Repozitórium index

A 20. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópát (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként tartják számon. Az Ex 2,23–4,17 azonban az elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, és lehetővé teszi egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, amely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál.

A kötetben közzétett 10 exegetikai tanulmány mindegyike az Igazság és Élet című lelkipásztori szakfolyóiratban jelent meg 2008–2024 között. Tartalmukat tekintve a szövegek az említett folyóirat szerkezeti alapegységeit követik: exegetikai megértés, teológiai összefüggések feltárása, prédikációvázlat, példák és szemelvények, szempontok az istentisztelet alakításához, illetve bibliográfiai hivatkozások. A szövegek a folyóiratban eredetileg megjelent formájukban, a textusok kanonikus sorrendje szerint kerülnek itt közlésre.

“The one who believes in him will not be put to shame”. Reinterpreting Isaiah 28:16 in Romans 9:33 and 1Peter 2:6. This study delves into the meaning of Isaiah 28:16, examining its original context and subsequent interpretation in the New Testament, with a particular emphasis on the stone metaphor. The first part scrutinises text-critical and semantic issues, considering the Masoretic Texts alongside variant non-Masoretic readings. The latter section assesses the incorporation of the Isaianic text within two New Testament excerpts. This process is mediated through the Septuagint, specifically, a revised edition thereof. The study posits that the New Testament authors, with their different contextualisations, did not seek to innovate but rather aimed to integrate their approaches into an established hermeneutical lineage, commencing with Isaiah’s earlier interpreters.

A XX. század második felétől a formatörténeti kutatás feltételezte az elhívástörténet műfajának létezését, miután egy adott sémát fedeztek fel a bibliai elhívástörténetekben. Az általam vizsgált perikópa (Ex 2,23–4,17) is egy ilyen elhívástörténetként van számon tartva. Az Ex 2,23–4,17 azonban a elhívástörténet ismerős elemein túl számos egyéb részletet tartalmaz, amely kérdéseket vet fel a műfaj helyes azonosítását illetően. E kérdésekben vizsgálódásom alapjául Erhard Blumnak a Tóra kialakulására vonatkozó megállapításai szolgálnak, aki hagyománytörténeti modelljében két kompozíció létét igazolja a Tórában. A két kompozíció sajátos nézőpontja érvényesül Mózes elhívástörténetében is, lehetővé téve egy jellegzetesen deuteronomista alapszöveg rekonstruálását, mely a formatörténeti elemzés alapjául szolgál.

(A 24. Reál- és Humántudományok ETDK és 36. OTDK Társadalomtudományi Szekciója keretében bemutatott dolgozat. A 24. ETDK-n a dolgozat első helyezést ért el, a 36. OTDK-n pedig különdíjban részesült.)

Az Újszövetségben a syneidesis szó először Pál leveleiben tűnik fel (18-szor), mint a hellenista népi filozófia szóhasználatából származó kifejezés. (A sztoikus filozófia gondolatvilágában az ember erkölcsi tudatát, ítélőképességét jelentette.) Az előfordulási helyek alapján nem lehet felvázolni egy átfogó tanítást a lelkiismeretről. Azt azonban meg lehet állapítani, hogy a lelkiismeret az apostol számára nem annyira teológiai, mint inkább antropológiai fogalom.

Kálvin János, mint reformáció korának, nagy írásmagyarázója és Dietrich Bonhoeffer, mint „Karl Barth szövetségese”, a modern teológiai szemlélet egyik legjelentősebb képviselője munkásságának jellemvonásait hozom ebben a dolgozatban szintézisbe. Célom, hogy a két eltérő korszakban élő írásmagyarázó munkájában fellelhető különbözőségekre rávilágítsak, hogy a Szentírás e részét még jobban megértsem, és a két írásmagyarázó célkitűzéseit az akkori kor fényében megragadjam.

Dolgozatomban az ószövetségi pesaḥ ünnep Misnában, és ezen belül a Pesaḥîm traktátusban való megjelenését vizsgálom. Mint minden hagyomány, a pesaḥ is alkalmazkodott a történelem bizonyos helyzeteihez. Jó példa erre, hogy az újszövetségi tudósításokban ezt az ünnepet már bor fogyasztásával tartják meg, amiről a korai Exod 12-ben még nem olvasunk. A változtatások milyenségére a Misna, és ezen belül a Pesaḥîm traktátus is rámutat. Mivel eddig magyar nyelven nem jelent meg ez a traktátos, ezért itt teszem közzé ennek magyar fordítását is. Ezáltal a magyar olvasó jobban megértheti a Misna bölcseinek a pesaḥ ünnepére vonatkozó tanításait. A fordításban a Mishnah, ed. Romm, Vilna 1913-as kiadás Torat Emet 357 által pontozott szövegét használtam. Önellenőrzés szempontjából dr. Joshua Kulp: Mishnah Yomit angol fordítása megfelelőnek bizonyult. A Misna tanítását egybevetem az ószövetségi-, újszövetségi kanonikus iratok, illetve biblián kívüli szövegek tanításaival.