Repository index

Simone Weil élete nem más, mint egy misztikus aszkéta tanúságtétele. Mintha az életének célja lett volna az, hogy a szenvedők iránti együttérzés miatt ő maga is szenvedjen. Nem véletlen, hogy filozófiája, hite szerint a legmélyebb szenvedésben, a szerencsétlenségben tapasztaljuk meg igazán Isten szeretetét. Egyedi módon mutat rá arra, hogy a szerencsétlenség által nagyon sok ember részesül Krisztus keresztjében – így pedig Isten szeretetében.

E dolgozat a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye hitéletével és belmissziós munkájával kíván foglalkozni. A hitélet és a belmisszió együtt alkotja egy keresztyén közösség hitének magvát és fejlődését, amelyhez hozzájárulnak a különböző szövetségek a hitélet művelésébe fektetett munkával. A belmisszió hosszú időkre visszanyúló múlttal rendelkezik, mely a krisztusi parancstól napjainkig rengeteg fejlődésen ment keresztül és járult hozzá a szövetségi ágak kialakulásához és fejlődéséhez. E dolgozat témája a hitélet fejlődését, megerősödését és a gyülekezeti munka hozzájárulását igyekszik bemutatni az egyházközségek életében, különösképpen a két világháború időszakára való tekintettel. Viszonylag egy nagyon friss téma, amely az adminisztráció és hitismeret szempontjából igyekszik bemutatni a kutatás témáját.

A dolgozatom központi témája a nőszövetségi munka az egyházi életben 1928 és 1945 között. A dolgozat célja, hogy abból a rengeteg szolgálatból, amit a nőszövetség végzett a 20. században a sok nehézség és korlátozás ellenére, erőt és ihletet merítve az egyházi életben ismét fellendüljön a nőszövetségi szolgálat és az emberek észrevegyék azt, hogy mennyire is fontos ez és ezáltal egyre többen csatlakozzanak a nőszövetségi csoportokhoz. Kutatásomhoz először is a belmissziós szolgálatról kapcsolatos kutatásokat használtam, hogy megértsem mit is foglal ez magába, és megtudjam miért is alakult meg a nőszövetség és milyen célkitűzéseik voltak. Majd ezek után jegyzőkönyvi kivonatok alapján tanulmányoztam a Kézdi-Orbai Egyházmegye nőszövetségének munkáját, ahol nagyon sok hasznos és érdekes információt feljegyeztek a végzett szolgálatról.

Dolgozatomban a prozelitizmus kérdéskörét kutatom. Főként az ószövetségi „jövevény” (gér) és intertestamentális kori prozelita (proszelüthosz) fogalmakkal foglalkozom. Fő kérdésem a témával kapcsolatban, hogy milyen megítélése volt a prozelitáknak a zsidó és nem zsidó társadalmon belül az említett időszakokban. Ugyanakkor vizsgálom a prozelita jog és betérés kérdéskörét is. Dolgozatom első részében azokat az ószövetségi helyeket vizsgáltam meg, amelyekben megjelennek a görög „prozelita” szóval megfeleltethető héber (gér, gerim) kifejezések. Elsősorban a kifejezések vallási és jogi tartalmára fordítottam a figyelmet. Az intertestamentális kori források, amelyek a kutatás fő részét képezik, a Kr.e. első század két meghatározó zsidó szerzőjének Alexandriai Philón és Josephus Flavius munkáira alapoznak. A prozelita jog és a prozelita kultuszi élet meghatározására a rabbinikus irodalom, főként a babiloni és palesztin Talmud nyújt kiindulási alapot.

Az ókori Izráelben a téli esők hiányát nemcsak gazdasági válságként élték meg, hanem Isten figyelmeztetését is látták benne. Ezért minden esetben, amikor az esős évszak csapadék nélkül telt el, a bölcsek nyilvános böjtöt hirdettek. A Misna Ta'anit traktátusának 2. része részletesen foglalkozik azokkal a szertartásokkal, amelyeket a pátriárkának, a törvényszék elnökének, a papság és a gyülekezet tagjainak kellett bemutatniuk. A külső szertartáshoz, mint például a láda meghintése hamuval, hozzátartoztak a különböző áldásmondások, amelyek rámutattak a böjt tulajdonképpeni céljára, hogy tudniillik a szívnek kell visszatérnie a helyes útra. A böjti napok tehát a megtérés előfeltételeinek teljesítésére nyújtanak lehetőséget: a bűnök megvallására és a bűnök megbánására. A fejezetben szó esik azokról a napokról is, amelyeken kifejezetten tilos böjtölni és azokról a személyekről is, akik mentesek a szigorú értelemben vett böjt alól.

Az írás által megvalósított szolgálat ősidők óta ismert gyakorlat. A két világháború közötti időszakban addig soha nem látott méreteket öltött a kisebbségi sorba kényszerült magyarság körében az írni vágyás. Az 1919-től 1940. augusztus 30-ig terjedő időszakban Románia 69 helységében 1260 féle hírlap és folyóirat látott napvilágot, együttesen 1672 cím alatt, amelyek némelyike tiszavirág-életű volt, mások azonban hosszú távon is jó szolgálati eszköznek bizonyultak.

A belmisszió problémakörének hátterében a 19. századi szekularizálódás és laicizálódás folyamata áll. Teológiailag a protestáns egyházak egyáltalán nem adtak egységes választ erre a folyamatra, később pedig a modernitás és a polgárosodás kihívásaira. Aliberális teológusok a bajok okát abban látták, hogy a prédikációk nem a kor szellemi és tudományos színvonalán szólítják meg a hallgatóságot, az egyházi intézmények és a szervezet gyengeségei pedig elidegenítik az embereket a templomtól. A liberális teológia az erkölcsöt állította a középpontba, elavultnak minősítette és elutasította a magyarországi puritanizmus és a pietizmus teológiai örökségét, végső soron azonban – mint az a 19–20. század fordulójára nyilvánvalóan kiderült – az általános laicizálódáson csak rontott.

A dolgozat a Királyhágómelléki Református Egyházkerület megalakulásának 100. évfordulója alkalmából készült, és a két világháború közötti szövetségi munkát (nőszövetség, férfiszövetség, ifjúsági szövetségek stb.) vizsgálja, különös tekintettel a szociális és diakóniai szolgálatra. A tanulmány azokat a beszámolókat, tudósításokat, cikkeket és elvi megalapozást nyújtó írásokat használja forrásul, amelyek a Királyhágómelléki Református Egyházkerület által kiadott Reformátusok Lapjában jelentek meg. Ezekből kitűnik, hogy mennyire nehéz, küzdelmes feladat volt a különféle szövetségek megszervezése, valamint az is, hogy az eredmények csak részlegesnek bizonyultak.

Az erdélyi IKE történelmének egy olyan szakaszával foglalkozunk a dolgozatban, ami egyáltalán nem volt egy könnyű időszak, hisz a két világháború közötti és a II. világháború kitörésének a kezdetét fedi az a négy és fél év, amit közelebbről megvizsgáltunk. Megfigyelhetjük, hogy 85 évvel ezelőtt melyek voltak azok az ifjúsági munkák, amelyek jól beváltak: ide tartozik az ifjúság imahete, a különféle konferenciák, nyári táborok szervezése, ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy nem csak lelki téren foglalkoztak az ifjúsággal, hanem a szellemi, identitást formáló munkára is hangsúlyt fektettek. A fiatalok dolgozatokat küldhettek be az Ifjú Erdély (az ifjúság lapjának) a szerkesztőségébe, s a különösen jó dolgozatokat jutalomban részesítették. Fontos látni azt a fajta igyekezetet, s erőfeszítést, amellyel az ifjúsági vezetők az IKE munka életben tartásáért, megmaradásáért harcoltak egy olyan időszakban, amikor sokszor a hatóság akadályozta a munkát.

A dolgozatunkban 3 év időszakát vizsgáltuk meg, az 1933-35 között működő IKE tevékenységeiről, programjairól, illetve nehézségeiről akartunk információkat gyűjteni, ezzel is jobban megismerve egyházunk, magyarságunk, illetve az ifjúsági munkánk történetét. Az említett 3 év feltérképzése céljából az erdélyi IKE tevékenységét közvetítő iratokat vizsgáltuk, név szerint a Református Szemle, az Ifjú Erdély, illetve a levéltári adatok voltak azok, melyek segítségével betekintést nyerhettünk az erdélyi ifjúsági munka hétköznapjaiba, tevékenységeibe, esetleges nehézségeibe. A tevékenységek tanulmányozása során szembesültünk az ifjúsági munka összetettségével, a háború előtti időkben szembejövő nehézségekkel, az állami szigor mellett való munkálkodással, és örömmel láttuk, hogy mindezen nehézségek ellenére is töretlen lelkesedéssel folyt tovább az ifjúsági munka.

A dolgozat az IKE történetét tárja fel az 1940-1944-es évek között. Az „Ifjú Erdélyt”, a „Református Szemlét” és a levéltári adatokat használtuk, hogy egy átfogó és átlátható képet alkossunk e négy évről. Talán nem is gondolnánk, hogy az IKE munka ezekben a nehéz időkben is folyt. Gazdag volt mind a konferenciák szervezésében, mind a missziós alkalmak megtartásában, sőt egyéb látogatásokban és szervezkedésekben. Rengeteget tevékenykedtek. Az IKE célja az volt, hogy Istenhez vezesse a fiatalokat, s hogy ezek a fiatalok aztán másokhoz is odaforduljanak. A dolgozat bemutatja a régiek módszereit, buzgóságát, és hitét, melyek inspirálóak lehetnek a mai olvasók számára is. De ugyanakkor felbátorítanak arra, hogy a fiatalokkal és a fiatalok között szolgáljunk, még akkor is, ha sokszor nehéz, elakadunk, vagy akadályoztatva vagyunk. Isten minden időben munkálkodik. Ezt bizonyítja az is, hogy idén ünnepeltük az IKE fennállásának 100. évfordulóját.

Az Ifjúsági Keresztény Egyesület (IKE) történetéről írt és 2000-ben megjelent könyvem bevezetőjében ezt írtam: „Sokszor csodálattal és elcsodálkozva tekintünk vissza az erdélyi református gyülekezeti tagok, presbiterek, gondnokok példamutató egyház melletti kiállására a kommunista évtizedek alatt. A sorozatos fenyegetések ellenére is hősies kitartással vállalták szinte valamennyien egyházukat és hitüket. Honnan az erő, a helytállást tápláló erkölcsi tartalék? Meggyőződésem, hogy a református egyházban a két világháború között beindult belmisszió ifjúságot célzó szolgálatában találtak erőforrásra. [...] Ez a mozgalom közvetítette számukra Isten megtartó igéjét. Lelkészi szolgálatom ideje alatt nem egy olyan gyülekezeti taggal és presbiterrel beszélgettem, aki lelkesedéssel szólt a mozgalomról, és hálás szívvel emlékezett vissza arra, amit az IKÉ-től kapott.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa az 1922. november 17-én tartott ülésén vetette fel a belmisszió halaszthatatlan kérdésének megtárgyalását, és javaslatot terjeszt elő egy Belmissziói Bizottság megalakítására. Imre Lajos (1888–1974), a gyakorlati teológia tanára szabálytervezetet készített a belmisszió ügyének rendezésére, amelynek 4. pontja szerint a Belmissziói Bizottság elnöke a püspök vagy a főjegyző, s a tagok sorában helyet kap minden teológiai tanár.

lábbi dolgozatomban arra vállalkoztam, hogy „feltérképezzem” a CE Szövetség két világháború közti tevékenységét. Mivel az anyaggyűjtés rendkívül sokféle információt tartalmazott, a dolgozat megírását jónak láttam a CE Szövetség négy alapelve köré csoportosítva rendszerezni. E rendszerezés mellett azt is megpró- báltam lemérni, hogy a CE Szövetség mennyire tett eleget a maga elé kitűzött célok- nak. A négy alapelv: 1. Vallástétel, 2. Szolgálat, 3. Hűség, 4. Közösség. Tanulmányomban nemcsak a Szövetség oldaláról vett véleményeket szólaltattam meg, hanem a levéltári anyag és a korabeli egyházi sajtó közleményei alapján mutatom be a CE Szövetség te- vékenységét, hogy teljes képet lehessen alkotni a mozgalomról.

The Impossibility of a second repentance in the Epistle to the Hebrews. We have argued in this assignment for an interpretation of the impossibility of a second repentance, which is neither entirely psychological, nor is to be understood and complemented by inferences from Greco-Roman patronage, but it is an inherent impossibility, having in its background a theological argument: so splendid is the revelation of God in Jesus Christ, that turning away from it in apostasy is a way that excludes any chance for a second repentance.

Ez a könyv tulajdonképen kísérlet, amelyet eredetileg egy gyakorlati szükség váltott ki. A kolozsvári teológiai fakultás egyik módszeres értekezletén merült fel az a gondolat, hogy a teológiai hallgatók számára szükséges lenne gondoskodni arról, hogy teológiai tanulmányaik és az egyház jelen élete kérdései között a kapcsolat világosabban álljon előttük, hogy azok, akik a teológiai tanulmányok folyamán megismerkednek az Ige szolgálatának alapvető követelményeivel, lássák azt is, hogy ez a szolgálat milyen feladatokat állít eléjük abban az egyházban, ahol szolgálnak, annak mindennapi életében, a világban elfoglalt helyzetében s azokban a gyülekezetekben, ahol az Igét hirdetniök kell.

A dolgozat témája a második világháború utáni közvetlen évek belmissziói munkái. Mivel 1940-ben különvált Észak-Erdély és Dél-Erdély, ezért kérdéses volt a déli rész igazgatása. Észak-Erdélyhez tartozott továbbra is a két egyházkerület igazgatási pontja: Kolozsvár és Nagyvárad. A dolgozat az Észak-Erdélyben megmaradt gyülekezetek állapotát vizsgálja. Az időpont, amelyet a dolgozat felölel 1945–1947 évek, a második világháború utáni közvetlen évek. Azért ezeket az éveket vizsgáltam, mert a második világháború oly nagy rombolásokat tudott végezni a gyülekezetekben, amelyek teljesen tönkretehették volna a református közösségeket. A megsemmisülés megakadályozására voltak jók a belmissziói munkák. 1948-ban bekövetkezett az államosítás, amely teljesen felborította az addigi rendet az egyházban. Akkor küldték a négy teológiai tanárt kényszernyugdíjba is. 1948-tól egy teljesen új fejezet következett az Erdélyi Egyházkerület életében, ezért ezt a témát már nem boncolgattam.

Igen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.

Kutatásom kérdése: milyen szerepe van a jövőt ismerő JHVH tematikának Deutero-Ézsaiás könyvében, milyen szerepe van a polémikus beszédmódban? A jövendőmondás kérdése Deutero-Ézsaiás könyvében leginkább a bálványok elleni polémiában emelkedik ki: JHVH az, aki ismeri a jövőt, a bálványok nem tudják megmondani, mi fog bekövetkezni. JHVH felsőbbrendűsége mellett szóló érv az a különbség, mely abban mutatkozik meg, hogy ő az egyetlen, aki előre tudja és megmondja, vagyis kontrolálja a jövőt. A bálványok elleni polémia tétje, hogy ki az igazi Isten. Ebben az istenbizonyítási perben JHVH-nak és a bálványoknak is bizonyítaniuk kell, be kell mutatniuk érveiket, hogy valóban istenek-e? Mindkét általam választott részben (Ézs 41,21-29 és Ézs 46,1-13) a próféta erre a bizonyításra hívja ki a bálványokat és azok készítőit.

Khrüszosztomosz igehirdetései a mai olvasó számára is elevenek, élvezhetők, a bennük megfogalmazott gondolatok aktuálisak. Lelki nagysága a hit megélésének a módjában mutatkozik meg. Amit a pulpitusokról hirdetett, életében megvalósulni látjuk. A naponkénti bibliaolvasás, a személyes kegyesség intenzív megélése, gyakorlatias igehirdetései, határozott kiállása az evangélium ügye mellett – mind-mind olyan jellemzők, amik kiemelkedővé teszik Joannész Khrüszosztomoszt az egyházatyák sorában.

A dolgozat célja, hogy egységes képet nyújtson az olvasó számára mindarról, amit az Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet tett az egyházért, a nemzetért, az emberekért. A Teológia tanárainak, diákjainak, növendékeinek munkássága eredményezte azt, hogy az első világháború utáni időkben, amikor Erdélyben az impériumváltás is végbement, az egyház megmaradt és támaszt jelentett az emberek számára. Az első és a második világháború között végzett belmissziói tevékenységek bemutatására igyekszik e dolgozat.