Repository index

(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK keretében bemutatott dolgozat)

A keresztyén és a többi vallás viszonyának vizsgálata, azok közötti kölcsönhatások keresése nem újkeletű kérdés, már több évszázada foglalkoznak vele, amint azt a dolgozat során látni is fogjuk. Az ő törekvéseiken felbátorodva keressük azokat a kapcsokat, amikkel valahogy meg tudjuk érteni, hogyan „lett” a keresztség, hiszen amikor Jézus megbízza a tanítványokat a keresztség és igehirdetés szolgálatával, akkor a tanítványok már tudják, mi az a keresztség. 

Ez a dolgozat a nem-nyugati keresztyénség jellegzetességeinek leírása során felmerülő fogalmakat tisztázza. A koreai protestáns keresztyénség sikerességének vizsgálatához – a történeti, társadalmi és politikai kontextus figyelembevétele mellett – mindenképpen szükséges a vallási-kulturális dimenzió vizsgálata is. A dolgozat arra az általános jelenségre igyekezik felhívni a figyelmet, hogy a koreai protestáns keresztyénség, közelebbről a Yoidói Teljes Evangélium Gyülekezet és a korábbi, őshonos koreai vallások kapcsolatának kutatását a tudományos nézőpont (vallástudomány-teológia), az adott fogalmak értelmezése és a szemé­lyes vallási beállítottság is befolyásolja.

Mi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.

A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket. 

A Chagiga (Ünnepi áldozat) traktátus a Moéd (Kijelölt idő, „ünnep”) rend utolsó, 12. traktátusa. A traktátus a Misnában és a Toszeftában is három fejezetből áll, a Babilóniai Talmudban 27 oldal, a Jeruzsálemi Talmudban pedig 22. Gemara is tartozik hozzá. A traktátus első részének az fő kérdése, hogy a három zarándokünnepen miként és kinek kell kötelező módon megje-lennie Isten előtt, illetve kik azok, akik felmentést kapnak a kötelezettség alól, és miért?

Az ószövetségi Izráel számára Egyiptom volt az az afrikai ország, amellyel JHVH választott népének történelme hosszú időn át a legszorosabb értelemben összeszövődött. De egyiptomi közvetítéssel Izráel az afrikai térség több más népcsoportjával is igen közeli kapcsolatba került. A bibliai szerzők Egyiptom mellett leggyakrabban annak déli szomszédját, Kús földjét emlegetik. Kús földje és népe a maga etnikai és földrajzi sajátosságaival belső Afrika egzotikus világát jelképezte a Kánaán térségében élő emberek számára. Ez a tanulmány azokat az ószövetségi szövegeket vizsgálja meg, ahol a „Kús/kúsita” kifejezés előfordul, figyelmet szentelve a földrajzi név és az etnikumjelző tágabb ókori keleti kontextusának is.

A zsidó Peszach, a három nagy zarándokünnep egyike. Az Ószövetségben olvasható rendelkezéseket ismerjük, tanuljuk, de arról, hogy a mi húsvétunk miként alakult a Kánon lezárása után, arról vajmi keveset tudunk.