Repository index

In the case of Judges 4–5, we encounter a fascinating phenomenon of the Old Testament: both chapters – first in narrative prose and then in poetic form – present the oppression of Israel by a Canaanite city-state named Hazor, while recounting a military episode that concludes with Israel’s victory. These events are set during the period of the prophetess Deborah. The two accounts do not exhibit substantial differences in terms of characters or the basic events described; however, notable differences emerge in genre and in certain plot details. While the phenomenon of parallel accounts is not unknown in the Hebrew Bible, Judges 4 and 5 stand out as exceptional, since the same episode of Israel’s recorded history is presented both in prose and in poetic form. This paper aims to discuss the literary interrelationship between these two accounts. The first section of this study contains the Hungarian translation of Judges 4–5.

Az Ószövetség egy izgalmas jelenségével találkozhatunk a Bír 4–5-ben. Mindkét fejezet – előbb prózai, majd lírai műnemben – Izráel egy kánaáni városállam, Hácor, általi elnyomását dolgozza fel, miközben egy Izráel győzelmével záruló katonai konfliktus történetét mutatja be. Ezen eseményeket Debóra prófétanő vezetésének idejére helyezik a szövegek. A fejezetek a szereplők és a leírt alapesemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Bár nem ismeretlen a párhuzamos szövegek jelensége, mégis kiemelkedő a Bír 4–5, hiszen nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásbafoglalt történetének ezen epizódja. A dolgozat a két szöveg egymáshoz fűződő irodalmi viszonyát tárgyalja.

Milyen feladatokat kell ellásson a 21. századi protestáns lelkipásztor és milyen kell legyen annak fényében egy időszerű teológiai képzés? E kérdések megválaszolására a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet és a Valláskutató Intézet kutatói közös munkacsoportot alakított és a lelkészi szerepek feltérképezését tűzte ki célul. A kutatás első lépéseként szakértői interjúk készültek a három erdélyi protestáns egyház vezetőivel és fókuszcsoportos beszélgetések zajlottak különböző gyülekezeti hátterű lelkészekkel. Jelen tanulmány e beszégetések felismeréseit összegzi néhány sokatmondó interjúrészlet közlésével. A kutatás második fázisában a következtetések alapján egy kérdőív készül, amely a teljes lelkészi állományt kívánja megszólítani.

Az Ószövetségben található Bírák könyvének egy igen izgalmas jelenségével találkozhatunk a negyedik és ötödik fejezet esetében. Mindkét fejezet Izráelnek egy kánaáni városállam, Hácor általi elnyomását dolgozza fel, Debóra prófétanő vezetésének idején. A fejezetek a szereplők és a leírt esemény tekintetében nem mutatnak szembetűnő eltéréseket, azonban a műnem és némely cselekményelem esetében jelentős különbséget figyelhetünk meg. Az sem elhanyagolható tény, hogy nemcsak prózai, de lírai megfogalmazásban is feldolgozásra kerül Izráel írásba foglalt történetének ezen epizódja. Bár nem ismeretlen számunkra a jelenség, hogy az Ószövetség könyveiben párhuzamos történetek is helyet kapnak, szövegtörténeti szempontból mégis kiemelkedő fontosságú ez a két fejezet.

Works of Protestant reformers in the collections of the Lutheran High School in Mediaș. Since 2018, our research has been conducted in the historical libraries of Transylvania, focusing on the works of fifteen Western European Protestant theologians, known as reformers, who were active in the 16th century. At the Lutheran Gymnasium library in Mediaș, we discovered 58 theological texts by these authors. This number is representative of the average size of the collections we have examined. Notably, three-quarters of the works we reviewed are attributed to just three of these authors: 19 works by Melanchthon, 16 by Calvin and 10 by Luther. The number of writings by the other authors is much smaller: 4 from Musculus, 3–3 from Aretius and Brenz, and 1–1 from Bèze, Chyträus and Zanchi. Almost three quarters of these publications, 43 in all, were brought to the Carpathian Basin before 1601, mostly in the second half of the 16th century.

Colecția Blaj a Bibliotecii Filialei Academiei Române din Cluj reprezintă un important vestigiu cultural al greco-catolicismului din Ardeal. Nucleul bibliotecii este format din colecția mănăstirii basilitane ctitorite în 1747 cu hramul Sfintei Treimi. În același an a început activitatea seminarului diecezan. Se pare că cele două instituții au avut o bibliotecă comună. Cărțile au fost inventariate pentru prima dată în 1752. Materialul prezentat face parte dintr-o cercetare mai amplă, care vizează descrierea operelor teologilor protestanți din secolul XVI păstrate în colecțiile istorice din Ardeal. În Colecția Blaj a Bibliotecii Filialei Cluj a Academiei Române se găsesc 421 de tipărituri din secolul XVI.

Ez az előadás amellett áll ki, hogy fel kell éleszteni a teológiát mint mesterséget, éspedig oly módon, hogy teológiai hallgatóknak meg kell tanítani a teológus-mesterséget. Ennek érdekében három kérdéskört bont ki: 1. Milyen a kézműves mentalitás a paraszti mentalitással szemben? 2. Miként értendő és hogyan tanítható a teológia mint mesterség? 3. Szabad-e egyáltalán a teológiát mint mesterséget űzni? Végül néhány következtetést von le: az a teológus, akire mindinkább szükségünk van, olyan igazi mesterember, aki mindig újat tanul, hajlandó átképezni magát, hogy a gyülekezetnek a legjobbat nyújtsa; aki önmagát és teológiáját kivetítve szerénnyé lesz; és aki szemmel tartva az atyák hagyományait és a keresztyén emberek életét kész megtisztítani az evangéliumot a letűnt korok örök érvényű igazságokká kiáltott terméketlen magyarázataitól.

The Textual and Redactional History of Genesis 46:8–27 -- Genesis 46:8–27 lists the names of those who went down along with Jacob to Egypt during the famine in Canaan. However, this passage has some features that inspire to further study. These include seemingly pointless repetitions, tensions within the text and contradictions with other verses in the book of Genesis, which lead us to conclude that the text of the pericope in question has undergone significant changes over time. In this study, we will attempt to deduce possible textual layers and reconstruct the sources used, starting from the canonical text and working backwards in time.

A hitelesség – mint létforma – az elmúlt évek egyik meghatározó területe a lelkipásztor életének. Az előadás témája a hitelesség kapcsán három irányba kíván vezetni. Ezek a következők: hitelesség az Igéhez, a szervezethez és a lelkésznek önmagához. Az tartalmát illetően előadás inkább egy szakmai életút tapasztalatainak összefoglalása, mint tudományos munka, és lehetőséget kínál saját emberi és hivatásbeli hitelességünk végigggondolására.

Egyik leghányatatottabb sorsú nyomtatványunk kilenc példányát mutatja be a tanulmány, amelyek a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet könyvtárában maradtak fenn az utókor számára. Könyv- és könyvtártörténeti adatok sora példázza, hogy ez a kilenc kötet milyen utat járt be 1661-től napjainkig, hány kézen mentek át különböző intézmények és magánszemélyek használatában. A károsodás, vagy akár szándékos csonkítás, az átkötés, kiegészítés, továbbörökítés egyaránt része a történetüknek. Sok mindennek voltak a tanúi, hogy most konzerválva, megfelelő tárolási körülmények között, nemzetközi standardok alapján feldolgozva álljanak a kutatók és érdeklődők rendelkezésére.

A reformáció eszméinek meggyökerezése az anyanyelvű istentisztelet és írásmagyarázat elengedhetetlen eszközévé tette a magyar nyelvű Szentírást. A magyar református egyház zsinatai már a kezdetektől kötelezték a lelkipásztorokat, hogy „a Szentírást forgassák kezükben éjjel nappal”, azt is megszabva, hogy „a tudósabbak latin és magyar, a tudatlanabbak magyar Bibliát vegyenek maguknak”. Ehhez viszont Bibliákra volt szükség, latinra is, de főképp magyarra.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt. Körülbelül 240 000 dél-erdélyi református hívő maradt idegen uralom alatt. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa megbízta Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot, hogy szervezzék meg a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatását. Az Egyházkerületnek arról is döntenie kellett, hogy hogyan szervezik meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán továbbképzőt szerveztek a teológusoknak, amelynek elvégzése után befejezhették megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberében sikerült elindítani az oktatást a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián, négy tanszékkel és négy főállású tanárral.

Az elmúlt években az erdélyi református és unitárius gyökerű gyűjtemények-ben vizsgáltuk tizenöt, a 16. században élő protestáns teológus, ún. „reformátor” 1601 előtt megjelent, teológiai tárgyú munkáit. A possessorbejegyzések és széljegyzetek segítségével próbáltuk megállapítani, hogy a kötetek mikor kerültek Magyarországra, illetve hungarus-tulajdonos kezébe, azután kik adták-vették, olvasták, használták őket. A mennyiségi vizsgálat segít válaszolni arra a kérdésre is, hogy mely európai teológusok hatottak a hazai reformációra, felekezetképződésre, illetve mely nyugati tudósok teológiai látása határozta meg az Erdélyi Református Egyház 16–17. századi életét és tanítását.

A lelkészi szolgálatot vállalók életének kiemelkedő eseménye a lelkésszé avatás vagy népegyházi kifejezéssel élve, a papszentelés. A protestáns egyházak szóhasználatában megmaradt ugyan a lelkész- vagy papszentelés kifejezés, de a római katolikus egyház gyakorlatával ellentétben ez nem szentség, hanem az egyház által gyakorolt szertartás, ritus ecclesiasticus. Ebben a tanulmányomban az unitárius paprendelés (ordináció) gyakorlatáról, illetve a lelkészi oklevél és eskü szövegének változásairól értekezem röviden.

A Dávid és Góliát-elbeszélés ókori szövegtanúi között nagy eltérések vannak, ti. a Codex Vaticanus (LXXB) egy jóval rövidebb tudósítást tartalmaz Góliát legyőzéséről. A 12–31; 41; 48b; 50; 55–58 versek hiányoznak a LXXB 17. fejezetéből, melyeket csak a masszoréta szöveg (MSZ) tartalmaz: . Ezzel kapcsolatosan felmerül a kérdés: melyik a régebbi olvasat? Hogyan és miért jön létre ekkora eltérés? A tanulmány ezekre a kérdésekre keresi a választ, és közöl egy új magyarázati lehetőséget.

This article argues that Isaiah's so-called ‘refrain poem’ (Kehrvergedicht) in Isa. 9.7–20 is a composite text, going back to two early prophecies with different concerns. Isaiah 9.7–17* focused originally on the arrogant refusal of the divine word, while Isa. 9.18–20* reflected on the chaotic social circumstances in Samaria in the eighth century. The refrains in vv. 9,11cd, 16ef and 20cd were added to these two already connected prophecies at a later stage. The theological summary in v. 12 is yet another addition, closely affiliated with 5.24–25. Unlike v. 12, the refrains do not have the repentance of Israel in view, nor its final destruction, but the fall of Assyria in Isa. 10.5–15, 24–27. The refrains support the theory that the Isaianic collection was formed by means of reusing, restructuring and reinterpreting earlier material. DOI: https://doi.org/10.1177/0309089216690385

Naast de sporadische expliciete verwijzingen naar de receptie van de profetie door andere profeten in een latere tijd zijn er een aantal indirecte bewijzen met betrekking tot het onderlinge verband tussen de profetische teksten. Het doel van deze bijdrage is om de aanwezigheid en functie van de traditie te onderzoeken binnen de zogenaamde volkenprofetieën; dat wil zeggen: profetieën die gaan over de vreemde volken rondom Israël. De vraag is in hoeverre de profeten zich van andere volkenprofetieën bewust waren, hoe die traditie in hun eigen boodschap een rol speelde, en hoe die traditie zich tot de nieuwe context verhoudt.

This study argues that Isa 10,16–19, located in the context of the anti-Assyrian prophecy, provides essential clues in understanding the formation of the book of Isaiah. While current research often takes this text as a late redactional composition, it is more reasonable to argue that the pericope was relocated by the editors from a prophecy originally threatening Israel with destruction. This level of meaning is endorsed by the specific metaphors used, as well as arguments from the context, most notably vv. 20–23, which still regard vv. 16–19 as an anti-Israel text. As a result of this editorial process, the earlier message of judgment on Israel becomes a threat against Israel’s enemy. Restoring world order by inverting fates according to the measures of proportional retribution, often explicitly formulated in prophetic literature, elucidates the rationales behind inverting texts within the editorial process.

This article argues that Isa 29,15-24 is composed of five coherent segments. The early Isaianic word, 29,15+21, was reinterpreted in a new way by an exilic author in 29,16-17+20. The presupposed blindness of Yhwh serving as a motivation for an ungodly life by those addressed in 29,15, is reconsidered as the ideology of desperate people who deem the blindness of Yhwh explains the present desolate condition of Jerusalem. The former injustice in Isaiah's society (29,21) is reinterpreted as the injustice of the foreign tyrant against the people of Yhwh. Isa 29,18+24 (the blindness of the people) and 29,19+23d-e (the oppressed Yhwh-fearing people) elaborate on the same theme in a larger context and presuppose a similar situation and author as implied by 29,16-17+21, probably to be identified with Deutero-Isaiah.

In contrast to most opinions concerning Isa 33 this pericope is far too complex to be explained as one coherent literary unit. Isa 33 has a short anti-Assyrian woe-cry at its bases (vv. 1+4), which once closed the woe-cries of Isa 28–32. Vv. 1+4 were supplemented first (around 598 or 587) by a communal lament, vv. 2-3+5+7-12, bringing the idea of the punishment of Judah and the temporised destruction of the enemy in vv. 1+4 further. Second, (shortly after 539) vv. 1-5.7-12 were expanded by a salvation prophecy, vv. 6+13-24, concerning the returnees, the restoration of Jerusalem and the monarchy.

Az 1940. augusztus 30-án megkötött II. bécsi döntés következményeként az Erdélyi Református Egyházkerület két részre szakadt, és körülbelül 240 000 Dél-Erdélyi területén élő híve a román állam fennhatósága alá került. Vásárhelyi János püspök és az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Nagy Ferenc esperest és gróf Bethlen Bálint főgondnokot bízta meg, a dél-erdélyi gyülekezetek igazgatásának megszervezésével. Az egyházkerületnek arról is kellett döntenie, hogy miként szervezzék meg a Dél-Erdélyi Egyházkerületi Rész lelkészképzését. 1941. tavaszán meg is szervezték a Dél-Erdélybe rekedt a teológiai hallgatók továbbképzését, hogy befejezhessák Kolozsváron megkezdett teológiai tanulmányaikat. 1941. szeptemberétől pedig négy tanszékkel és négy főállású tanárral indítottak be teológiai képzést a Nagyenyedi Bethlen Teológiai Akadémián.

A kora újkori értelmiségiek szellemi arculatáról sokat elárul könyvtáruk szerkezete. Ezért kezdte el a szegedi művelődéstörténeti műhely még az 1980-as években az intézményi és magánkönyvtárak 1750 előtti jegyzékeinek gyűjtését és közlését. A Kárpát-medence Kora Újkori Könyvtárai sorozat kötetei pedig ezen jegyzékek alapján dolgozzák fel analitikusan néhány magánkönyvtár állományát, próbálják feloldani a jegyzékek tételeit. Az erdélyi szász Gustav Gündisch is hasonlóképpen rekonstruálta néhány német ajkú értelmiségi könyvtárát. Nehezebb a dolgunk azon értelmiségiek esetében, akiknek könyvtáráról nem maradt fenn jegyzék. Sajnos a 16–17. századi erdélyi egyház- és művelődéstörténet legnagyobb alakjai (Heltai Gáspár, Dávid Ferenc, Tordai Sándor András, Apácai Csere János, Szenci Molnár Albert stb.) esetében ezzel a helyzettel állunk szemben. Az ő könyvtárukat csupán autopszia útján lehet rekonstruálni.

Tofeus Mihály erdélyi református püspök könyvtárának rekonstrukciója, feldolgozása jelenleg folyamatban van. Halála után könyveiről jegyzék készült, a köteteket aukcióra is bocsáthatták. Könyveinek fennmaradt részét ma erdélyi és magyarországi könyvtárak őrzik. Korának egyik legnagyobb lelkészi könyvtárát birtokolta. Köteteiben nagyon sok lapszéli bejegyzést hagyott hátra, amelyekből képet kaphatunk olvasmányműveltségéről és teológiai jártasságáról. Jelen tanulmányban a nagyenyedi Bethlen Gábor Dokumentációs Könyvtárban található kolligátumkötetét mutatjuk be.

2021. július 15–16-án a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet (KPTI) tanárai közös tanácskozáson vettek részt az erdélyi és királyhágómelléki református egyházkerületek képviselőivel. A teológiai felsőoktatás jelenéről és jövőjéről szóló közös megbeszélésekre, egyeztetésekre 2016 óta kerül sor rendszeresen.

A leendő lelkészek kiválasztása, oktatása és beiktatása mindig a tanárok, a lelkészek és az esperesek feladatkörébe tartozott. A tanárok és a lelkészek azzal a felelősséggel is tartoztak, hogy kiszemeljék azokat az értelmes és tehetséges tanulókat, illetve gyülekezeti ifjakat, akiket a felsőoktatás felé lehet irányítani, hogy ott elsajátíthassák a lelkipásztori szolgálathoz szükséges ismeretek és készségek alapjait. Ami az ismerteket illeti, a szokásos bibliai és teológiai művek megismerése mellett el kellett sajátítaniuk a latin nyelvtant, a dialektikát és a retorikát, a középfokú oktatás befejezése után pedig egyetemi szinten is el kellett mélyíteniük mindazt, amit korábban tanultak. A lelkészi pályára jelentkező ifjaknak előbb segédlelkészekként kellett elsajátítaniuk a szükséges gyakorlati készségeket a rendes lelkészek irányítása alatt, és csak ezután szentelték fel őket rendes lelkészekké egy gyülekezetben.

Jelen tanulmányban a kolozsvári teológiai fakultáson 1898 és 1944 között meghirdetett egyháztörténeti pályatételeket és a beküldött egyháztörténeti pályamunkákat összegeztük és ismertettük. Ezek a munkák szorosan kapcsolódtak a fakultás egyháztörténeti oktatásának történetéhez és az önálló tudományos kutatást, tehetséggondozást voltak hivatottak megteremteni.

A vizsgált időszakban összesen huszonhat egyháztörténeti pályamunka ké­szült el a harmincnégy kitűzött pályatétel közül. A beküldött munkák és a meg­hirdetett pályatételek száma korszakonként változott, azonban ezek relevánsan beleágyazódnak az intézménytörténeti keretbe. Ameddig a monarchiabeli fakultás korában minden évben hirdettek egyháztörténeti pályamunkát, addig az impériumváltást követő évtizedben elenyésző ez a szám. Emiatt a teológiai hallgatók önképzése is lecsökkent. A meghirdetett pályatételek száma és az akadémiai tehetséggondozás az 1930-as évektől lendült fel ismét.

(A 24. Reál- és Humántudományok ETDK és 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciója keretében bemutatott dolgozat. A 24. ETDK-n a dolgozat első helyezést ért el, a 36. OTDK-n pedig különdíjban részesült.)

Az Exodus 4,24–26 egyike azoknak az ószövetségi történeteknek, amelyek a mai bibliaolvasóban kérdések sorozatát indítják el. Ez a rövid epizód egy félelmetes Isten képzetét tárja elénk, aki látszólag minden ok nélkül tör rá a néhány sorral előbb komoly feladattal megbízott Mózesre azzal a szándékkal, hogy megölje őt. Sem ez az epizód, sem annak közvetlen kontextusa látszólag nem ad magyarázatot erre a szokatlan isteni megnyilvánulásra. Ez a tanulmány amellett érvel, hogy e történet eredeti formája a 4,19.24-26 versekből állt, s Exodus 2,23a közvetlen folytatása lehetett. Eszerint az Ex 4,19.24–26 eredeti értelmét nem az aktuális összefüggésben, hanem az Ex 2 kontextusában kell keresnünk. Az ókorban (az Ószövetségben is) jól ismert „életért életet adj” elvet képviselő bűnarányos büntetési forma, az úgynevezett talió-törvény értelmében Mózesnek az életével kellene fizetnie az elkövetett gyilkosságért.

Joggal feltételezhetjük, hogy az Ézs 10,16–19 verseit eredetileg nem erre a helyre írták. A perikópa egy Izrael elleni prófécia része volt. Ezt a hipotézist erősítik meg a szerző által használt metaforák, a szöveg intertextuális kapcsolatai más, Izraelre vonatkozó próféciákkal, illetve a perikópa környezetéből gyűjtött információk is. A relokalizáció révén az Ézs 10,16–19 eredeti értelme megváltozott: az ítélet, amely korábban Izraelre vonatkozott, Asszíria-ellenes beszéddé alakult, azaz azon hatalom ellen fordult, akin keresztül JHVH egykor a saját népe feletti ítéletét hajtotta végre. Az Ószövetségben több olyan kései prófétai szöveggel találkozunk, amelyek explicite is azt jelzik, hogy az igazságos világrend helyreállítása rendkívüli jelentőséggel bírt e kései szerzők teológiájában. Ez a koncepció nemcsak ilyen explicit textusokban érhető tetten, hanem implicit formában a prófétai könyvek egész újraszerkesztésének módszertani logikájában is.

Amióta bekövetkezett az 1989-es fordulat és ezzel kétségtelenül elkezdődött erdélyi és királyhágómelléki egyházkerületünk történelmének újabb szakasza, azóta egyre többet beszélünk egyházi jövőképünk szükségességéről a jócskán megváltozott és gyors ütemben folyton változó politikai, gazdasági és szociológiai viszonyok láttán. De vajon mi ösztönöz egyházi jövőképünk megrajzolására? Ezt a kérdést azért kell feltennünk, mert egyházi jövőképünk aszerint rajzolódik meg, hogy mi az ösztönzés forrása.

Az erdélyi protestáns egyházak a zsinatok keretében vizsgáztatták, iktatták be és bocsátották ki szolgálatra lelkészeiket. Ennek voltak igazoló okmányai azok az egyleveles lelkészszentelési bizonyítványok – latinból átvett néven formáták, amelyeket a zsinat adott ki, és amelyeknek célját a jelen tanulmányban bemutatott nyomtatvány fogalmazza meg.

A kolozsvári Teológiai Fakultás alapításakor felélesztették a szubszkribálás hagyományát. Erre a célra készült formanyomtatványokat foglaltak díszes kötésbe, és elindították az intézmény beiratkozási anyakönyvét. A kötetet ma az Erdélyi Református Egyházkerületi Levéltárban őrizzük.

The idea of moving the theological education from Nagyenyed/Aiud to Kolozsvár/Cluj was born in the middle of the 19th century. Domokos Szász, former reformed priest from Kolozsvár/Cluj, and from 1885 bishop of the Transylvanian Reformed Church, was the most prominent supporter of founding the new centre of theological training in Kolozsvár/Cluj. After long debates and preparations, the construction of the new theological institute was completed in 1895. The current study presents the press debates around this event, offering an insight into press articles published in Kolozsvár/Cluj, concentrating mainly on the Erdélyi Híradó (Transylvanian News) a newspaper supporting the party opposing the moving of the theological training to Kolozsvár/Cluj. These articles throw light on the diverging positions regarding this event.

A Dávid és Góliát elbeszélés (1Sám 17) egyike az Ószövetség legismertebb, de ugyanakkor legvitatottabb fejezeteinek. Ha a Sámuel könyvének 16–18 fejezeteit vizsgálja az olvasó, akkor az elbeszélt cselekményekben nem egyszer ismétlésekkel, redundaciával, ellentmondásokkal, összeférhetetlenségekkel találkozik. Ezek a fejezetek nemcsak Sámuel első és második könyvének összkompozíciója szempontjából mutatnak egyenetlenségeket, hanem az azokat közvetlenül megelőző elbeszélésekhez viszonyítva is.

Vajon a mindannyiunk által ismert Filippi levél mai, kanonikus formája eredetileg is így nézett ki, vagy azt több páli levél redakciója során nyerte el? Dolgozatunkban olyan 19–21. századbeli tudósok által felvetett elméletekkel foglalkozunk, amik a Filippibeliekhez írt levél irodalmi egységét bizonyítják, vagy éppenséggel megkérdőjelezik azt.

A Gen 46:8-27 azon személyek névsorát tartalmazza, akik a kánaáni éhínség idején Jákóbbal együtt mentek le Egyiptom földjére. Az említett szövegrész viszont néhány olyan jellegzetességgel bír, amely további vizsgálatra ösztönöz. Ilyenek az értelmetlennek tűnő ismétlések, a szövegen belüli feszültségek és a Genezis könyvének más igeverseivel ellentmondásban levő adatok is, amelyek alapján joggal következtethetünk arra, hogy a szóban forgó perikópa szövege, az idők során jelentős változásokon ment keresztül. Ebben a dolgozatban, amely a fenti szempontok alapján a Gen 46:8-27-et először teszi kimerítő vizsgálat tárgyává, a perikópa szöveg- és redakciótörténetének járunk utána. Ebből a szempontból előbb áttekintjük az ókori forrásokat és bibliai szövegtanúkat, beleértve a Gen 46:8b-27 Septuaginta fordításának harmonizáló törekvéseit is.