Repozitórium index

Liturgical renewal attempts in the Unitarian church from the early 20th century to the present. This research examines the liturgical reform efforts within the Unitarian Church from the early 20th century to today. Analysis of relevant literature reveals a consistent call for renewal among ministers and parishioners, though translating this desire into action is fraught with challenges. The study concludes by highlighting essential components of successful liturgical renewal to guide and motivate those contemplating such changes.

Dogmatics is not a static whole, systematic reflection on Christian faith. It is itself part of history and participates fully in it. Sometimes, even colleagues in the theological faculty still have the idea, that dogmatics is a field that pretends that God can be fully comprehended, that everything can be explained. Some might even think that the best theologian is the best believer. That is certainly not what we imagine that dogmatics is all about. It is a reflection on practices of faith, on the actual relationship with God, informed by the Bible and the teaching of the Church. Sound reflection on the Christian faith is a task that has to be done by every generation. Sheer repetition of what former generations said and wrote would be irresponsible. Every age is confronted with new challenges. The promise of the Holy Spirit should encourage us to fresh reflection.

Ma már senki sem olvas könyvet. Hát még egy 900 oldalas dogmatikát? (Nemrég egy angol nyelvből lefordított ezeroldalas regényt olvastam. Több mint három hónapig tartott az elolvasása, pedig rendkívül érdekfeszítő volt.) Mielőtt túl gyorsan nemet mondunk erre a kérdésre, szögezzük le azt a tényt, hogy ezt a könyvet – bár még a kezünkbe sem került – már legalább kilenc ember ismeri, forgatta: négy erdélyi református lelkipásztor fordította, két másik határon túli lelkipásztor-tanár ellenőrizte, egy hetedik ember lektorálta, Visky Béla részletes előszót írt hozzá, és végül szerénységem kapta azt a feladatot, hogy itt most ismertesse. Tehát kilencen már olvastuk, és biztosan lesz még – nem kilenc, hanem kilencven, majd kilencszáz – további ember, aki olvasni fogja.

A tervezett előadás célkitűzése filológiai és tudományelméleti alapon megvizsgálni a dogma szó szemantikai mezejét, és az így nyert eredmények alapján tágabb összefüggésrendszerben szemléltetni a dogmatörténet és a dogmatika viszonyát. Vizsgálatunk során arra összpontosítunk, hogy felmutassuk: a rendszeres teológiának eme két ága (a szemantikai mező által meghatározott természetéből adódóan) hogyan mutat egy zárt, vagy bezáródófélben lévő földi rendszer felől az istenismeret végtelenül nyitott világa felé.

Acest scurt studiu aduce în atenție evoluția predării și practicii muzicale în cadrul colegiului unitarian din Cluj în perioada secolelor XVI–XIX. De la interdicția instrumentelor muzicale și a cântatului indecent la permisiunea treptată a practicii muzicale în incinta colegiului și introducerea predării muzicii, evoluția reflectă schimbările sociale și culturale din acele vremuri. Muzica a devenit, în cele din urmă, o parte acceptată și chiar integrată în viața colegiului, marcând o tranziție importantă în percepția și practica muzicală în colegiul unitarian din Cluj și comunitatea unitariană din Transilvania.

Elhangzott 2023. február 16-án a Magyar Unitárius Egyház kolozsvári Vallásszabadság Házában megrendezett könyvbemutatón, ahol ft. Kovács István unitárius püspök üdvözlő szavai és az itt közölt bemutatás után dr. Bódis György igazgató-főorvos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alelnöke ismertette a könyv orvosi vonatkozásait, majd pedig a szerző beszélt a kötet keletkezéséről.

Humanity is constantly evolving, which exerts a powerful impact on religion and the church as well. The postmodern era, which spread from the second half of the 20th century, presents a new direction that the church must respond to. The research examines how the gospel can be effectively conveyed in the postmodern world, with special consideration for the relationship between youth and the church, as well as the resulting challenges and opportunities. Based on my university studies and experiences, my viewpoint is that postmodern thinking essentially questions traditional values and systems. It emphasizes diversity, relativism, and subjectivism. This new approach shapes people's worldviews and influences their everyday decisions. The central premise of the paper is that the church has long functioned as a proponent of absolute truth and universal values.

Dolgozatomban a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség klenódiumaival foglalkozom. A különböző kelyhek, poharak, kannák és tányérok adományozási körülményeiről gyűjtök adatokat, valamint azok eladásáról vagy eltünéséről. A tárgyalt ezüstnemük egy része nem liturgikus céllal, hanem zálog gyanánt került az egyházközség birtokába, a dolgozat célja, hogy felmérje a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség ezüstneműit és klenódiumait, azaz mindazt, amiről ma már csak a kéziratos jegyzőkönyvekben olvashatunk. A 17. századtól az 1807–1813-ben készült leltárig a különféle számadás- és jegyzőkönyvek őriztek meg fontos adatokat. Ezek vizsgálata során talán felmérhetjük, hogy melyek azok a kegyszerek, klenódiumok, amelyek egykor a leltárakban szerepeltek ma azonban már nincsenek az egyházközség tulajdonában. A dolgozatban elősorban történeti megközelítésből kívánok a klenódiumokkal foglalkozni, és nem művészettörténeti szempontból.

A dolgozat a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség textíliáinak adományozói közül a 16–18. században élt kiemelkedő személyiségeinek rövid bemutatására összpontosít. Az egyházközség életében fontos szerepet töltöttek be a patrónusok, mivel más feladataik és funkcióik mellett a tőlük származó adományokból tevődött össze az egyházközség ingó és ingatlan vagyonának számottevő része. A dolgozat az egyházközség régi számadáskönyveinek és leltárjegyzékeinek vizsgálata alapján igyekszik ismertetni az adományozókról fennmaradt információkat és az adományozások körülményeit. Az egyházközségnek adományozott textíliák jelentős részét nők ajándékozták, ez a jelenség sok más protestáns egyházközség esetében megfigyelhető. Az egyházközség textíliái művészettörténeti szempontból is értékes darabok, szakemberek már foglalkoztak a vizsgálatukkal, így én a dolgozatban nem kívánok ezzel foglalkozni.

A tanulmány Tavaszy Sándor azon írásait, beszámolóit tekinti át az unitáriusokról, amelyek a Református Szemle, Az Út református folyóiratokban és a korabeli erdélyi sajtóban jelentek meg, és Tavaszy írásainak három területét vizsgálja: 1. beszámolói az unitárius egyházi eseményekről (püspökbeiktatás, évforduló); 2. unitárius személyek (Brassai Sámuel, Orbán Balázs); 3. kölcsönös könyvismertetések (Tavaszy könyveinek ismertetései az unitáriusok által és az unitárius könyvek ismertetései Tavaszy által). Konklúzió: ezek az írások írások, beszámolók a két világháború közötti nehéz időkben erősítették a magyar egyházak közötti kapcsolatokat és a közös cselekvések lehetőségeit szorgalmazták az egyház-és nemzetmentő munkában.

A tanulmány Ravasz László első prédikációs kötetét teszi vizsgálódás tárgyává. A kötet gyűjtemény, a Református Szemlében, a Protestáns Prédikátori Tárban és a Protestáns Szemlében 1903-1910 között megjelent legkorábbi prédikációit, beszédeit, prédikációvázlatait tartalmazza. Ezek beszédek Ravasz Lászlón homiletikában és az igehirdetésben tett első lépéseinek lenyomatai, amelyekben jól kimutathatók a nyugat-európai és az erdélyi mentorok hatásai, és azt is alátámasztják, hogy a liberális teológia talaján áll, miközben új perspektívákat valósít meg a tartalom, felépítés és stílus területén, ezzel maradandót alkot a magyar református igehirdetés terén.

Miklós Telegdi, a Roman Catholic bishop of the reformation period, was an important figure of his generation. The confessional guide of his Agendarius, first published in 1583 in nagyszombat (Trnava, now in Slovakia), is particular as to its structure and content. in Hungary, this is the first penitential guide that was written in a unique style, including vernacular parts and containing exhortations in a large number. The confessional includes a text discussing the strict obligation on the seal of confession as well as a confession mirror which, according to its genre, is a tool of individual self-examination. In my paper, I attempt to answer the question whether Telegdi’s confessional guide is only unique from a national point of view or also in a wider, international context.

My study approaches Unitarian sermon literature from the perspective of church discipline. There are several reasons for this: 1) Historical records of reception are scarce because in the early modern age, only a handful of Unitarian sermons could be published. 2) it was uncommon among Unitarian preachers to use theoretical works (ars concionandi/praedicandi) until the end of the 17th century, they learned instead by observing the written and oral practices of their colleagues. 3) Because of the medium of the manuscript, most early modern Unitarian sermons did not survive beyond the 17th–18th century. Therefore, in our exploration of the rules and ideals of sermon literature as well as the attitudes of followers, preachers, and schoolmasters to the genre, we are forced to rely on inferences based on the norms, especially the offences recorded in (ecclesiastical) court protocols.

Although György Enyedi’s (1555-1597) posthumous exegetical masterpiece Explicationes (Cluj, 1598) did not contain any explicit statements on political thinking, his Hungarian sermons testify his theoretical interest towards political philosophy. The paper focuses on sermons 67, 68 and 184, wherein Enyedi formulates his version of natural law. Due to his antitrinitarian theological presuppositions and his philosophical anthropology deeply inherent in the former, Enyedi’s position does not match fully the standard versions of natural law of his time. on the one hand, Enyedi’s approach proves to be much more intellectual in character than the voluntaristic correction of Thomist natural law in Scholastic-Suáresian theory. on the other hand, the antitrinitarian dismissal of original sin as a chief anthropological motif results in differences from the protestant natural law tradition, as Melanchthon developed it in the 1530s.

The Disputation of Pécs (Pécsi Disputa) by György Válaszúti is a unique segment of 16th-century antitrinitarian literature. Since pécs was occupied by the Ottoman empire, Christians had to live by strict rules. They had to live outside the city walls, and they could only use one church. The dispute is a chronicle of a religious debate between the reformed citizens of tolna and the antitrinitarian citizens of Pécs.

Francis David’s selected sermons were published by the printing press of Alba Iulia (Gyulafehérvár) in 1569. These sermons are structured in an almost identical way: biblical text, brief summary, lessons and the proper sermon. most of the sermons, which adhered very strictly to the explanation of the text, were probably preached in the court of John Sigismund, prince of Transylvania, while others at services and workshops for priests who came to the religious disputes. As modern readers, we might posit the likelihood that bishop Francis David held training courses for pastors to prepare them for propagating the antitrinitarian doctrines whenever they had the opportunity. This paper examines to what extent Francis David’s sermons can be considered miniature encyclopaedias or repositories of useful knowledge as were the sermons of the 16th century.

Francis David, or Ferenc Dávid, the first bishop of the Transylvanian Unitarian church, produced the only printed sermon collection published by the Unitarians in the 16th and 17th centuries. This folio-sized volume has an interesting publication history as it accompanied the most important Unitarian publications of the early period, such as Rövid magyarázat (Short explanation) and Rövid útmutatás (Short guide), De falsa et vera, Brevis enarratio, Dehortatio et descriptio Dei tripersonati, etc. This volume also ends an era of free printing, followed by a more than a century-long period of handwritten sermon collections. The paper focuses on the details of the writing and editing period, the features of the publication, and the afterlife of the work and the sermons within by examining the surviving cca. dozen copies.

In this study, I examine the works of ars praedicandi as used by the Unitarians. The paper focuses on the Unitarian use of the works of Bartholomaeus Keckermann, who attributed an important role to the exordium. The paper further registers an 18th-century Unitarian reader of Keckermann’s rhetoric, found in a composite volume in the Library of the Cluj-Napoca Branch of the Romanian Academy. This work’s earlier impact can also be studied in a Unitarian manuscript revision created as early as in 1653. There is another Unitarian work (Ms. U. 262) on sermon making from this period, a part of which contains examples of exordiums, that is, introductory parts of sermons. Based on all this, I argue that the exordiums were handled much more leniently by the Unitarians than by other Reformed denominations, and that from the late Renaissance to the 18th century, Unitarians were practitioners of a rather traditional type of preaching.

A kora újkori unitárius prédikációirodalom története Erdélyben és Magyarországon Kutatócsoport és a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet 2021. április 30-án konferenciát szervezett Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, melynek témája a korai reformátorokhoz kapcsolódó prédikációk és a prédikációtörténet vizsgálata volt. Az alapvetően Erdélyre és Magyarországra, valamint a magyar nyelvű prédikációs anyagra koncentráló konferencia a 16. századi prédikációkkal kapcsolatban vizsgálta unitárius, katolikus, lutheránus és református prédikátorok, kötetek, korpuszok, kéziratos és nyomtatott források történetét. E kötet a konferencián elhangzott előadások bővített, írott változatát tartalmazza. Az első blokkban az unitárius, a másodikban a katolikus, míg a harmadikban a protestáns anyagra koncentráló kutatások, összesen tizenkét tanulmány részletes képet ad a 16.

Az Amerikai Egyesült Államok kultúrájában különleges színfoltot jelent az afroamerikai tradíció és természetesen ezen belül a fekete prédikálás. A kultúrák egyik fontos alkotóeleme a vallás. Nem láthatjuk kellő mértékben tisztán egy embercsoport, egy rassz hagyományait a vallási szokások nélkül. Az afroamerikai prédikáláshoz sok sztereotip elképzelést társítunk mi, akik a hagyományon kívül állunk. A dolgozatomban áttekintve ezeket az elemeket, megpróbálok rámutatni, hogy ezek a vonások a gazdag afrikai kultúrában gyökereznek és sokuknak pszichológiai jelentősége van. Dolgozatomban az afroamerikai prédikálást mutatom be. Az afroamerikai prédikálás kutatása az 1970-es években kezdődött meg melyréhatóan. Dolgozatomban bemutatom az afroamerikai prédikálás és homiletika kialakulásának történetét, ugyanakkor kitérek az afroamerikai prédikálás hátterére is.

Ez a tanulmány az első és a második világégés közötti korszak homiletikai kiadványaiból válogat, bemutatva néhány, az elméleti és a gyakorlati homiletika tárgyköréből származó alkotást. Ezek között van a lelkipásztorok számára készült szakkönyv, illetve a lelkészek által írt prédikációkat tartalmazó kiadvány is. Inkább deskriptív, leíró jelleggel tárgyaljuk az ebben a korszakban megjelenő műveket, keresve bennük a korra leginkább jellemző sajátosságokat, rámutatva arra, hogy a tárgyalt korszak alkotásaiban mi lehetett inspiráló az akkori hallgató, olvasó számára, illetve hogy mi lehet ösztönző a mai olvasó számára?

This volume contains selected papers from the broader field of History of Christian Doctrines, and more specifically from Patristics and Reformation studies, but also from the border between them. Most of them were written in the academic year 2014-2015, during my MA studies in the field of Patristics at the Theological University of the (vrijgemaakt) Reformed Churches in the Netherlands, in Kampen. The main topic of the MA programme was the Baptism in the Early Church, therefore the most of these papers presents various aspects of this question. In the following few paragraphs I will present short summary of each paper from this volume.

Ötven éve megjelent egy rövid homiletikai könyvecske, ami mérföldkőnek bizonyult a homiletika történetében. Címe: Mint aki hatalom nélkül, szerzője pedig Fred B. Craddock. Fél évszázad elegendő távolság ahhoz, hogy értékelni tudjam azt a homiletikai koncepciót, ami a narratív paradigma alapján épült. fel. Ez az értékelés természetesen magyar kontextusból nézve készül, ahol a narratív prédikáció mindig is csak egy messziről jött vendégnek bizonyult az elmúlt ötven évben.

A 17. század utolsó, a 18. század első negyedének kiemelkedő alakjai közé tartozik Homoródszentmártoni Bíró Sámuel (1665–1721). Az erdélyi művelődés- gazdaság- és politikatörténetben is jelentős szerepet vállaló Bíró Sámuelt elsősorban Hídvégi Mikó Ferenc históriájának folytatójaként tartja számon a történettudomány. A magyar unitáriusok első főgondnokukat és az egyház nemes lelkű patrónusát tisztelik személyében.

A kutatásomnak három fő fázisa volt, melyek között az összekötő kapocs az evangélium kommunikálásának koncepciója és a kifejtés lépéseit meghatározó szerkezet. A szerkezetben ugyanazt a mintát igyekeztem követni a három fejezet belső szerkezetében, mint amelyre a kutatás három fejezetének sorrendje is épült. A kutatás három lépéseinek meghatározó jellemvonását a következő három kifejezéssel írhatjuk le a legpontosabban: 1. Háttér, 2. Helyzetkép, 3. Praxis. Ennek értelmében az első fejezet az evangélium kommunikálásának történelmi hátterét vizsgálja, a második fejezet azt a helyzetképet, amelyben a koncepciót alkalmazzuk, a harmadik fejezetben pedig a koncepció gyakorlatba ültetése történik.

A dolgozatom bemutatja a narratív prédikáció mint igehirdetési műfaj és a bibliai elbeszélések közötti összefüggéseket. A kiindulópont a szöveg és annak értelmezési lehetőségeinek a vizsgálata, amelyben fontos szempont a hallgatóság értelmezését befolyásoló tényezők figyelembevétele. Ez a szempont indokolttá tette a hallgatóság társadalmi és kulturális kontextusának a feltérképezését. A társadalmi identitás szempontjából az erdélyi emberek kulturális antropológiai meghatározottságát is figyelembe vettem és ezen a ponton mutattam be a narratív paradigmát és a narratív prédikációt is. A második fejezet a különböző műfajhoz tartozó biblia szövegeket tanulmányozza: a zsoltárok, a példabeszédek, az elbeszélések, a példázatok és a levelek kerültek a vizsgálat középpontjába. A felsorolt műfajokhoz tartozó bibliai szövegeket a retorikai funkciójuk, az irodalmi eszközeik, illetve az üzenet hatásának a megvalósíthatósága alapján vizsgáltam meg.

Dolgozatom során elsőként az a kérdés vetődött fel, hogy szükséges-e a textus a prédikációhoz. Miután körbejártuk ezt a kérdést, és végső soron arra jutottunk, hogy valóban textusra hivatkozva kell prédikálni, ennek a textusnak a hermeneutikai természetrajzát ismertettük. Ha kell a textus, akkor mi az a textus, mi a célja, milyen érvek szólnak a textusra való hivatkozás mellett. Itt többek között az is kiderült, hogy a szövegértelmezés során mire kell figyelni, milyen hibák fordulhatnak elő. Ezt követően szövegértelmezési eljárásokat ismertettem. Ezek az eljárások hasznosnak és a bevezetőben felvetett kérdés szempontjából (lehetséges-e más hasznos és gyümölcsöt hozó metódusa a szövegértelmezésnek a bevett módszereken kívül) kielégítőnek bizonyultak. Úgy tűnik, hogy a kifejtett koncepció az erdélyi református igehirdetés gyakorlatának hasznára válhat. Az említett kérdéseket főként Wilfried Engemann: Homiletics című munkájára alapozva tárgyaltam.

A dolgozat megírásával az volt a célom, hogy átfogó képet adjak Benczédi Pál prédikációiról, és ezzel együtt bepillantást nyújtsak a 20. század elei világba, bemutassam annak társadalmát, az akkori egyházat, a lelkészt, annak szerepét és hivatását. A dolgozat célja volt az is, hogy Benczédi prédikációit homiletikai szempontból is megvizsgálja. A homiletika is arra ösztönzi az írót, hogy a bemutatott társadalmat sokkal jobban próbálja megérteni, azzal együtt, hogy milyen kontextusban íródott a prédikáció. A prédikációk vizsgálata után megállapíthatjuk, hogy azok egy olyan világban íródtak, amely folyamatosan fejlődik, tudománya, kultúrája egyre korszerűbbé válik, a perspektívák egyre szélesednek. Ezek a prédikációk akkor íródtak, amikor az emberek előtt új lehetőségek nyíltak meg, sokan kivándoroltak, később az embereknek szembe kellett nézniük a két világháború borzalmaival, a megkülönböztetés és az elnyomás hatalmával.

A prédikálás jövőjét sejteti a furcsának tűnő cím is! Nem az én találmányom, ugyanis először David J. Lose amerikai lutheránus homiletikus kiváló tanulmányában találkoztam vele. A kifejezés a számítógépek világából származik, ahol már igencsak elterjedt a Web 2.0. fogalma. Tudomásunk szerint először Darcy DiNucci használta egy 1999-ben megjelent írásában, és arra értette, hogy a világháló fejlődésével a hangsúly egyre inkább a közösségi felhasználásra esik, ahol a felhasználók a valamikori képernyőbámulás helyett már önmaguk alakíthatják a világhálós tartalmakat, beleszólhatnak alakulásába, és interaktívan meg is oszthatják egymással véleményüket, elképzeléseiket. Tehát a mindennapi kommunikációnkat alapjaiban befolyásoló internet világában a statikus, készen kapott információfogyasztás helyét átvette az aktív tartalomteremtés, és ez igen hamar népszerűvé vált a felhasználók körében.

Ebben a dolgozatban azokat az unitárius homiletikai kiadványokat mutatom be röviden, amelyek 1861 és 1918 között jelentek meg. Elsősorban prédikációkról és az ezeket összesítő gyűjteményekről lesz szó. Ezek nyomtatásban jelentek meg az erdélyi és magyarországi unitáriusok kiadásában. Szándékom pedig az, hogy ezek által bepillantást nyerjünk a kiválasztott korszak történéseibe, de nemcsak az egyháztörténeti jelentőségűekbe, hanem az azokat előidéző szellemi-lelki tevékenységekbe is.

A 20. századra sokan emlékeznek úgy, mint amely a masszív erőszakmegtapasztalások százada volt. Az emberpusztítás olyan méretű volt, mint addig soha az emberiség történelme során. Az erőforrásokért vívott harc globális kiterjesztése és a tömegpusztító fegyverek tökéletesítése rövid idő alatt nagyszámú emberáldozatotű követelt. A II. világháborút követően pedig fokozott igény mutatkozott az addig többnyire figyelmen kívül hagyott áldozatok hangjának meghallására. A továbblépés igényéből fakadóan össztársadalmi kérdéssé lett a múltfeldolgozás, és ennek egyik lehetséges módjaként, egyre hangsúlyosabbá vált az addig csupán hitmegéléssel és keresztyén megszólalásokkal társított megbocsátás. Annyira, hogy a század utolsó negyedében a megbocsátás kérdésköre felkerült a szekuláris és tudományos diskurzus színpadára.

Háromszázhatvanöt évvel ezelőtt jelent meg Doce nos orare, quin et prædicare főcímmel az első magyar nyelvű kézikönyv az imádság- és prédikációszerkesztés módjáról. Szerzője a puritán eszmék első magyar hirdetője és képviselője, Medgyesi Pál (1605–1663). E jelentős kézikönyv megjelenésére és egyben szerzője születésének négyszáztizedik évfordulójára emlékezve kívánom feleleveníteni Medgyesi Pál homiletikai eszköztárát, s ugyanakkor megkeresni benne azokat az elemeket, amelyeket hasznosítani lehet 21. századi magyar református igehirdetésünk gyakorlatában. Meggyőződésem ugyanis, hogy prédikálásunkat nemcsak a modern lélektani és kommunikációtudományi kutatások eredményeire építve tehetjük jobbá, hanem szükséges megismernünk és alkalmaznunk azt is, amit hitvalló elődeink tanítottak az igehirdetésről.

Ravasz László Homiletikája egyrészt sikertörténet, mert teológiatörténeti mérföldkő, és 100 éven át mértékadó munka volt, mert az építő teológiai irányból táplálkozott; és még ma is mértékadó a maga módján. Ha összevetjük Ravasz László könyvét a 19. század közepétől a 20. század elejéig készült homiletikai tankönyvekkel, megállapíthatjuk, hogy ezek sem mé­ retükben, sem minőségükben nem vetélkedhetnek az ő munkájával.

A dolgozat a biblika-egzegézis, teológiai, hermeneutikai és tudományos-történelmi kérdéseivel foglalkozik. Miért van szüksége a Biblia értelmezésére, és miért lenne tudományos? E kérdések szerint a történeti-kritikai exegézis a legmegfelelőbb módszer a bibliai szövegek értelmezésére, valamint a strukturális, olvasóközpontú és tárgyi módszerek szerepére a homiletikában.

Mielőtt a Barthi-teológia megkérdőjelezte a retorika jelentőségét a magyarországi református teológiai gondolkodásra, Ravasz László (1882-1975) hangsúlyozta az esztétikai tapasztalat fontosságát a prédikációban. Ebben a dolgozatban az erdélyi és partiumi helyzetet veszem figyelembe, ahol —akárcsak sok más helyen is —általános elvárás, a gyülekezetek részéről, hogy a lelkipásztor szabatosan, közérthető módon, világosan adja elő az igei ta­ nítást. Míg máshol, például Hollandiában felkészületlenségnek tekintik azt, ha a szószékre álló igehirdető előtt nincs ott a végleges formájába öntött prédikáció, amelybe rendszeresen bele-beletekint, addig nálunk helyi sajátosság az, hogy egy erdélyi vagy partiumi gyülekezetben ezt „puskázás”-nak, puszta felolvasás­ nak minősítik még akkor is, ha a lelkipásztor szépen és élvezhetően olvassa fel a hosszú és igényes „műhelymunkával” előkészített igehirdetést.

A XX. Század hajnalán a fiatal Ravasz László újragondolta a magyar református homiletikát. Programját alapvetően az úgynevezett "érték teológia" ösztönzi, amelyet az új-kanti filozófia ihletett. Ebben a cikkben a karácsonyi prédikációinak elemzésével vizsgálom homilétikus módszereit. Megvizsgálom a retorikai helyzetet, a választott bibliai szövegeket, a struktúrát, a tartalmat és a prédikációk illusztrációit. Megállapítom azt, hogy fél évszázaddal később még tanulhatunk Ravasz nézeteiből.

Az unitárius lelkészképzés története összefonódott Kolozsvárral. Az 1557. évi tordai országgyűlés határozata értelmében és az ország rendjeinek egyetértésével Izabella királyné városi iskolát létesített a kolozsvári domonkosok, a marosvásárhelyi ferencesek és a váradi Mindenszentek kolostorában. Az óvári kolostorépületben működő kolozsvári tanintézmény fenntartására a királyné tett alapítványt 1557-ben, ezt fia, János Zsigmond is megerősítette 1562-ben. Az iskola vezetését a város plébánosára, Dávid Ferencre bízták, aki reformátori céljainak megfelelően a protestáns iskolát teljességgel az unitarizmus szolgálatába állította.

Az új homiletika tanulmányozása közben számomra az vált egyértelművé, hogy a homiletika különböző korszakai attól függnek, hogy a docere – delectare – movere (flectere) hármasában éppen melyik a hangsúlyosabb. Azt is látom, hogy a delectare, és benne a narratív prédikálás akkor jön elő, amikor a fásultság, a rezignáltság, a legyintés, a beletörődés, az unalom vesz erőt a prédikáció hallgatóin. Bár az Egyesült Államokban ez a narratív korszak már lecsengőben van, az az érzésem, hogy a megjelenését megelőző válság jeleit már mi magunk is érezzük. Nem a tartalommal van a gond, hanem a klasszikus formát látom sokszor kevésnek. Azt, hogy mindig tanítani és rábírni akarunk. Ideje talán teret engedni a több gyönyörködtetésnek. Nem öncélúan, nem az élménytársadalom nyomásának engedve, hanem az evangélium személyessé tételének, a változást előidéző erőt, az ihletést felmutató szándékkal.

A Jel 4 motívumaiban, irodalmi formájában, formanyelvében, részben tartalmában is tipikus apokaliptikus szövegnek mondható. Az erre írt igehirdetés ezek miatt is sajátos hozzáállást kíván meg, vagyis a szöveg olyan megközelítését, amely miközben komolyan veszi az üzenet apokaliptikus irodalmi eszközökkel közölt formáját és számol ezzel, illetve ezt részben megfejti, néhol lefejtve találja meg a kérügmát, amelyet ez a forma több ponton kódolva közöl az ehhez nem szokott olvasónak. Ezen túl pedig olyan igehirdetői stratégiát szükséges alkalmaznunk, amely ráhangolódik az egész könyv üzenetrendszerére, s azt egybehangolja az igehirdetés általános céljaival. Részben ezek miatt sem véletlen, hogy a textusként ritkán képezi a prédikáció alapját a szószékeinken.

Eduard Böhl, a 19. század második felének tudós teológusa 1864-től 1899-ig volt a bécsi Protestáns Teológiai Fakultás Református dogmatikai tanszékének professzora. A Habsburg-kormányzat 1818-ban központi rendelettel tiltotta be a birodalom egész területén élő diákok számára a külföldi egyetemjárást, hogy ezzel az intézkedéssel akadályozza meg a német egyetemek liberális szellemiségének beszivárgását.

A református prédikátornak ambivalens elvárásokkal kell szembenéznie a 21. század kezdetén. Egyrészt erős nyomás nehezedik rá egyháza és gyülekezete részéről, hogy „jól prédikáljon”; másrészt a „prédikátor” és a „prédikálás” szavak inkább pejoratív jelentésárnyalatot kapnak a szekuláris környezetben.

A reformátori, majd az újreformátori teológia Isten Igéjének, a Kijelentésnek az örök érvényű igazságára figyelmeztette református egyházunkat. Ennek nyomán egy új szemléletű gyakorlati teológia került előtérbe: könyvek, folyóiratokban megjelent homiletikai közlemények sorozatban arról értekeztek, hogy miképpen jut el Isten Igéje az igehirdetőhöz. Ez az út egyik szakasza. Úgy érzem, a teológia adós maradt a második szakasz kidolgozásával, hogy a megértett Ige igazsága miképpen jut el az emberhez, miképpen válik gyülekezeti valósággá. Akik mégis megtették ezt, felhasználva az érintő tudományokat, a pszichológiát, szociológiát, pedagógiát, általában és főleg a kommunikáció-tudományokat, azok nemegyszer ezeket nem eszközként hívták segítségül, s csupán lélektani, nevelési stb. ráhatással akartak célt érni.

The purpose of this study is twofold. First, it sets the historical context in which Aphrahat wrote his Demonstrations and deals with the interesting relationship between his writings, ‘against the Jews’ and the Sassanian persecution of Christians. It also treats his refutation of the Jewish charges. Secondly, it addresses his ‘unique’ view of christology which is not in line with the Nicene decision concerning one aspect yet at the same time it is congruent with it. The paper also tries to point out that his view on christology was ‘unique’ but not exceptional in the Early Church.

Jelen munka az erdélyi ev. ref. egyházkerület állandó igazgatótanácsának megbízása folytán készült. Magában foglalja az egyházkerületnek történetét abból az időből, a mikor az egyházkerület még önálló országos egyház volt.

Szakdolgozatom legfontosabb célja, hogy tudományos tárgyilagossággal, célirányos munkafolyamatot alkalmazva felkutassam és bemutassam Kálvin János predestinációtanát. Ugyanakkor tanulmányozni kívánom más – Kálvin közvetlen vagy közvetett hatása alatt álló – szerzők (pl. Béza, Bullinger, Dordrechti Kánonok) predestinációval kapcsolatos megjegyzéseit, gondolatait és azoknak a tudomány, illetve a vallás világában felismerhető hatását. Mindezeken túl szeretném feltárni a reformáció korabeli predestinációs tanok teológiai kulcsfogalmait, axiómáit. Tanulmányozni kívánom, hogy melyek voltak azok a külső és belső – személyes vagy tudományos – hatások, amelyek befolyásolták Kálvinnak az isteni eleve elrendelésről szóló tanát. Be szeretném mutatni, mit jelent Kálvinnál és az ő tanítására épült, abból rendszert faragó kálvinizmusban a predestináció, rövid történeti áttekintést is nyújtva.

Nekem, igehirdetőnek, Istennek ezt az üzenetét kell tolmácsolnom. Nekem is, megszólítottnak kell lennem. Mindig azt kell továbbadnom, amit Isten mond. Hogyan hallhatom meg és hogyan adhatom át? Erre keressük a választ.

Dolgozatunkban nem az angyalok, hanem az angyali életmód kifejezéssel jelzett kérdéskört vizsgáljuk az ókori egyház időszakában – eredetét, előfordulásait, különböző vonatkozásait. A kifejezés nyilvánvalóan az aszkézis gyakorlatát folytató szerzetesi közösségek tagjaival kapcsolatban jelent meg a legtöbb esetben.

Az emberek közötti kommunikáció leggyakrabban egy történés elbeszélése, ritkán kommunikálunk definíciókkal; a fogalmakat legtöbbször cselekménysorozatba szőjük, amiből aztán egy kerek egész kerekedik ki. A prédikációnak is ugyanerre a kerek teljességre kell törekednie. A mindennapi életünk alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Minden, ami velünk történik, az egy történésbe foglalható. Így hagyományozódtak át a bibliai írások is, előbb szóbeli módon. Igehirdetőkként mi ugyanebben, az üdvtörténetet továbbadó áthagyományozás folyamatában találjuk magunkat. Ha akkoriban az üdvtörténetet – amint azt neve is mutatja – történeti formában továbbították, akkor talán érdemes lenne az atyák módszereit közelebbről is szemügyre venni. Nem célunk itt a historizmust vagy a magyarázó argumentatív teológiát bírálni, még kevésbé annak létjogosultságát és hatástörténeti jelentőségét kétségbe vonni.

Mindennapi életünk, kultúránk, történelmünk, a magunkról való gondolkodás, az önreflexió alapvetően elbeszélő jellegű, azaz narratív. Mi emberek narratívában képzeljük el saját világunkat, életünket, és identitásunkat. A múltunkra való visszatekintés, a jelen és a jövőkép értelmezése, az időiség struktúrája egyértelműen történetszerű létmegértéshez vezet minket. Nagy ereje van a történeteknek, talán az egyik olyan hatalom, amit az idő vasfoga nem kezdett ki. A narratíva egy olyan eszköz, ami minden kultúrában és minden generációban érvényesülni tud. Azonban a narratív gondolkodás már túlnőtt az egyszerű történetek értelmezésén és
rendszerezésén.