Repozitórium index

Előadásom tárgya a filozófia és teológia különállása, illetve az átfedések és átjárási lehetőségek vizsgálata Böhm Károly és Tavaszy Sándor gondolkodásának viszonyában. Vizsgálódásom első részében röviden körvonalazom Böhm Károly szellemi életútját, kiemelve azt, hogy miként alakult a teológiával kapcsolatos álláspontja, és hogy vannak-e életművében teológiai motívumok. Tavaszy gondolkodásának értelmezésében arra keresek választ, hogy a böhmi ismeretelméleti és értékelméleti szemlélettel való konfrontálódása után hogyan alakult szemlélete filozófia és teológia viszonyáról. Mit jelent, és milyen filozófiai és teológiai felelősséget hordoz Tavaszy idealizmuskritikája? Milyen szempontból jelent korrekciót az idealizmussal szemben az egzisztencializmus? Miben ragadható meg Karl Barth dialektikai teológiájának filozófiai tartalma, és hogyan kapcsolódik ez a teológiai gondolatkör a Böhmnél kimutatott motívumokhoz?

Simone Weil élete nem más, mint egy misztikus aszkéta tanúságtétele. Mintha az életének célja lett volna az, hogy a szenvedők iránti együttérzés miatt ő maga is szenvedjen. Nem véletlen, hogy filozófiája, hite szerint a legmélyebb szenvedésben, a szerencsétlenségben tapasztaljuk meg igazán Isten szeretetét. Egyedi módon mutat rá arra, hogy a szerencsétlenség által nagyon sok ember részesül Krisztus keresztjében – így pedig Isten szeretetében.

Ábrahám személye nem csupán az ószövetségi zsidó ember számára bírt nagy jelentőséggel, hanem ő a keresztyén kultúra egyik meghatározó alakja is egyben. Ugyanis a pátriárka magatartása, amelyet a Genesis 15,6-ban a szentíró szavak szintjén juttat kifejezésre, követendő példaként tárult egykor a választott nép, és tárul ma a keresztyén ember elé. Ez a magatartás, amelyet Ábrahám Istennel szemben tanúsított, egyetlen kifejezésben tömörül: Ábrahám hitt. Az Ószövetség szemüvegén keresztül ezt a kifejezést vizsgáljuk meg közelebbről, és különösen a Gen 15,1–6 kontextusában keressük a választ fő kérdésünkre: Mit foglalt magában Ábrahám hite?

A folkloristák mindmáig adósak maradtak a Jézus-mintázatok lehetséges előfordulásának kimutatásával a mesenarratívákban. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A kárpát-medencei mesemondók előszeretettel teremtettek párhuzamot a mesehős és Jézus élete, tettei között. A csodás születés, az isteni származás, a rejtett gyermekkor, a gyógyító tevékenység, a kereszthalál, az alvilágjárás, a feltámadás példázatként történő elbeszélése gazdag variánsokban mutatkozik meg. A hasonlóságok és eltérések azt mutatják, hogy a paraszti közösségekben hétköznapi emberként, tanítóként és a szegények segítőjeként képzelték el Jézus alakját. A mesenarratívák Jézus-képe a lokális vallási közösségek gondolkodásmódjára és vernakuláris nyelvezetére világítanak rá.

A folkloristák mindmáig adósak maradtak a Jézus-mintázatok lehetséges előfordulásának kimutatásával a mesenarratívákban. Ezt a hiányt igyekszem pótolni. A kárpát-medencei mesemondók előszeretettel teremtettek párhuzamot a mesehős és Jézus élete, tettei között. A csodás születés, az isteni származás, a rejtett gyermekkor, a gyógyító tevékenység, a kereszthalál, az alvilágjárás, a feltámadás példázatként történő elbeszélése gazdag variánsokban mutatkozik meg. A hasonlóságok és eltérések azt mutatják, hogy a paraszti közösségekben hétköznapi emberként, tanítóként és a szegények segítőjeként képzelték el Jézus alakját. A mesenarratívák Jézus-képe a lokális vallási közösségek gondolkodásmódjára és vernakuláris nyelvezetére világítanak rá.

Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulás kérdésében a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik.

Az első fejezetben a médiaelméleti alapismereteket mutattam be, hiszen ez elengedhetetlen a továbbiakban ahhoz, hogy összefüggéseket keressük és kapjunk a médiatermékek fogyasztása és a fogyasztók magatartása között. A második fejezetben a média és a befogadó közönség viszonyáról írtam, különböző hatáselméleteket bemutatva. A harmadik részben a tömegmédia átalakulását mutattam be, hiszen napjainkban nem csak írott sajtó létezik és nem csak a professzionális újságírók osztanak meg tartalmakat. A negyedik fejezetben bemutattam, hogyan kerül a médiával kapcsolatba az egyén, hogyan kerül a hatása alá, milyen kommunikációs struktúrák mentén szerveződnek meg a kommunikációs erőforrások. A dolgozatom ötödik részében az etika és a média viszonyát vizsgáltam. A hatodik részben az erdélyi magyar történelmi egyházak és a média viszonyával foglalkoztam.

Holland újságíró fejtegette egyszer, hogy a keresztyén emberek magatartásából meg lehet állapítani felekezeti hovatartozásukat. Másképpen cigarettázik a római katolikus, a református és a lutheránus ember. Még a reformátusok között is van különbség: a konzervatívok bőrszivart szívnak, a barthiánusok pipáznak, a szabadelvűek (és a remonstránsok) cigarettáznak. Ha ebben a vélekedésben sok is a túlzás, annyi igazság mégis van benne, hogy minden felekezet tagja magán viseli vallási kultúrájának valamilyen lenyomatát. Valami olyan ez, mint a római katolikusoknál és a görögkeletieknél a keresztvetés: amikor a kereszt vízszintes szárát formázzák az egyik balról jobbra, a másik jobbról balra lendíti kezét a válla felé. Ezek a különbségek a sok-sok vallási jelkép használatában, az istentiszteleti és kegyességi önkifejezés gesztusaiban nyilvánulnak meg. Még a kegyesség gyakorlásának is sok változata van akár ugyanazon felekezeten belül is.

Ebben a részben főleg a szociológus és filozófus Zygmund Bauman (1925–2017) társadalomról alkotott felfogásáról lesz szó. Elöljáróban néhány gondolat erejéig az ő személyéről és az úgynevezett likvid modernitás fogalmáról szólok.

A vallás fogalmát nehéz meghatározni, de általában egy térben és időben adott, kulturálisan meghatározott formaként értelmezzük, amelyhez istenség(ek), hit, szertartás, hitélmény, vallási közösségek, tanítások, intézmények, szervezetek fogalmai tartoznak.

Az előadás Philipp Melanchthon teológiájának jelentőségével foglalkozik a reformáció és az erdélyi oktatási rendszer fejlődése szempontjából, majd rátér Melanchton fő teológiai munkájára, a Loci communes-ra. Míg az új protestantizmus hatására az 1521-es korai Loci sok figyelmet kapott, a Loci későbbi verzióiról az az általános vélemény, hogy Melanchthon itt elvesztette reformerejét. A Loci utolsó, 1559-es kiadásában Melanchthon a megigazulás tantételét is a keresztény üzenet fő tartalmának tartja. Itt a hit fogalmára összpontosít.

Ebben a témában már tartottam egypár előadást, s ezek tapasztalatai alapján három előzetes megjegyzést teszek. Először: A hallgatóság csupán arra a kérdésre várja a feleletet, hogy politizáljon-e az egyház és a lelkipásztor, vagy sem. Ezt én sem fogom kihagyni, de szem előtt tartom, hogy a politikum a közéletnek csupán egyik mezője. Másodszor: Lesznek olyan mondataim, amelyek nem valamelyik egyház – például az Erdélyi Református Egyház – álláspontját tükrözik. Harmadszor: Ebből következik, hogy az elmondottakkal lehet szabadon vitatkozni.

A név szláv eredetű, bányái viszont az ókorig nyúlnak vissza. Egyesek szerint a rómaiak
Centum Putei vagy Caput Bubali névvel illették. Komolyabb bányászat csak a törököknek a Temesi Bánságból való kiűzetése után kezdődött, mikor Mercy Florimund Tirolból és Csehországból telepített ide bányászokat. Ennek nyomán a település oly gyorsan fejlődött, hogy 1927-ben már Krassó vármegye fővárosa lett.

A terrorizmus célja, hogy fenyegetéssel, illetve fizikai vagy mentális erőszak alkalmazásával félelmet keltsen egy olyan közösségben, amely a terrorizmusban résztvevő közösségével nem egyező, más világnézet értékeihez igazodva, akadályozza ez utóbbi elképzelése szerinti életforma kialakításához szükséges feltételek megvalósulását, illetve az annak megfelelő magatartásforma gyakorlását.

Kányádi Sándor 1929-ben született az erdélyi Nagygalambfalván, földműves családban. Középiskolás éveiből hármat a székelyudvarhelyi református Kollégiumban, egyet a Római Katolikus Főgimnáziumban végzett, majd négy éven keresztül a Fémipari Líceumba járt. 1950-ben költözött Kolozsvárra, ma is ott él. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult irodalmat. Ezt követően versírással, többek között gyermekversek írásával, verseinek kiadásával, műfordítással foglalkozik. Több folyóiratnál dolgozott, évtizedeken keresztül. Meghatározó témái a politika és a vallás, csakúgy, mint a személyes értékek és a szeretet, az eszkatológia vagy a reménység.

A fent említett folyamatok ma heveny módon jelentkeznek európai társadalmunkban: tanúi vagyunk a keletről nyugatra történő etnikai áramlásoknak, a migrációnak, érdekeltek vagyunk ennek következményében, a szórványosodásban, és a keresztyén egyház egyik legfontosabb kérdését, a missziót érintik. A népek, népcsoportok, az egyének vándorlásával az eszmék is behatolnak, az egyház és hívő tagjai is ütköznek a más nem keresztyén vallásokkal. A kelet– nyugati áramlásnak a migráció és a szórványosodás esetében külső okai voltak, a misszió esetében belsők.

Úgy látszik, hogy közegyházi életünkben van egypár téma – ilyen teológiai intézetünk jelen helyzete és jövője –, amihez nem nyúlunk. Vagy azért, mert a megelőzés helyett inkább az átmeneti korra (meddig még?) jellemző kivárást tartjuk célravezetőnek, ami még csak helytelen harcászati mód lenne. Pedig nem is biztos, hogy a kása forró, lehet, hogy csupán a macska óvatos. Vagy, mert a teológia nem közegyházi ügy.

Az újrainduló folyóirat első számában szükségesnek tartom tisztázni a „Teológia és közélet” rovat elnevezését, illetve azt, hogy milyen közlemények kerülnek ide. Főleg a „közélet” jelentésköre szorul magyarázatra.

Amint a címben kifejezett gondolattal szembenézünk, az első kérdés, amely bennünk felmerül, az: van-e egy református társadalom a református egyházon kívül, és ha van, milyen viszonyban van akkor a társadalom és az egyház? Az egyház merőben más minőségű közösség, mint a társadalom, ennélfogva a kettőt nemcsak szembe lehet állítani egymással, hanem az egyház más és magasabb minőségénél fogva és éppen az egyház fogalmából kiindulva, lehet a reformátusnak nevezett társadalom társadalomfeletti feltételeiről beszélni. Ezek a kritikai szempontok már elégségesek arra, hogy a címben kifejezett gondolatot egyszerűen és világosan kifejtsük.

Amint a címben kifejezett gondolattal szembenézünk, az első kérdés, amely bennünk felmerül, az: van-e egy református társadalom a református egyházon kívül, és ha van, milyen viszonyban van akkor a társadalom és az egyház? Az egyház merőben más minőségű közösség, mint a társadalom, ennélfogva a kettőt nemcsak szembe lehet állítani egymással, hanem az egyház más és magasabb minőségénél fogva és éppen az egyház fogalmából kiindulva, lehet a reformátusnak nevezett társadalom társadalomfeletti feltételeiről beszélni. Ezek a kritikai szempontok már elégségesek arra, hogy a címben kifejezett gondolatot egyszerűen és világosan kifejtsük.

A vallásos tisztelet több egy szükségletet kielégíteni képes cselekedetek sokaságánál, mert maga a tiszteletet kiváltó ok, ha észérvekkel magyarázhatatlan is, jelen van, és kiváltja a vallásos tiszteletet.

A dolgozatom témája, az egyén szabadsága és azon tényezők megismerése, amelyek ennek megélésében akadályt képeznek a mindennapi életben, legfőképpen a keresztyének életében. A dolgozatomban azt járom körül, hogy az emberek milyen megkötözöttségekkel küszködnek, mik korlátozzák őket a szabadságukban, hitük és önmaguk szabad megélésben, egyházi és más körökben. Így a kérdés az, hogy melyek azok a tényezők, körülmények, amik egyrészt elősegítik, hogy önmagunk legyünk, s melyek azok, amik ebben gátolnak, korlátoznak minket.

Mit fed a megigazulás fogalma? A témával azért érdemes újszövetségi szempontból foglalkozni, mert így magához a forráshoz térünk vissza. A Róm 3,21–26-ot – mint látni fogjuk – azért választottuk, mert Pál itt fogalmazza meg a legösszetettebben és legtömörebben a megigazulás lényegét. Ezért tartalmazza a cím is azt, hogy „Pál tanítása”, tehát nem egy rendszeres teológiai tanulmány.

Jelen dolgozat Karl Barth-nak a vallással kapcsolatos máig vitatott nézetét helyezi nagyító alá. A 20. század fordulóján protestáns teológiáját jellemző liberális tendenciával élesen szembeszegülő Barthot még a „keresztyénietlenség” vádjával is megillették radikális vallás- és egyházkritikája miatt. Ennek dacára érdeme visszavonhatatlan, hiszen egy olyan hullámot indított el a protestáns teológusok körében, mely hatására az Ige visszakerült az őt megillető helyre, a teológia középpontjába.

Jelen dolgozatomban C.S. Lewis gondolkodását vizsgálva három fogalom kerül a nagyító alá: a hit, a remény és a szeretet. C.S. Lewis, a 20. század legismertebb keresztény apologétája bejárta az ateizmus, a teizmus és a kereszténység nagy útját. Műveivel hitetlenek és hívők ezreit segítette közelebb Istenhez. Dolgozatom célja pont az, hogy megvizsgáljam közelebbről, hogy mit is jelentettek számára a keresztény hit központi fogalmai. A dolgozat megírásához Lewis nevesebb munkáit vettem alapul, valamint olyan más szerzőktől való műveket és írásokat, amelyek segítenek ezek magyarázatában. Lewis a Bibliához mindvégig hű marad fejtegetéseiben, így számára is a legfontosabb fogalom a szeretet lesz, de mindvégig szem előtt kell tartani azt, hogy ez Istenből indul ki, s mindenek előbb felé kell ezt kimutassuk.