Alumni publikációk

A tanulmány az újszövetségkori zsidóság életideálját vizsgálja az esszénus közösség teológiáján, kegyességén és életvitelén keresztül. A korabeli forrásokra, főként Josephus Flavius és Alexandriai Philón munkásságára támaszkodva mutatja be az esszénusok Isten iránti radikális elköteleződését, a törvénytiszteletüket, és a szigorú közösségi rendet. Elemzi vallásgyakorlatuk főbb elemeit, a tisztaságkoncepciót, a szent étkezéseket, a vagyonközösséget és a közösség tagjává válás folyamatát.

Ha összegezni kívánjuk Vásárhelyi János besztercei, dési majd kolozsvári szolgálatát, elmondhatjuk, hogy korának sokoldalú és legkiválóbb gyülekezeti lelkipásztorai közé tartozott.

Az 1848-as forradalom és szabadságharc leverését követően Basa Mihály új szolgálati helyén, Harasztoson folytatta lelkipásztori szolgálatát. Munkássága gyümölcsöző volt. A közösség életé-ben fejlődés és változás mutatkozott, és esperesi tisztségé együtt járó fealadatait is hűséggel, odaadással látta el. Lelki, közösségi, személyi és adminisztrációs vonatkozású ügyeket kellett megoldania. Döntéseit mindig úgy igyekezett meghozni, hogy azokkal anyaszentegyházának ügyét és védelmezését szolgálja. Szolgálatát kortársai is értékelték és elismerték. Személyes életútja a 19.

Tanulmányomban Vásárhelyi János püspök dési szolgálatát mutatom be, ahol a belmissziói és iskolafelügyelői lelkészi állást töltötte be. A Désen töltött évek Vásárhelyi János számára a belső erőgyűjtés időszaka volt, ugyanakkor megszervezte a gyülekezet szeretetszolgálatát, beindította az ifjúsági munkát, újjászervezte a Konfirmáltak Egyesületét és a déscichegyi gyülekezeti életet is felvirágoztatta. Az impériumváltást követően református középiskolát alapított, amely Szolnok-Doboka és Beszterce-Naszód vármagyék egyetlen magyar középfokú tanintézménye volt abban az időben.

Az egész életutam nem a környezetem, barátaim, családom és nem is a lelkiismeretem mérlegén van, hanem azén, Aki „hiteles mérleggel” mér engem (Jób 31,6). Csak bízhatom abban, hogy ha az egyik serpenyőben az eddigi 82 évem van, a másikban Isten kegyelme. (...) A nyugdíjkor kezdete kiszámítható, a vége nem. Csak Isten tudja az ember „hónapjainak számát” (Jób 14,5), s ahogyan tudatosan készültem a nyugdíjasom napjára, próbálok ugyanúgy tudatosan készülni annak utolsó napjára.

Ez a kérdezz-felelek kötet az emberi hiúság és a nem felejtendő történelmi hűség kényszerének a kohójában született. Tunyogi Lehel egykori tanítványom és szellemi-lelki rokonon kérdéseire próbáltam őszintén válaszolni. Elég-e ez a néhány oldal, hogy majd a fiak bepillantsanak az atyák intimitásába? Vagy ez is csak egy amolyan kirakat-önéletrajz? Az emlékek felidézése közben önmagammal is szembenéztem, s többet nem mondhatok ennél: örökölt bűnök és megtanult erények gyurmája vagyok az (újja) Alkotó kezében.