Repository index

Our thesis examines the discourse of the Apostolic Fathers concerning the death of Jesus Christ from both linguistic-stylistic and theological perspectives. Special attention is given to the rhetorical structure, conceptual vocabulary, and historical-contextual background of the texts. The thesis does not aim to formulate dogmatic conclusions but rather to explore how the event of Jesus Christ’s death is represented in the writings of the Apostolic Fathers, particularly in terms of temporal designation, soteriological interpretation, and rhetorical emphasis. The study offers a detailed analysis of key passages from Clement of Rome, Ignatius of Antioch, and Polycarp of Smyrna, as well as from the Epistle of Barnabas and The Shepherd of Hermas. Furthermore, it addresses the testimony found in the Epistle to Diognetus and eucharistic passages. The research is based on a comparative exegesis of the texts in their Hungarian and Greek versions.

A dolgozat az apostoli atyák Jézus Krisztus halálával kapcsolatos beszédmódját vizsgálja nyelvi-stilisztikai, illetve teológiai szempontból, különös figyelemmel a szövegek retorikai szerkezetére, fogalmi készletére és történeti-tartalmi kontextusára. A dolgozat nem dogmatikai konklúziók megfogalmazására törekszik, hanem arra, hogy feltárja, miként jelenik meg Jézus Krisztus halálának eseménye az apostoli atyák írásaiban, különösen az idői meghatározás, a szoteriológiai értelmezés és a retorikai hangsúlyok tükrében. A dolgozat részletesen elemzi többek között Római Kelemen, Antiochiai Ignác, Szmirnai Polikárp, valamint a Barnabás-levél és Hermász Pásztorának releváns szakaszait, továbbá kitér a Diognétosz-levél és az eucharisztikus szövegrészek tanúságtételére is. A kutatás alapjául a magyar és görög nyelvű szövegek összevetése és exegézise szolgál.

This thesis explores the Christological interpretations found in 16th–17th-century Unitarian theology, with a particular focus on how early Unitarian thinkers perceived the nature and role of Jesus Christ. The central research question asks whether Christ was understood merely as a moral teacher or rather as a divinely commissioned figure with spiritual authority. The study assumes that early Unitarian Christology was not only a rational theological construct but also a deeply held spiritual conviction grounded in faith. The main body of the thesis is structured around four theological focal points: the incarnation of Christ, the concept of atonement and redemption, the doctrine of justification, and the question of adoratio whether Christ should be worshipped. These themes serve as touchstones for evaluating the theological diversity and development within early Unitarian thought.

Ez a dolgozat a 16–17. századi unitárius teológia krisztológiai értelmezéseit vizsgálja, különös tekintettel arra, hogyan látták az első unitárius gondolkodók Jézus Krisztus természetét és szerepét. A központi kutatási kérdés azt vizsgálja, vajon Krisztust pusztán erkölcstanítónak tekintették-e, vagy inkább isteni megbízással rendelkező, lelki tekintéllyel bíró alaknak. A tanulmány abból indul ki, hogy a korai unitárius krisztológia nem csupán racionális teológiai konstrukció volt, hanem a hitben gyökerező, mélyen átélt lelki meggyőződés is. A dolgozat négy teológiai fókuszpont köré épül: Krisztus megtestesülése, a megváltás és kiengesztelődés fogalma, a megigazulás tana, valamint az adoratio kérdése, vagyis, hogy imádandó-e Krisztus. Ezek a témák kiindulópontként szolgálnak a korai unitárius gondolkodás teológiai sokszínűségének és fejlődésének értékeléséhez.

The paper discusses the challenges of Christian identity in a (post)modern context in relation to fundamental elements of theology. It explores the role of doctrines in the life of the church, emphasising their importance in relation to worship and the authority of the Word of God. The paper highlights the importance of corporate identity as Christian and Reformed, emphasising the significance of cultural identity in the context of Christianity. It addresses the question of what makes the church and the conditions of being a church, reflecting on the essence of Christianity.

Péter második levele fontos mondanivalóval, ugyanakkor szokatlan módon járul hozzá a bibliai eszkatológia megértéséhez. A levél egyértelműen azt üzeni, hogy ennek a világnak tűzben kell elpusztulnia azért, hogy új ég és új föld vegye át a helyét. Az Újszövetségben csak a Jelenések könyve beszél ilyen világosan az Úr napjának kozmikus következményeiről. A nagy végső tűzvészre vonatkozó kijelentés azonban irodalomritikai, szövegkritikai és teológiai kérdéseket is felvet. A tanulmányban ezeket a kérdéseket közelítjük meg úgy, hogy kitekintünk a levél keletkezésének körülményeire és feltérképezzük azt a teológiai vonulatot, amelynek szerves része a végső tűzvész motívuma.

Jelen előadásban arra teszünk kísérletet, hogy a keresztyén életre nézve felmutassuk a Sabbatnak a teremtéstanon túlmutató, és azt kiszélesítő, eszkatologikus jellegét. Főként huszadik századi és kortárs teológusok munkáira alapozva a Sabbatot a teremtés, megváltás és eszkatológia összetartozásának foglalataként tekintjük. A „Novum”, „Shekinah”, „Katapause és Sabbatismos”, vagy éppen a jel és pecsét kategóriáin keresztül igyekszünk teológiai támpontokat nyújtani egy holisztikus eszkatológiai vízióhoz, valamint a nyugalom napjának gazdagabb átéléséhez.

Ez az előadás Péter első levelének azon összefüggéseit emeli ki, amelyekben a szerző a keresztyén identitás eszkatologikus megalapozását nyújtja. Ennek az identitásnak a sarokpontját pedig az 1Pt 2,2-ben találjuk: „mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre”. Amint látni fogjuk, ezek az összefüggések a homo viator kérdésfelvetéseivel metszik egymást, de bizonyos ponton azt meg is haladják.

Ez a dolgozat a keresztyénség és a késő sztoa gondviseléshite közötti hasonlóságokat, illetve különbségeket tárgyalja. A keresztyénség óvakodott a sztoikusoktól, a pogánysága miatt, maga Marcus Aurelius, a filozófus császár pedig üldözte a keresztyéneket, noha nem tudott róluk semmit. Megfigyelhető a sztoicizmus képviselőinek műveit olvasva, hogy számos ponton van hasonlóság a sztoikusok és a keresztyének nézetei között, ennek egy szeletét vizsgáljuk meg most, a gondviseléshitet. A gondviseléshit jelentőségét az támasztja alá, hogy a történelem során az ember mindig ki volt téve a világ hatásainak, bántalmainak, legyen szó természetről vagy politikai hatalomról – ilyen helyzetben, az ember próbálja bizalmát a felsőbbrendű hatalmakba helyezni. A gondviseléshit kér oldalról kerül megvilágításra, Marcus Aurelius Elmélkedések című műve és a Heidelbergi Káté alapján.

Anthropological additions to the parable of the ten virgins Matthew 25:1–13 -- The parable of the ten virgins is generally considered to be as the most ambi-guous parable of Jesus in terms of its origin and meaning. Researchers wonder: can be viewed its context in Matthew’s little apocalypse as the very first interpretation of the early church? Is it a genuine, composite text or more a compilation of traditions at all? While these are relevant questions, this paper pays more attention to its final form. The research attempts to reasess its significance through anthro-pological interpretation. The analysis will address the five main issues of the parable: the relevance of the oil, the human choice, the time of man, the foolishness and cleverness of man, and virginity.

Az 1Pt 3,18–22 különös és egyik legnehezebben értelmezhető szövege a Szentírásnak, amelyben a Kis-Ázsiában igazságtalanul szenvedő keresztyének számára megfogalmazott parainézis hitvallással egészül ki. A perikópa annak bizonyságnak ad hangot, hogy Krisztus halála, feltámadása, mennybemenetele és a szabadítása sokkal tágasabb térben és időben, mint ahogyan azt gondolnánk. Az előadás Krisztus és a börtönben levő lelkek rejtélyes találkozásának exegetikai és teológiai koordinátáit kívánja megjelölni, és három kérdéskört vizsgál: Kik ezek a lelkek? Miről prédikált nekik Krisztus? Mikor történt a találkozás?

Az angyaloknál kissebbé tétetett Messiás főpapi-megváltói munkáját elvégezve méltóképpen foglalta el helyét Isten jobbján. Személyét igaz emberségét, szenvedését és egész földi életútját vizsgálva bebizonyosodott az, hogy egyedül neki van joga a kegyelem királyi székét elfoglalni. Azért lett emberré, hogy az Isten emberrel való szövetsége a maga teljes mélységében megvalósuljon. Ennek a szövetségnek a közbenjárója és kezese a Messiás. Jahve személyében és tekintélyével jött el és lett nemcsak az új szövetség mediátora, hanem áldozata is, amelyben a Jeremiás által megígért bűnök bocsánata megvalósul. A Messiás ember, főpap, közbenjáró és áldozat. Az, ami eddig csak árnyék volt, itt ragyog most teljes dicsőségében.

My study focuses on the various apocalyptic calculations in the fifth postil written by Péter Bornemisza. According to the theologians of the magisterial Reformation, the exact time of the end cannot be calculated because only God knows this, as the Gospels clearly state it. Although Bornemisza accepts this doctrine too, he shares some assumptions about the approximate time of the second coming in a sermon of his postil. As my study demonstrates, Bornemisza follows the treatise of the German theologian Andreas Osiander (Coniecturae de ultimis temporibus ac de fine mundi, 1544). In this work, Osiander enumerates four calculations which can predict the time of the Apocalypse. The common feature of these calculations is their biblical origin, except for the first one, which is the apocryphal prophecy of Elijah about the 6000 years of the world. The other assumptions are based on the allegorical passages of the prophecies of Daniel and the Apocalypse.

Tanulmányunkban olyan halálközeli megnyilvánulásokat vizsgálunk, amelyeknél az érintett emberek aránylag pozitívan állnak hozzá a halálhoz, ami megnyilvánul pl. a sírjaikra írt szövegekben is, amelyek amolyan élet-halál mottónak, hitvallásnak vagy akár posztmortális reménységnek is tekinthetők. Mivel a korai keresztyének olyan környezetben éltek, amelyben a görög–római kultúrát, vallásokat és társadalmat szó szerint testükön/bőrükön érezték, érdekes megfigyelni, mennyire hatott rájuk ez a valós „pogány” jelenség a halál küszöbén is.

A lélek zavarba ejtő korporalitásával nem csupán az Újszövetségben, hanem a görög filozófiában, a görög irodalomban, és az ógörög sírfeliratokon is találkozhatunk. Tanulmányunkban feltérképezzük a különféle antik filozófiai iskoláknak, a görög irodalomnak, valamint az ógörög sírszövegeknek a „lélek materialitásával” kapcsolatos meglátásait és elképzeléseit, ezeket összevetjük az újszövetségi elképzelésekkel, majd levonjuk a szükséges következtetéseket.

Theis paper analyses the concept of “imago Dei” based on the 6th answer of the Heidelberg Catechism. I chose this topic as it is one of the most controversial questions of systematic theology. If one browses through the dogmatic and ethical works written from the earliest period of Christianity to the most recent times, they will find a large variety of answers. All of these attempt to explain what the writer of Genesis meant by the expression na‘aśęh ’ ādām beṣalmenu kidemutenu. The Heidelberg Catechism deals with this topic in the 6th answer where the authors attested that God did not create the first human being godless and malicious. After stating that as a matter of fact, God created man according to his own image and likeness, the Catechism explains the term imago Dei in a twofold way: first, it seeks to define the inner content of the image and similitude of God, and secondly it expands upon the purpose of man given by God as the image of his creator within the creation.

The spiritual atmosphere can be pure and impure, life nourishing or stifling. The physical atmosphere can also be pure or polluted, life nourishing or stifling. In this context pure air means the abundance of man’s physical living conditions, the pureness and the absence of harm in the whole ecological system, ensuring man’s living space. It also means the balance, which has to exist between the food- and energy resources of our planet for the daily needs of its 7 billion inhabitants. There is a highly tense struggle going on for clean air, habitable earth in ecological as well as economic aspects. Our thesis: it is significant in which spiritual medium this battle takes place. The mere spiritual medium can contribute towards the solution of the problems, which the more and more polluted physical and economic climate brings about.

A Korán meglehetősen sokat foglalkozik Jézus Krisztus személyével, viszont azt láthatjuk, hogy az Újszövetségtől eltérő képet alkot róla, ugyanis a Korán „tagadja”, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia, s így természetszerűen a szentháromságtant is. A Korán szerint Jézus csupán teremtménye, prófétája Istennek, akit Isten megmentett a kereszthaláltól. A test szerinti istenfiúság feltehetőleg az ókori panteonban megszokott mitikus nemzéssel lehet gondolati, értelmezési párhuzamban, s emellett Mohamed olyan eretnek keresztyén tanításokkal találkozhatott, amelyet egyébként jogosan igyekezett cáfolni. A Jézus Krisztus halálának tagadása pedig feltehetőleg teológiai megfontolásból született, ugyanis Mohamed sikeres életpályája is azt bizonyítja, hogy Allah szolgája nem bukhat el, nem szenvedhet, mert Isten megvédi, és sikerre viszi az övéit.

A tanulmány Péter első és második levelének főbb etikai aspektusait tárgyalja. Megállapítja, hogy a kis-ázsiai keresztyének számára e levelek értékes és aktualizált etikai perspektívákat nyújtanak. Egyik levél esetében sem találkozunk letisztult etikával, ugyanis a szerzőnek nem célja valamiféle etikai szabályrendszer meghirdetése, hanem Isten és a hívő ember kapcsolatának minél tisztább megélése és átélése. Az 1Pt a szenvedésben tanúsított jócselekedetekre és az engedelmességre összpontosít az intuiciótól az imitatio Christi-ig történő ívelésben, a 2Pt pedig a törekedés és részesedés feszültségébe ágyazza a kapcsolatot.

Az igehirdetés, amennyiben nemcsak bitorolja ezt a nevet, nem lehet más, mint az Igének alázatos és hűséges tolmácsolója. Annak az Igének, mely a „szent Bibliában, azaz Istennek Ó- és Újtestamentomában foglaltatott egész szent írásban" van adva számunkra. Olyan hűséges és alázatos tolmácsolója, hogy lényeges tartalmát csak az írásból veheti és ahhoz semmit nem tehet és abból semmit el nem vehet. Akár hozzátesz, akár elvesz, meghamisítja az Igét, hűtlen lesz megbizatásához és méltatlan az igehirdetés névre. Ennélfogva az eschatologiáról, mely az Igének integráns része, nem hallgathat az igehirdetés. Mert ha hallgat, önkényesen megcsonkítja és meghamisítja az Igét, és abba a vétekbe esik, melyről a Jelenések könyve a befejezésében olyan kíméletlen szigorral mond ítéletet (22:19.)

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

Ha Dr. Nagy Géza Barth tanulmányának I. része olvasása közben, melyben a theologia útját mutatji fel Schleiermachertől Barthig, azt kérdezzük, hogy mi az oka annak, hogy Schleiermacher „Istent az Universummal azonosítja", „a szentháromságtant, Krisztus praexistens voltát elveti", hogy Schweizer Sándor „rendszeréből hiányzik az épület alapköve: a legbiztosabb és legobjektivebb forrása a theologiának: az élő, szuverén és Krisztusban megtestesülő Isten", hogy Ritschlnek nincs szüksége „a Jézus Krisztus örökkévaló istenségének és elegettevő szenvedésének alázatos, hivő elfogadására", hogy Troeltsch „Jézus Krisztus túlhaladásának lehetőségét is elismeri", a feleletünk ez: mindennek az oka a letérés arról a fundamentumról, melyen egyedül vallhatta a keresztyén egyház: Jézus a Kyrios, a Krisztus.

A kátéoktatás, illetve maga a konfirmációi szertartás mai napig lényeges része az erdélyi református egyházi életben. A Heidelbergi Káté „felfedezése,” annak többszöri revideálása, illetve az Igazgatótanács 1936-ban kiadott rendelete értelmében, a katekézis egyre jobban kezdett el fejlődni, s ez a fejlődés mai napig is tart. A dolgozat témaköréhez nem tartozik hozzá a kateketika, mint gyakorlati teológiai tudomány módszertani ismertetése, emiatt nem is szerepel a dolgozat anyagában.

16. század második felében a katekizáció több szinten és helyszínen történt. A családban történő oktatás tette le a keresztyén tanítás alapjait, ezt a korabeli egyház igencsak fontosnak tartotta részben a gyermekek oktatása, részben a szülők önképzése szempontjából. Ezzel párhuzamosan a gyülekezeti lelkész is végezte az oktatást, többnyire vasárnap délután a templomban, ahol részt vett az egész gyülekezet, nemcsak külön a gyermekek, munkájának tehát kettős haszna volt, eredményességét a vizitáció a gyermekek felkészültségén mérte le. A gyermekeknek különféle fórumokon kellett számot adniuk a megszerzett ismereteikről, külön kiemelt alkalom volt a szokásos esperesi vizitáció, amely a templomban megjelent gyülekezeti tagoknak is tehetett fel kérdéseket a kátéből. Tehát a katekizációból és a kikérdezésből nem maradtak ki a gyülekezet idősebb tagjai sem.

Dolgozatunkban arra a kérdésre kerestük a választ, hogy miért és milyen értelemben használja az Újszövetség az alvók, elaludtak, illetve az alvás képét a halottakra, illetve a halálra? Ez általános, közhelyszerű(nek tűnő) kép, amely nemcsak az ókori Keleten, a görög–római kultúrában, hanem feltehetően minden nemzeti mitológiában megtalálható, ezért könnyen arra a megállapításra juthatunk, hogy az Újszövetség is közhelyszerűen, minden különösebb teológiai intenció nélkül használja. Dolgozatunkban amellett érvelünk, hogy az alvás képe, amelyet az Újszövetség következetesen csakis és kizárólag a hívők (és ószövetségi kegyesek) halálával kapcsolatban használ, teológiai – és közelebbről eszkatológiai szempontból – nem lehet érdektelen, mellékes és semleges.

Deși Catehismul a ajuns până la noi din trecut, prin încărcătura sa ideatică, el este extrem de actual, prezența sa este extrem de necesară în dezbaterile metafizice și ideologice din contemporaneitate. Problema „apartenenței” credinciosului, așa cum ne-o prezintă Catehismul, nu este una pur teologică, valabilă exclusiv întrun anumit cadru religios și confesional de discuție, ci ea vizează, cu maximă gravitate, omul și condiția sa aici și acum, propunându-și să ne pună în gardă cu privire la pericolele grave care pândesc existența umană. Cea mai mare amenințare pentru om este omul însuși, cu modul său defectuos de gândire.

A krisztológia mindig az egyház hitét fejezte ki. Mondd meg kinek tartod Krisztust, és megmondom ki vagy – hangzik a sommás, de kanonikus mérceként működő kijelentés. A mérce azonban az Ige, a Szentírás és az abból jól megértett credo Krisztusra vonatkozó állításai. Minden kor találkozik a keresztyén hit lényegét megkérdőjelező tanításokkal, ezért is aktuális ma kitekintenünk a hitvalló református ősök vitáira. A liberális teológia nem tudott mit kezdeni Krisztussal, csak történeti Jézusról beszélt, az inkarnációt elképzelhetetlennek tartotta és a feltámadást pedig elfogadhatatlannak ítélte az ész talaján. E három gondolatot kívánja bemutatni e tanulmány a kortárs források alapján.

"A hitvallás nem építő irat. Nem azért alkotta az egyház, hogy azokba építő gondolatokat helyezzen el a hívei számára, hanem az egyház klasszikus korainak kifejezési formái,ű abból a célból, hogy biztos mértéket adjon a kézbe, hogy az Isten Igéjének végeredményében kimeríthetetlen és kimondhatatlan világában annak a segítségével tájékozódni tudjunk."