Repozitórium index

A dolgozatom témája a Marosi Református Egyházmegye 1827-es jegyzőkönyvének átírása és elemzése. A cél a jegyzőkönyvek tartalmi elemzése volt. Ehhez elengedhetetlen a Marosi egyházmegye múltjának és 19. század eleji állapotának, a vizitáció intézménytörténetének, illetve a reformkor erdélyi (református és nemcsak) egyházi helyzetének az ismerete. A fenti témákkal a dolgozat egy-egy alfejezete foglalkozik. A jegyzőkönyvek szövegét három téma köré csoportosítva dolgoztam fel a vizitáció intézményének három jellemzője szerint: 1. adminisztratív, 2. fegyelmi, 3. gazdasági főhatóság. Adminisztratív hatóságként elsősorban az egyházközségek tisztségviselőinek megválasztása, illetve kinevezése, valamint az anya- és leányegyházközségek kapcsolatát illetően intézkedett. Fegyelmi hatóságként odafigyelt mind az egyházi szolgák, mind a gyülekezeti tagok erkölcsi életére.

Lukács a maga szerkesztői-teológiai koncepciója szerint fogalmaz és néha nem utólag foglalja össze mondanivalóját. Nem összegezve vonja le a tanulságokat, hanem bizonyos eseményekről gyakran alapvetésként, kiinduló állásfoglalásként számol be. Így a leírt események bizonytalan vagy mesterséges kronológiai sorrendben követik egymást. Ezek a leírások gyakran kimondatlanul is meghatározzák a kanonikus sorrendben vagy éppen a valós kronológiai sorrendben utánuk következő eseményeket és leírásokat. Ami a keresztelést illeti, az ApCsel 2,38–47 összegezve írja le mindazt, ami az apostoli korban a lényeges volt az egyház számára, ugyanis az útmutató események, a keresztelések megemlítése, a János-tanítványok integrálása különösen az egyház kérdéseiről és helyzetéről szólnak. Ha pedig ez nem vet fel különösebb elvi problémát, akkor a keresztelés említése puszta tényközlés marad.

The objective of this study is not to provide an exhaustive theological analysis, but to explore the multifaceted implications—biblical, historical, theological, ecumenical, and ecclesiastical—that are essential for forming a well-rounded perspective on the contentious issue of rebaptism that has sparked considerable debate within our Church community.

A prozelita kifejezés az intertestamentális korban nyeri a zsidó hitre áttért pogány származású ember jelentést. Ebben a korszakban fogalmazzák meg az betérést megelőző feltételeket, és szögezik le a belépéshez nélkülözhetetlen rituális cselekedetek sorrendjét és értelmét. A zsidó társadalomban a prozeliták is jog által meghatározott státust nyernek, amit a rabbinikus irodalom kellőképpen tárgyal. Egyes konzervatív vagy fundamentalista beállítottságú csoportok ellenezték mind a térítést, mind a prozeliták befogadását. A diaszpórában viszont sokkal inkább misszió szándékú a nyitottság. Ez a kétféle magatartás erőteljesen jelentkezik a rabbik prozelitákkal kapcsolatos vitáiban is, jóllehet a farizeusi gondolkodású rabbik nem a prozelitizmus legitimitását tették kétségessé, hanem az áttérés feltételeinek részleges, elhanyagolhatónak vélt pontjait. A viták kiterjedtek a prozelita nők és gyermekek, a körülmetélés és bemerítés kérdéseire is.

(A 25. Reál- és Humántudományok ETDK keretében bemutatott dolgozat)

A keresztyén és a többi vallás viszonyának vizsgálata, azok közötti kölcsönhatások keresése nem újkeletű kérdés, már több évszázada foglalkoznak vele, amint azt a dolgozat során látni is fogjuk. Az ő törekvéseiken felbátorodva keressük azokat a kapcsokat, amikkel valahogy meg tudjuk érteni, hogyan „lett” a keresztség, hiszen amikor Jézus megbízza a tanítványokat a keresztség és igehirdetés szolgálatával, akkor a tanítványok már tudják, mi az a keresztség. 

Ez a tanulmány a Kol 3,11 jelentését tisztázza, összehasonlítva azt a Gal 3,28 és az 1 Kor 12,13 verseivel. A visszatérő "görög és zsidó" vagy "rabszolga és szabad" kifejezések ellenére sem bizonyítható, hogy e három szöveg valamilyen rögzített beszédmódot képvisel. Ez pedig azt jelenti, hogy mindhárom felsorolás az adott szövegösszefüggésben nyeri el értelmét. Ennek megfelelően a Kolossébeliekhez írt levél, és különösen a Kol 3,5-17 kontextusának összefüggésében megállapítható, hogy az 5. és 8-9. versekben említett bűnök katalógusával ellentétben a Kol 3,11-ben felsorolt személyi jellemzők egyike sem összeegyeztethetetlen az új emberrel, sem a 12-17. versekben szereplő keresztény erények sorával. A rendelkezésre álló adatoktól függően a 11. v. egyes kifejezéseit a nagyobb páli korpuszon belül is értelmezzük.

A helyi gyülekezetek vizitációja során a bizottság egy sor kérdést intézett a helyi lelkipásztorhoz és a gyülekezethez. Az erdélyi református egyházban csak a 17. század végéről maradtak fenn az egyházmegyei vizitáció során rendszeresített kérdőpontok. Bár korábbi adataink nincsenek a vizitáció e részleteiről, mégsem lehet kizárni a kérdések korábbi megjelenését, mivel őseink európai mintára szervezték meg az egyházat, és európai gyakorlatot követtek sok más tekintetben is. Tehát amikor elérkezett a vizitáció napja – írja Wilhelm Zepper – az egész gyülekezetnek össze kellett gyűlnie az ellenőrző bizottság előtt, amely a helyi lelkészt nemcsak igehirdetési tevékenysége felől kérdezték ki, hanem teljes lelkipásztori tevékenységéről.

A dolgozat segítségével betekintést nyerhettünk a 19. század elejének református egyháztörténetébe. A 19. századi református egyház élete korántsem volt olyan problémamentes, ahogyan azt gondolnánk. Legnagyobb problémát a katolikus egyházzal szembeni küzdelem okozta, ugyanis ez utóbbi minden lehetséges követ megmozgatott az előbbi elnyomásának érdekében – különösen a II. József uralkodása előtti időszakban. II. József trónralépésével a 19. századi reformátusok helyzete bizonyos fokú jobbulást mutat, azonban teljes vallásszabadságról itt még korántsem beszélhetünk. Továbbra is kisebbségben és elnyomásban éltek, azonban az uralkodó által bevezetett rendeletek korlátozták valamilyen szinten ezen visszaszorítások mértékét. 

A Görgényi Református Egyházmegye 1806-os évi jegyzőkönyvéből 18 egyházközség jegyzőkönyvét vizsgáltam. A kutatás során megvizsgáltam az egyházmegye kialakulását, templomok építését, lélekszámok változását. Láthatjuk, hogy a kor református egyháztörténete nagy hatást gyakorolt a Görgényi Egyházmegyére is. A kutatás fontosabb eredményei: a lelkipásztorok szolgálatainak minősége, az egyházi javak számbavétele, a fegyelmi ügyek tisztázása, valamint az iskolalátogatásról szóló rendelkezések feltárása. A kutatáshoz segítséget nyújtott az 1806-os évi vizitációs jegyzőkönyv, ahol pontos információkat szerezhettem a kor sajátosságairól, egyházkormányzati rendszeréről.

Dolgozatunk kiindulópontjaként megvizsgáltuk azt a kort, amelynek szabályai, eszméi és rendelkezései befolyásolták az általunk feldolgozott szövegekben említésre kerülő eseményeket, ti.  II. József uralkodásának a korát. Ezután szó esik az egyházmegye kialakulásának történetéről, arról, hogy a 16-17. századok során megnövekedett református gyülekezeteknek a száma hogyan vezetett a Kolozs és Torda vármegyékhez tartozó gyülekezetek kiválásához és ezzel magának a Görgényi egyházmegyének a megalakulásához. Ezt követően beszélünk magáról az esperesi vizitációnak a kialakulásáról, rendszeréről, szabályzatairól, a Vizitáció intézményén belül jelen levő különböző tisztségekről és az ezen tisztségeket betöltő személyek feladatköréről is. Igyekeztünk sorra megvizsgálni a Vizitáció gyülekezetekben tett adminisztratív, gazdasági illetve oktatással és fegyelmi ügyekkel kapcsolatos rendelkezéseit is. Milyen fegyelmi ügyek jelentek meg az adott gyülekezetekben?

Dolgozatom első sorban a Görgényi Református Egyházmegye 1806-os helyzetének feltárásával, elemzésével foglalkozik. Az elsődleges kérdés, amire dolgozatomban választ adok: miben hasonlít és miben tér el mai egyházunk rendszerétől az 1806-os esperesi rendszer? Kutatásom legfontosabb következtetése, hogy a Görgényi Református Egyházmegye szerveződése sok mindenben eltér mai erdélyi egyházmegyéink működésétől: a legkomolyabb különbség az egyházfegyelem szigorú gyakorlása és a Kurátori Tanács vezető pozíciója. A legfontosabb hasonlóság a gyülekezeti problémák jellege, a Szentlélek munkálkodása.

Ez a dolgozat egy  bevezető tanulmányt és a jegyzőkönyv átírását tartalmazza. Vizsgáltam az esperesi vizitáció és az esperesi szolgálat mibenlétét. A vizitáció számtalan változáson ment keresztül az évszázadok során. Ide sorolom az egyházfegyelem térén történt változásokat, illetve az esperes jogkörének a változását. Abban az időben egy gyülekezetekben nem csak egy lelkész volt, hanem mellette volt a lévita és az iskolamester is. A hívekről azt mondhatjuk el, hogy a kor szigorúsága, a korszellem és az egyházfegyelem miatt jobban ragaszkodtak az egyházhoz.

A vizitációs jegyzőkönyvből kiderül a majd 200 évvel ezelőtt élt református emberek élete sem volt mindig játék és mese. Ha a Marosi Református Egyházmegyére gondolok és az 1823-as években lakó erdélyi református emberek, akkor kijelenthető, hogy sok vihart kellett kiállniuk. Azonban hitüket soha nem adták fel, nem veszítették el. Ezek a viharok ott voltak az egyházi élet mindennapjaiban is, a gyülekezetekben fellépő gondokban és az egyes családokat érintő problémákban. A vizitációs jegyzőkönyv olvasása és feldolgozása közben szinte megelevenedett előttem a majd 200 évvel ezelőtt élt ember mindennapja, hite, társadalmi beállítottsága, kérdései, harcai. Valamikor őseink mindent leírtak, válogatás nélkül. Jót és rosszat, szépet és visszataszítót, tökéletest és töredékest, méltóságteljes vagy gyalázatos eseteket is. A valóság tárul elénk ezekből a jegyzőkönyvekből. Olyan dolgok, amikre büszkék lehetünk és sajnos olyanok is, amikre egyáltalán nem vagyunk büszkék.

A mesteri dolgozatomban, a Marosi Egyházmegye 1807 és 1808-ban folytatott esperesi vizitációval, pontosabban annak jegyzőkönyvével dolgoztam. Két évszázaddal ezelőtt a protestáns egyházak működését ellehetetlenítette az osztrák vezetés. Rendeletek hosszú sorával próbálták elősegíteni, sőt felgyorsítani a rekatolizáció folyamatát, azonban egyházaink képesek voltak ellenállni és fennmaradni ezekben a viszontagságos időkben is. A vizitációs jegyzőkönyv rengeteg információt közöl a két évszázaddal ezelőtti egyházi életről, a gyülekezetek esetleges problémáiról, de ugyanakkor az egyének mindennapi életéről is beszámol. A dolgozatomban tárgyalom a gyülekezetekben felmerült problémákat, értekezem a lelkészek, iskolamesterek és egyháztagok nehézségeiről, fegyelmi ügyeiről, de ugyanakkor azokról az eseményekről is, amelyek dicséretesnek bizonyultak a vizitáció számára.

Dolgozatomban azt vizsgálom, hogy hogyan alakult ki az esperesi tisztség és vizitáció, mi volt a hatásköre, milyen feladatokat kellett ellátnia, röviden, hogy hogyan működött a XVIII-XIX. században. Emellett az is érdekelt, hogy milyen különbségek vannak az akkori és mai esperesi vizitáció között, illetve van-e különbség az adott kor egyházmegyéinek vizitációi között. Ez utóbbi összehasonlítást azért lehetséges, mert egy másik dolgozatban már foglalkoztam egyházmegyei vizitációs jegyzőkönyvekkel. A munka elvégzéséhez elsősorban a vizitációs jegyzőkönyveket kellett feldolgozni, digitalizálni, átírni. Ezután, annak jártam utána, hogy hogyan alakult ki a Marosi református egyházmegye, hogyan alakult ki az esperesi tisztség, illetve abban is el kellett mélyednem, hogy milyen volt az adott korszak egyházpolitikája. Arra jutottam, hogy az esperesi vizitáció sok változáson ment át az évszázadok során.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveit mutatom be az 1822-es év első felébből. A digitalizált és feldolgozott szöveg bemutatása előtt, ismertetem ezek létrejöttét és történetét. Az első rész a történelmi áttekintést tartalmazza, ezután következik a vizitáció bemutatása, majd a digitalizált anyag feldolgozása. Az adatokat kategóriákba rendezem a jobb átláthatóság érdekében. A munkám célja, hogy mélyebb betekintést nyújtsak az akkori egyházi élet mindennapjaiba.

A Marosi Református Egyházmegye szinte a magyarok keresztyénné válása óta létezett. A reformáció idején két katolikus főegyházmegye területére terjeszkedett ki. Miután egy kisebb része levált, Marosszék szinte teljes lakosságának hirdette a protestáns szellemiségben az evangéliumot. A jelenlegi dolgozat azoknak szól, akik bepillantást szeretnének nyerni az erdélyi református egyház XIX. századi mindennapjaiba. Célom, hogy az olvasóval először megismertessem a Marosi Református Egyházmegye múltját. Az egyházmegye megalakulásának megismerése után megfigyeljük, hogy milyen rendszer uralkodott a XVIII-XIX. századi egyházmegyében. Ezt követően megvizsgáljuk, hogy mit jelentett az esperesi vizitáció és ki volt az esperes a XIX. században. Végül az 1821-es vizitációs jegyzőkönyvek segítségével hű képet kapunk egyes gyülekezetek örömeiről és nehézségeiről.

Dolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének 1820 novemberétől 1821 februárjáig tartó látogatásainak a digitalizálása, valamint a jegyzőkönyvben megjelent témák rendszerezése és feldolgozása a célom. Hogy átfogó képet kaphassunk a kérdéses időszakról a történelmi áttekintés, valamint az esperes munkakorének leírása segít, különös tekintettel a vizitációra, mint fegyelmi, valamint gazdasági hatóság. Ez által a tárgyalt időszak gyülekezeteinek mindennapjaiba láthatunk bele. Láthatjuk milyen problémákkal küszködtek a gyülekezetek, valamint azt is, hogy milyen anyagi háttérrel rendelkeztek, milyen terveik voltak a jövendőre nézve.

Szakdolgozatomban a Marosi Református Egyházmegye 1820-as vizitációs jegyzőkönyveit dolgozom fel. A cél, hogy elérhetővé tegyem az egyháztörténet egy olyan szakaszába való betekintést, amely átláthatóbbá teszi az olvasók számára, az egyházmegye életét, működését, az egyházfegyelem érvényesítését az egyházi hatóságok által, valamint a hatalom gyakorlását ezek betartása érdekében. A dolgozat tartalmazza a jegyzőkönyvben található adminisztrációs, fegyelmi, gazdasági ügyeket, valamint az egyházmegyét vagy az aktuális egyházközséget meghatározó eseményeket. Munkám betekintést nyújt a XVIII századi egyház vizitált gyülekezeteinek egyházi életébe, igazgatásába, fejlődésébe, hiányosságaiba, valamint egy összehasonlítást kínál a korunkbeli református egyház működésével.

A dolgozatomban a marosi egyházmegye 1824-es vizitációs jegyzőkönyvét dolgozom fel. Annak érdekében, hogy érthető legyen mindaz, ami a jegyzőkönyvekben található, szükséges megérteni milyen viszonyok uralkodtak akkor a református egyházban. A dolgozat első fele igyekszik betekintést nyújtani a kor jellegzetességeiről. A vizitációs jegyzőkönyv feldolgozását olvasva, a dolgozatot kézbevevő és tanulmányozó személy meglepődhet azon, milyen pontossággal számoltak be a vizitációkról, milyen problémákkal küzdöttek a marosi egyházközségek és azon is, ahogy az egyházfegyelmet gyakorolták a 19. század első felében.

Szakdolgozatomat a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek feldolgozásából készítettem. A dolgozatom során bemutattam az egyházmegye kialakulását, ismertettem a 18-19. század történéseit, eseményeit, illetve uralkodóinak kormányzását és egyházpolitákáját. A dolgozatom legnagyobb részét a vizitációs jegyzőkönyvekbe foglalt és tárgyalt ügyek feldolgozása képezi. A feldolgozott jegyzőkönyvi fegyelmi ügyek a meglátogatott gyülekezet lelkipásztorairól, tanítóiról, gondnokairól, és gyülekezeti tagjairól szólnak. Ezeket a fegyelmi ügyeket több szempont szerint kategorizáltam. A jegyzőkönyvek feldolgozása során kirajzolódnak és nyílvánvalóvá válnak a gyülekezetek anyagi helyzete és élete is. A történelmi áttekintés segít megérteni és behatárolni az adott korszak történéseit. A szakdolgozat egy teljes tájékoztatót nyújt az olvasónak a korszak gyülkezeteinek helyzetéről és életéről.

Mesteri dolgozatunk témája a Marosi Református Egyházmegye 1817-es év első félévében feljegyzett vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozása. Dolgozatunkban különös figyelmet fordítunk arra, hogy a jegyzőkönyv feldolgozása mellett, ismertessük az akkori kort, a marosi egyházmegyét, az akkori kor vizitációit, szabályozásait. Ezen pontok bemutatását követően rátérünk a jegyzőkönyv bemutatására. Dolgozatunk öt fejezetből áll, melynek első három fejezetében betekintést nyerhetünk a Marosi Egyházmegye kialakulásába. Az utolsó fejezetek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A negyedik fejezetben olvashatjuk a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvének feldolgozását, valamint az utolsó fejezetünk tartalmazza az átírt jegyzőkönyvet.

Dolgozatom tárgya a Marosi Református Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyvei az 1816-os év első felében. A Marosi egyházmegye szüleimnek több mint 20 éve szolgálati helye, de mindkét nagyapám is itt szolgált több évtizeden át lelkipásztorként. Én itt születtem, nevelkedtem, és elmondhatom, hogy már korai gyermekéveimtől kezdve betekintést nyertem, ismerkedtem mindazzal, ami az egyházi élet jelenét jelenti. Bevezető tanulmányt, történelmi háttér ismertetését, az esperesi tisztség – hatáskör és a vizitációs jegyzőkönyvek feldolgozását tartalmazza a dolgozat. Ezeknek a jegyzőkönyveknek tanulmányozása során átfogó képet nyertem a nevezett egyházmegye egészének életéről a 19. század legelejéről, valamint a megyéhez tartozó egyházközségek hitéletéről és a különböző területeken felmerülő problémáiról. Mindezen információk birtokában – és korom egyházi életének ismeretében, párhuzamot tudtam vonni, esetenként az akkori egyházi élet javára.

Dolgozatom célja, hogy jobban megismerjük a Marosi Református Egyházmegye múltját az 1815-ös vizitációs jegyzőkönyvek alapján. Az adatokat nem csak nyersen közlöm, hanem témák szerint csoportosítva értelmezem is azokat, hogy az olvasó egy könnyen olvasható, jól strukturált szöveg alapján jól eligazodjon, könnyebben megértse a jeygzőkönyvben leírtakat. A dolgozatomban kitérek a kor református egyháztörténetére, valamint a Marosi Református Egyházmegye történetére is, hogy ez által még tágabb képet kapjunk, és a leírtakat könnyebben értelmezhessük.

Dolgozatom a marosi református egyházmegye 1815-ös jegyzőkönyveinek a vizsgálatával foglalkozik. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogy milyen volt az esperesi vizitáció a XIX. század elején, és miben tér el ettől a mostani vizitációs eljárás. Munkámban leginkább a bizottság működésére fókuszáltam, de hangsúlyt fektettem arra is, hogy bemutassam az adott kor legfontosabb történelmi eseményeit. Kutatásom során sikerült kontextusában meglátnom azokat az eseményeket, amelyek a XIX. századi eseményeket előidézték. Elolvastam és digitalizáltam a marosi református egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek egy részét az 1815-ös év első feléből. 

Mi a keresztség? A tisztulási szokás rituáléja? Vagy beavatási rituálé? Mindkettő esetleg? Milyen gyökerekkel rendelkezik? Csak zsidó háttérre tekint vissza, vagy ennél mélyebbre nyúlnak vissza gyökerei? E kérdésekre keressük a választ.

A mosakodás, mint rituális cselekedet, szinte minden vallásban megjelenik, bár különböző jelentésekkel. Eredetileg a testi szenny megtisztulásának rituáléjaként tekintettek erre, de a második templom korának irodalmában ez megváltozott. A dolgozat megvizsgálja mind a zsidó, mind a nem zsidó gyökereket. 

Magiszteri dolgozatomban mindenekelőtt a Marosi Egyházmegye kialakulásának néhány főbb mozzanatát, illetve a XVIII. és XIX. század erdélyi protestáns egyházainak helyzetét ismertetem, hogy így többek között a kor református egyházának működésébe is betekintést nyerve keríthessünk sort az 1819-es év első felében felvett Marosi Egyházmegye vizitációs jegyzőkönyveinek tárgyalására. A vizitációs jegyzőkönyvekben feljegyzett eseteket különböző kategóriákra osztva írom le, annak függvényében, hogy az adott esetek példának okáért a gyülekezet lelkészeinek, tanítóinak, vagy gyülekezeti tagjainak stb. fegyelmi ügyeit, vagy egyéb, az egyházközség anyagi vonatkozású ügyeit tárgyalják-e. Mesteri dolgozatom végén pedig az általam átírt jegyzőkönyvek teljes szövegét ismertettem.

Jelen értekezésben az Erdélyi Református Egyházban tartott esperesi (particularis) vizitációkról szólunk. Ennek az intézménynek a fejlődéstörténetét kívánjuk témakörök szerint megrajzolni a 16. század közepétől 1780-ig. 1780 korszakhatárnak tekinthető a vizitáció történetében, ugyanis ez év június 4-én a Désen tartott generális zsinat több évi tárgyalás után részletes vizitációs szabályzatot fogadott el. E rendelkezés eredményeképpen lassan megváltozott, egységesebbé vált az egyes egyházmegyék vizitációs gyakorlata. Ez az egységesítés viszont bizonyos mértékig sablonosodást is jelentett, az egyes traktusok éppen vizitációik különleges vagy specifikus részeit hagyták el. A jegyzőkönyvek jóval áttekinthetőbbek, de már másfajta szemléletmódot tükröznek.

This paper presents the doctrine on baptism in the Haereticarum fabularum compendium of Theodoret of Cyrus. From this presentation we learn that Theodoret presents in this work a multi-contextual image of the “all-holy” baptism. The divine origin of the sacrament determined Theodoret to offer it a special place within his theological system. This special place is expressed through the setting of the chapter concerning baptism as well: it is put between the soteriological Christology and the chapters concerning Theodoret’s eschatology, the latter being an introduction to the ethical chapters.

This paper was my MA thesis, and its topic is the reception of the teaching of the Church Fathers concerning the baptism in the 1559 edition of John Calvin’s Institutes. In this thesis, I try to unfold some of the factors that determined the way Calvin used the writings of the Church Fathers in formulating his doctrine of baptism. After presenting the patristic quotations related to the ‘theoretical’ theology of baptism, I will present the quotations and references that are related rather to the practice of baptism. Here I analyse the references regarding the doctrine of baptism coming from the Donatists, the problematic of emergency baptism and women’s right to baptize. Finally, I will present the references from Inst IV 16, dealing with infant baptism. In the last chapter of this study, I will try to summarize the conclusions of the research. I hope the reader will have a clearer image on Calvin’s use of the Church Fathers’ theological heritage on baptism in the Institutes.

This volume contains selected papers from the broader field of History of Christian Doctrines, and more specifically from Patristics and Reformation studies, but also from the border between them. Most of them were written in the academic year 2014-2015, during my MA studies in the field of Patristics at the Theological University of the (vrijgemaakt) Reformed Churches in the Netherlands, in Kampen. The main topic of the MA programme was the Baptism in the Early Church, therefore the most of these papers presents various aspects of this question. In the following few paragraphs I will present short summary of each paper from this volume.

Ahhoz, hogy az állam és az egyház közötti kapcsolatok legújabb kori összefüggéseit elemezni tudjuk, elkerülhetetlen az éppen ebben a kapcsolatrendszerben komoly változásokat, mély sérüléseket hozó totalitárius diktatúrák, illetve a hátterükben meghúzódó totalitárius ideológiák világával való összeütközés vizsgálata.

Az írás Fazakas Sándor Vétkeztünk… Egyház a történelmi és társadalmi bűnösszefüggések rendszerében című könyvének elemző bemutatására vállalkozik. Köztudott, hogy a múlt század legsötétebb évtizedeiben elsősorban a keresztény/keresztyén egyházak kerültek a különböző totális rendszerek elnyomó gyakorlatának célkeresztjébe. Éppen ezért sokáig lehetetlennek (vagy inkább) értelmetlennek tűnt a kutatók számára, hogy a társadalmi és magánbűnök kérdéseit az „érintettek”, azaz az egyházi szervezetek, illetve az egyházvezetés (olykor a laikus hívek) felől értelmezzék. Fazakas Sándor „tabukat döntögető” szerzőnek számít, mivel munkájában - a nehezen megélhető áldozati sors bemutatása mellett - magára vállalja a kollaboráció, az elnyomó rendszerekkel történő együttműködés morális és teológiai kérdéseinek feldolgozását is.

A milánói rendelet latin és görög szövegváltozatai, a közösség tulajdonjogának elismerése, illetve a megfogalmazás módja és hangsúlyai tizenhét évszázad távlatából is tanulságosak. Ez tehát a tulajdonképpeni restitutio ad institutionem, ti. nem csupán az intézménynek (ad institutum) történő, hanem legalább annyira az okulásunkra (ad institutionem nostram) szolgáló helyreállítás. Sőt: helyreigazítás. Az egészséges állam–egyház viszony úgy valósulhat meg a jövendőben, ha a jelenkori államhatalom megszívleli a Konstantin-féle restitúciós elveket, a keresztyén Anyaszentegyház pedig nem feledkezik el John Wyclifnek az egyházi javak céljára vonatkozó figyelmeztetéséről: a mindenkori egyháznak elmulaszthatatlan kötelessége, hogy összes javaival Isten dicsőségét szolgálja.

Tíz éve hunyt el Sass Kálmánné Tőkés Mária, és ez alkalommal ismét meghatódva keresem a család szétszórt, erőszakosan szétvert emlékeit. Sass Kálmán (Gálospetri, 1904. április 17. – Szamosújvár, 1958. december 2.) kivégzésével családja életútját is megbélyegezték. Aztán némasági zárlatot rendeltek el és bárddal rontották a család jó hírnevét. A feleség és családanya lelki arcának kutatása közben üvegbe zárt történelemről és elhurcolt Aranykönyv híréről olvashattam. A Tőkés László püspök által Amerikából hazahozott füzetet lapozva, a svájci Welti asszony kis adattára örvendeztetett meg. A gálospetri tájházból egy olyan Sass Kálmán írta levél híre érkezett, amely eddig ismeretlen volt előttem, és emellett számos új anyakönyvi adat az érmihályfalvi lelkészek jóvoltából. Családfák tanulmányozása pedig elkerülhetetlen, mert az eddigi közlések néha elírásokat tartalmaznak.

Fontosnak látom összesíteni és papírra vetni a törvény által biztosított lehetőségeinket és kötelességeinket. Elsősorban azokra gondolva teszem ezt, akik kevésbé otthonosak a törvények, rendeletek és a jogi szabályozások területén. Ezt a tanulmányt tehát elsősorban nem jogtudósok számára írtam, hanem azon lelkészek, könyvelők, gondnokok, felügyelők, titkárnők (vagy titkárok), esetleg önkéntes gyülekezeti munkások számára, akik akarva akaratlanul adózási vagy más szervezeti kérdésekben felekezetük belső struktúráit képviselve járnak el. De gondolok azokra is, akik a teológiai képzés során az egyházak adózásának és szervezetiségének gyakorlati kérdéseit szeretnék áttekinteni. Az adózás területének megértése érdekében előbb az egyházak hivatalos működésének törvényi szabályozását fogjuk megvizsgálni.

Nem sokkal a rendszerváltás után a kutató egy időközben nyugalmazott lelkipásztort egy 1962-ből származó jelentéssel ajándékozott meg. A jelentés őróla szólt, még teológus éveiből. A tartalom, illetve a jellemzés az Állambiztonsági Szolgálatnak volt címezve, s röviden összefoglalva ez olvasható benne: a fiatalember „tehetségtelenebb, mint az apja”, „siralmasan gyenge”, mindenképpen meg kell akadályozni, hogy apja helyére kerüljön a gyülekezetben. Az élet fintora, hogy néhány évtizeden át a jelentő és a megfigyelt ugyanannak a lelkészi munkaközösségnek volt a tagja. Az áldozat, miután hirtelen birtokába került a jelentésnek, a következő alkalmon szó nélkül a jelentéstevő asztalára tette annak másolatát. Többé nem találkoztak. Az egykori ügynök elmaradt a köri találkozókról, s egy év múlva meghalt. Az egykori célszemély ma így vall erről: magamat is vádolom, nem lett volna szabad megállni félúton.

Ez a tanulmány elsősorban azt igyekszik feltárni és kielemezni, hogy az első felelős magyar kormány milyen hatást gyakorolt az egyházi életre és a felekezetekre. Ehhez leginkább a Pesti Hírlap 1848-as számai használnak forrásként, mint amelyek írott és hiteles adatokat közölnek a korról.

Tanulmányom első részében általánosságban tárgyaltam Batthyány Lajos első kabinetjének egyházakkal kapcsolatos elképzeléseit és intézkedéseit, a következőkben a magyarországi felekezeteket sajátosan érintő eseteket fogom bemutatni a teljesség igénye nélkül, ugyanis a kérdéses időszak átfogó bemutatása nagyobb terjedelmű tudományos munkát igényel. A célom itt csupán annyi, hogy ízelítőt adjak abból, hogy a reformkori magyar liberalizmus miként viszonyult a hitélethez.

Kelet-Európa egyházainak közelmúltját kutatva sokszor távolinak tűnő dolgokon keresztül ismerünk önmagunkra, míg közvetlen közelünk­ben inkább azt látjuk meg, ami megkülönböztet minket ezektől a dolgoktól. Néha titokzatos alakok bukkannak fel előttünk, máskor pedig ismert közsze­replők eddig ismeretlen vagy kevésbé ismert tetteiről hullik le a lepel, s mindez új megvilágításba helyezi a régi dolgokat. Mintha csak Leszek Kolakowski mondása igazolódna be, miszerint a történelem nem tanít sem viselkedni, sem sikeressé válni, viszont elmondja, kik is vagyunk valójában.

A hatalom (exúsziá) fogalma gyakran előfordul az Újszövetségben, és legalább négy vonatkozása van. Először is a hatalom döntési szabadságot vagy cselekvési jogot jelent minden gátló körülmény nélkül. Minden ilyen hatalom Istennel kezdődik, és Istentől ered, mert „nincs hatalom mástól, mint Istentől” (Róm 13,1). A hívőknek joguk van Isten gyermekeivé válni (Jn 1,12), és szabadságuk van a törvényre nézve (1Kor 8,9). Jóllehet a hatalom értéktelen az azt érvénybe léptető erő nélkül, árnyalatnyi különbséget kell tennünk a két fogalom között. A hatalom első értelmezése tehát elkülöníthető az erőtől, és elsődlegesen előjogra, kiváltságra utal.

Az 1Pt 3,18–24 perikópa rengeteg gondot okozott és okoz ma is az exegétáknak. Ez a rövid szövegrész olyan témát érint, amely kijelentésében egyedi az Újszövetségben, tartalmában pedig rengeteg vallástörténeti, ószövetségi és intertestamentális vonatkozású gondolatot érint, és mindezek mellett még a kezdődő dogmafejlődés is fontos szerepet kap értelmezésében.

Ernst Käsemann Egy őskeresztyén keresztelési liturgia címmel írt komoly tanulmányt a Kol 1,15 skk-ről, 1 és ebben úgy értelmezte a perikópa Krisztus-himnuszát, mint amely feltételezhetően keresztelési liturgia lehetett, s ugyanakkor ehhez rendkívül érdekes vallástörténeti párhuzamokat sorakoztatott fel, illetve tárgyalt. Azonban a tanulmány végső következtetése nem is annyira a keresztelésre, mint inkább az óember megöldöklésének és az új ember felöltözésének folyamatára, s ezen belül arra a „hatalmi váltásra” irányult, amely azzal következik be, hogy a keresztelés eldönti a hívőkké lettek kapcsolatát a hatalmakkal, vagyis azt, hogy kiszabadulnak a hatalmak uralma alól. Természetesen ez is hozzátartozik perikópánk gondolatköréhez, de ez sokkal határozottabban és markánsabban foglalkozik a keresztelés tényével és hatásmechanizmusával. Ezért most főleg erre szeretném fordítani a figyelmet.

Az Újszövetség keresztelésről szóló szövegrészei igen sokszínűek, ennek ellenére lényegében két csoportba sorolhatjuk ezeket. Az egyik csoportba olyan szövegrészek tartoznak, amelyek a történeti Jézushoz kötődnek. Ezekkel értelemszerűen a történeti iratokban találkozunk elsősorban, s így egy bizonyos „történetiség” határozza meg őket. A történetiség szót azért tettem idézőjelek közé, mert az Újszövetség történeti anyagának írásba foglalása általában későbbi az inkább elméleti jellegű levélirodalom darabjainál, és ezekben természetesen a történésekhez, az eseményekhez kötődve fogalmaznak. Bár nyilvánvaló, hogy a történeti Jézus alakjának felidézését a már létező egyház hitvallása, tapasztalata és gyakorlata is befolyásolta, ez a történeti jelleg mégis erősebb a nem történeti Jézussal foglalkozó írásokénál, ahol a személyes hitvallás és a már részben kidolgozott elvek az elsőrendűek

Franz Bos személyét azért választottuk bemutatásra, mert esetében megtalálható a titkos rendőrség munkamódszerének valamennyi eleme: a szigorú határellenőrzéstől a részletes ügynöki jelentéseken, figyelmeztetésen és a több irányú technikai eszközalkalmazáson át egészen a nyomkövetésig.

The second half of the 20th century can be characterised by a consolidation of all state structures of the Communist Party. The most important institution in keeping the power was the Secret Police (Securitate), which exercised a strict control over the Churches, including the Hungarian Reformed Church. The Securitate was mostly interested in the foreign contacts of the church. After the Second World War the Reformed Church has kept its contacts with the Reformed Churches in Hungary, as well as with many other Western European churches from the former West Germany, Holland, Switzerland, etc. The Secret Police’s purpose was to gather as many information as possible about the different contacts, and to control the whole issue.

During the Communist regime, in the sixties of the 20th century, the Protestant Theological Seminary started the student exchange program with churches and institutions from the Western part of Europe, mainly the Dutch Reformed Churches. It was in 1968 when the first Dutch couple came to spend one study year in the Seminary. After them students have been arriving each year until the end of the eighties. Coming from a capitalist, “unfriendly” country, the Dutch students have always been watched at by the Securitate (Secret Police) very carefully. Many informers were recruited from among the Reformed pastors as well as seminary professors to control the whole study process of the foreigners. The documents included into this paper are perfect samples of how the Secret Police usually acted.

„Minden református pap gyanús, aki csak él – érezte lelkipásztor seregünk, és csendesen, szótlanul tűrte a szidalmat, fenyegetést, támadást” – írja Nagy Ferenc 1943-ban. Jelen tanulmányunk célja bemutatni a dél-erdélyi (nem csak) református lelkészek elleni hatósági túlkapásokat. A lelkészek ebben az időben a magyar közösség exponált személyiségei voltak, némelyik településen szinte az egyetlen magyar értelmiséginek és vezetőnek számítottak. Ez a státusuk számtalan szenvedést és meghurcoltatást eredményezett számukra, mely a zaklatásoktól a hadbírósági perekig különböző formában nyilvánult meg.

Egyházunk lelki és szervezetbeli újjászületésének érdekében jogos mindenkor, sőt kötelesség a régi elavult rendet felforgatni és ujjal cserélni fel. S ha megtették ezt már kivétel nélkül a világ összes kálvinista egyházai, miért vonnánk ki annak megtétele alól magunkat éppen mi, romániai magyar reformátusok, holott ez nálunk fajunk és egyházunk legfontosabb életkérdése.

Mivel Pál apostol sokszor és sokféleképpen hivatkozik a keresztségre, arra a fő kérdésre kell választ kapnunk, hogy miként jelenik meg ez leveleiben. A keresztség kérdését tárgyalva nem a Páli Corpus egészét vesszük nagyító alá, hanem azokat a leveleket, melyek általánosan elfogadott páli levelek.

Kik voltak a habánok? Honnan származtak az újrakeresztelőnek bélyegzett eretnekeknek, akik – meggyőződésük szerint – nem újrakereszteltek, hanem hitték, hogy az általuk gyakorolt keresztség az egyedül érvényes? Hogyan kerültek Erdélybe? Mi indította az akkori fejedelmet arra, hogy országába hívja vagy hozassa ezt a különleges népet? Mi volt a szerepük, és hol volt a helyük a korabeli erdélyi társadalomban? Miből tudták fenntartani népes udvaraikat, mivel foglalkoztak? Hogyan tudták megszervezni közös, az első keresztyénekéhez hasonló életüket? Dolgozatomban ezeknek a kérdéseknek a mentén próbáltam megismerni a titokzatos habánokat.