Az Evangélikus Élet repertóriuma (Bácsfalu, 1935-1942)

Contributor

Dolgozatom az 1935-1942 között Bácsfaluban megjelent „Evangélikus Élet” evangélikus egyházi folyóirat repertóriumát tartalmazza, valamint egy előtanulmányt, amely összefoglalja az adott kor erdélyi magyar, valamint az erdélyi magyar egyházi sajtó rövid történetét, illetve ismerteti a folyóirat fontosabb szerzőit és rovatait. A repertórium az 1935-1942 között kiadott lapszámok tartalomjegyzékét, névjegyzékét, illetve textuáriumát tartalmazza. Célom egy pontos adatbázis létrehozása volt, amely segíti a történészek és az egyháztörténettel foglalkozó kutatók munkáját. Ugyanakkor azt a célt is szolgálja, hogy a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház e kevésbé ismert, ám annál értékesebb kiadványát megismertesse az érdeklődőkkel. A kutatásom által hozzá szeretnék járulni az erdélyi protestáns sajtó, különösen az evangélikus sajtó népszerűsítéséhez, hiszen a lap, bár lassan száz éve íródott, releváns írásokat tartalmaz napjaink lelkészei és gyülekezetei számára, amelyek nem csak történelmi betekintést nyújtanak az adott kor egyházi életébe, hanem az evangélikus öntudatunk megerősítését is szolgálják.