Repository index

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek. Jelen tanulmány ennek a lehetőségeit vizsgálja.

Ezen dolgozat azt ismerteti, hogy milyen terápiás közösségei vannak a magyar református egyháznak, ezek a közösségek milyen intézményi rendszerbe tagolódnak bele és milyen terápiás módszerekkel működnek. Valamint, azt vizsgálja, hogy ezeket a terápiás módszereket hogyan lehetne hasznosítani a gyülekezetekben gyülekezetépítés céljából. A dolgozatban a magyar református egyház három számottevő rehabilitációs intézményét ismertetjük. Többek között az intézmények történetét és módszerét, valamint azt, hogy az intézményeknek milyen erősségeik, lehetőségeik, gyengeségeik és veszélyeik (ún. ,,SWOT analízis”) vannak. Ezen tulajdonságokat interjúk segítségével elemeztük, amelyeket az intézmények vezetői, munkatársai, és jelenlévő kliensei beszámolói és meglátásai alapján gyűjtöttünk össze. Ezt követi egy összehasonlító elemzés, amelyben a három fent nevezett intézmény összehasonlítását végeztük el.

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek.

Anthropological additions to the parable of the ten virgins Matthew 25:1–13 -- The parable of the ten virgins is generally considered to be as the most ambi-guous parable of Jesus in terms of its origin and meaning. Researchers wonder: can be viewed its context in Matthew’s little apocalypse as the very first interpretation of the early church? Is it a genuine, composite text or more a compilation of traditions at all? While these are relevant questions, this paper pays more attention to its final form. The research attempts to reasess its significance through anthro-pological interpretation. The analysis will address the five main issues of the parable: the relevance of the oil, the human choice, the time of man, the foolishness and cleverness of man, and virginity.

Rolf Theobold Kurzzeit-seelsorge című könyvének első hat fejezete főként a rövid tartamú lelkigondozás elméleti megalapozását tartalmazza. A könyv következő fejezeteinek tartalmi ismertetése a rövid tartamú lelkigondozás gyakorlatának ismertetése során fog nagyobb hangsúlyt kapni. Az elméleti megalapozása során betekintést nyerhettünk Milton Erickson és utódai által kidolgozott rövid terápia azon lépéseibe, amelyek alapját képezik a rövid tartamú lelkigondozói beszélgetésnek is. Ezen kívül a szerző külön alfejezetben tárgyalja a rendszerszemlélet és a konstruktivizmus alapjait, amelyek a rövid tartamú lelkigondozás filozófiai hátterét képező elméletek. Timm H. Lohse Villámbeszélgetések című könyvére többször is történik utalás, ugyanis ez alap referencia egy olyan szintű lelkigondozói beszélgetésnek, amely jó, ha a rövid idő ellenére is hatásosnak bizonyul.

Az elmúlt években az erdélyi református és unitárius gyökerű gyűjtemények-ben vizsgáltuk tizenöt, a 16. században élő protestáns teológus, ún. „reformátor” 1601 előtt megjelent, teológiai tárgyú munkáit. A possessorbejegyzések és széljegyzetek segítségével próbáltuk megállapítani, hogy a kötetek mikor kerültek Magyarországra, illetve hungarus-tulajdonos kezébe, azután kik adták-vették, olvasták, használták őket. A mennyiségi vizsgálat segít válaszolni arra a kérdésre is, hogy mely európai teológusok hatottak a hazai reformációra, felekezetképződésre, illetve mely nyugati tudósok teológiai látása határozta meg az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi életét és tanítását.

A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns gyakorlati teológia irodalmának bibliográfiai anyagát összesíti. A közlésre kerülő bibliográfia jelzésértékűnek is tekinthető jellemvonást mutat.

Az ún. katolikus (közönséges) levelek között számon tartott újszövetségi irat szoros kapcsolatot mutat Pál apostol, illetve a páli iskola hitbeli szemléletével. Ezért esett választásom a Kolossei és az Efézusi episztolák után e levél szövegének kifejtésére. Munka közben ismertem fel, hogy a Péter apostol neve alatt ismert irat nemcsak a páli hagyományt, hanem a szinoptikus evangéliumok tradícióját is képviseli. Az újabb kutatás szerint a levél az ún. péteri iskola körében született Rómában az első század végén. Ez az őskeresztyén teológiai csoport önállóan bontakozott ki a Pál által meghatározott iskola mellett. Luther Márton az Újszövetség legfontosabb írásai közé sorolta, és azt ajánlotta a bibliaolvasóknak, hogy naponta olvassák és úgy táplálkozzanak vele, mint a mindennapi kenyérrel.

Az Efézusi levél kutatásának mai irodalma igen gazdag. Ezt az új exegetikai termést szándékoztam összefoglalni és alkalmazni a magyar olvasók számára. Az Efézusi levél az ún. páli iskola tanítását képviseli, amely azzal a szándékkal foglalja össze Pál apostol hagyatékát, hogy azt egy új egyházi-gyülekezeti élethelyzetre alkalmazza. Mintaszerű az az eljárás, amellyel a következő kérdésekre válaszol: az egyház egysége, a gyülekezeti szolgálatok, a hívő ember harca a világi kísértésekkel, a keresztyének mindennapi élete a szűkebb és tágabb társadalmi egységekben. Ezenkívül a gyülekezeti istentisztelete formai és lelki gazdagságának bemutatása teszik érdekfeszítővé a levél olvasását és tanulmányozását.

A minák, illetve talentumok példázata Istenről, illetve a mennyek országáról szól. De vajon ez kötelezően azt is jelenti, hogy Istenről is szól? Vajon a nemes ember, aki azt mondja magáról, hogy könyörtelen ember, mert behajtja azt is, amit nem fektetett be, és learatja azt is, amit nem vetett el, tényleg Istenre vonatkoztatandó allegorikusan? A példázatok jelenlegi kontextusát az evangéliumok eszkatologikus példázatai képezik, főként Máté evangéliuma esetében. De hogyan változik a példázatok olvasata, ha azokat az 1. század 30-as éveinek galileai paraszti társadalmának összefüggésében halljuk? Hát akkor, ha azokat Máté evangéliumának szegényekre és elnyomottakra néző anyagának kontextusában látjuk, ahol nem lehet egyszerre két urat szolgálni: mammont (pénzt) és Istent, profitot és Isten országát?

Jézus beszéde nem pusztán utópia, hanem cselekvő erő. Ez az alapvető felismerés, amely mentén a mérvadó kortárs gondolkodó értelmezi az evangélium példázatait. Értelmezése hűen reprodukálja a szöveget, ugyanakkor eredeti is. E szerző véleménye szerint a szívünkbe oltott értelem, az elkerülhetetlen elköteleződés, a hallásnak megfelelő cselekvés és az ideológiai gondolkodásmód megtörése éppen azt a belső teret hódítja vissza számunkra, „amely elengedhetetlen ahhoz, hogy e világon kívül otthonra találjuk”. A tanulmány Andrei Pleșu könyvének előszavát tartalmazza Visky S. Béla fordításában.

Az elrejtés és a felfedés paradox egyidejűsége egyike a Szentírás kulcsfontosságú témáinak. Isten, aki „rejtve van” (Mt 6,6; 6,18), látja minden ember titkát (Róm 2,16); elrejti titkait a bölcsek elől, hogy kijelentse a csecsemőknek (Mt 11,25); az arra méltóknak pedig ad az „elrejtett mannából” (Jel 2,17). Másrészt pedig Isten az, aki „megvilágítja a sötétség titkait” (1Kor 4,5), és aki Fia által azt hirdeti, hogy „nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan titok, amely ki ne tudódnék” (Mt 10,26; Mk 4,22; Lk 8,17 és 12,2). A „rejtekhely” az ember számára is finom dialektikus játék tere. Vannak bevallhatatlan takargatások (ám ezek is leplezetlenek az isteni „szem” előtt), de értékes rejtettség is: „a szív elrejtett emberének” (1Pt 3,4) kincse az igazi ékesség bárki számára.

Amint a cím alapján már sejthető, Geréb Zsolt jelen munkájában arra törekszik, hogy a két thesszalonikai levél tanítását egyetlen egységbe fogva, igei üzenetként tárja azt az olvasó elé.

Márk evangéliumának példázatfejezetében (4,1–34) a magvető példázata és a példázat magyarázata között egy olyan kisebb szövegrész (11–12. v.) olvasható, mely komoly exegetikai gondot okoz. A megütközést keltő logion a szakirodalomban a „példázatelmélet”, vagy a „megkeményítés-elmélet” néven ismert.

Első helyre kívánkozó sajátosság az apostol Ige-szolgai-helytállása az élet forgatagában, valamint az elviselt próbák sorozata. Egyetlen más olyan újszövetségi irat sincs, melyben annyira szembeszökően világosodik meg, hogy az elhívott és kiküldött Ige-szolgáknak miképpen kell helytállaniok bánatban és örvendezésben, mélységben és magasságban, ellenségek és barátok között egyaránt. Helye és ideje van a szelíd szónak és a türelmes beszédnek éppúgy, mint a legszigorúbb és !egkíméletlenebb ítéletes megnyilatkozásnak. Aki vállalja a hív szolgálatot és a Krisztusról szóló vallástételt az emberek előtt, nem nélkülözheti a 2Kor levél "szép harcának" a bátor bizonyságtételét.

Minden bizonnyal állítható, hogy az egész páli irodalomban a gyülekezeti életet és állapotokat a legszélesebb skálán épp az első Korinthusi levél rajzolja meg; a mindenkori egyház életének sok-sok és állandóan időszerű kérdése tárul elénk. Minőségileg ugyan nem több, s nem is kevesebb, mint Pál apostol bármelyik írása, de a színek változatosságában és sajátosságaiban valamennyitől különbözik. "Leggazdagabban tájékoztat arról, hogy az apostol miképpen alapított és épített föl egy gyülekezetet, s eközben valamennyi intése és tanácsa hogyan irányul az egész gyülekezet építésére" (Wendland). És hozzátehetjük: gazdagon és mélyrehatóan ösztönöz, késztet és képesít a jelenkori egyház evangélium-hű építésére. A többi levél más színeket ragyogtat erőteljesebben, hogy aztán így valamennyit a maga helyén egyenlő értékűnek tekinthessünk. Most épp az első Korinthusi levél üzenete árad életünkbe, hogy nyomában felismerjük: a benne nyert ajándék nélkülözhetetlen az Úr Krisztus földi testében (12.

A szerzőt az a szempont vezette, hogy a kommentárban história-kritikai alapvetéssel meg kell érteni az I. század betűjét (litteráját), s ennek segítségével a bibliai írót a lehető legteljesebb kongenialitással. Mindezt pedig úgy kell írásban rögzíteni, hogy a feldolgozott anyag exegézise tartalmazza Szentléleknek az „itt és most" nyelvére átültetett üzenetét. Nincs tehát külön exegézis, és külön homiletikai alkalmazás (mint például Kecskeméthynél); nincs nyelvészeti apróságokban elvesző vizsgálódás; nincs kortörténeti és vallástörténeti adathalmaz; nincs egy bizonyos theologiai irány kiszolgálása; nincs a bibliai szöveghez lazán kapcsolódó elmélkedés, és mindezek mellett nincs semmiféle l'art pour l'art tevékenység. Ezért maradtak el a görög szavak és a grammatikai magyarázatok, valamint a szóelemzéshez tartozó részletvizsgálódások. Az ilyen fermészetű munkát is elvégezte a szerző, de a nyersanyagot dolgozószobájában hagyta.

Obadja neve alatt tizennégy hatsoros strófa maradt ránk, melyek közül az öt elsőben (az 1-9. v.) egy régebbi balladát találunk, mely Jer. 49, 7-22. vben is megvan. Nagyon valószínű, hogy ennek a balladának a szerzőjét hívták Obadjának; mostani könyvecskénk írójának a nevét pedig nem ismerjük. --- Egy kései irodalmi termék a Jóél könyve is, amelynek keletkezési korát pontosabban nem is lehet meghatározni. Csak annyit mondhatunk egész általánosságban, hogy Tritozekarjánál, akinek művét mi 134 utánra tettük, valamivel későbbi lehet, mert eschatologiai anyaga, amivel dolgozik, már valamivel kiképzettebbnek és megállapodottabbnak látszik azénál.

E könyvecske nem egy ember alkotása, hanem a néplélek szülötte. Úgy termett, mint a népdalok, népmondák stb. teremni szoktak. Hogy történeti személy a hőse, az inkább e mellett szól, mint ez ellen. Ha eredetileg tényleg a Királyok midrásában volt a helye és onnét (2 Kir. 14, 27 mögül) vétetett át a Dodekaprophetonba, az sem mond ellene népies eredetének. Ellenben feltétlenül mellette szól annak minden izében népies hangja, természetes eszejárása és az, hogy irodalmi anyagát, mint pl. a veszedelembe jutott hajóról a bűnös vizbedobása, a csodálatos hal, a csoda nagy város, annak napi járóföldekben megadott méretei, a csodafa stb., mind a népmeséknek — jórészt régi mythosok maradványaiból gyűjtött — közös kincseiből meríti.

Habakuk könyvének egész gondolatvilága határozottan a Nagy Sándor korára és körülményeire utal. Az egész egy művészileg három fejezetre tagolt egységes és kerek irodalmi mű. Tartalma az, hogy Nagy Sándornak szinte isten-ellenesen emberfeletti sikereit az magyarázza, hogy Jahve őt büntetésül bocsátotta a világra. De túlkapásaiért ő ellene is kész már a bűntető ítélet, amit a leigázott népek fognak rajta végre hajtani. Ez oly rettenetes katasztrófába sodorja a világot, hogy még az egyptomi szabadítás alkalmával történteket is felül múlja.

A zsidó népet általában „a vallás népének“ nevezik. Ezzel azonban a legnagyobbat még nem mondtuk meg róla. Nevezhetjük a „próféták népének".

Mal’akinak sem látomásai sem elragadtatásai nincsenek. Ezeket helyettesíti nála az eschatalogikus világnézlet, melynek alapján állva, ő is, mint a régi nagy próféták, Jahve szempontjából, az örökkévalóság szempontjából ítéli meg a véges dolgokat. A prófétai isteniismeret magaslatán áll, mikora vallásos viszonyt Jahve közt és népe közt az atya és fiú, egyben az úr és szolga viszonyának fogja fel, és úgy a kultuszi, mint az erkölcsi kötelességek teljesítését az e viszonyból folyó őszinte tisztelet külső megnyilvánulásának tekinti.

Az Apokalypsis a világ- és egyháztörténet folyásáról vagy épen a mai világháborúról nem beszél. A könyvnek legnagyobb része inkább az őskereszténység történetével és lelki világával foglalkozik, m int a messze jövővel. Egyáltalában a könyv sokkal reálisabb, józanabb és kevésbé fantasztikus, mint az exegézisben járatlan világi és papi közönség hiszi. Lehet, hogy ennek megállapítása sokat levon a könyv érdekességéből a képzelődésre és miszticizmusra hajló emberek szemében, de annál jobban növeli annak értékét és érdekességét a komoly tudomány előtt.

1. Az eset. (I. Móz, III, 1—8.)
2. Az első átok az első igéret. (I. Móz. III, 9—24.)
3. Az első jel (I. Móz. VII, 1—16.)
4. A második jel. (IV. Móz. XXI, 4—9.)
5. A Messiás személye. (És. XI, 1—2. és Lili, 2 -7.)
6. A Messiás országa. (És. LXV, 17 —25.)
7. A tizenkettedik órában. (Lukács III, 2—17.)
8. Az utolsó próféta. (Ján. I, 19—29.)
9. Jézus születése. (Lukács II, 1—7)
10. Örömhír. (Lukács II, 8—14.)