Református Szemle 110.3

Studium

Lészai Lehel(237--248)

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

SzaktanulmányÚjszövetségtanítványság, egyház és állam, vallás és politika, hatalom
Székely Csilla Imola(249--267)

Makkai Sándor írásaiból, a róla szóló méltatásokból egy újítani kész, nagyszerű és merész lelket ismerünk meg. Azok az irányelvek és programok, amelyeket közel egy évszázada fogalmazott meg, ma is újszerűen, frissen, egészen közelről hatnak, de mindaz a sok ötlet és terv, amely megszületett benne, ma sem valósult meg igazán. Maga Makkai Sándor is sokat tett azért, hogy beszédei, tanulmányai, prédikációi, programadásai, célkitűzései ne csak szavak maradjanak. Az új nemzeti-történelmi helyzethez nemcsak megírta a „magunk revíziója” égető szükségességét, hanem revízió elé állította önmagát is, s újra és újra visszanyúlt a tiszta Kijelentésig, a Szentírásig. Így a „revízió” Makkainál az önmagunkkal való szembenézést jelenti, vagyis azt, hogy életünket gyökereiből kell megújítanunk, nem pedig azt a határok visszaállítását, de még az ígért jogok érvényesítését sem, amelyekről az erdélyi magyarság évtizedekig nem mondott le.

SzaktanulmányGyakorlati teológiaMakkai Sándor, egyház és társadalom, nemzeti identitás
Ledán M. István(268--280)

A Szentírás viszonylag gyakran beszél a halálról, a halottak állapotáról az alvás képével. Mi több, valahányszor az Újszövetség kifejezetten a Krisztusban hívők vagy az ószövetségi kegyesek haláláról beszél, következetesen az alvás képét használja. Ez a kép viszont nem használatos a kívülállókkal vagy a súlyosan vétkező, „halálos” bűnt elkövető hívőkkel kapcsolatban. Kálvin is megjegyezte, hogy az aludni ige általánosan használt kép ott, ahol a Szentírás a halálról beszél, ő maga azonban kissé idegenkedett a kifejezéstől, mivel az a korban „terhelt” volt, ugyanis az anabaptisták számára éppen az aludni ige ilyen bibliai használata jelentette az egyik érvet arra nézve, hogy a lélek öntudatlan állapotban marad a feltámadásig, azaz a halál pillanatában gyakorlatilag a testtel együtt elpusztul.

SzaktanulmányRendszeres teológiaköztes állapot, halál utáni élet, lélek
Krecht Gyöngyvér(281--298)

A tanintézmény a századforduló éveiben szervezett előadásai a diákok esztétikai nevelésén túl a város, a környék ízlésformálásához járultak hozzá. A politikai, egyházi főméltóságok, iskolatámogatók, írók és költők születésének vagy halálának évfordulóin szervezett ünnepségek, a zabolai emléktábla, valamint a tanintézmény zászlójának avatására kitalált ünnepi forgatókönyvek a kor társadalmi életének meghatározó elemei maradtak.

SzaktanulmányEgyháztörténetSzékely Mikó Kollégium, iskolatörténet
Riemer Roukema(299--306)

A bibliahamisítók: Miként vezetnek félre minket az igazságot illetően (Die Bibelfälscher. Wie wir um die Wahrheit betrogen werden) című könyvében Klaus Berger az Újszövetség történetkritikai módszerrel végzett egzegézisét bírálja. Bár polémiában sok mindent kifogásolhatunk, könyve mégis figyelemre méltó, és teológiai törekvését/szándékát komolyan kell vennünk.

Recenzió, kritikaKlaus Berger, történetkritika, újszövetség-kutatás

Recensio

Geréb Zsolt(307--315)

Recenzió, kritikaÚjszövetségUlrich Luz, hermeneutika, újszövetségi exegézis

Novum

Zabán Bálint Károly(316--330)

BeszámolóEgyháztörténetkonferencia, John Owen, puritanizmus
Balogh Csaba(330--331)

BeszámolóEgyéb, EgyébKolozsvári Protestáns Teológiai Intézet Könyvtára, Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, kortárs teológia, tehetséggondozás
Balogh Csaba(331--332)

BeszámolóGyakorlati teológiaRavasz László kör, Kolozsvári Protestáns Teológia Kutatóintézete, gyakorlati teológiai kutatás
Adorjáni Zoltán(332--334)

Alkalmi megemlékezésÚjszövetséggyászjelentés, életmű
Ágoston Csaba(335--336)

Alkalmi megemlékezésÚjszövetségmegemlékezés
Adorjáni Zoltán(336--343)

BibliográfiaÚjszövetségéletmű, bibliográfia