Repozitórium index

This thesis presents the internal functioning, as well as the social and legal structures of the Reformed Church District of Transylvania in the 19th century, through an analysis of the minutes of the General Synod of 1830. The study focuses on the key and emphasized topics of the minutes: matrimonial jurisdiction, the living conditions of ministers and teachers, and church administration and decision-making processes. Special attention is given to the life, ministry, and theological orientation of Bishop János Bodola, as well as the significance of the Endemann case, which exemplifies the tensions between orthodoxy and enlightened Protestantism. The source-based approach of the thesis combines legal, theological, and social historical perspectives, uncovering the mechanisms that sustained the church’s renewal and community-shaping role even amidst the challenges of the era.

A dolgozat az 1830. évi generális zsinati jegyzőkönyv elemzésén keresztül mutatja be az Erdélyi Református Egyházkerület 19. századi belső működését, társadalmi és jogi struktúráit. A vizsgálat középpontjában a jegyzőkönyv főbb, hangsúlyos témái, a házassági bíráskodás, a lelkészek és tanítók életkörülményei, valamint az egyházi adminisztráció és döntéshozatal állnak. Külön figyelmet fordítottam Bodola János püspök életútjára, szolgálatára és teológiai irányvonalára, valamint az Endemann-per jelentőségére, amely jól példázza az ortodoxia és a felvilágosult protestantizmus közötti feszültségeket. A dolgozat forrásközpontú megközelítése jogi, teológiai és társadalomtörténeti szempontokat ötvöz, feltárva azokat a mechanizmusokat, amelyek az egyház megújulását és közösségformáló szerepét a korszak kihívásai között is fenntartották. A munka célja, hogy hozzájáruljon a 19.

În cartea sa Biografie van de dominee, teologul practic olandez Heitink dedica un capitol special dezvoltării oficiului pastoral protestant. El se întreabă când a apărut pastorul protestant așa cum îl cunoaștem astăzi în istoria bisericii. Răspunsul la această întrebare ne duce înapoi în secolul al XVI-lea. În istoria Reformei, acesta este momentul când apare pastorul, însă nu ca preot hirotonit din sânul clerului, ci ca laic. Potrivit doctrinei reformate, membrii comunității lui Dumnezeu ocupă diverse oficii, iar în vârful acestora se află funcția de pastor. Comunitatea alege anumite persoane pentru această funcție după ce a constatat că aceștia au darurile necesare de la Dumnezeu pentru această slujire. Heitink consideră că, într-un timp relativ scurt după implementarea oficiului pastoral, pastorul a devenit un funcționar bisericesc. Această funcție, fie ea laică sau ecleziastică, a crescut în importanță de-a lungul timpului.

A homiletika területén az egyik legizgalmasabb kérdés a szöveg-lelkész-lelkipásztor hármaselemű dinamikája. Eezeket az alkotóelemeket gyakran egyénileg vizsgálják. Mi alkotja a szöveget? Ki a lelkipásztor? Mi jellemzi a prédikációt? A kortárs párbeszédben jól értjük ezeket az egyéni összetevőket. Mégis a homiletikai összetevők közötti kapcsolat megértése továbbra is bizonyos mértékig nehezen átlátható. Ez a tanulmány a Wilfried Engemann által kidolgozott homiletikai megközelítést elemzi, különösen a "kompetens homiletika" témáját. Engemann megközelítése részletesebben és finomabban foglalkozik az alkotóelemekkel és igyekszik feltérképezni ezek bonyolult kapcsolatrendszerét. A szöveg-lelkész-lelkipásztor hármasa mellett a tanulmány foglalkozik a hermeneutikai szöveg-szerző-olvasó háromszöggel. Fontos felismerni azt, hogy az előbbi dinamikáját és hatékonyságát jelentősen befolyásolja az utóbbi működése.

A dolgozat elsődleges célja az Erdélyi Református Egyházkerületben végbemenő közigazgatási (határ)módosítások feltárása és ismertetése 1868–1920 között, főként a korabeli levéltári források tükrében. A kutatás során bebizonyosodott, hogy a jelzett időszakban az egyházkerület közigazgatástörténete rendkívül gazdagnak mondható, melyet a dolgozat két nagyszabású területi reformon túlmenően–melyek alapjaiban másították meg egyes egyházmegyék határvonalait–, az egyes egyházközségek sajátos helyzetképével, és azok további alakulásával szemléltet.

(Ez a dolgozat bemutatásra került a 25. Reál- és Humántudományok ETDK, illetve a 36. OTDK keretében. Az 25. ETDK-n a dolgozat harmadik helyezést ért el.)

Amikor az Erdélyi Református Egyházkerület közigazgatás történetének egy adott szakaszát választottam dolgozatom témájának, mindezt annak tudatában tettem, hogy egy eddigi ismeretlen területtel kell foglalkoznom. A megfelelő forrásanyagok megléte szintén kérdés volt, akárcsak az időszak pontos behatárolása. A munkamódszer javarészt primer kutatást igényelt. 

Dolgozatom a mára már nagy népszerűségnek örvendő érzelmi intelligencia témakörét járja körül. Vizsgálódásom fő célja, hogy felhívja a lelkipásztorok figyelmét érzelmi intelligenciájuk fejlesztésének fontosságára a szolgálatban. Feltételezésem szerint a lelkipásztorok többsége nem számol tudatosan az érzelmi intelligenciával, ezért nem fordít hangsúlyt a fejlesztésére sem. A célom eléréséhez először kvalitatív kutatási módszerként a mélyinterjút alkalmaztam, majd ennek tükrében kvantitatív kutatást végeztem, kiértékelő kérdőív segítségével. Felmérésem célcsoportja az Erdélyi és Királyhágómelléki Református Egyházkerületek lelkipásztorai voltak. A két Egyházkerületből összesen tizenkét lelkipásztorral készítettem mélyinterjút. A kiértékelő kitöltésében százhetvenegy lelkipásztor vett részt, amely a két Egyházkerület lelkészeinek több mint húsz százalékát teszi ki.

Hasznos dolognak tartom, hogy az, aki vezetői szerepre készül vagy kényszerül, az legyen tisztában a különböző vezetési formákkal, azoknak előnyeivel és hátrányaival. Megkülönböztetünk többféle személyiségtípust, és ezekhez tartozóan többféle vezetési formát és vezetési stílust.

1940. augusztus 30-án a második bécsi döntés nemcsak Erdély földrajzi megosztottságát eredményezte, hanem magával vonta az Erdélyi Református Egyházkerület kettészakadását is. A korabeli egyházi vezetés jelentős szerepet játszott a két világháború közötti erdélyi magyar társadalom és közélet alakulásában, amit főként az oktatás terén igyekezett érvényesíteni. Ez alól a második bécsi döntést követő napok, hetek sem voltak kivételek. Jelen dolgozat azt a célt szolgálja, hogy pontos kimutatást közöljön azokról a kezdeti intézkedésekről, egyházi határozatokról, demográfiai következményekről, amelyek hatással voltak az erdélyi református egyház életére a második bécsi döntést követő hetekben, mindezt egy időrendet követő, eseménytörténeti szálon mutatva be.

Jézus a világot a feje tetejére állította. Aki az evangéliumokat először olvassa, erre a következtetésre jut, s ha maga is ennek megfelelően próbál élni, elrettenőnek találja. De többszöri olvasás után, s különösen, ha szétnéz világában, rá kell jönnie, hogy a testtélétel után éppen a fordítottja történt. Jézus szembetalálta magát egy már feje tetejére állt világgal, arra NEM-et mondott, s a jövendőre nézve elhangzott a tiltás, óvás: Ne! Ő a világot talpra állította, s ma is azt akarja, hogy az visszanyerje teremtett rendjét.

Abból az egész Magyar Református Egyházra nézve is érvényes megállapításból – „az Egyház Krisztus teste, ezért egyedüli fejének az Úr Jézus Krisztust vallja” – egyenesen következik, hogy az egyház vezetésének Jézus Krisztus kezében kell lennie. Krisztus testének tagjaiként kötelességünknek kell ismernünk, hogy ajándékainkkal a többi tagok javára és üdvösségére készséggel és örömmel szolgáljunk (Heidelbergi Káté 55). Tehát az emberi feladat csakis a többi tagok javára végzett szolgálat lehet. Egyértelmű tehát, hogy ha valaki a vezetés, kormányzás kegyelmi ajándékát kapta, azzal nem uralkodnia, hanem szolgálnia kell.

Az apostol különleges élményét, azaz elhívásának és küldetésének átvételét hagyományosan az ő megtérésének szoktuk nevezni. Bár az apostol ebben a levélben az általa hirdetett evangélium eredetével kívánja hangsúlyozni mindannak hitelességét, amelyet ő hirdet, életrajzi vonatkozású sorai olyan kérdéseket is felvetnek, amelyek ma is aktuálisak. Hogyan viszonyul egymáshoz Saulus, azaz Pál személyes istenélménye, megtérése, személyes belső meggyőződése és a hirdetett evangéliumi hagyomány tartalma, illetve a küldetése felőli bizonyosodása és az azt megbizonyító gyülekezeti-egyházi közösség?

Ford. Fazakas Enikő, Kovács Zoltán, Kun Lajos, Némedi Gusztáv, Oláh Attila. A Debreceni Református Hittudományi Egyetem Gyakorlati Teológiai Tanszéke, Debrecen 2001, 132. old.

A magunk, az egymás lelkigondozásának a kérdése azért kerül elő mostanában elég gyakran, mert csődbe jutott lelkipásztorok élnek mellettünk, sokszor egészen közel hozzánk, akik nem csupán mellőlünk, hanem belőlünk dőlnek ki, hiányoznak. Amikor hallunk róluk, vagy éppen közelükbe kerülünk, nem térhetünk ki a kérdés elől: miért nem segített válságba került társán a lelkipásztori közösség? Ezek a bajok, nyomorúságok, vagy éppen bűnök megvannak, fájdalmasak, de egyben szégyenfoltok is a lelkészi közösség testén. A fájdalmas tény, hogy nem tettünk meg mindent, vagy éppenséggel semmit sem tettünk társainkért, el kell hogy vezessen a lelkiismeret-furdalásig, ahonnan még egy keresztyéni lépést kell megtennünk, a bűnbánatig. Ez azonban még csak a mélység, ahonnan el kell indulni felfelé, egyelőre a kérdésig: mit tehetünk egymásért, hogyan vehetjük körül gondoskodásunkkal a mellettünk élő lelkipásztor-testvért?

Előadásom első részében három, magunkig vezető úton fogom magammal vinni hallgatóimat; a másodikban arról lesz szó, hogy mikor volt és mikor van alkalmas és mikor alkalmatlan idő.

Jelen tanulmányban a szerző azokat a bibliai, etikai és gyakorlati teológiai elveket fogalmazza meg, amelyek a szabályzat teológiai alapját képezik. A cím egy olyan kettősséget jelöl, amely Isten földi országának, az ország „előszobájának”, az egyháznak a létéből adódik: az evangélium, a jó hír megváltottságunk, amely ebben a vonatkozásban szabad teret enged keresztyénségünk megélésének, ugyanakkor az egyház testén szeplők és sömörgőzések (Ef 5,7) vannak, s ez bizony „rossz hír”.

A szórványgondozó lelkipásztorról szólva, beszélni szeretnék először a szórványgondozó lelkipásztor helyzetéről, másodszor felkészültségéről és harmadszor speciális feladatairól.

Az Erdélyi Református Egyházkerület 1931. november 21-iki közgyűlésén az 1929 november 23-iki közgyűlés óta eltelt két esztendőről.

Milyen az Isten szíve szerint való pásztor? Milyen feladatkörei vannak, illetve ezekben hogyan állhatja meg Isten szerinti módon a helyét? Többek között ebben igazít el a három, személyre szóló, ugyanakkor mégis általános érvényű tanítást megfogalmazó pásztori levél. Pál hasznos – lelkipásztori kézikönyvként is helyét megálló – leveleket küld igaz fiainak, Timóteusnak és Titusznak a levél bizonyságtétele szerint, hogy segítse őket a közel sem könnyű gyülekezetvezetésben. Ezek alapján követjük nyomon a pásztor személyének, illetve szolgálatának vonásait.

Jelen dolgozatban Ambrosius erkölcsi értekezéseiből válogatva néhány főbb témát akarunk bemutatni az olvasónak. Célunk megérteni, hogy az egyházi szolgáknak voltak és vannak olyan kötelességeik, amelyek nem évülnek el. Az egyházat megvédtük a múltban minden külső és belső ellenségtől, tanainkat magyaráztuk a gyülekezeti tagoknak. Erre törekszünk a jelenben is. Ennek részese mindenki, aki kötelességének tartja és elhívatást nyert az egyházi szolgálatra, legyen az: lelkész, püspök, esperes, tanító, presbiter, vagy egyszerű gyülekezeti tag. A dolgozat arra próbálja rávezetni az elhívott szolgákat, hogy az egyház képviselői a IV. században sokszor ütköztek ugyanazokba a problémákba, mint a XXI. század egyházi szolgái.

A dolgozat két részre oszlik, az első fejezet történeti áttekintés arra nézve, hogy a református igehirdető szerepe hogyan alakult különböző korszakokban, mi volt az elvárás, milyen volt a jó igehirdető és mi számított hibának. A második fejezetben pedig az igehirdető jelenkori, XXI. századi szerepe kerül felvázolásra. Ennek a dolgozatnak az a célja, hogy betekintést nyújtson az igehirdetői kép alakulásába a korszakok folyamán, annak pozitívumaival és negatívumaival együtt, és elgondolkoztasson minket, hogy mit is jelent igehirdetőnek lenni, és valójában hogyan is élhetnénk meg legjobban igehirdetői szerepünket.

A jelenlegi dolgozat három jegyzőkönyvet dolgozott fel, mely jegyzőkönyvek 1956-ban vétettek fel. Ezek elemzéséhez látnunk kell az adott kor politikai és társadalmi jellemzőit, az 1948-ban kiadott törvényeket és ezek hatásait a társadalomra, egyházra. Ezután áttérek az egyházi életre 1945 és 1956 között.

A lelkipásztor egy gyülekezet vezetőjeként a közösség középpontjában áll, és így számtalan elvárással találja szemben magát, mely elvárásokhoz való viszonyulása nagyban befolyásolja szolgálatát. Az, hogy hogyan viszonyul a lelkész a vele szemben támasztott elvárásokhoz, nagyban összefügg a gyermekkori tapasztalataival, ezért a gyermekkori tapasztalatok megvizsgálásának fényében vizsgáltam a lelkipásztor igehirdetési szolgálatával kapcsolatos elvárásokat. Az igehirdetési szolgálat két megnyilvánulási formáját (gyülekezeti igehirdetés, személyes lelkigondozás), s az ezekkel kapcsolatos (normatív/problematikus) elvárásokat vizsgáltam, továbbá ezen szolgálatok helyes végzését segítő, rövid szolgálati útmutatóként szolgáló anyagot gyűjtöttem.

Dolgozatomat négy részre osztottam fel. Az első két fejezet bemutatja a kommunizmus „Ceaușescu-korszakát”, a szocialista állam társadalom- és egyházpolitikáját. A második és harmadik fejezetben az EREK Igazgatótanácsának 1986. évi jegyzőkönyve kerül középpontba. Míg a harmadik fejezet néhány fontosabb témát emel ki a jegyzőkönyből, a negyedik fejezet a dolgozat adattárát képezi, azaz a jegyzőkönyv teljes átírását tartalmazza.