Oktatói publikációk

Az emberi lélek és az örök élet Kálvin első teológiai munkájában

Jelen tanulmányunkban nem vállalkozhatunk a fiatal Kálvin első teológiai művében, a Psychopannychiában felvetett minden kérdés részletes kibontására, sem annak teljes hatástörténeti elemzésére, mindazonáltal megkíséreljük vázolni azokat a legfontosabb szövegtörténeti, teológiai és aktuális szempontokat, melyek a lélek mibenléte felől gondolkodó keresztyén ember számára támpontul szolgálhatnak.

A panaszló JHWH panaszló prófétája. II. rész

Az alábbiakban az első két vallomásszöveget, Jer 11,18–23-at és 12,1–6-ot vesszük közelebbről szemügyre. Célunk az, hogy e szövegrészek tartalmi sajátosságait meghatározzuk és leírjuk, hogy a próféta panaszait később összehasonlíthassuk az ÚR panaszaival. Akárcsak JHWH panaszainak esetében, a prófétai panaszok elsődleges üzenetét a vallomásszövegekben feltárható eredeti prófétai panaszok alapján írjuk körül. Így elengedhetetlen a fentebb megnevezett szövegrészek irodalomkritikai vizsgálata.

Tehetjük-e, hogy amiket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk? Karl Barth tanítványai és Reinhold Niebuhr 1957-es levélváltása

A Református Szemle előző számában – félévszázados mulasztás pótlási szándékával – Reinhold Niebuhr észak-amerikai teológusnak a Christian Century 1957. január 23-i kiadásában megjelent cikkét közöltük eredeti angol nyelven és magyar fordításban, ahol a szerző Karl Barthnak az 1956-os magyar szabadságharc kapcsán tanúsított érthetetlen hallgatását kifogásolta. Jelen írásunkban a történet második fejezetét – Barth tanítványainak és Niebuhrnak 1957 áprilisában lezajlott levélváltását – tesszük hozzáférhetővé a magyar olvasóközönség számára.

Mit ígért Isten Ábrahámnak?

Megjegyzések 1Móz 12,3b értelmezéséhez

Az 1Móz 12,2–3 ígéretének kulcsmotívuma az áldás, amely itt különböző kifejezésformákban jelenik meg: megáldalak téged, áldás leszel, megáldom azokat, akik téged áldanak. Az ígéreteket tartalmazó felsorolás utolsó elemének jelentése viszont vitatott. A verssorban mindenekelőtt a brk ige nif‘al formájának a jelentése okoz problémát.

75 éves a Barmeni Teológiai Nyilatkozat

Hetvenöt éve, 1934. május 31-én fogadták el a német protestánsok barmeni hitvalló zsinatán az azóta híressé vált Teológiai Nyilatkozatot. Karl Barthnak oroszlánrésze volt a szöveg megfogalmazásában. A nyilatkozat hat rövid tételből áll, mindegyiket bibliai „alapige” vezeti be. A mondatok határozottak, kategorikusak, erőt képviselnek. Az állításokat erőteljesebbé teszik a hozzájuk fűzött tagadások.

Nádudvari Sámuel utolsó évei Marosvásárhelyen

Nádudvari Sámuel 1740-ben Kövesdi után került Marosvásárhelyre, miután április 26-án a kollégiumi diákság levélben kérte fel a filozófiai és matematikai tárgyak oktatására az akkor nagyenyedi első lelkészi tisztséget betöltő Nádudvarit, aki már május 2án igennel válaszolt a felkérésre, s megköszönte az iránta mutatott bizalmat.