Repozitórium index
Szakdolgozat › Páll Zalán › 2025 › Pages: 97 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat az 1830. évi generális zsinati jegyzőkönyv elemzésén keresztül mutatja be az Erdélyi Református Egyházkerület 19. századi belső működését, társadalmi és jogi struktúráit. A vizsgálat középpontjában a jegyzőkönyv főbb, hangsúlyos témái, a házassági bíráskodás, a lelkészek és tanítók életkörülményei, valamint az egyházi adminisztráció és döntéshozatal állnak. Külön figyelmet fordítottam Bodola János püspök életútjára, szolgálatára és teológiai irányvonalára, valamint az Endemann-per jelentőségére, amely jól példázza az ortodoxia és a felvilágosult protestantizmus közötti feszültségeket. A dolgozat forrásközpontú megközelítése jogi, teológiai és társadalomtörténeti szempontokat ötvöz, feltárva azokat a mechanizmusokat, amelyek az egyház megújulását és közösségformáló szerepét a korszak kihívásai között is fenntartották. A munka célja, hogy hozzájáruljon a 19.
Szakdolgozat › Nagy Dávid › 2023 › Pages: 66 › Supervisor: Kolumbán Vilmos JózsefA dolgozat elsődleges célja az Erdélyi Református Egyházkerületben végbemenő közigazgatási (határ)módosítások feltárása és ismertetése 1868–1920 között, főként a korabeli levéltári források tükrében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jelzett időszakban az egyházkerület közigazgatástörténete rendkívül gazdagnak mondható, melyet a dolgozat két nagyszabású területi reformon túlmenően–melyek alapjaiban másították meg egyes egyházmegyék határvonalait–, az egyes egyházközségek sajátos helyzetképével, és azok további alakulásával szemléltet.
Szakdolgozat › Nagy Dávid › 2022 › Pages: 37 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK keretében. Az 25. ETDK-n a dolgozat harmadik helyezést ért el.)
Amikor az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatás történetének egy adott szakaszát választottam dolgozatom témájának, mindezt annak tudatában tettem, hogy egy eddigi ismeretlen területtel kell foglalkoznom. A megfelelő forrásanyagok megléte szintén kérdés volt, akárcsak az időszak pontos behatárolása. A munkamódszer javarészt primer kutatást igényelt.
Publikáció › Kocsev Miklós › 2022 › 115 › 5 › Pages: 499--510A hitelesség – mint létforma – az elmúlt évek egyik meghatározó területe a lelkipásztor életének. Az előadás témája a hitelesség kapcsán három irányba kíván vezetni. Ezek a következők: hitelesség az Igéhez, a szervezethez és a lelkésznek önmagához. Az tartalmát illetően előadás inkább egy szakmai életút tapasztalatainak összefoglalása, mint tudományos munka, és lehetőséget kínál saját emberi és hivatásbeli hitelességünk végigggondolására.
Szakdolgozat › Lacatos Norbert › 2022 › Pages: 73 › Supervisor: Somfalvi EditDolgozatom a mára már nagy népszerűségnek örvendő érzelmi intelligencia témakörét járja körül. Vizsgálódásom fő célja, hogy felhívja a lelkipásztorok figyelmét érzelmi intelligenciájuk fejlesztésének fontosságára a szolgálatban. Feltételezésem szerint a lelkipásztorok többsége nem számol tudatosan az érzelmi intelligenciával, ezért nem fordít hangsúlyt a fejlesztésére sem. A célom eléréséhez először kvalitatív kutatási módszerként a mélyinterjút alkalmaztam, majd ennek tükrében kvantitatív kutatást végeztem, kiértékelő kérdőív segítségével. Felmérésem célcsoportja az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek lelkipásztorai voltak. A két Egyházkerületből összesen tizenkét lelkipásztorral készítettem mélyinterjút. A kiértékelő kitöltésében százhetvenegy lelkipásztor vett részt, amely a két Egyházkerület lelkészeinek több mint húsz százalékát teszi ki.
Szakdolgozat › Bálint Szilárd › 2022 › Pages: 60 › Supervisor: Kiss JenőDolgozatom témája a teológusi identitás kialakulásának és váltázásnak vizsgálata a megszerzett ismeret, a hit és a szolgálatról alkotott szubjektív kép tükrében. Kutatásom kiindulópontja szerint a teológusi identitásnak, mint minden szakmai identitásnak, létezik emberileg vizsgálható módszere. Dolgozatomban kitekintettem mindazokra a gyermekkortól húzódó tényezőkre, amelyek közrejátszhattak abban, hogy valaki teológiát tanuljon, valamint a tanulás elméletén keresztül arra is kerestem a választ, hogyan és mennyiben építi be az egyén a megszerzett tudást. A vizsgált szakirodalom alapján kapott eredmények azt mutatják, hogy a teológiára készülő egyén motivációját szükséges bibliai, teológiai és pszichológiai kritika alá vetni. Továbbá a teológiai évek alatt ért sokféle impulzus közül kiemelkedik az egyén hitmegéléséhez közel álló csoport hatása, a személyes krízisek feldolgozásának sikeressége vagy kudarca, és a megszerzett tudás elfogadása vagy elutasítása hitbeli szempontok miatt.
Publikáció › Kolumbán Vilmos József › 2021 › Pages: 785--812Ez a publikációs lista Adorjáni Zoltán közleményeit tartalmazza.
Publikáció › Kurta József Tibor › 2015 › 1 › Pages: 245--252A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns gyakorlati teológia irodalmának bibliográfiai anyagát összesíti. A közlésre kerülő bibliográfia jelzésértékűnek is tekinthető jellemvonást mutat.
Publikáció › Balogh Csaba › 2015 › 1 › Pages: 231--243A tanulmány a 2002-2013 közötti időszak erdélyi protestáns biblikus irodalom bibliográfiai anyagát összesíti egy rövid bevezetéssel.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2015 › Pages: 978A repertórium magában foglalja a 105 évfolyam 18 449 közleményét, függetlenül attól, hogy milyen tartalmúak és milyen terjedelműek. Kivételt képeznek a hivatalos közlemények (körlevelek, pályázatok) és az egészen rövid, jelentéktelen hírek. Az anyagot tartalmi csoportok szerint osztottam be. Sorrendben: a teológiai tudományok szakcsoportjai, majd a teológiai, egyházi érdekeltségű közlemények szerint, egészen az irodalmi és képzőművészeti cikkekig. Ezek a főcímek és az utánuk következő kisebb tartalmi egységek alatt találhatók.
Szakdolgozat › Biró István › 2021 › Pages: 38 › Supervisor: Kolumbán Vilmos József1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.
Publikáció › Székely József › 2015 › 108 › 2 › Pages: 159--179Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet. Egyértelmű tehát, hogy ha valaki a vezetés, kormányzás kegyelmi ajándékát kapta, azzal nem uralkodnia, hanem szolgálnia kell.
Nagy Péter, a tudós tanár, irodalmár, egyházát újjászervező püspök. Születése kétszázadik évfordulójára
Publikáció › Gaal György › 2019 › 112 › 3 › Pages: 284--308Az 1819. április 22-én született ifj. Nagy Péter pályája jól példázza, hogy egy céhes környezetből induló városi fiú miként juthatott el az egyházi hierarchia minden lépcsőfokát bejárva a legmagasabbig, a püspöki székig. Halálakor a Protestáns Közlöny ezt állapította meg róla: „Kolozsvár város gyermeke volt a bölcsőtől a koporsóig”. De mekkora utat járt be e 65 év alatt!
Publikáció › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 166--181Ravasz László a miénk, magyar reformátusoké, nem külön az erdélyieké és a magyarországiaké, hanem közös kincsünk, ahogyan egy magyar református egyház és egy magyar nemzet van.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2010 › Pages: 200--205Előadásom első részében három, magunkig vezető úton fogom magammal vinni hallgatóimat; a másodikban arról lesz szó, hogy mikor volt és mikor van alkalmas és mikor alkalmatlan idő.
Publikáció › Kozma Zsolt › 2008 › Pages: 279Ez a bibliográfiai munka azokat a magyar nyelvű protestáns bibliai teológiai jellegű közleményeket tartalmazza, amelyek önálló könyvként, gyűjteményes kötetek tanulmányaiként, vagy időszaki kiadványokban nyomtatásban megjelentek.
Publikáció › Makkai Sándor › 1931 › Pages: 53Az Erdélyi Református Egyházkerület 1931. november 21-iki közgyűlésén az 1929 november 23-iki közgyűlés óta eltelt két esztendőről.