Repository index

The ethical discourse about euthanasia is a rather controversial topic, recent lowering of age requirements just made it more relevant. This study aims to present the reader with the contemporary legislations and practical methods about different forms of euthanasia concerning minors. As a reformed christian, it is alarming to watch, how the legislations about euthanasia are becoming more and more accepted, defined and upgraded in recent years. The latest update happened just last year, in 2024, when the Netherlands gave green light to the practice of euthanising children aged between 1 and 12 years. Even though the authorities and several physicians are involved in the process, and they claim that it is a well documented and safe practice, many feel that they have crossed a dangerous border.

​Az eutanáziával kapcsolatos etikai diskurzus rendkívül kényes és ellentmondásokkal teli. Az erről a gyakorlatról való negatív véleményformálást az is erősíti, hogy a közelmúltban egyes erre vonatkozó törvényekben, rendeletekben lecsökkentették a korhatárt azok számára, akik eutanáziát igényelhetnek. Ebben a tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy az olvasó elé tárjam a gyermekek eutanáziájával kapcsolatos kortárs törvénykezést, gyakorlatokat amelyek ma egyes országokban érvényesek. Református keresztyénként aggodalommal figyelem, ahogyan az eutanázia különböző gyakorlatai évről évre egyre elfogadottabbá válnak a világban, és az ezzel kapcsolatos szabályokat folyamatosan bővítik és fejlesztik. A legutóbbi ilyen kiterjesztő intézkedés 2024–ben történt, amikor Hollandia szabad utat adott az 1 és 12 év közötti életkorú gyermekek eutanáziájának.

Ebben a dolgozatban olyan módszereket mutatunk be, amelyek felhasználhatóak az autizmus spektrumzavarral diagnosztizált elemi osztályos gyerekek gyülekezetekbe való integrálásához. Alapja az a törekvés, hogy a Romániai Református Egyház felé hangsúlyosabbá tegye ennek a kérdéskörnek a vizsgálatát és gyakorlatba ültesse a kidolgozott módszereket, hiszen a gyülekezetekben is egyre több ASZ-ral élő gyermek él, akiket be kell vonni a keresztyén életbe. A dolgozat első részében bemutatjuk a tipikusan fejlődő kisiskolások katekézisének jellemzőit és módszertanát, majd biblikailag alátámasztjuk, hogy miért jogosultak az autizmussal élők a gyülekezetekhez tartozni, valamint a katekézisben részt venni. A második részben ismertetjük az ASZ, mint klinikai kórkép történetét, tüneteit és diagnosztikai kritériumait, illetve az autizmus spektrumzavarral élők oktatásának és fejlesztésének lehetőségeit.

Dolgozatomban az idősek katechézisét és ennek gyakorlati lehetőségét boncolgatom. Az egyházban a gyülekezetek életkora idősödik. S mivel a gyülekezetek többségét is az idősebb korosztály jellemzi, ezért fontosnak tartom, hogy a lelkipásztornak kiemelt célja legyen az idősekkel való foglalkozás. Ahhoz, hogy tudjuk, hogy milyen munkát lehet és kell közöttük végezni, meg kell ismerjük őket: tudnunk kell az öregkor jellemzőit. Az ismeretek megszerzése után megtervezzük a katechizációjukat. Az irántuk és az életük kiváncsisága után segítségünk van a munka megteremtésére. Éreztessük, hogy ők is fontos tagok a gyülekezet közösségében. A velük való foglalkozás lehetőségeként írtam két óratervet, amelyet felhasználva segítséget nyújtok korosztályos biblióra megtartására. Dolgozatom összegzéseként megfogalmazom, hogy átfogó katechétikai munka egy gyülekezetben csak az idősekkel való együttműködés és korosztályuknak szervezett katechizációs alkalmak által lehetséges.

„Hinni annyi, mint túl lenni a halálon. De hogyan lehetünk túl, ha egyszer innen vagyunk? A présbe kényszerültek végső válasza – Jóbné idült javaslata szerint – Isten megátkozása és a pusztulás. Avagy: bizalom a határon.”

Visky ​​S. Béla gondolkodásmódja, érvrendszere és hite egyaránt meggyőző és hiteles. Logikája töretlen, és bár nyilvánvalóan nehéz, sőt kényes kérdéseket taglal, még a vele vitába szálló feleknek is el kell ismerniük a kereső, kérdező, kutató teológus tárgya iránti elkötelezettségét és kompetenciáját. Én a magam részéről a szerzővel egyetértő beszélgetőtársak közé tartozom, kiváltképpen a szakterületemet is érintő kreáció-evolúció vitát illetően; sokat tanultam leírt és elmondott gondolataiból. (Dr. Falus András immunbiológus, a MTA tagja).

Ez a munka a vallásos nevelés és a vallástanítás teológiai alapon felépített rendszerét akarja adni. Hozzá akar járulni ezzel egyrészt a katechetika kérdéseinek tudományos teológiai megvilágításához, de másrészt segítséget is szeretne nyújtani azoknak, akik a vallásos nevelés munkájával foglalkoznak.

Amikor egy kisgyermek fél vagy szorong, a legegyszerűbb őt ölbe venni és mesélni valami szépet, érdekeset és biztatót neki, hogy szűnjön a félelme, oldódjon a szorongása. Lelkipásztorként sokszor kellett megállnom magányos emberek, kórházi ágyakon fekvő betegek vagy gyászolók mellett temetéseken. Gyakran tapasztaltam, hogy saját szavaim elégtelennek bizonyultak, ami a bátorítást illeti, de egy jól megválasztott alapige vagy elbeszélt-elolvasott történet érezhetően oldotta a magányos, a beteg vagy a gyászoló ember szomorúságát, szorongását. E tapasztalatok sora vetette fel bennem a lehetőségét annak, hogy talán célzatosan lehet használni a bibliai történeteket szorongásoldásra. Ahogy a kutatás elkezdődött, kiderült, hogy a szorongás és a történetmegértés többek között korosztályfüggő, ezért le kellett szűkítenem a kutatási területemet a kisgyermekkora, mely a gyermek életében körülbelül 12 éves koráig tart.

Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.

Száz évvel ezelőtt, ha valaki megbetegedett, állapota rohamosan romlott a diagnózis elégtelensége és a megfelelő kezelés hiánya miatt. Elég, ha az akkoriban oly gyakori fertőző megbetegedésekre gondolunk. Az élet végső szakaszában a menthetetlen betegek szerény, rövid ideig tartó gondozásban részesültek, mivel a halál korán beállt. Az orvosi diagnosztika és a kezelés rengeteget javult az agyagi és gazdasági helyzet szinte állandó fejlődése következtében úgy, hogy az átlagéletkor emelkedésével kapcsolatos váradalmak is jócskán megnövekedtek. A kialakult helyzetben szükségessé vált a beteggondozás más alapon történő, és más megközelítés szerinti megszervezése.

Az előadás négy alapgondolatból tevődik össze. A szerző először az emberré létel
kérdését taglalja és az emberi embrióval foglalkozó tudományt kívánja – pozitív megvilágításban – bemutatni. A második részbena prenatális diagnosztika és a művi vetélés hátterére és gyakorlatára tér ki. A harmadik részben arra a kérdésre keres választ, hogy mi az, ami ebben az úgynevezett neonatális fázisban az orvostudomány számára megengedett, és mi az, ami tilos. A negyedik lépésben azokról az új, nagy horderejű lehetőségekről szól, amelyekaz embrióról szerzett tapasztalat alapján ma már megvalósíthatók, hogy hogyan lehet felhasználni a gyógyászatban az úgynevezett őssejteket.

A román reformáció kérdésével, gyakorló-lelkipásztori és vallás-tanító-lelkészi súlyos elfoglaltságom mellett, éveken át foglalkoztam. Közben a kérdés összefoglalása és tisztázása érdekében komoly munkák jelentek meg, de ezek dacára sem tartottam feleslegesnek jelen dolgozatomat elkészíteni és közreadni.

Dolgozatunk a „jó halál” – vagyis az eutanázia kérdéskörét tárgyalja. Olyan téma ez, melyről sokan, sokszor beszélnek, vitatkoznak, s melyről mindenki megpróbál egyéni véleményt alkotni. Másképp ítéli meg ezt a témát a jogtudomány, a vallástudomány és az orvostudomány is. Éppen ezért nagyon sok vita övezte és övezi ma is ezt kérdést, mely a mai napig nincs teljesen lezárva.