Repository index

A biblioterápia kompakt fogalma magába sűríti a fogalom által jelölt terápiás módszer leglényegesebb elemeit: irodalom által gyógyítani. A biblioterápiás módszer alkalmazásának pozitív eredményei az elmúlt évtizedekben a biblioterápiás kutatás és képzés, illetve a biblioterápia gyakorlati alkalmazásának fellendüléséhez vezettek. Magyarországon a módszer alkalmazása gyümölcsözőnek bizonyult, és a hagyományos pszichológiai ülések, valamint más jellegű egyéni és csoportos segítő foglalkozások színesebbé tétele sokakat vonzott a segítségkérés felé, olyan személyeket is, akik addig talán idegenkedtek ettől, noha szükségét érezték ennek. A gyülekezeti pasztoráció gyakorlatában is elképzelhetőnek tartok egy hasonló fellendülést, ha a módszer alkalmazása által újszerű keretet teremtünk mind az egyéni, mind a gyülekezeti csoportokon belül zajló beszélgetéseknek.

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

A Református Szemle 1943-ban, a 365. oldalon közli az Igazgatótanács 6750/1943. Körlevelét, amelyet a II. ügyosztály bocsátott ki, aláírója Vásárhelyi János püspök és Almási Samu előadótanácsos volt. A körlevelet, mivelhogy rendkívül fontos a továbbiakra nézve, a maga teljességében közöljük.

A családrekonstitúció módszerét használó mikroregionális történeti kutatás tehát, a 18–19. század időszakára és az állami anyakönyvezés előtti időszak anyakönyvi adathalmazaira összpontosít és teszi alkalmassá a történeti demográfiai vizsgálatra.

A Heidelbergi Káté magyarázása szószéken vagy katedrán ma már alig van gyakorlatban Magyar Református Egyházunkban. A kátémagyarázatra, a kátéprédikációra manapság már alig találunk példát egyházi kiadványaink sorában, s talán egy kézen meg lehetne számolni, hogy hány jelent meg az utóbbi száz esztendőben. Igaz, korábban sem jelent meg több kátémagyarázat, de sokat legalább kézzel másolt formában terjesztettek, mert a lelkipásztorok és tanárok századokon keresztül igényelték az újabb kátémagyarázatokat.

Ebben a dolgozatban Vásárhelyi János (1888-1960), az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének életét, lelkipásztori, püspöki, és a politikai közéletben végzett szolgálatát szeretném ismertetni. Külön hangsúlyozni kívánom a püspök szolgálatának azt a vonását, amellyel példamutatóan helyt állt az Egyházkerület, és az erdélyi magyar kisebbség védelmezése érdekében. Egy olyan korban választották meg a Kerület püspökének, amely úgy az egyház, mit az erdélyi magyarság életében a legkritikusabb volt.

Vásárhelyi János személyének és munkásságának kutatása, úgymond még gyerekcipőben jár. Az említett témával senki sem foglalkozott behatóbban. Így e munka megalapozója lehet a Vásárhelyi-kutatásnak. A dolgozat, a hajdan élt püspök (1888-1960) származására és ifjúkorára fokuszál, a teológiai éveivel bezárólag (1910). Így életének következő területeit mutatja be: származása, kollégiumi évei és teológiai tanulmányai. Mindezt a következő munkamódszer alkalmazásával tárja az olvasó elé: első lépésként kortörténeti áttekintést ad, majd pedig a “tőle olvass” elve alapján, Vásárhelyi János önéletrajzírását követve mutatja be az eseményeket, úgy hogy közben más beszámolókkal is összeveti az abban leírtakat.