himnológia

Régi református egyházi énekek a népi emlékezetben

Ezen tanulmány azoknak a 16–17. századi református énekeknek a történetét vizsgálja, amelyek az újabb énekeskönyv-kiadásokból kimaradtak, de közben a nép nem hagyta feledésbe merülni, hanem továbbra is fenntartotta, megőrizte és különböző formákban átörökítette. A rövid történeti és fogalmi vizsgálódás után tanulmányom egy konkrét népi dallamot és annak elemzését mutatja be.

Harmóniás éneklés a reformáció 300 éves emlékünnepén Erdélyben

A 18. századi református kollégiumi éneklés sajátos szerepet töltött be a magyar dal- és kórusirodalom történetének alakulásában. Bár az énektanításra és a zenei ismeretek elsajátítására már korábban is nagy hangsúlyt fektettek ezekben az iskolákban, mégis a 17. századi énekkarok megszervezésével, majd a Maróthi György által bevezetett többszólamú zsoltárénekléssel, az 1743-ban megjelentett Goudimel-féle négyszólamú zsoltároskönyv kiadásával új irányt vett az egyházi, ugyanakkor a világi magyar zenei élet is.

Hálaadás és liturgia

Dolgozatom végéhez érkezve úgy gondolom, hogy észlelhetővé vált a Te Deum laudamus kezdetű óegyházi tétel értékessége, annak teológiai mélysége, amelyet egyházunkban újra fel kellene fedezzünk. A munkám célkitűzése a Te Deum műfajának bemutatása, az abban rejlő teológiai vonatkozások ismertetése, illetve áthagyományozódásának módja a protestáns egyházakba – kitérve a magyar nyelvű reformátusok liturgikus használtára és néhány olyan alkalom felsorakoztatása, amelyen ez értékes óegyházi tétel szavain keresztül adtak hálát a Mindenhatónak.

Forrása: Hoffgreff-énekeskönyv (?)

Szövegtörténet, dallamtörténet és forrásjelölés

A fenti főcím után zárójelbe tett kérdőjel a forrásjelölés pontosságát vonja kétségbe. Ez a tanulmány a kérdés megtárgyalása és a helyesbítések érdekében született a magyarországi bizottsági munka keretei között. Azonban a megtár­gyalás és a helyesbítés munkája ma már az egész Kárpát-medence reformátusságára tartozik. A következő néhány lap pedig azt is szemlélteti, hogy mennyi munka vár még a bizottságra az énekek és az énekeskönyv ügyében, mert eh­hez hasonló kérdéseket kell még tisztáznunk több száz énekünk esetében.

Gyülekezeti éneklés a református istentisztelet szolgálatában

Az elmúlt évek alatt, kántori szolgálataim során megtapasztaltam, hogy a gyülekezeti éneklés nélkülözhetetlen szolgálat. Dolgozatom a kalotaszegi gyülekezeti éneklés feltérképezését tűztem ki célul. Munkám során bemutatom, milyen szerepe van gyülekezeti éneklésnek a református istentiszteleten. Szentírási igehelyek segítségével tudatosítom, hogy az ének Istentől kapott ajándék és az Ő szolgálatában ált.