Repository index

Dolgozatomban a Sepsi Református Egyházmegye temetési szertartásainak paraliturgikus elemeivel foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy elsősorban azokat a szokásokat, gyakorlatokat gyűjtöm és elemzem, amelyek nem tartoznak a temetési liturgiához, de egy közösség gyakorolja azokat a temetés előtt, alatt vagy után. Dolgozatom során válaszokat keresek különféle elméleti kérdésekre a temetéssel kapcsolatosan. Érdekel a temetés istentiszteleti jellege, a temetési szertartás történelmi alakulása, valamint szeretetszolgálati jellege. Választ keresek arra, hogy melyek is pontosan a paraliturgikus elemek és miért fontosak. Mindezek fényében elemezem a gyülekezetekben gyűjtött adatokat. Válasz keresek arra, hogy milyen összefüggés van a paraliturgikus elemek és a lelkigondozás, a közösség formálása és a halálhoz való helyes viszonyulás között. Végül az igehirdetés fontosságát vizsgálom meg.

A gyülekezeti éneklés a keresztyén istentiszteletnek és hitéletnek nélkülözhetetlen része, úgy közösségi mint egyéni vonatkozásban. Licenciátusi szakdolgozatomban, mely e jelenlegi dolgozat tartalmi előzményének tekinthető, a gyülekezeti éneklés elméletiteológiai megalapozását végeztem el. Jelen dolgozatban arra vállalkozom, hogy empirikus kutatás révén képet alkothassunk a vizsgált téma gyülekezeti visszatükröződéseiről, reprezentatív személyekkel folytatott interjúk alapján.

Liturgikatörténeti dolgozatomban Farkas Jenő Marosi református esperes Határidős munkarendjével foglalkozom. Első sorban azt kutattam, hogy milyen céllal állította össze az esperes a határidős munkarendet. Továbbá azt kutattam, hogy az 1938-1940 években a Marosi egyházmegye lelkipásztorainak mennyiben sikerült teljesíteni a munkarend előírásait. A munkarend előírásai több kategóriába oszthatók: liturgiai, katekhetikai, okatatásügyi, adminisztrációs előírások. A liturgiai szolgálatok elvégzésének nyomait kerestem, hiszen a célom az volt, hogy látható legyen, hogy a Határidős Munkarend szerint a lelkipásztor, mint liturgus milyen kell legyen, hogyan szolgálhatja Isten egyházát. A dolgozatban elsősorban a történelmi környezetet (a Trianon utáni időszakot), továbbá az egyházmegyei szervezetet, a misszió kibontakozását foglaltam össze, mivel ez volt az a közeg amelyben megjelent a Határidős Munkarend 1938-ban. Továbbá a kutatásom eredményeit dolgoztam fel.

A dolgozatom címe: „A neoprotestáns istentisztelet”. Azt hiszem, ez egyetemi éveim legérdekesebb témája. A mai erdélyi vallási viszonyok között a történelmi egyházainkat leginkább fenyegető veszélyt a neoprotestáns egyházak elszívó ereje jelenti. Mondhatjuk, hogy a mi gyengeségünk, hogy a hívek elhagyták az eredeti gyülekezeteiket, és ez az oka annak, hogy meg kell vizsgálnunk a baptista és adventista istentiszteleteket. Dolgozatom két fő részből áll. Az első részben a baptista istentiszteletről olvashatunk. Láthatjuk, hogy a baptista istentisztelet a legkisebb részekből hogyan válik valódi istentiszteletté. A legapróbb részletekből indultam ki, és az egyes fő részek végén az olvasót elvezetem neoprotestáns istentisztelet a posztmodern kontextusához. Dolgozatom második fő részében az adventista istentiszteletről és homiletikáról írtam. Az adventista istentisztelet jól felépített és teológiailag megalapozott. Az egész adventista istentisztelet az Istennek való hálaadás köré épül.

Ez a tanulmány az anglikán Book of Common Prayer és A Magyar Református Egyház Istentiszteleti rendtartásában szereplő kazuáliák liturgiájának összehasonlítását célozza. A liturgiáink célja rendszerint az, hogy komoly teológiai megfontolással, minden fölösleges elem nélkül, a Szentírás tanítását minél pontosabban követve bonyolítsuk le istentiszteleteinket. Időről időre célszerű tehát ezeket megvizsgálni, hogy még mindig relevánsak-e, tartalmaznak-e hiányosságokat teológiai szempontból, még mindig alkalmasak- e rendeltetésük betöltésére. A keresztyén liturgián belül egészen egyedi helyet foglalnak el a kazuáliák, név szerint: a konfirmációi, házassági és temetési liturgiák. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy ezeknek az anglikán és a magyar református tradícióban kialakult változatait összehasonlítsam.

Dolgozatomban alapvetően két fontos következtetésre jutottam. Először is ahhoz, hogy az ifjúságnak teret adjunk az istentiszteletek keretében, nem a hagyományos istentiszteletet kell megváltoztatni, amely elsősorban az idősebb generációt szólítja meg, hanem sokkal inkább az egyházaknak az istentiszteleti liturgiai rendben különböző alternatív istentiszteleti alkalmakat kell elérhetővé tennie, ahol helyet kap az ifjúsági istentisztelet is. Másodszor pedig az istentiszteletnek az alapvető liturgiai elemeit nem szerencsés megváltoztatni, és újakat tenni a helyébe, mivel e tényezők nélkül már nem beszélhetünk a keresztény istentiszteletről. Ezért dolgozatomban kifejtem, hogy sokkal inkább járható útnak vélem azt, hogy az ifjúsági istentisztelet mindenkori liturgiai formáit a fiatalok nyelvén szólaltassuk meg, róluk szóljon, és rajtuk keresztül a teremtő Istenhez.

A dolgozat keretében a keresztény ifjúsági zenével és énekléssel foglalkozom, hogy ezek tanulságait továbbgondolva saját ifjúsági zenekultúránk fejlesztéséhez járulhassak hozzá. Elsősorban az ifjúsági vallásos énekek jellemzőit és zeneelméleti hátterét kutattam, hogy ezen zeneelméleti megalapozás segítségével mutathassam be azt a mostani unitárius útkeresést, amely a folytatása lett az eddigi unitárius ifjúsági útkereséseknek és alkotásoknak. Azért írtam többes számban, hogy elindultunk, mert ebben a munkában nem egyedül, hanem a Daltutajok csoport tagjaival dolgoztam együtt. Megpróbáltunk egy olyan unitárius ifjúsági zenei jövőt megálmodni és létrehozni, amely a fiatalok által kedvelt és használt dalokat alkot a közös munka során.

A dolgozat egy elméleti résszel kezdődik, meghatározza, hogy kik és milyen jellemzőik, életkori sajátossággal rendelkezik a konfirmandus korosztály, akikkel a katechézis során találkozunk. Hogyan gondolkodnak, hogyan éreznek, hogyan élik meg a szülőkkel, kortársakkal való kapcsolatukat, milyen hit és istenkép fejlődésen mennek keresztül. Továbbá ebben az elméleti részben arról is olvasunk, hogy milyen szerepük van a rítusoknak, szimbólumoknak a hit megélésében. A dolgozat második része a kutatást mutatja be, hogy a konfirmáltak körében végzett felmérés során, milyen eredmények születek. Továbbá a dolgozat az összefoglalással zárul, hogy az elméleti ismeret és a kutatás eredményei együttesen mennyire adtak választ arra a kérdésre, hogy a liturgiának, milyen szerepe van a konfirmandusok hitéletében.

Jelen dolgozatban az énekválasztás kerül a középpontba, ezen belül is a zsoltárválasztás. Kálvin János szerint, a gyülekezeti éneklésre a zsoltárok a legalkalmasabbak, ezért is kerültek a dolgozat központjába. Mivel az énekválasztás témaköre igen széles, a dolgozat keretei nem teszik lehetővé a teljes énekeskönyv vizsgálatát, ezért csak a zsoltárokkal foglalkozom, és ezek mellett a zsoltárparafrázisokkal, népdalzsoltárokkal, ifjúsági énekekkel. Több énekeskönyvet vizsgálok, amelyeket református körökben használnak.

Liturgika órákon sokat foglalkoztatott annak kérdése, hogyan lehet egy olyan istentiszteleti énekrendet összeállítani, amelyben minden ének a helyén van, és egy szép liturgiai ívet rajzol meg. Ezért fogtam hozzá ehhez a kutatáshoz.

Dolgozatom két nagy egységből áll. Az első fejezet általánosan mutatja be a népi vallásosságot és néphitet. A második fejezet szerkezetileg is az elsőre épül; az általánosan bemutatott témákat itt Györgyfalva vonatkozásában mutatom be. Ennek a fejezetnek alapját a falubeli adatközlőkkel készített interjúk képezik, melyeknek teljes szövege a Függelékben található. Az elbeszélések alapján sikerült a liturgiai elemek és népi vallásosság kölcsönhatását megvilágítani, ugyanakkor dolgozatom értékmentő jelleget is kapott. A beszámolók, mesélések alapján olyan elveszőben, kihalóban levő értékeket sikerült rögzítenem, melyek nem csak nekünk, hanem az utánunk következő korok számára is igen hasznosak lehetnek, és melyekből a XXI. századi embernek tanulnia kellene életmódot, felfogást, hitéletet, közösségi életet.

Amint dolgozatom címe is elárulja, dolgozatom halottas énekeskönyveink múltjára és lehetséges jövőjének a feltérképezésére tekint. A református temetés jellemvonásainak kutatása után, elsőként figyelmem, az évszázadok során megjelent liturgiás könyvek, halottas énekeskönyvek, valamint gyülekezeti énekeskönyvekben levő temetési énekek áttekintésének szenteltem. Munkám ezen, része a rég feledésbe merült halottas énekeink felelevenítését szolgálta. Mint kiderült a gyülekezeti énekeskönyvektől különálló halottas könyvek, teológiai kifogásolhatóságuk ellenére, kulcsfontosságú szerepet játszottak régi magyar dallamkincsünk megőrzésében. Halottas énekeink különleges dallamanyaguknak köszönhetően könnyen belopták magukat a gyülekezetek szívében, és évtizedekig megőrizték töretlen népszerűségüket. A XIX-XX. század során, a halottas könyvek megszűnését követően a temetési énekek a gyülekezeti énekeskönyvekben jelentek meg.

A református hit gyakorlásához az ének elválaszthatatlanul hozzátartozik. A gyülekezet részben éppen az énekléssel kapcsolódik bele az Isten tiszteletébe. Mivel a mai gyülekezeti éneklést nem lehet önmagában, a Szentírás, a történelem, a reformátorok véleménye nélkül szemlélni és kritikusan értékelni, szükségét érzem visszatérni az alapokhoz, hogy onnan elindulva, tapasztalatot szerezve jobb rálátás nyíljék a mai helyzetre. Jóllehet a 16. században a felekezeti határok nem voltak élesen elkülönülve, dolgozatomban csak a református gyülekezeti énekléssel foglalkozom. A más felekezetek éneklésére csak annyiban térek ki, amennyiben az befolyásolja a református éneklést.

A dolgozatom során ismertetem a lévita énekesek szerepét, munkakörét. Nagyobb hangsúlyt fektettem a Krónikák könyvére, leginkább azért, mert itt található a lévitákról a legtöbb leírás.

Szakdolgozatom témája az I-II. századi őskeresztyén istentisztelet főbb vonásainak bemutatása és vizsgálata különös tekintettel a liturgiai elemekre. Célom az, hogy bemutassam az eltérő gyökerű keresztyén gyülekezetek lelki életét, és istentiszteletének kialakulását, fejlődését. Ennek érdekében nyomon követem a keresztyén istentiszteletet az első pünkösdtől az apostoli atyák korának végéig, azaz a II. század második feléig. A címben jelzett témához kapcsolódó területek közül főleg az igehirdetésre és az úrvacsorára összpontosítok.

Az unitárius liturgia történetének mindent átfogó részét ismertető mű megírásával eleddig még senki sem foglalkozott, csupán részletek ismertetésével, s dolgozatom is valami effélét nyújthat. Azonban bízom abban, hogy próbálkozásom mégsem lesz hiábavaló, hiszen dolgozatom egy helyre próbálja tömöríteni az elmúlt majd’ 450 esztendő liturgiai ismereteit.
Kutatásaim egy részét a levéltári és könyvtári anyagok képezik, nagyobbik részét a Keresztény Magvetőben megjelentetett tanulmányok, dolgozatok cikkek. E mellett segítségemre volt még az Uzoni-Kozma-féle Egyháztörténet, korabeli magán tulajdonban lévő énekes- és imakönyvek, és más különböző tanulmányok, folyóiratok.

Dolgozatomban, kérdőívek segítségével azt vizsgáltam, hogy a Maros megyei református gyülekezeteknek mennyire sikerült megbarátkozni a Magyar Református Énekeskönyvvel. A kérdőívekben nem csupán a lelkipásztorokat kérdeztünk, hanem a kántorokat, valamint az idős és fiatal gyülekezeti tagokat is. A kérdőívekből kiderült, hogy a megkérdezett 44 gyülekezetnek 27%-a még mindig a régi énekeskönyvből énekel, azaz nem használják az új énekeskönyvet. Emellett sok más érdekes, számunkra igen aktuális, az erdélyi református embert érintő kérdés felmerül a dolgozatban, amely három egymásra épülő fejezetből tevődik össze: az első fejezet az énekeskönyvünkhöz vezető út történelmi hátterét ismerteti, a második fejezetben összehasonlítjuk a régi valamint az új énekeskönyvet, végül, a harmadik fejezetben sor kerül a kérdőívek kielemzésére és kiértékelésére.

Dolgozatomban Farkas Jenő marosi református esperes évenként ismétlőső határidős munkarendjével foglalkozom. Eőször a munkarend kiadása előtti liturgiai állapotokat összegeztem. Az 1920-as évek liturgiáját, a rendszertelenség jellemezte. Továbbá ekkor jelentek meg a belmissziós törekvések erdélyben. A belmisszió elindulása és a gyülekezetenként változó liturgia szükségessé tette egy új liturgia és egy új rendszer felállítását. Farkas Jenő esperes úr 1938. március 15-én adta ki határidős munkarendjét, amelyben rendszerezte a lelkipásztorok egész éves teendőit. A munkarendben részletesen leírja azt, hogy az események mikor, hol és hogyan kell megtörténjenek. Sok helyen hivatkozik az Erdélyi Református Egyházkerület körleveleire, amelyek még több információval szolgálnak a lelkipásztorok számára. A belmissziói események esetében ,,A lelkipásztor kézikönyve”-re hivatkozik.

„Aki énekel, az kétszer imádkozik”. Augustinus mondata sokszor felbukkan a dolgozatomban, jelezve azt, hogy a gyülekezeti éneklés nem egy haszontalan elem az istentisztelet keretén belül. Sőt mi több, nem csak a gyülekezeti közösségen belül van jelentősége, hanem a keresztény gyülekezeti tag személyes életében is. Dolgozatom egy átfogó összefoglaló arról, hogy mi tulajdonképpen a gyülekezeti éneklés. Egy idősíkot követve kitérek arra, hogy mit jelentet az Ó- és Újszövetség gyülekezetének és emberének az ének szerepe a mindennapokban, hogyan vélekedtek erről a reformátorok, milyen álláspontokat képviselnek az egyházzenészek, valamint a kortárs szakértők hogyan vélekednek minderről. Figyelembe véve a gyülekezeti éneklés sajátos funkcióit, azokra a kérdésekre kerestem a választ, mint teljesebb kifejeződésre juthat-e a hit az éneklés során? Háttérbe szorult-e, az egyház megítélésében, az éneklés-zenélés fontossága? Tulajdoníthatunk-e missziói erőt az éneklésnek?

A dolgozatomban arra a kérdésre keresem a választ, hogy a keresztelési és esketési liturgiának, valamint az ezeken az alkalmakon elhangzó imáknak milyen jellegzetességeik vannak? A kérdés az, hogy az adott keretek között, az imádságok hogy tudnának olyan formát ölteni, ami egyrészt biblikus, másrészt megérinti az imádkozót és a hallgatókat? A kötetlen formájú imádságoknak általános szabályaik vannak, amit sokan belesűrítenek liturgikai, illetve más jellegű, de ugyancsak istentiszteleti elemekkel foglakozó könyvek alcímeibe, de ott is csak általánosságban beszélnek az imádságról. A dolgozat egy próbálkozás arra nézve, hogy a medertelennek tűnő elemeket hogyan lehet olyan keretek közé tenni, amelyek megadják azt a szabadságot a híveknek, hogy belemélyülhessenek az imádkozás folyamatába. Ennek az lehet a hosszútávú célja, hogy az imádkozás is olyan átéléssé válhasson, amilyenről Ezékiel számol be akkor, amikor életre kelnek körülötte a száraz csontok.