Repository index

A tömegkommunikáció felfokozott világában élünk, a média információáradattal hálózza be az egyént, a kisebb és nagyobb közösségeket, a társadalmat, az egész világot. A tömegmédia hatása tagadhatatlan, és kultúránk, civilizációnk mai szintjén nélkülözhetetlen a társadalmi együttélés fenntartásához. Azt is mondhatjuk, hogy mindennapi igényünkké vált a média segítségével történő tájékozódás, ismeretszerzés, kapcsolattartás, sőt a szórakozás is.

Az izraeliták által lakott területeken folyamatosan jelen vannak a dekoratív és a kultikus ábrázolások, amelyek olyannyira átfogóan jellemzik Izráel hétköznapjait, hogy nem lehet őket csupán elszigetelt csoportok devianciájaként értelmezni. A temérdek istenábrázolás, istenszimbólum, szobor, pecsétlenyomat, amulett újból és újból arra a következtetésre vezeti a kutatókat, hogy a fogság előtt Izráelben jelen volt egy erőteljes, képtisztelettel együtt járó politeista tendencia.

Az arminianizmus néven elhíresült holland teológiai vita Jacobus Arminius leideni tanár nevéhez fűződik. Szerinte a kálvini predestináció-tan nem egyeztethető össze Isten jóságával és könyörületével, hiszen ez azt jelenti, hogy Isten akaratában benne van az elvettetés és a büntetés is. A németalföldi református teológia 17. századi legnagyobb vitáját kiváltó irányzata a coccejanizmus volt. Alapítója Johannes Koch, német származású teológus volt. Ellentétben korának uralkodó irányzatával vallotta, hogy a teológia elsősorban nem elméleti, hanem gyakorlati tudomány, amelynek az a célja, hogy az ember vigasztalást nyerjen mind a földi, mind pedig a túlvilági életet illetően.A 17.

Az Állambiztonsági Szolgálat levéltárában kutakodva akadtunk rá az alább ismertetésre kerülő néhány dokumentumra, amely nemcsak a református egyház 20. század közepi történetének egyik érdekes epizódjára derít fényt, hanem arra is, hogy az ÁBSZ tisztjei miként szőttek sokszor irreális, megvalósíthatatlan, szinte azt is mondhatnánk, ábrándos terveket.

A Református Szemle előző számaiban két tanulmány is foglalkozott William Paul Young híressé vált regényével, A viskóval. Ez alkalommal a három részből álló sorozat harmadik és egyben befejező részét olvashatjuk. Míg az első tanulmányban elvi és szövegértelmezési, a másodikban pedig szentháromságtani problémák kerültek napirendre. Jelen munkában amint a tanulmány főcímében is jelzi a szerző a tanbeli kérdések kerülnek előtérbe és megvitatásra.

Tekintettel arra, hogy a református egyház lelkészi közösségének egy része csak az idősebbek visszaemlékezéséből szerezhet tudomást arról, a másik, visszaemlékező része pedig csak azt az oldalát ismeri, amellyel így vagy úgy személyes kapcsolatba került, szükségesnek tartjuk röviden ismertetni annak történetét, célját és felépítését. Ezzel ugyanakkor segítséget kívánunk nyújtani azoknak is, akik titkosszolgálati ügyirataikat visszakapták és szeretnének eligazodni az iratokon feltüntetett ügyosztályi rövidítések között.

Az erdélyi úrvacsorai viták holtpontról való kimozdulásában nagy szerepe volt a Heidelbergi Káténak. 1566-ban Erdélybe érkezett Heidelbergi Kátét a hazai unitárius meggyőződésű tábor a saját szempontjai szerint átdolgozta, Méliusz közbenjárásának köszönhetően a káté a két tábor közti megegyezés szerinti módosított változata jelent meg 1566-ban Kolozsváron Catechismus Ecclesiarum Dei címmel.

Tofeus Mihály az erdélyi fejedelmi udvarban 1679. május 30-tól 1682. május 12-ig a Zsoltárok könyve alapján prédikált. A jeles európai egyetemeket megjárt püspök teológiai nézeteit jelentősen befolyásolták azok a változások, melyek közel négy évtizedes lelkészi, teológusi tevékenysége idején következtek be az európai, és szinte azonnali recepcióval az erdélyi református egyházban. Ezek a hatások nyomon követhetők a zsoltárokról írt prédikációiban is, és bár más bibliai könyvek alapján elmondott prédikációinak kéziratban maradt kötetei mind elkallódtak, teológiai szempontból ebből az egy kötetből is kétségtelenné válik, hogy a korszellem az igehirdetői hivatás mércéje mellett másodlagos volt Tofeus számára.

Az Öreg graduál 375. évfordulóján, a teljesség igénye nélkül, megpróbálom számbavenni azokat a kéziratos unitárius graduálokat, amelyek a korábbi évtizedekben elkerülték a kutatók figyelmét, és nem kerültek be az ismert bibliográfiákba. Írásom nem szaktanulmány, hanem kutatási beszámoló. A legfontosabb információkat ott, ahol elengedhetetlenül szükséges, a szöveg után, zárójelben közlöm. A kutatás nem valósulhatott volna meg Molnár B. Lehel levéltárnok önzetlen segítsége nélkül. Köszönettel tartozom Káldos Jánosnak, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának is hathatós támogatásáért. Végül, de nem utolsósorban köszönöm az Unitárius Püspöki Hivatalnak és a körlevelemre válaszoló lelkészeknek is a kutatásban nyújtott támogatást.

A Református Szemle előző számában közöltük William Paul Young sikerregényének szentelt háromrészes sorozatunk első, főleg elvi és szövegértelmezési kérdésekkel foglalkozó darabját. Jelen tanulmányunk A viskó ellen felhozott szentháromságtani kifogások bemutatásával és elemzésével foglakozik.

Rektori köszöntés - Rezi Elek, a Kolozsvári Protestáns Teológia rektora. Védnöki beszédek - Adorjáni Dezső-Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke; Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, RMDSZ és ENP Képviselőcsoport. Témafelvezetés - Benkő Tímea és Kiss Jenő a Kolozsvári Protestáns Teológia tanárai

A reformációt követően a középkori gregorián énekörökség protestáns hitelvek alapján átdolgozott, magyar nyelvű anyagát rögzítő graduálok – néhány kivételtől eltekintve – kéziratos formában terjedtek. Bethlen Gábor fejedelem graduálja a ma már nem hozzáférhető, elpusztult kéziratos graduálok vagy graduál jellegű énekeskönyvek közé tartozik.

Az Apostoli Hitvallásnak talán legtitokzatosabb és számtalan kérdést fölvető szakasza az a hittétel, amelyben arról van szó, hogy az Úr Jézus Krisztus alászállt a poklokra. Az apokrif irodalom plasztikus képekkel ábrázolja, hogy milyen is lehetett a Megváltó pokolra szállása. Elég elolvasnunk például Nikodémus evangéliumának szemléletes beszámolóját: hogyan dőlnek le Jézus érkezésére a Hádész bronzkapui; hogyan szabadulnak meg a pátriárkák és próféták; s végül pedig, miként veri Jézus láncra a Sátánt, és adja át Hádésznak, hogy őrizze az ő második eljöveteléig. Az apokrif irodalom legendákra és sokszor fantáziára épülő termékei mindmáig meghatározzák az említett hitcikkely értelmezését.

Kiss Gergely peregrinációjával kapcsolatosan több, egymásnak ellentmondó vélemény is megfogalmazódott az idők során. A 19. századi életrajzírók többsége, Pálffy és Török István kivételével, nem írt életének e kevésbé ismert szakaszáról, s a 20. századi publikációk is, Mózes András munkája kivételével, csupáncsak érintőlegesen számolnak be róla.

A mezőségi ember lelkivilágát visszaemlékezéseim segítségével fogom jellemezni. Mivel Melegföldvár és Katona református gyülekezetei voltak lelkészi pályafutásom első helyei, hajdani tagjaihoz pedig személyes kapcsolatok fűztek, többükkel pedig olykor- olykor most is találkozom, nem tudom teljesen mellőzni a szubjektivitást. Emellett jó két és fél évtized után – természetesen – megszépültek emlékeim. Visszaemlékezéseim kapcsán egy-egy általánosító jellegű következtetést is levonok. Ez nem feltétlenül helyes eljárás. Azonban olyan példákat igyekeztem kiragadni, amelyek nemcsak egy-egy személyt, hanem szélesebb kört jellemeznek.

William Paul Young A viskó című regényének megjelenése számos tekintetben meglepő hatást eredményezett. Rövid idő alatt tízmilliónál is több példány fogyott el belőle; az addig három munkahelyen dolgozó szerző mesés bevételhez jutott; százak és ezrek nyilatkozták, hogy a mű megváltoztatta életüket; különböző egyházi személyek és vezetők hol magasztalták, hol elmarasztalták, hol egyenesen ártalmasnak nevezték a vállalkozást. Egyesek Augustinus Vallomásaihoz vagy John Bunyan nagysikerű művéhez, A zarándok útjához hasonlították, mások féltő aggodalommal óvták az olvasót a műben felsorakozó veszedelmes eretnekségektől.

Az izgágaságáról és meggondolatlan természetéről elhíresült Makfalvi József neve a 18. század első felében közel két évtizeden át többször is előfordul a református zsinatok jegyzőkönyveiben, valamint a főkonzisztóriumi iratokban. Nevéhez két per is kötődik. 1734–35-ben derült ki, hogy a németalföldi tanulmányútjáról hazatért Makfalvi heterodoxiát hirdet. Ügyének kivizsgálása után elkötelezte magát a református hitvallások megtartására, majd 1735-ben főnemesi támogatással fogarasi lelkésznek hívták meg. 1741 végén anyagi ügyek miatt összetűzésbe került a fogarasi konzisztóriummal. A rendkívül bonyolult kérdés rendezését nehezítette az, hogy valamikor 1742 körül ismét univerzalista meggyőződését hirdette a szószékről. A két ügy egy idő után óhatatlanul is összekapcsolódott, előrevetítve Makfalvi lelkészi státuszának felfüggesztését.

Nüsszai Gergely volt a három híres kappadókiai atya legfiatalabbika, aki hihetetlen önszorgalommal olyan műveltségre tett szert, hogy az utókor méltán nevezte őt „a filozófusnak”. A 381-es konstantinápolyi II. egyetemes zsinaton egyike volt az ortodoxia oszlopának. Krisztus két természetének egymáshoz való viszonyát Gergely a Megváltó személyének egységében látja. A communicatio idiomatum Gergely számára csupán annyit jelent, hogy az Ige a már megdicsőült emberi természetet isteni tulajdonságokkal ruházza fel. Hermeneutikája értelmében az írásmagyarázónak nem az a feladata, hogy valamiképpen feloldja vagy lekerekítse Jézus emberi természetének megnyilvánulásait. Éppen ellenkezőleg, mindezek a küzdelmes megváltói munka szerves részei, melyek során Krisztus tökéletes emberi természetét is megismerhetjük.

Oderafrankfurti és franekeri tanulmányok után nagyenyedi másod-, majd első lelkésszé választották Nádudvari Sámuelt. 1740-ben a Marosvásárhelyi (Református) Kollégiuma filozófia és matematika tanára lett. Amellett, hogy igen népszerűnek számított a diákok körében, szembe kellett néznie élete akadályaival, még mindig tartott a külföldi tanulmányok miatti adósság terhe. Növekvő tartozásai, valamint a további sikertelensége második házasságával, rossz fényt vet a tanári pályájára. Végül 1747-ben, titokban elmenekült a városból.

"Az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik" 5Móz 8,3. Ebben az igeversben egy olyan kifejezés áll, amelyet, semlegessége és általánossága miatt többféleképpen lehet magyarázni. Az, hogy e kifejezésnek milyen jelentést tulajdonítanak, leginkább attól függ, hogy az írásmagyarázó milyen értelmezési kerethez folyamodik segítségért.

Ha világtörténelem színpadán Nagy Leó pápa nevét Attilával 452-ben, majd Geiserich vandál fejedelemmel 455-ben folytatott tárgyalásai tették híressé, a keresztyén teológiában a Tomus ad Flavianum biztosít számára kiemelt helyet. Ez a dogmatikus levél mérföldkő nemcsak az ötödik század krisztológiai vitáinak történetében, hanem Kelet és Nyugat egyházának teológiai kapcsolatában is. Ezt olvasta a száműzött Nesztoriosz, és teljesen egyetértett vele. Ugyanezt az írást a monofiziták nesztoriánusnak bélyegezték, az ortodoxok pedig dicsérték szerzőjét.

A 187. számú törvény 1999. december 9-én született meg, amelynek értelmében valamennyi Romániában élő fizikai személy lehetőséget kapott betekinteni a saját titkosszolgálati iratcsomójába. A törvény eredményeként hozták létre a CNSAS rövidítés alatt közismertté vált vizsgáló bizottságot a levéltári anyag kutatására. Ezt követően biztosítottá vált a törvényi háttér ahhoz is, hogy a történészek és egyháztörténészek vizsgálat alá vegyék a sokáig zárolt anyagot, amely gazdag tárháza a kommunista korszak idején kibontakozó egyházi események történetének.E néhány alább következő észrevétellel segítségére kívánunk sietni azoknak, akik a korszak egyháztörténelmi jelenségeit a titkosszolgálati iratokból kívánják megismerni, de azoknak is, akik személyi dossziéjukban akarnak tájékozódni.

Az ószövetségi Izráel számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izráel az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára. Ez a tanulmány azokat az ószövetségi szövegeket vizsgálja meg, ahol a „Kús/kúsita” kifejezés előfordul, figyelmet szentelve a földrajzi név és az etnikumjelző tágabb ókori keleti kontextusának is.