Repository index

Tavaszy Sándort az 1920-as években egyszerre éri két alapvető hatás: egyrészt a dialektikus teológia, amelyből az egyház közéleti jelenlétből való visszahúzódása fakadna, másrészt az erdélyi magyarság kisebbséggé válása, amely éppen az ellenkezőt követeli meg az egyháztól. A kettő összeegyeztetésére irányuló teológiai kísérletei ma is inspirálók arra nézve, hogy mi a teológia, mit jelent teológusnak lenni.

În această cercetare, voi investiga natura umană. Abordarea acestei teme a fost influențată atât de un motiv direct, cât și de unul indirect. Motivul direct este reprezentat de contextul epidemiologic recent, în timp ce motivul indirect derivă din viața noastră bisericească în general, și mai ales din dimensiunea noastră teologică și liturgică. Am observat că întrebările și preocupările ridicate de mulți dintre noi nu sunt doar subiecte pentru discuții informale, ci necesită o analiză mai detaliată. Când folosesc termenul „noi”, mă refer la membrii laici și clerici ai Bisericii, care și-au exprimat diverse opinii și perspective în diferite contexte. Mai mult decât exprimarea acestor opinii, cred că este crucial să demarăm o investigație teologică specializată asupra naturii umane, ca punct de plecare pentru cercetări și analize ulterioare.

Az erdélyi református egyháztörténelemben való mélyebb kutatás elengedhetetlen részét képezik azok a kéziratok és elsődleges források feltérképezése, melyekkel nagyon keveset vagy egyáltalán nem foglalkoztak a történészek. Dolgozatom célja az 1823-as generális zsinat eredeti kéziratainak átírása és megvizsgálása. Az iratok átdolgozása során, minden olyan témába betekintettem, amely kapcsolatban van a zsinat témáival, illetve az akkori kor egyházi képét tárja elénk. A tárgyalt témák segítségével láthatjuk az akkori egyházi struktúrát, a jegyzőkönyv határozataival mélyebben betekinthetünk a gyülekezetek és híveik mindennapi életébe.

A dolgozatomban főként az 1826. évi zsinat jegyzőkönyve kerül előtérbe, de emellett szó lesz a kapcsolódó társadalomtörténeti vonakozásokról is. Szó lesz az akkori társadalmi élet jellemzőiről, a társadalmi osztályokról, életmódról, szokásokról. Megvizsgáljuk, hogy milyen volt a korabeli egyház felépítése, hogyan működött az egyházközség, az egyházmegye, az egyházkerület, milyen szerepet töltött be az alsó szék, az egyházmegyei vizitáció, a generalis zsinat, illetve azt is, hogy mi volt a lelkipásztor, az esperes, a püspök szerepköre.

Minden időben íródik történelem, mert az időnek mindig valamilyen sajátos célja van. Az időt fontossá teszi tartalma, a benne rejlő lehetőségek sokasága. Igaz az is, hogy aki megfeledkezik múltjáról, annak átgondolásáról és a múlt értékeinek feldolgozásáról, jövőt készítő értékeiről, az ma elveszítheti a jövőt, annak elértéktelenedhetik az evangélium ereje, az egyház létezése. 

Bár Ézs 19,16-25-t gyakran a késő fogság utáni időszak eszkatologikus próféciáival hozzák kapcsolatba, a prófécia szövegének, teológiájának és lehetséges történelmi hátterének vizsgálata arra indít, hogy megkérdőjelezzük ezt a feltételezést. Ézs 19-ben nem egyszerűen „univerzalizmusról” van szó, hanem ennek a JHVH világuralmát valló képzetnek arról a formájáról, amely a JHVH-nak való szolgálatot és az idegen népekhez való viszonyát nem eszkatologikus, hanem történeti keretek között képzeli el (vö. pl. 19,23: „szolgálni fogja Egyiptom Asszíriát”). Az erős történelmi beágyazottság mellett a JHVH által közvetett módon gyakorolt világuralom gondolata (19,20) sokkal inkább olyan szövegekre emlékeztet, amelyekkel már a fogság előtti irodalomban is gyakran találkozunk. A prófécia történeti hátterének rekonstrukciójához a legtöbb kapcsolódási pontot a Kr.e. 671-664 közötti időszakban találjuk.

A tartományi zsinat, vagy a felügyelők gyűlésének gyakoriságára nézve Zepper azt mondja, hogy évente egy gyűlés elég, de ha a tartomány egyházközségeinek halasztást nem tűrő ügye szükségessé teszi, hogy azt a szokásosnál korábban megrendezzék, ez esetben értesíteniük kell a hatóságot, hogy rendkívüli módon és határidő előtt írjon a felügyelőknek. A gyűlésre alkalmasabb hely nem is lehet a fejedelem vagy a tartomány legfőbb hatóságának a tanácsterménél. Így a zsinaton jelen lehet a hatóság is, mint akit Isten rendelt az egyház fenntartójául és őrzőijéül. Az ülés vezetőjének feladata: imádságot mondani, összegyűjteni a szavazatokat, kapcsolatot tartani a hatóság és a felügyelők között, gondoskodni, hogy a zsinat határozatait kellő rendbe rakva és formába öntve jegyzőkönyvre vegyék, ezt mindenkivel aláíratni, és külön-külön mindenkinek átadni, hogy elvigyék egyházközségeiknek.

A genfi Tanító már halálosan beteg volt 1564 áprilisában, amikor a nagyenyedi hitvitázó zsinaton megalakult Erdély református egyháza. A nagy haldoklónak azok közül a népek közül, amelyeknek kebelében az ö földi élete folyamán számottevő református egyház alakult vagy kezdett alakulni, körülbelül a magyarsággal volt a legcsekélyebb személyes összeköttetése. Ennek a végzetszerüségnek messze kiható következményei voltak, amelyek nem egy tekintetben még ma is fennállanak. Megkapó kárpótlásul a személyes összeköttetés hiányáért, a dolgok különös és mélyértelmü összetalálkozása folytán, az történt, hogy a földi küzdelmek világából búcsúzkodó Kálvin az erdélyi magyarság református egyházának bölcsője felett mégis hallatta tiszta és hatalmas szavát.

Dolgozatomban digitalizáltam és elemeztem a nagyenyedi egyházmegye 1803. év második feléből származó jegyzőkönyveit. A digitalizált szöveg bemutatása előtt betekintést nyújtok létrejöttének történeti hátterébe. Ebben három fő szempontra fordítok figyelmet: a nagyenyedi egyházmegye történetére; a vallási helyzetre; és az egyházi vizitáció folyamatára. A jegyzőkönyv elemzésében kiemelem az egyházi vizitáció legfontosabb szerepeit, és mindezeket a szempontokat a szövegből származó adatok összegyűjtésével illusztrálom a kiemelt kategóriák szerint. Kutatásom fő célja, hogy hozzájáruljak az egyháztörténet egy sajátos korszakának feltárásához.

Teológus éveim előtt lehetőségem volt belelátni lelkészek, gyülekezetek életébe, mivel sokat tevékenykedtem a gyülekezet, az egyház közelében. Főleg teológus korom óta kritikusabb szemmel tekintek a lelkipásztorok és a gyülekezeti elöljárók által végzet szolgálatokra, valamint a gyülekezeti tagok egyházban való mozgásukra. Ez különösen fontos a saját fejlődésem érdekében, hogy lelkészként majd felismerjem mi az, amire különösen oda kell figyelnem és melyek azok a kérdéses, kényes területek a lelkészi szolgálatban, melyek nagy gyakorisággal terítékre kerülnek. Első sorban részletes betekintést nyertem abba, hogy mit jelentett 200 évvel ezelőtt lelkésznek lenni, mekkora felelőssége volt az iskolamesternek az egyházi munkába, az egyházi nevelésben; valamint, hogy a curatorok, egyházfiúk milyen széleskörű és sokoldalú tevékenységeket végeztek és mindez milyen hatással volt a gyülekezeti életre, és az evangélium hirdetésére.

Mesteri dolgozatom címe A Nagyenyedi Református Egyházmegye Vizitációs Jegyzőkönyve az 1802-es év második felében. A célom az volt, hogy meglássam azt, hogy hogyan működött az esperesi vizitáció ezelőtt 200 évvel, és hogyan működik napjainkban. Olvasmányaim és levéltári kutakodásaim során elmondhatom, hogy a vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Továbbá, arra is kerestem a választ, hogy az egyházfegyelmet hogyan és miképpen gyakorolták ezelőtt 200 évvel. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségemre volt ebben, mert sok hasznos és valós példákkal találkozhattam.

Az erdélyi protestáns egyházak a zsinatok keretében vizsgáztatták, iktatták be és bocsátották ki szolgálatra lelkészeiket. Ennek voltak igazoló okmányai azok az egyleveles lelkészszentelési bizonyítványok – latinból átvett néven formáták, amelyeket a zsinat adott ki, és amelyeknek célját a jelen tanulmányban bemutatott nyomtatvány fogalmazza meg.

Huszti Andrást, Nádudvari Pétert és Makfalvi Józsefet a szakirodalom az univerzalista tanok vagy más néven a remonstráns teológia erdélyi követőjeként tartja számon. Huszti András és Nádudvari Péter története többé-kevésbé már feldolgozott, de ezekből éppen teológiai tévelygésük pontos rekonstruálása maradt ki. Makfalvi Józsefről viszont keveset tudunk. Róla csupán néhány közlemény jelent meg, s így neve szinte ismeretlen a szakirodalomban.

A Magyar Református Egyház közös zsinata 2017. június 24-én tartotta újabb ünnepi ülését a debreceni református Nagytemplomban a reformáció 500. és A Második Helvét Hitvallás elfogadásának 450. évfordulója alkalmából.

A kilencvenes évek második felére a független Horvátország területi integritása még nem állt helyre, a háborús állapot a mindennapokban egyre inkább háttérbe szorult. Szabadabbá vált a mozgás a független területek (pl. Eszék), az anyaország és a még mindig megszállt, de már ENSZ ellenőrzés alá vont területek között. Ismertté vált, hogy mely területek kerülnek Horvátországhoz, hogy milyen ütemben és milyen értékek alapján történik a rendeződés. Ez az egyházon belül is lehetővé tette a hosszabb távú tervezést.

Olyan református hívőket – presbitereket és lelkipásztorokat – válasszunk a zsinatba, akik tudják, „mi a különbség pillanat és örökkévalóság között”; akiknek bátorságos szólását ne a pillanatnyi dolgok (önzés, hiúság, pénz, hatalom stb.) határozzák meg, hanem a krisztusi élet távlatai.

Az alább megfogalmazottakkal nem a Kánon I. főrész 171.§ a–n. pontjai „mellé” fogok beszélni, hanem ezeket célzom meg: szervezési, ügyrendi és tartalmi kérdésekre nézve teszek javaslatokat. Ezekről gondolkozniuk kell nem csak a (leendő) zsinat tagjainak, hanem egyházunk minden tagjának, hiszen a zsinat az egész Romániai Református Egyház kánonalkotó és intéző testülete, a zsinati ügy mindannyiunk ügye.

Dolgozatomban tölcsérszerűen szűkítettem a kört a kortörténeti áttekintőn keresztül, az adott egyházmegye bemutatásán át a konkrét gyülekezeti helyzetekig. A széles kortörténeti áttekintés nagy lépteitől eljutottam egy-egy nap, egy-egy gyülekezet, egy-egy ember életbevágóan fontos eseményeihez.

Az jegyzőkönyv tartalmát a következő szempontok figyelembevételével dolgoztam fel. Az első részben megismerkedhetünk a vizitációval, mint fegyelmi hatósággal. Itt a lelkipásztorok, tanítók illetve a gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeibe kapunk betekintést. A második részben a vizitáció úgy jelenik meg, mint gazdasági hatóság. Itt a megvizsgált gyülekezetek gazdasági helyzetéről informálódhatunk. Végül pedig közlöm a magát a Nagyenyedi református egyházmegye 1794. évi vizitációs jegyzőkönyvének az átírását. A dolgozat hasznos lehet azoknak, akik a 17-18. Század közötti Erdély egyházainak történelmével, kultúrájának felkutatásával, tanulmányozásával foglalkoznak. Másodsorban azoknak is ajánlom, akik megakarják ismerni a Nagyenyedi református egyházmegye gyülekezeteinek a múltját.

Szakdolgozatomat három főrészre építettem fel azért, hogy ez által is segítsem az olvasót a jobb áttekinthetőségben. Az első főrészben a Nagyenyedi Egyházmegye történelmét, kialakulását, tárgyalom. A második főrészben eltávolodok az Egyházmegyétől és a protestáns egyháztörténelem oldaláról vizsgálom meg a 17-dik század második felét valamint a 18-dik század elsőfélét. A harmadik főrészben az átírt vizitációs jegyzőkönyvet mutatom be az adott helyzetekre, gyülekezeti sajátosságokra bontva azt.

Dolgozatomat hét nagy egységre osztottam fel. Az első nagy pontban a Nagyenyedi Református Egyházmegye rövid bemutatásáról lesz szó. A második pontban a kor református egyháztörténetéről teszek említést, bemutatva az uralkodókat. Harmadik pontban az esperes szerepéről teszek említést, majd a kormányzási szervekről és tisztviselőkről lesz szó. Negyedik pontban a lelkipásztorok, tanítók és egyházfik névsorát fogom bemutatni táblázatban, a jobb átláthatóság kedvéért. Ettől a ponttól kezdődően a jegyzőkönyv feldolgozásával és bemutatásával foglalkozom. Az ötödik pontban a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot mutatom be, vázolva a lelkipásztorok, tanítók, illetve gyülekezeti tagok fegyelmi ügyeit. A hatodik pontban a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutatom, melyben szó esik az épületek állapotáról, a gyülekezeti földek és erdők helyzetéről, a lelkipásztorok béréről és a gyülekezetek anyagi helyzetéről. Hetedik pontban pedig az 1792.

Munkámban az erdélyi református egyházunk történelmi környezetét vizsgáltam meg, majd az egyházmegye történelmét. A világi eseményektől eljutottam a gyülekezetek mindennapi életéig. Három fő témakörben vizsgáltam az esperesi vizitációt, mint egyházunk egyik fő igazgató szervét. Először, mint adminisztratív hatóságot majd úgy, mint fegyelmi hatóságot, végül mint gazdasági hatóságot.

A mesteri dolgozatom fő témája az 1791-es Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a feldolgozása. Első és legfontosabb lépésnek azt tartottam, hogy az adott kor történelmét áttanulmányozzam. Dolgozatom elején egy rövid bevezető az egyházmegye alakulásáról szól, az akkori kor kiemelkedő személyiségéről III. Károly utódjáról, Mária Teréziáról. Dolgozatom fő részei a jegyzőkönyvek tanulmányozását tartalmazza. Az esperesi vizitáció alkalmával végzett felmérések és egy-egy gyülekezet bemutatása a mai olvasó számára is világos képet ad az akkori helyzetről. A Nagyenyedi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve szerint a gyülekezetek többségében kiemelkedően magas helyet foglalnak el az erkölcsös keresztyén élettel összeegyeztethetetlen magatartási formák. Az általam vizsgált jegyzőkönyvekben a legnagyobb gondot két probléma okozza: az egyik az adósság kérdése és a másik a lelkész és tanítók bérezésével kapcsolatos.

A vizitációs jegyzőkönyv szövegének átírása és feldolgozása.

Dolgozatomban a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1797-1798-as évek közötti vizitációs jegyzőkönyveit írtam át elektronikus formátumba és kimutatásokat készítettem. Ez a munka az egyháztörténeti kutatást hivatott segíteni.

Dolgozatom fő célkitűzése az 1805 és 1806-os Erdélyi Református Egyházkerület generális zsinati jegyzőkönyveinek a feldolgozása volt. A jegyzőkönyvek feldolgozásában elengedhetetlen az érintett kor bemutatása. Ebből kifolyólag célom az volt, hogy lehetőleg egy minél tágabb képet nyújthassak a tizennyolcadik és tizenkilencedik századforduló világáról. A dolgozat első felében az erdélyi társadalom életéről írok. Ennél a résznél főként a népességet befolyásoló hatásokra térek ki és alaposabban megvizsgálom a kor gazdaságát, kultúráját, politikáját. Ezután térek át a témámhoz egyre közelebb álló korszakra, amely konkrétabban érinti a zsinati jegyzőkönyvekben olvasottakat, azaz II. József által kiadott türelmi rendeletre, valamint annak hatására az erdélyi és magyarországi egyházra. Az országgyűlések vizsgálata, bár röviden, de fontos része a dolgozatomnak, mivel többször szó esik róluk a zsinati napirendi pontok keretein belül.

Mesteri dolgozatom témáját az 1803-1804-es Erdélyi Református Egyházkerület zsinati jegyzőkönyvei adják. Fontosnak tartottam a jegyzőkönyvek tanulmányozása mellett, hogy az adott kor történelmét is felleltározzam. Erre azért volt szükség, hogy megértsem a zsinati határozások, végzések alapját. Dolgozatom rövid áttekintést tartalmaz a 18. századi népesség változásról, mezőgazdasági, politikai és kulturális életről. Emellett pedig a vallási szempontból meghatározó rendelettel, a türelmi rendelettel is foglalkoztam részletesebben. A jegyzőkönyvekben több olyan problémával is találkozunk, amelyek manapság is gyakran felmerülnek. Többek között a válás kérdése, papi fizetés, gyermek elhelyezése válás esetén, adósság, stb.

Szakdolgozatom témájaként az 1798-1799. nagyenyedi vizitációs jegyzőkönyvet dolgoztam fel, amely során megismerhettem az egyházmegye életét, mind erősségeit, mind gyengeségeit. Kutatásom során, olyan kérdésekre kerestem a választ, hogy milyen akadályokkal küzdöttek a többségében még most is élő és virágzó egyházközségek, több mint kétszáz évvel ezelőtt. Minden egyházmegye vizitációs jegyzőkönyve egyedi, hiszen egyedi helyzetekről beszélünk. Az általam feldolgozott jegyzőkönyvben a legnagyobb gondot az adott egyházmegyékben a lelkészek és a tanítók bérének a beszolgáltatása jelentette. Azzal is szembesülnöm kellet, hogy a szülők, sok esetben hanyagságból, de volt olyan szegény család, akik anyagi helyzetükből fakadóan, nem adták gyermeküket iskolába taníttatásra. Több esetben a templom és a parókia állapota is kifogásolható volt. Nagy gondot okozott a gyülekezeti tagok körében a paráznaság. Viszonylag sok botránkoztató eset volt az általam vizsgált jegyzőkönyvben.

Dolgozatomat három részre osztottam a jobb áttekinthetőség kedvéért. Az első felében a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását, fejlődését és az adott korban kiteljesedett voltát tárgyalom. A dolgozatom második felében a kor protestáns egyháztörténetét vizsgálom, ezáltal is körvonalazva és egészebbé téve a történelmi áttekintő részt. A dolgozatom harmadik részében az általam átírt szöveget dolgozom fel.

Dolgozatom egy bevezető tanulmányt tartalmaz az adott korról, és három részből áll. Első részben az Enyedi református egyházmegye történetéről, gyülekezeteiről értekeztem. Második részben III. Károly utódjáról, Máriáról esik szó, az ő uralkodásáról és rendeleteiről. A dolgozatom harmadik részét pedig a jegyzőkönyv feldogozása és annak a kiértékelése képezi.

Az a célom ezzel a tanulmánnyal, hogy az olvasó megismerhesse a 17. század történéseit, és összehasonlítsa az akkori egyházat a mostanival.

A dolgozatomat hét részre osztottam fel. Az első része a dolgozatnak egy történeti áttekintés, mely az egyházmegyét (Enyedet) és Nagyenyed városát mutatja be. A második fejezetben III. Károly, Mária Terézia és II. József korában hozott reformátusokat érintő eseményeket ismertetem. A harmadik fejezet az esperesi tisztség és a vizitáció egy rövid bemutatása. Ez azért szükségeltetik, hogy a jegyzőkönyv olvasása során érthető legyen az esperes és vizitáció feladatköre ill. szerepe az egyházban. A negyedik, ötödik és hatodik fejezetben a jegyzőkönyv bemutatására kerül sor. Elsőként a testvérgyülekezetekről, majd a fegyelmi ügyekről lesz szó. Ezt követően pedig egy gazdasági áttekintés is lesz az 1790-ben meglátogatott gyülekezetekről. Az utolsó és egyben a hetedik fejezet, az magát az 1790-ben írt jegyzőkönyvet tartalmazza.

Dolgozatom témáját a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1789-ben íródott jegyzőkönyveinek vizsgálata képezi.

Szakdolgozatomat öt részre osztottam fel. Az első részben a Nagyenyedi Egyházmegye kialakulását tárgyaltam, valamint annak fejlődését és kiteljesedését az adott korban. A második fejezetben bemutattam Erdély XVII. századi egyháztörténetét. A harmadik részben a vizitációt, mint fegyelmi hatóságot vizsgálom. A következő fejezetben a vizitációt, mint gazdasági hatóságot mutattam be. A dolgozatom utolsó részében az általam átírt szöveget tettem közzé azon érdeklődök számára, akik betekintést szeretnének nyerni az akkori református egyházmegye életébe és annak működésébe.

Az esperesei vizitációs jegyzőkönyv által az olvasó megismerkedhet az adott egyházmegye, valamint az ahhoz tartozó gyülekezetek adminisztratív, fegyelmi, gazdasági ugyanakkor az egyházközségek életét meghatározó fontosabb eseményekkel. Ezáltal megismerkedhetünk az akkori kor szabályaival, hogyan működhetett az akkori egyházfegyelem és hogyan ment végbe egy esperi vizitáció, mi a tartozott az egyház fennhatósága alá. A dolgozat lényegi része az 1784. május 8. – 1786. február 10. közötti időszakot foglalja magába.

Dolgozatomat hét fő egységre osztottam. Az első három fejezet a 18. századi egyháztörténelmi áttekintést, a Nagyenyedi Református Egyházmegye kialakulásának történetét és az esperes feladatait, vizitációs kötelességeit tartalmazza. A következő három fejezet a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek bemutatásáról szól. Itt mutatom be a vizitációt, mint fegyelmi és gazdasági hatóságot. A hetedig fejezet pedig a jegyzőkönyvet tartalmazza átírt formában.

Dolgozatom témája az Enyedi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a vizsgálata az 1801-év első felében. Ez a dolgozat tartalmazza a bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását. A dolgozat elején foglalkoztam az egyházmegye történetével és azzal, hogy bemutassam a 18 századi eseményeket ezután pedig a jegyzőkönyvben lévő gazdagsági, fegyelmi, adminisztrációs ügyeket és a gyülekezetek meghatározó eseményeit ismertettem. Az olvasó így információt nyer, a Nagyenyedi Református Egyházmegye történetéről és arról, hogy hogyan működött ebben a korban az esperesi vizitáció. A jegyzőkönyv által pedig megismerjük a vizitált gyülekezetek életvitelét, problémáit és küzdelmeit. Munkám tehát betekintést próbál nyújtani a 18 században meglátogatott gyülekezetek helyzetébe illetve jobban meg akarja ismertetni az olvasóval ezt a korszakot.

A szakdolgozatomat a Nagyenyedi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozásából készítettem. A dolgozatom elején bemutattam az egyházmegye kialakulását, illetve ismertettem a 18. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. Továbbá a vizitációs jegyzőkönyvben foglalt és tárgyalt ügyeket ismertettem és dolgoztam fel. A feldolgozott jegyzőkönyvi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyv feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek helyzete és élete. A történelmi áttekintés pedig segít megérteni és behatárolni az adott korszakot. A dolgozat így egy teljes tájkékoztatot nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről.

Szakdolgozatomban az Enyedi Református Egyházmegye 1804-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám összes terjedelmében betekintést próbál kínálni a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.

Szakdolgozatomban a XVII. és XVIII. század, illetve ez utóbbi fordulójának református egyházában az egyházi fegyelem betartatását és gyakorlását tárgyaltam. Ebből a szemszögből vizsgáltam az esperes, illetve a különböző egyházi szolgák személyét és jogkörét, az egyházmegyék és egyházközségek viszonyát, valamint a parciális zsinat, a consistorium és az egyházmegyei vizitáció feladatkörét és működését. Ezeknek tárgyalása után rátértem a vizitációs jegyzőkönyvben tárgyalt konkrét esetek leírására. Ezeket az eseteket különböző kategóriákra osztottam annak alapján, hogy példának okáért az egyházi szolgákat, vagy a gyülekezeti tagokat érintő fegyelmi ügyeket, illetve bárminemű anyagi vonatkozású ügyeket írnak-e le. Dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Ahol a vizitációnak mint fegyelmi hatóságnak kellett fellépnie ott általában már sérült volt a kapcsolat a lelkipásztor és a gyülekezet, vagy a mester és a gyülekezet között, és ez kihatott a gyülekezet mindennapi életére is. Ahol ilyen esetekkel találkozunk ott általában a fegyelmi problémák mellé társulnak az anyagi problémák is. Ahol a mester nem végzi jól a dolgát, ott az emberek sem akarják kifizetni, vagy ahol a lelkipásztor morgós természetű és nem jár a gyülekezet kedvében, vagy éppen nem viselkedik erkölcsi iránytűként, ott megszaporodnak az elmaradások is.

Dolgozatom tárgya a Nagyenyedi Református Egyházmegye 1801. évi vizitációs jegyzőkönyvei. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról. Mindezen információk birtokában – és korom egyházi életének ismeretében, párhuzamot tudtam vonni, esetenként az akkori egyházi élet javára. Példaértékűnek láttam az akkori ember ragaszkodását egyházához, hitéhez, és tiszteletét a tisztségviselőkkel szemben, felelősségérzetét és vállalását az egyházi javak iránt, valamint hűségét az ősi hithez, egyházához, templomához. Végül elmondhatom: sok információ birtokába jutottam, és gazdagodtam valamennyivel.

Dolgozatom témája az 1802-es nagyenyedi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek a vizsgálata. Elsősorban az adott kor esperesi vizitációjának működésére szeretnék fényt deríteni tartalmi és formai szempontból. Illetve arra is keresem a választ, hogy miben tér el egy mai vizitáció a régitől. Ehhez szükség van a nagyenyedi egyházmegye bemutatására, valamint a kor egyházpolitikájának a megismeréséhez is, melyet III. Károly és Mária Terézia neve fémjelez. Az átírt jegyzőkönyv szövege nagy segítségünkre van, mivel sok érdekes példát nyújt a témával kapcsolatban. A vizitáció sok változáson ment keresztül az évszázadok során, de a fő feladata ma is ugyanaz. Megvizsgálja a lelkész munkásságát és tanítását, valamint őrködik a gyülekezet lelki és testi jóléte felett.