Repozitórium index
Szakdolgozat › Páll Zalán › 2025 › Pages: 97 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat az 1830. évi generális zsinati jegyzőkönyv elemzésén keresztül mutatja be az Erdélyi Református Egyházkerület 19. századi belső működését, társadalmi és jogi struktúráit. A vizsgálat középpontjában a jegyzőkönyv főbb, hangsúlyos témái, a házassági bíráskodás, a lelkészek és tanítók életkörülményei, valamint az egyházi adminisztráció és döntéshozatal állnak. Külön figyelmet fordítottam Bodola János püspök életútjára, szolgálatára és teológiai irányvonalára, valamint az Endemann-per jelentőségére, amely jól példázza az ortodoxia és a felvilágosult protestantizmus közötti feszültségeket. A dolgozat forrásközpontú megközelítése jogi, teológiai és társadalomtörténeti szempontokat ötvöz, feltárva azokat a mechanizmusokat, amelyek az egyház megújulását és közösségformáló szerepét a korszak kihívásai között is fenntartották. A munka célja, hogy hozzájáruljon a 19.
Szakdolgozat › Nagy Dávid › 2023 › Pages: 66 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat elsődleges célja az Erdélyi Református Egyházkerületben végbemenő közigazgatási (határ)módosítások feltárása és ismertetése 1868–1920 között, főként a korabeli levéltári források tükrében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jelzett időszakban az egyházkerület közigazgatástörténete rendkívül gazdagnak mondható, melyet a dolgozat két nagyszabású területi reformon túlmenően–melyek alapjaiban másították meg egyes egyházmegyék határvonalait–, az egyes egyházközségek sajátos helyzetképével, és azok további alakulásával szemléltet.
Szakdolgozat › Nagy Dávid › 2022 › Pages: 37 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK keretében. Az 25. ETDK-n a dolgozat harmadik helyezést ért el.)
Amikor az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatás történetének egy adott szakaszát választottam dolgozatom témájának, mindezt annak tudatában tettem, hogy egy eddigi ismeretlen területtel kell foglalkoznom. A megfelelő forrásanyagok megléte szintén kérdés volt, akárcsak az időszak pontos behatárolása. A munkamódszer javarészt primer kutatást igényelt.
Szakdolgozat › Ilkei Lóránd › 2022 › Pages: 64 › Supervisor: Koppándi Botond PéterAz Amerikai Egyesült Államok kultúrájában különleges színfoltot jelent az afroamerikai tradíció és természetesen ezen belül a fekete prédikálás. A kultúrák egyik fontos alkotóeleme a vallás. Nem láthatjuk kellő mértékben tisztán egy embercsoport, egy rassz hagyományait a vallási szokások nélkül. Az afroamerikai prédikáláshoz sok sztereotip elképzelést társítunk mi, akik a hagyományon kívül állunk. A dolgozatomban áttekintve ezeket az elemeket, megpróbálok rámutatni, hogy ezek a vonások a gazdag afrikai kultúrában gyökereznek és sokuknak pszichológiai jelentősége van. Dolgozatomban az afroamerikai prédikálást mutatom be. Az afroamerikai prédikálás kutatása az 1970-es években kezdődött meg melyréhatóan. Dolgozatomban bemutatom az afroamerikai prédikálás és homiletika kialakulásának történetét, ugyanakkor kitérek az afroamerikai prédikálás hátterére is.
Az egységesítés „göröngyös útjain”. Adalékok az unitárius istentiszteleti rend 16–19. századi történetéhez
Publikáció › Kovács Sándor › 2017 › Pages: 28--43Szakdolgozat › Biró István › 2021 › Pages: 38 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.
Publikáció › Makkai Sándor › 1931 › Pages: 53Az Erdélyi Református Egyházkerület 1931. november 21-iki közgyűlésén az 1929 november 23-iki közgyűlés óta eltelt két esztendőről.
Szakdolgozat › Bardócz-Tódor András › 2017 › Pages: 73 › Supervisor: Czire SzabolcsEbben a szakdolgozatban napjaink társadalmának egy érdekes, vallásos szempontból is aktuális jelenségét vizsgálom. A szociológiában élménytársadalomként ismert jelenséget fogom ismertetni, és a vallásszociológia területére érvényes vonatkozásait bemutatni. Emellett egyházi reakciókat mutatok be erre a jelenségre.
Szakdolgozat › Csalóka Ernő › 2017 › Pages: 63 › Supervisor: Buzogány DezsőEbben a dolgozatban Vásárhelyi János (1888-1960), az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének életét, lelkipásztori, püspöki, és a politikai közéletben végzett szolgálatát szeretném ismertetni. Külön hangsúlyozni kívánom a püspök szolgálatának azt a vonását, amellyel példamutatóan helyt állt az Egyházkerület, és az erdélyi magyar kisebbség védelmezése érdekében. Egy olyan korban választották meg a Kerület püspökének, amely úgy az egyház, mit az erdélyi magyarság életében a legkritikusabb volt.
Szakdolgozat › Gál Adél › 2018 › Pages: 73 › Supervisor: Buzogány DezsőIgen izgalmas és eseménydús időszak tárul a szemünk elé, ha az Erdélyi IKE történetét szemléljük az 1930-as évek elején. Rengeteg találkozóra, konferenciára, sporteseményre, nemzetközi összejövetelre került sor. Egy-egy ilyen konferencián nem egyszerűen a találkozás lehetősége volt fontos, hanem az is, hogy közösen tárgyalhassanak meg számukra égetően fontos témákat. Csodálattal töltheti el az olvasót, ha a témák sokféleségére tekint, ha felismeri, hogy az Erdélyi IKE már ebben az időszakban tudatosságra, odafigyelésre, felelősségteljes életre próbálta nevelni a fiataljait. A felelősségteljes élet két irányban figyelhető meg: egyrészt a szervezet alapiratának megfelelően Krisztushoz vezetni a fiatalokat, emellett pedig különösen hangsúlyos az erdélyi magyarság szerepének és fontosságának felismerése, fenntartása.
Szakdolgozat › Kállai Benedek › 2018 › Pages: 68 › Supervisor: Buzogány DezsőVásárhelyi János személyének és munkásságának kutatása, úgymond még gyerekcipőben jár. Az említett témával senki sem foglalkozott behatóbban. Így e munka megalapozója lehet a Vásárhelyi-kutatásnak. A dolgozat, a hajdan élt püspök (1888-1960) származására és ifjúkorára fokuszál, a teológiai éveivel bezárólag (1910). Így életének következő területeit mutatja be: származása, kollégiumi évei és teológiai tanulmányai. Mindezt a következő munkamódszer alkalmazásával tárja az olvasó elé: első lépésként kortörténeti áttekintést ad, majd pedig a “tőle olvass” elve alapján, Vásárhelyi János önéletrajzírását követve mutatja be az eseményeket, úgy hogy közben más beszámolókkal is összeveti az abban leírtakat.
Szakdolgozat › Lészai Róbert › 2017 › Pages: 81 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA 400 éves reformáció megünneplése merőben eltért az 500 éves évforduló megünneplésétől. A 20. század elején sokkal puritánabb református egyházat ismerhettünk meg, ahol az egyház nem önmagát ünnepelte. A megemlékezés legfontosabb célja volt a szolgálat és misszió.
Szakdolgozat › Antonya Ilona › 2017 › Pages: 77 › Supervisor: Kovács SándorAz unitárius liturgia történetének mindent átfogó részét ismertető mű megírásával eleddig még senki sem foglalkozott, csupán részletek ismertetésével, s dolgozatom is valami effélét nyújthat. Azonban bízom abban, hogy próbálkozásom mégsem lesz hiábavaló, hiszen dolgozatom egy helyre próbálja tömöríteni az elmúlt majd’ 450 esztendő liturgiai ismereteit.
Kutatásaim egy részét a levéltári és könyvtári anyagok képezik, nagyobbik részét a Keresztény Magvetőben megjelentetett tanulmányok, dolgozatok cikkek. E mellett segítségemre volt még az Uzoni-Kozma-féle Egyháztörténet, korabeli magán tulajdonban lévő énekes- és imakönyvek, és más különböző tanulmányok, folyóiratok.
Szakdolgozat › Törő Attila Miklós › 2017 › Pages: 136 › Supervisor: Buzogány DezsőA jelenlegi dolgozat három jegyzőkönyvet dolgozott fel, mely jegyzőkönyvek 1956-ban vétettek fel. Ezek elemzéséhez látnunk kell az adott kor politikai és társadalmi jellemzőit, az 1948-ban kiadott törvényeket és ezek hatásait a társadalomra, egyházra. Ezután áttérek az egyházi életre 1945 és 1956 között.
Szakdolgozat › Tatár László › 2020 › Pages: 157 › Supervisor: Buzogány DezsőDolgozatomat négy részre osztottam fel. Az első két fejezet bemutatja a kommunizmus „Ceaușescu-korszakát”, a szocialista állam társadalom- és egyházpolitikáját. A második és harmadik fejezetben az EREK Igazgatótanácsának 1986. évi jegyzőkönyve kerül középpontba. Míg a harmadik fejezet néhány fontosabb témát emel ki a jegyzőkönyből, a negyedik fejezet a dolgozat adattárát képezi, azaz a jegyzőkönyv teljes átírását tartalmazza.