Gaál Botond

Contributed content

2023

Amit mi az iskolában tanultunk és a geometriáról elképzelünk, az szinte mind az euklideszi axiómákra épülő ismeretek világába tartozik. Ezzel az ismerettel azonban nem magyarázható minden, még a természet világában sem. Vannak ugyanis görbült felületek, amelyek csak a nem-euklideszi geometria segítségével írhatók le. Ezt fedezte föl Bolyai János 1823-ban. Ő a Marosvásárhelyi Református Kollégium diákja volt. Ezzel fölnyitotta a korábbi axiomatikus zárt világot és új alapokra helyezte mind a geometriát, mind pedig az egyetemes tudományos gondolkodást.

PublicationEsszé2023Református Szemle 116.5

2021

Kicsoda az ember? Hogyan került bele a hálóba? Azért nehéz kérdés ez, mert az ember esetében mindig ott van egy megfejthetetlen titok, nevezetesen az, hogy egyszerre teremtmény is, és ugyanakkor lelki-szellemi tulajdonságokkal bíró személy is. Az ember teremtmény volta azt jelenti, hogy teljességgel az őt körülvevő természet része. Annyira integráns része a világnak, hogy testiségében éppen úgy érvényesek reá a természettudomány által ismert törvények, mint bárhol ezen a világon. Ha viszont az ember személy voltát vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy az embernek van cselekvési és választási lehetősége, döntési szabadsága, másik emberhez való viszonya, közösség iránti igénye, és még megannyi eshetőség, mint például a nemiségéből eredő vonzalom a férfi és nő között, sőt a transzcendencia iránti képesség is ide sorolandó. Persze ez mind benne van a Bibliában is, de azt más oldalról fogjuk bemutatni. Most maradunk a tudományos jellemzésnél.

PublicationResearch article2021Az Írás bűvöletében

2018

A hittudomány szó érdekes, egyszersmind különös szóösszetétel, s mint ilyen fölkelti érdeklődésünket. Már régen honossá vált köznyelvünkben, hétköznapi természetességgel használjuk, és nem is gondoljuk, milyen bonyodalmat rejteget. A hittudományok többes számú alak a Magyar Tudományos Akadémia által is hivatalosan elfogadott tudományterület, ezért javasolom, mi is fogadjuk el a használatát. Ha pedig elfogadtuk, akkor azonnal magyarázatra szorul, elsősorban abból a szempontból, hogy amikor a hittudományok közé soroljuk a teológiát is, értelmezhetjük-e azt tudománynak. Másképpen is fogalmazhatunk: mi módon értelmezhetjük tudományként?

PublicationResearch article2018Református Szemle 111.5

2012