Repozitórium index
Publikáció › Kókai-Nagy Viktor › 2024 › 117 › 5 › Pages: 492--497Tanulmányomban két példán keresztül bemutatom be, hogyan válhat az Újszövetség szövegeinek vizsgálata érdekes nyomozássá, aminek célja a szerző gondolkodásának jobb megértése. A zsidó hagyományban elképesztően gazdag az Akéda-történetnek és Jézus, Sirák fia könyvének egy szakaszának (31,12–32,13) tárgyalásával gondolok közelebb kerülni Jakab levele, valamint Pál 1 Korinthusi levele tanításának megértéséhez.
Szakdolgozat › Kányádi György › 2024 › Pages: 28 › Supervisor: Papp GyörgyA hipotézisem a következő: Jób könyve tragédia. Mivel a biblikus irodalomra a tragédia műfaján keresztül csak feltételes módban tekintek, választanom kellett egy, a műfajba beleillő alkotást, amely alappilléreként szolgál a tanulmányomnak és a bibliai könyv mellé állíthatom folyamatos referenciaként. Tematikusan esett a választásom Szophoklész Oidipiusz királyára, hisz ahogyan Jób Isten akaratából jut olyan élethelyzetbe, amin önerőből nem tud változtatni és szenved, úgy Oidipusz is hasonlóképp egy beteljesült jóslat, a sors hatására került oda és cselekedett úgy, ahogy az fölötte elrendeltetett.
(Ez a dolgozat a 27. Erdélyi Tudományos Diákköri Konferencián különdíjban részesült.)
Publikáció › Kovács Szabolcs › 2023 › Pages: 175--183Simone Weil élete nem más, mint egy misztikus aszkéta tanúságtétele. Mintha az életének célja lett volna az, hogy a szenvedők iránti együttérzés miatt ő maga is szenvedjen. Nem véletlen, hogy filozófiája, hite szerint a legmélyebb szenvedésben, a szerencsétlenségben tapasztaljuk meg igazán Isten szeretetét. Egyedi módon mutat rá arra, hogy a szerencsétlenség által nagyon sok ember részesül Krisztus keresztjében – így pedig Isten szeretetében.
Trăiește cel drept prin credință?. Polemică religioasă și exegeză în comentariile la Habacuc 2:4b din perioada Reformei
Publikáció › Balogh Csaba › 2023 › Pages: 9--28Habacuc 2:4 este un text de o importanță majoră pentru teologia apostolului Pavel. Avem de-a face însă cu un text extrem de dificil (o constatare valabilă de altfel pentru întreaga carte a profetului Habacuc), iar traducerile – sau mai degrabă parafrazele – din edițiile de Biblie sau comentarii reprezintă doar variații interpretative ale textului ebraic. Acest studiu este dedicat impactului și interpretării lui Habacuc 2:4b, în special a conceptului credinței, pentru literatura teologică din epoca Reformei.
„Ábrahám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el őt”. A Genesis 15,6 értelmezése és hatástörténete
Szakdolgozat › Horváth József › 2023 › Pages: 81 › Supervisor: Balogh CsabaÁbrahám személye nem csupán az ószövetségi zsidó ember számára bírt nagy jelentőséggel, hanem ő a keresztyén kultúra egyik meghatározó alakja is egyben. Ugyanis a pátriárka magatartása, amelyet a Genesis 15,6-ban a szentíró szavak szintjén juttat kifejezésre, követendő példaként tárult egykor a választott nép, és tárul ma a keresztyén ember elé. Ez a magatartás, amelyet Ábrahám Istennel szemben tanúsított, egyetlen kifejezésben tömörül: Ábrahám hitt. Az Ószövetség szemüvegén keresztül ezt a kifejezést vizsgáljuk meg közelebbről, és különösen a Gen 15,1–6 kontextusában keressük a választ fő kérdésünkre: Mit foglalt magában Ábrahám hite?
Publikáció › Éles Éva › 2021 › Pages: 67My interest in the topic of suffering has been stimulated essentially by the experiences from the pastoral visits and pastoral encounters in a Transylvanian congregation where I work as a pastor. The interchange with the believers and their hardship lead me to conclude that many homes along the streets there are houses of suffering, many life-stories are stories of suffering. Often the suffering encountered at the heart of the believers’ home is something what makes them to “live as if they will never die and die as if they had never lived”. Nevertheless, accompanying the believers in their search for meaning and comfort I realized that they continue to believe in God despite suffering, impoverishment and oppression. But what I often experience is a struggle with ethical shortcuts in the midst of suffering.
Publikáció › Balogh Csaba › 2018 › 11 › Pages: 105--124Pál apostol nyomán Habakuk 2:4 a keresztyén teológia egyik kulcsfontosságú szövege, amelyre az Újszövetség három alkalommal konkrétan hivatkozik. A reformáció korában, amikor a hit általi megigazulás újra a teológiai figyelem középpontjába kerül, ez a szövegrész, illetve ennek újszövetségi referenciái ismét jelentős szerephez jutnak. A tanulmány rámutat arra, hogy Hab 2:4 héber szövegének eltérő értelmezése milyen következményekkel járt a két nagy reformátor, Luther Márton és Kálvin János hit-értelmezésére nézve. Hab 2:4 reformátori olvasatának elemzése rávilágít ugyanakkor a (nyugati) keresztyén hagyomány egy másik kardinális problémájára is. A hit általi megigazulás kérdésében a héber szöveg alapján igyekszik egy olyan kérdést tisztázni, amely valójában a görög szöveghez (a Septuagintára hagyatkozó páli értelmezéshez) kötődik.
Publikáció › Tavaszy Sándor › 1970 › Pages: 79--85Ha azt a számtalan sok kérdést, amely naponként ostromolja az emberi lelket, mindig összefogóbb kérdésekre vezetjük vissza, végre egyetlenegy nagy és rendkivüli kérdéshez jutunk: Kicsoda az Isten ? — A tudományos gondolkozás végső nagy szintézise: a filozófia sok mindenről beszél, de végső eredményében csak egyetlenegy nagy kérdésre keres feleletet, amelyet tétovázás nélkül ismét csak így fogalmazhatunk meg: Kicsoda az Isten? — Olyan nagy és rendkivüli ez a kérdés, hogy ezt nemcsak az emberi értelem és ész adja fel, hanem maga az egész emberi exisztencia. Az emberi exisztencia nem is más, mint Isten után kérdező valóság. Egyetlenegy nagy kérdés, amelyre egyetlenegy felelet van: Isten!
Szakdolgozat › Józsa Tamás › 2021 › Pages: 63 › Supervisor: Buzogány DezsőJelen dolgozatunkban Heinrich Bullinger megigazulás-tanával foglalkoztunk. A reformátor 1543-ban írt egy János-kommentárt, aminek terjedelmes előszavában a megigazítást részletezte. Mivel a 16. században a különösen vitatott témák közé tartozott a megigazulás, ezt az előszót egy külön könyvecskében, füzetben is kiadták. A füzet tartalma ezidáig nem jelent meg magyar nyelven egységes formában. A tudomásunk szerinti egyetlen fordítás, vagy fordítás-próbálkozás Tőkés Istvánnak tulajdonítható. Ő, amikor a Bullinger egyéb műveiből vett idézetekkel magyarázta a Második Helvét Hitvallás című írásban megjelent fejezeteket, lefordított néhány részletet a Iustificatio című alkotásból is. A magyar egységes fordítás hiányában úgy gondoltuk, mindenképp foglalkoznunk kell ezzel a szöveggel. Munkánk során feltűnt, hogy Bullinger megigazulás-tanáról nagyon kevés forrás található a Bullinger-kutatásban, úgy a magyar, mint a német vagy angol, teológiailag vett értelemben fő nyelveken is.
Publikáció › Geréb Zsolt › 2016 › 109 › 1 › Pages: 7--17Ebben a tanulmányban arra a kérdésre kívánok válaszolni, hogy a levélszerző mennyiben őrizte meg Pál apostol teológiájának azt a központi gondolatát, amelynek kifejtését a Róm 3,21—30-ban és a Gal 2,15—21-ben olvashatjuk, hogy tudniillik a megigazulást kegyelemből és hit által lehet elnyerni. Más szóval: milyen hatástörténete volt Pál szoteriológiai tanításának a deuteropáli levelekben, közelebbről Az efézusiakhoz írt levében?
Szenvedés–megelégedés–beteljesedés Jób könyve alapján. Pasztorálpszichológiai reflexiók. Összefoglalás
Publikáció › Vitus-Bulbuk István › 2018 › 111 › 1 › Pages: 103--120Publikáció › Sven Grosse › 2018 › 111 › 5 › Pages: 523--533Az előadás Philipp Melanchthon teológiájának jelentőségével foglalkozik a reformáció és az erdélyi oktatási rendszer fejlődése szempontjából, majd rátér Melanchton fő teológiai munkájára, a Loci communes-ra. Míg az új protestantizmus hatására az 1521-es korai Loci sok figyelmet kapott, a Loci későbbi verzióiról az az általános vélemény, hogy Melanchthon itt elvesztette reformerejét. A Loci utolsó, 1559-es kiadásában Melanchthon a megigazulás tantételét is a keresztény üzenet fő tartalmának tartja. Itt a hit fogalmára összpontosít.
Publikáció › Kozák Péter › 2018 › 111 › 6 › Pages: 640--654Paul Tillich szótériológiájában az egyik döntő elem a helyettesítés tagadása, amelynek számos fontos következménye van teológiájában. Először is, Krisztus mint Isten és ember közötti közbenjáró nem olyan „harmadik valóság”, amelyre mind Istennek, mind az embernek szüksége lenne a kijelentés és a megbékélés elérése céljából.15 Elutasítja Anselmus objektív típusú, a Cur Deus homo? című munkájában kifejtett megbékéléstanát, ugyanis véleménye szerint azt a középkori jogfelfogás és a bűn mennyiségi szemlélete terheli meg.
Publikáció › Simon János › 2019 › 112 › 4 › Pages: 341--352A Szanhedrin jogkörét illetően szinte minden kutató egyetért abban, hogy Jézus nyilvános működésének idején, amely Pilátus helytartói megbízatása alatt történt (Kr. u. 26–36), a Szanhedrin rendelkezett büntetőügyeket tárgyaló joggal, ahogyan azt követően is. Azonban nincs konszenzus a halálbüntetés kiszabásának jogát illetően. A Jn 18,31-ben a zsidók tagadják a halálbüntetéshez való jogukat, de a fent tárgyaltakból kiderült, hogy a zsidók autonóm módon rendelkezhettek a templom falain belül, mint ahogy számos példa bizonyítja azt is, hogy vallási kérdésekben szabadon dönthettek. Ez nem zárta ki a halálbüntetés kiszabását sem, és ezt több megkövezés általi halálra ítéltetés vagy ennek kísérlete igazolja. Igaz ugyan, hogy vallási kérdések esetében a zsidó hatóságok saját törvényeik szerint ítélkezhettek, és hajthatták végre az ítéletet, de nem kizárt az sem, hogy közönséges ügyekben is ítéletet hozhattak. Ezt sem cáfolni, sem igazolni nem tudjuk teljesen.
Publikáció › Haacker, Klaus › 2010 › 103 › 5 › Pages: 473--484Vajon félreértette-e Luther Pál apostol leveleit? Vajon a 16. századi reformátorok alaptalanul hivatkoztak-e Pál apostol megigazulásról szóló tanítására és vajon helytelen útra terelték volna teológiájának megértését? Az utóbbi időben ez a kérdés újra és újra felmerül és heves vitákat vált ki a kutatók körében. Nem kell meglepődnünk azon, hogy a modern újszövetségi írásmagyarázat nem minden esetben erősíti meg a reformátorok bibliamagyarázatát. A Pál-kutatásra néző „új szemléletmód” kérdése csupán egyetlen szelet abból feszültségből, amely a biblikus irányultságú dogmatika és a történeti írásmagyarázat között jelentkezik. Ez mindenesetre igen-igen érdekfeszítő szelet, mivel a reformátorok Pál-értelmezésének egyház- és teológiatörténeti jelentősége volt.
Publikáció › Papp György › 2008 › 101 › 6 › Pages: 700--708In this short paper I would like to provide a comparative analysis of the passages concerning the passion of the Lord Jesus Christ of the Early Christian confessions (among them the Apostolic Creed1 as well), because these passages are frequently the source of theological misunderstanding and debates. The main question which urged me to do this research had occurred in relation with the Apostolic Creed. How do we say correctly: ‘I believe in Jesus Christ, His only Son, our Lord: Who was conceived of the Holy Spirit, born of the Virgin Mary, suffered under Pontius Pilate, was crucified, died, and was buried; He descended into hell…’ or ‘I believe in Jesus Christ, His only Son, our Lord: Who was conceived of the Holy Spirit, born of the Virgin Mary, suffered, under Pontius Pilate He was crucified, died, and was buried; He descended into hell…’? I shall try to answer this question by analysing the relevant passages of the creeds which were composed in the first six centuries.
Szakdolgozat › Gyerő Attila › 2014 › Pages: 101 › Supervisor: Czire SzabolcsMíg azonban a bibliai régészet ószövetségi vonatkozásaival számos kutató foglalkozott, és erről a területről nagy mennyiségű anyag áll az olvasó rendelkezésére, ezzel szemben e tudományág újszövetségi vonatkozásaival alig néhány személy foglalkozott, s míg tanulmányaik nagyrészt angol, német és francia nyelven jelentek meg, addig magyar nyelven kevés ilyen tanulmány látott napvilágot. Ezt az űrt szándékszik a jelen dolgozat valamelyest betölteni azzal, hogy egy körülbelül kétszáz éves időszakot (J.e. 100‒J.u. 100) átölelve, azon régészeti leletekre szándékszik koncentrálni, amelyek legmeghatározóbbnak tűnnek, és amelyek az olvasó számára valamilyen segítséget nyújthatnak abban, hogy a világot megváltoztató I. századi korszak eseményeit megértse.
Szakdolgozat › Kovács Szabolcs › 2020 › Pages: 64 › Supervisor: Visky Sándor BélaDolgozatom fő célja az, hogy feltárjam Simone Weil tanítását a szenvedés misztériumáról. Ahhoz, hogy ezt megértsük, szükséges több pontban vizsgálni a szenvedés kérdését. Ezért a dolgozat első részében Simone Weil életét kutatva fedezhetjük fel az ő kapcsolatát a szenvedéssel. Az itt feltárt megfigyelések után áttérünk az elméleti részhez, amely megalapozza Simone Weil életét és azon belül a szenvedéshez való viszonyulását. A dolgozat második részében a dekreáció fogalmát kell megértenünk, amely Simone Weil tanításának az alapja. Ennek megértése elengedhetetlen ahhoz. A dekreáció után következik a dolgozatom utolsó és legfontosabb része, ami a szenvedésről és a szerencsétlenségről szól. Ebben a fejezetben nagyon részletesen feltárulnak a szenvedéssel és a szerencsétlenséggel kapcsolatos részletkérdések. Ezeket ismertetve célom az, hogy választ adjak a szenvedéssel kapcsolatos nehéz kérdésekre.
Szakdolgozat › Vékony Roland Ádám › 2014 › Pages: 62 › Supervisor: Kállay DezsőMit fed a megigazulás fogalma? A témával azért érdemes újszövetségi szempontból foglalkozni, mert így magához a forráshoz térünk vissza. A Róm 3,21–26-ot – mint látni fogjuk – azért választottuk, mert Pál itt fogalmazza meg a legösszetettebben és legtömörebben a megigazulás lényegét. Ezért tartalmazza a cím is azt, hogy „Pál tanítása”, tehát nem egy rendszeres teológiai tanulmány.