Református Szemle 116.1

Bibliográfiai hivatkozás

Tartalom jellege

Studium

Adorjáni Zoltán(5--29)

A szenvedés titok is. Szenved az istenkáromló és az igaz is. Jézus sem fedte fel annak okát, hogy az a jeruzsálemi ember miért született vakon. Azt viszont felfedte és számtalanszor példázta, hogy mit kell tenni a szenvedőkkel. Aki pedig felkarol bármely nyomorúságba esett embert, abban Isten hatalma cselekszik. Ez a mi felkarolásunk ugyanaz az a felkaroló, vigasztaló, testet lelket gyógyító csodatett, amelyet Isten tett és tesz. Az itt közölt írás, amely egy előadás kibővített és szerkesztett változata, a szkólékobrótosz (σκωληκόβρωτος) néven ismert betegség kérdéskörébe enged betekintés kanonikus bibliai, A Makkabeusok második könyve, Josephus Flavius írásai, a rabbinikus források és a Jób testamentuma apokrifus könyv alapján.

SzaktanulmányÓszövetség, Újszövetség, Judaicabetegség, istenkáromlás, Jób testamentuma
Kulcsár Árpád(30--54)

A tanulmány a Váradi-Biblia megjelenésének 360-ik évfordulójára készült, és a 20 századi magyar Újszövetség-fordítások közül Ravasz László 1971-ben megjelent fordításához fűzött magyarázatait és egyedi fordítási megoldásait vizsgálja, valamint kitér a gyülekezeti bibliaórákon elhangzott Újszövetség-magyarázataira is, amelyek közül részletesebben foglalkozik a Jelenések könyve 17–18-ik fejezeteihez fűzött magyarázataival.

SzaktanulmányÚjszövetségbibliafordítás, bibliamagyarázat, Jelenések könyveA jelenések könyve
Debreczeni István(55--75)

Ebben a dolgozatban egy provokatív kérdéskörrel szembesülünk. Felelős-e a keresztyénség az egyre súlyosbodó környezeti válságért? Hogyan értelmezhetjük a teremtésvédelem perspektívájából a dominium terrae megbízatást? A teremtéselbeszélések kontextuális olvasata során kiderül, hogy az Isten által az emberre ruházott uralom gyakorlása bizonyos feltételekhez és körülményekhez kötött. Az ember Isten képmásaként, a teremtési közösség részeként, a bűn árnyékában, de Isten uralma alatt és iránta viselt felelősséggel hivatott e megbízását gyakorolni. E sokoldalú viszony egyik lehetséges metaforája a sáfárság, amelynek mintáját maga Jézus Krisztus adja. Az uralkodás céljává így hatalmaskodás helyett a felelősségteljes szolgálat válik.

SzaktanulmányRendszeres teológiateremtés, teremtésvédelem, ökoteológia, sáfárság, kizsákmányolás
Nagy Norbert(76--82)

Az emberben minden időben ott élt a vágy, hogy a világmindenség titkait megfejtse. A válaszok megfogalmazásakor azonban szembesülnie kellet azzal, hogy nyelv által képtelen mindent meghatározni. A mítoszok szekularizálásával ugyanis elvesztettük kapcsolatukat a költői nyelvvel, ami megadhatná a belépés lehetőséget a nyelven túli állapotokba. A megoldás a titok erejének újra felfedezése lehet. Mindez az egzisztenciális metafora által megtörténhet, és az ember újra képessé válhat az Isten titkának a megélésére.

EsszéEgyéb, Teológia (általános), Egyébhermeneutika, metafora, mítosz, szekularizáció

Recensio

Ilkei Lóránd(83--89)

Recenzió, kritikaÚjszövetségszentháromságtan, Comma Iohanneum, bibliakritika1 János 5.7 - 8
Kulcsár Árpád, Pálfi József(90--94)

Recenzió, kritikaRendszeres teológiadogmatika, református dogmatika
Zamfir Korinna(94--96)

Recenzió, kritikaÓszövetség, Újszövetséghermeneutika

Novum

Kovács Sándor(99--101)

Elhangzott 2023. február 16-án a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári Vallásszabadság Házában megrendezett könyvbemutatón, ahol ft. Kovács István unitárius püspök üdvözlő szavai és az itt közölt bemutatás után dr. Bódis György igazgató-főorvos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke ismertette a könyv orvosi vonatkozásait, majd pedig a szerző beszélt a kötet keletkezéséről.

Recenzió, kritikaEgyháztörténetunitárius egyház, családtörténet
Kató Szabolcs Ferencz(102--104)

BeszámolóEgyéb, EgyébKolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, nyílt nap