Repository index

A Barth–Brunner vita a 20. század protestáns teológiai történetének egyik jelentős mozzanata. A dialektika-teológia két kimagasló alakjának 1934-ben történt replikaváltása nemcsak Karl Barth és Emil Brunner teológiai súlypontjait foglalja magában, hanem betekintést enged az 1930-as évek pezsgő teológiai és szellemtörténeti légkörébe is. Brunner értelmezésében a természeti teológiának egyik sajátos változata jelenik meg, miközben Barth az újreformátori teológia szellemében következetesen az Ige autoritásának jegyében fejti ki álláspontját. Ebben tanulmányban a vita egyes pontjainak tartalmi feltárása mellett röviden rekonstruáljuk a keletkezési körülményeket is, és kitérünk erdélyi hatástörténetére, értékelésére is.

A felekezeti iskolák életében kezdettől fogva fontos helyet foglalt el az ének- és zeneoktatás. A dolgozat a reformáció örökségének ebből a szeletéből merít, és bemutatja a Kolozsvári Református Kollégiumban a 20. század első felében zajló ének- és zenekari munkát, különös tekintettel Tárcza Bertalan középiskolai tanár életére és munkásságára. Kiemelt szerepet kap a jelentősebb fellépések, a zeneszertári felszerelések, valamint az évről-évre kitűzött pályatételek bemutatása. Leltározzuk a fontosabb versenyeken elért eredményeket, és kísérletet teszünk egy részleges repertoár rekonstruálására is. A témafeldolgozásban elsősorban levéltári anyagokra támaszkodtunk. A kutatásban emellett alapvető fontosságú elsődleges forrásoknak bizonyultak az évente kiadott iskolai értesítők, valamint a korabeli erdélyi zenei tárgyú folyóiratok.

A törvény: méltányosság. A folytatás őre. És persze alkalom az önhitt moralizálásra. Az evangélium: jó hír. A lehetetlenné vált folytatás folytatásának a jó híre. És persze alkalom az olcsó kegyelem igénylésére.

Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!

Az 1895 őszén felavatott kolozsvári új intézmény beindulását és a nagyenyedi Teológiai Akadémia végleges megszüntetését több mint két évtizedig tartó szenvedélyes vita előzte meg. Ennek végkifejlete a Szász Domokos püspök által képviselt kolozsvári, illetve Kovács Ödön teológiai professzor által irányított nagyenyedi fél között dőlt el.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerületben nagyon sok helyen működött férfikar. Ezek nemcsak az egyházi és világi ünnepeken léptek fel rendszeresen színvonalas kórusművekkel, hanem temetéseken is szolgáltak. A szilágycsehi férfidalárda történetét azokból a tárgyi emlékekből sikerült összeállítanom, amelyek az egyházközség tulajdonában vannak.

Az énekkar jelenléte és szolgálata a protestáns istentiszteleten nem feltétlenül szükséges. Énekkar nélkül is teljes értékű liturgia tartható. Az istentiszteleti zene azonban nem zárkózhat el a többszólamúság és a magasabb művészi fokon megfogalmazott formák elől.

A dolgozatom azt a vitát mutatja be, amely a 19. századi Erdély református egyházának egyik központi kérdése körül bontakozott ki. E kérdés legelőször a teológiai oktatás központosításakor merült fel, majd pár évtized múlva újra felmerül, csak most már sokkal erőteljesebben, azonban még ekkor sem sikerül végleg eldönteni, hogy „Enyed vagy Kolozsvár” legyen a teológiai fakultás székhelye? Aztán a század végére egyre többen gondolják úgy, hogy Kolozsvár több szempontból is előnyösebb lenne, így végül a teológiai oktatás felköltözik Nagyenyedről.