Repozitórium index

A dolgozatom címe: „A neoprotestáns istentisztelet”. Azt hiszem, ez egyetemi éveim legérdekesebb témája. A mai erdélyi vallási viszonyok között a történelmi egyházainkat leginkább fenyegető veszélyt a neoprotestáns egyházak elszívó ereje jelenti. Mondhatjuk, hogy a mi gyengeségünk, hogy a hívek elhagyták az eredeti gyülekezeteiket, és ez az oka annak, hogy meg kell vizsgálnunk a baptista és adventista istentiszteleteket. Dolgozatom két fő részből áll. Az első részben a baptista istentiszteletről olvashatunk. Láthatjuk, hogy a baptista istentisztelet a legkisebb részekből hogyan válik valódi istentiszteletté. A legapróbb részletekből indultam ki, és az egyes fő részek végén az olvasót elvezetem neoprotestáns istentisztelet a posztmodern kontextusához. Dolgozatom második fő részében az adventista istentiszteletről és homiletikáról írtam. Az adventista istentisztelet jól felépített és teológiailag megalapozott. Az egész adventista istentisztelet az Istennek való hálaadás köré épül.

Mint a XX. században is, a hagyományos egyházaknak a XXI. században új kihívásokkal kell szembenézniük. A modern kor ember már nem elégszik meg az egyház szigorú és kötött tanaival és vallási gyakorlataival. Gyakran a közösség helyett az egyéni boldogulást keresi, a való munka, helyett az én felemelkedésére törekszik. Az 1960-as évektől egyre gyakrabban lehetett hallani, hogy valaki spirituális, de nem vallásos, a 90-es évektől már gyakoribb a reflexió erre a kijelentésre. Míg több ezer évig a vallás és spiritualitás kéz a kézben járt, úgy tartozott össze, mint forma és tartalom, mint tanrendszer és megélés, a XX. század második felétől ez a magától értetődőség egyre problematikusabbá vált. Két fő álláspont jelent meg a század végére: a vallás mint a hit és a gyakorlat intézményi keretben rögzített és ellenőrzött rendszere az egyik oldalon, míg a másikon a hit és a gyakorlat lazább, kreatívabb, nyitottabb, az egyénnek a maga módján megélt „lelkisége”.

Szakdolgozatom legfontosabb célja, hogy tudományos tárgyilagossággal, célirányos munkafolyamatot alkalmazva felkutassam és bemutassam Kálvin János predestinációtanát. Ugyanakkor tanulmányozni kívánom más – Kálvin közvetlen vagy közvetett hatása alatt álló – szerzők (pl. Béza, Bullinger, Dordrechti Kánonok) predestinációval kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait és azoknak a tudomány, illetve a vallás világában felismerhető hatását. Mindezeken túl szeretném feltárni a reformáció korabeli predestinációs tanok teológiai kulcsfogalmait, axiómáit. Tanulmányozni kívánom, hogy melyek voltak azok a külső és belső – személyes vagy tudományos – hatások, amelyek befolyásolták Kálvinnak az isteni eleve elrendelésről szóló tanát. Be szeretném mutatni, mit jelent Kálvinnál és az ő tanítására épült, abból rendszert faragó kálvinizmusban a predestináció, rövid történeti áttekintést is nyújtva.

Dolgozatunkban nem az angyalok, hanem az angyali életmód kifejezéssel jelzett kérdéskört vizsgáljuk az ókori egyház időszakában – eredetét, előfordulásait, különböző vonatkozásait. A kifejezés nyilvánvalóan az aszkézis gyakorlatát folytató szerzetesi közösségek tagjaival kapcsolatban jelent meg a legtöbb esetben.

Erdély szerte sem ismeretlen a Hit Gyülekezete. Egyre nagyobb teret hódítanak, evangelizáló csoportokat működtetnek. Anyagi problémák hiányában a helységek megszerzése sem jelent akadályt számukra. Városainkban – falvainkban egyre több helyen hirdetik óriásplakátok a gyülekezeti alkalmakat. Fiatalok tömegeit vonzzák a hatáskörükbe. A mozgalom tevékenysége egyelőre feltérképezetlen, így nagyon nehéz dolga van annak a lelkésznek aki felekezetében azt tapasztalja, hogy hatáskörében teret próbál hódítani.

Vizsgálódásunk olyan dilemmákra adhat megoldást, melyek ma is relevánsak. Mert a dolgok jelentésének értelmet kereső ember láthatja, hogy van értelme keresésének, érdemes elkezdeni azt. Mert ha beszélhetünk a lelkek preegzisztenciájáról, milyen jogon hajtunk végre mesterséges terhesség-megszakítást? Mert az önmaga sorsával elégedetlen, aki minden és mindenki mást okol nyomorúságáért végre irányt válthat, és felélesztheti saját felelősségét.

A témaválasztásom indoka licenciátusi dolgozatom értelemszerű következményében ölt formát. Mivel a szektafogalom egyes nézőpontjára és meghatározására korábban igyekeztem a teológia vizsgálati elveit rávetíteni, úgy gondoltam, hogy a sepsiszentgyörgyi Hit Gyülekezete és Jehova Tanúi közösségei esetében is hasznos lenne mindezt megvizsgálni az 1989-es rendszerváltást követő időszakban, kiegészítve egy szociológiai szektaszemlélettel. Ezt abból a megfontolásból tehetjük, miszerint ezt a folyamatot vizsgálva rálelhetünk azokra a tényezőkre, amelyek nélkülözhetetlen foglalatát képezik a lelkipásztori identitásfejlődésnek. Feltételezésünk szerint a szektásodás folyamatát nemcsak a szociális és kulturális környezet befolyásolja, hanem nagymértékben a lelkipásztor személye, viszonyulása a gyülekezet tagjaihoz, és nem utolsósorban a lelkipásztor hitelessége.

Célom az, hogy átfogó képet nyújtsak a kappadókiai atyák életéről és tanításáról.

Poitiers-i Hilarius Hyeronimus, Ambrosius és Augustinus mellett kétségtelenül a korai latin teológiai gondolkodás egyik kimagasló alakja. Dolgozatunkban Hilarius életét és teológiáját szeretnénk röviden bemutatni. Hilarius teológiai gondolkodása, apológiai munkássága, valamint hozzájárulása a nyugati szentháromságtan és krisztológia fejlődéséhez kulcsfontosságú. Hilarius életét és teológiájáta már ismert teológiai-és dogmatörténeti alapon közelítjük meg, majd rátérünk az egyházatya életének és teológiájának tárgyalására. Az első részben tehát a dogmatörténeti kontextust elevenítjük fel, a Nicaeai zsinat utáni eseményeket, a kor témábavágó hitvallásait mutatjuk be röviden. A második főrészben Hilarius életrajzi vonatkozásait tárgyaljuk, majd a harmadik részben teológiáját ismertetjük, pontosabban teológiájának szentháromságtani és krisztológiai aspektusait az ariánus-és homoiánus viták összefüggésében.

Ebben a dolgozatban Vásárhelyi János (1888-1960), az Erdélyi Református Egyházkerület püspökének életét, lelkipásztori, püspöki, és a politikai közéletben végzett szolgálatát szeretném ismertetni. Külön hangsúlyozni kívánom a püspök szolgálatának azt a vonását, amellyel példamutatóan helyt állt az Egyházkerület, és az erdélyi magyar kisebbség védelmezése érdekében. Egy olyan korban választották meg a Kerület püspökének, amely úgy az egyház, mit az erdélyi magyarság életében a legkritikusabb volt.

Dolgozatunkban megkíséreltünk egy átfogó képet kialakítani a Prédikátor könyve egészéről, mondanivalójáról, tematikájáról. Az intertextuális vizsgálódásunk során láthattuk, hogy a vizsgált Bibliai szövegek, milyen kölcsönhatással vannak egymásra, mi a szerepük, milyen mondanivalót hordoznak. Az ember hajlamos végletekben gondolkodni. A Prédikátor könyve is gyakran jut el idáig. A magyarázók véleménye legszélsőségesebben a könyv tartalmának, mondanivalójának megítélésében különül el egymástól. Az egyik véglet teljes szkepszist, sőt hitetlenséget olvas ki a könyvből, a másik pedig egyenesen az „istenfélelem énekek énekének” látja. Mindegyik iránynak megvan a maga többé-kevésbé jól megalapozott érve állításának igazolására. Ott vizsgálja e könyv az embert, ahol valójában is áll: a születés és a halál, a jó és a rossz ütközőpontjában. A legegyszerűbbnek tűnő szövegek megértése okozza néha a legnagyobb fejtörést, mert semmi sem az, aminek gondoltuk.

Vásárhelyi János személyének és munkásságának kutatása, úgymond még gyerekcipőben jár. Az említett témával senki sem foglalkozott behatóbban. Így e munka megalapozója lehet a Vásárhelyi-kutatásnak. A dolgozat, a hajdan élt püspök (1888-1960) származására és ifjúkorára fokuszál, a teológiai éveivel bezárólag (1910). Így életének következő területeit mutatja be: származása, kollégiumi évei és teológiai tanulmányai. Mindezt a következő munkamódszer alkalmazásával tárja az olvasó elé: első lépésként kortörténeti áttekintést ad, majd pedig a “tőle olvass” elve alapján, Vásárhelyi János önéletrajzírását követve mutatja be az eseményeket, úgy hogy közben más beszámolókkal is összeveti az abban leírtakat.