügg az Alkotó iránti kapcsolatunkkal. A föld élete és egészsége elválaszthatatlan a mi életünktől és egészségünktől. Ezek fényében igyekszünk megfogalmazni a felelősség, az élhető körülmények és az örömteli, teljes élet teológiai irányvonalait, valamint konstruktív párbeszédet indítani korunk és minden kor egyik legalapvetőbb kérdésében.

Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni. E sokoldalú viszony egyik lehetséges metaforája a sáfárság, amelynek mintáját maga Jézus Krisztus adja. Az uralkodás céljává így hatalmaskodás helyett a felelősségteljes szolgálat válik.

E dolgozat által izgalmas betekintést nyerhetünk korunk egyik legnagyobb kihívásának, az ökológiai válságnak teológiai megközelítésébe. Hogyan gondolkodhatunk Istenről, a világról és az emberről? Összeférhető-e a teológia és a természettudományok? Jürgen Moltmann egyedi megközelítésben világít rá ezekre, és sok további kérdésre is. Holisztikus és integratív gondolkodását meghatározza az eszkhatologikus irányultság. A teremtett világ, amelyet a Szentlélek betölt, a Szentháromság Isten dicsőséges jövője felé halad és fejlődik. Végül a teremtés eléri célját: Isten lesz minden mindenekben. Hol a helye és mi a rendeltetése ebben a történetben az embernek? Hogy s teremtmények közösségében Isten
szeretetének visszatükröződése legyen.

Jürgen Moltmann, a Tübingeni Egyetem nyugalmazott rendszeres teológia professzora a 20. század és napjaink egyik legjelesebb német református teológusa. Személyes és szakmai életpályája egyaránt rendkívüli és inspiráló. Világszerte ismert teológussá A reménység teológiája című könyve tette őt, amely már 1965-ös megjelenésekor nagy visszhangot keltett, és azóta számos nyelvre lefordították. Legnagyobb érdeme az eszkatológiának mint a keresztyén reménység forrásának „újrafelfedezése”, a jelenlegi világnak az eljövendő fényében történő megismerése. Jelen írásnak Jürgen Moltmann Gott in der Schöpfung című könyve a fő forrása, amelyben korunk ökológiai kihívásának összefüggésében fejti ki a maga teremtéstanát, hangsúlyosan eszkatologikus és pneümatikus megközelítésben.

Jelen dolgozat Karl Barth-nak a vallással kapcsolatos máig vitatott nézetét helyezi nagyító alá. A 20. század fordulóján protestáns teológiáját jellemző liberális tendenciával élesen szembeszegülő Barthot még a „keresztyénietlenség” vádjával is megillették radikális vallás- és egyházkritikája miatt. Ennek dacára érdeme visszavonhatatlan, hiszen egy olyan hullámot indított el a protestáns teológusok körében, mely hatására az Ige visszakerült az őt megillető helyre, a teológia középpontjába.