Repozitórium index
Publikáció › Ledán M. István › 2017 › 110 › 2 › Pages: 145--164Jung egy ízben a következő zavarba hozó kérdést tette fel: „Ha egy teológus tényleg hisz Istenben, milyen hatalom nevében állítja, hogy Isten nem képes az álmok útján szólni?” Csakugyan, állítható-e komolyan, hogy Isten ma is feddhet, inthet, buzdíthat az álmok által? Érdemes-e odafigyelni álmainkra, vagy az teszi jól, aki reggelre – mint az éjszaka ki tudja, honnan előbugyogó zagyvaságait – elfelejti ezeket? Továbbá: segítenek-e az álmok az élet válsághelyzeteiben, például a gyász feldolgozásában? Ebben a tanulmányban sok álompéldával – köztük személyesekkel is – a téma klasszikusaira és természetesen a Szentírásra támaszkodva, ezekre a kérdésekre igyekszünk választ találni.
Publikáció › Tőkés István › 2017 › 110 › 2 › Pages: 165--170Szentlélekről lévén szó, azzal a legyőzhetetlen akadállyal találkozunk, hogy lehetetlen a szokásos értelemben vett beszédmód. Nem beszélhetünk róla sem úgy, mint emberről, sem úgy, mint látható tárgyról, ugyanis emberi tapasztalati világunkon kívül esik. Itt különösképpen igaz a Kálvin megállapítása, hogy véges nem foghatja föl a végtelent.
Publikáció › Székely Csilla Imola › 2017 › 110 › 3 › Pages: 249--267Makkai Sándor írásaiból, a róla szóló méltatásokból egy újítani kész, nagyszerű és merész lelket ismerünk meg. Azok az irányelvek és programok, amelyeket közel egy évszázada fogalmazott meg, ma is újszerűen, frissen, egészen közelről hatnak, de mindaz a sok ötlet és terv, amely megszületett benne, ma sem valósult meg igazán. Maga Makkai Sándor is sokat tett azért, hogy beszédei, tanulmányai, prédikációi, programadásai, célkitűzései ne csak szavak maradjanak. Az új nemzeti-történelmi helyzethez nemcsak megírta a „magunk revíziója” égető szükségességét, hanem revízió elé állította önmagát is, s újra és újra visszanyúlt a tiszta Kijelentésig, a Szentírásig. Így a „revízió” Makkainál az önmagunkkal való szembenézést jelenti, vagyis azt, hogy életünket gyökereiből kell megújítanunk, nem pedig azt a határok visszaállítását, de még az ígért jogok érvényesítését sem, amelyekről az erdélyi magyarság évtizedekig nem mondott le.
Publikáció › Ledán M. István › 2017 › 110 › 3 › Pages: 268--280A Szentírás viszonylag gyakran beszél a halálról, a halottak állapotáról az alvás képével. Mi több, valahányszor az Újszövetség kifejezetten a Krisztusban hívők vagy az ószövetségi kegyesek haláláról beszél, következetesen az alvás képét használja. Ez a kép viszont nem használatos a kívülállókkal vagy a súlyosan vétkező, „halálos” bűnt elkövető hívőkkel kapcsolatban. Kálvin is megjegyezte, hogy az aludni ige általánosan használt kép ott, ahol a Szentírás a halálról beszél, ő maga azonban kissé idegenkedett a kifejezéstől, mivel az a korban „terhelt” volt, ugyanis az anabaptisták számára éppen az aludni ige ilyen bibliai használata jelentette az egyik érvet arra nézve, hogy a lélek öntudatlan állapotban marad a feltámadásig, azaz a halál pillanatában gyakorlatilag a testtel együtt elpusztul.
Publikáció › Ledán M. István › 2017 › 110 › 4 › Pages: 363--378Solomon Zeitlin zsidó történész egyik tanulmányában azt próbálja bizonyítani, hogy a fogság utáni időszakban az álmok kezdték elveszíteni előrejelző funkciójukat. Megjegyzi, hogy már Ézsaiás sem tartotta az álmokat isteni eredetűeknek, és inkább afelé hajlott, hogy azok az ember gondolatainak és vágyainak visszatükröződései; ilyenformán a próféta Sigmund Freud előfutárának tekinthető. Később, a tannaita korban a rabbik már nem a jövendőt jó- solták meg az álmokból, hanem egyszerűen csak magyarázták azokat.
Publikáció › Adorjáni Dezső Zoltán › 2017 › 110 › 5 › Pages: 558--568Lelki, szellemi szempontból is kemény, megpróbáló, megtévesztő időket élünk. Az értelem és értékvesztés korát, a nagy szabadságnak mondott modern rabszolgaság korszakát. Ma nagyon kemény szellemi harc folyik a világban. Mert szabadság politikai korrektségére hivatkozva Istenről szólni szinte bűntény, szinte tiltott. De és ma nem azoktól tartok, akik őt tagadják nyíltan, bátran, lelkesen, gúnyosan, mert az látható, az értelmezhető: van ellenfél, lehet érvelni, lehet harcolni. Sokkal inkább a mai spirituális kotyvalék a veszély, a Huxley-féle emberközpontú vallás. Ugyanaz a gnosztikus, szinkretista jelenség modern formanyelven, a szabadság eszményébe burkolva: minden konstruktum Isten, amit te akarsz, amibe te hiszel. Nekünk továbbra is egyetlen világos utunk marad: a reformátori kereszt útja – mai formanyelven.
Publikáció › Fazakas Sándor › 2017 › 110 › 5 › Pages: 480--499Talán nem meglepő, hogy protestáns teológusként, illetve református teológiai tanárként a reformáció 500 éves jubileumi évében a reformációról kívánok elmélkedni, vagy inkább fogalmazzak így: a reformációról kívá- nok önök előtt hangosan gondolkodni még akkor is, ha a reformáció témájáról számtalan előadást, értelmezést hallhattunk már ebben az évben. Mégis válla- lom a kockázatot, mert sajátos és talán szokatlan szemszögből kívánok közelí- teni a témához, s olyan kérdéseket szeretnék ma feszegetni, amelyek a jubileumi év felfokozott hangulatának elmúltával várnak majd válaszra, kiértékelésre. Szemlélődésem kiinduló kérdése ez: vajon miben sajátos ez a mostani, a mi nemzedékünk által megélt reformációjubileum?
Szenvedés–megelégedés–beteljesedés Jób könyve alapján. Pasztorálpszichológiai reflexiók. Összefoglalás
Publikáció › Vitus-Bulbuk István › 2018 › 111 › 1 › Pages: 103--120Publikáció › Visky Sándor Béla › 2017 › 110 › 6 › Pages: 619--631Ez a dolgozat a felmentés problémáját elemzi Vladimir Jankélévitch gondolkodásában. A felmentés a sértett fél azon próbálkozása, hogy a mélyen elrejtett emberi gonoszságon túl olyan külső mozzanatokat találjon, amelyek motiválhatták az elkövetőt. Az oknyomozó eltökéltségével keresi a választ az unde malum? kérdésére.
Publikáció › Kovács Kristián › 2018 › 111 › 1 › Pages: 25--35Az 1989-es demokratikus átalakulás után a magyarországi egyházak azzal szembesültek, hogy megváltozott társadalmi pozíciójuk. Az egyházak mellőzöttsége megszűnt, de egyáltalán nem voltak felkészülve arra, hogy megtalálják helyüket a civil társadalomban. Különösen nehéz helyzete volt a gyülekezeteknek, amelyeknek szembe kellett nézniük a népegyház meggyengült struktúrájával. Az egyház csak akkor képes helytállani a civil társadalomban, ha komoly társadalmi elkötelezettséget tanúsít, és hűségesen közvetíti az evangélium üzenetét. Az egyháznak kezdeményező szerepet kell vállalnia.
Publikáció › Visky Sándor Béla › 2018 › 111 › 1 › Pages: 36--46A dolgozat a francia filozófus Pardonner? című, 1971-ben publikált szövegét elemzi, amely bizonyos értelemben ellentéte a szerző korábbi megnyilatkozásának. Megelőző munkája, a Le pardon (1967) nyugodt kijelentő módjával szemben a Pardonner? mintha kérdésessé tenné az előző álláspontját. Nem arról van szó, hogy az utóbbi visszavonná az előbbit, hanem annak jelzéséről, hogy a bűnbánat hiánya könnyűszerrel irracionálissá és kérdésessé teheti a megbocsátást; s ugyanígy a tettes arroganciája, amely arról árulkodik, hogy méltónak érzi magát arra a mérhetetlen ajándékra, amit a megbocsátásban az áldozat nyújt számára.
A párbeszéd szüntelen aktualitása. A teremtés kérdése a teológiában és a természettudományokban. Ravasz László szintézise
Publikáció › Kulcsár Árpád › 2018 › 111 › 2 › Pages: 170--193Ravasz László nem érdeklődött a természettudományok iránt. Legalábbis fennmaradt, gazdag életművéből ez derül ki, de nem olvastam sehol olyat a róla szóló és mindmáig hézagos tudományos értékű szakirodalomban, ami ennek az ellenkezőjét bizonyítaná. Ugyanis számára a tudományos érdeklődés a filozófia–teológia–irodalom köreiben bontakozott ki. Az azonban bizonyos, hogy nem volt természettudomány-ellenes. Azokhoz a témákhoz, amelyekben manapság a természettudományok és a teológia bizonyos képviselőin keresztül sokszor igen heves vitát folytat, higgadtan viszonyult. Tiszteletben tartotta a tudomány eredményeit, őszinte rácsodálkozással szemlélve azokat a tudományos-technikai felismeréseket, vívmányokat és megvalósításokat, amelyek a 20. században bontakoztak ki.
Publikáció › Gánóczy Sándor › 2018 › 111 › 3 › Pages: 278--286Mi indokolja mai reformátusok érdeklődését a jezsuita lelkigyakorlatok iránt? Ebből a kérdésből szeretnék kiindulni, mielőtt megkísérelném összehasonlítani és teológiai szempontból értelmezni a kálvini és az ignáci lelkiséget. Remélem, hogy így alá tudom támasztani e teológiai értelmezésből és a szóban forgó lelkigyakorlatok megfigyeléséből nyert véleményemet, hogy tudniillik ez a két lelkiség kiegészíti egymást, és az ökumenikus egymásra találást erősíthetik napjainkban.
Publikáció › Zamfir Korinna › 2018 › 111 › 3 › Pages: 345--348Doctor honoris causa címmel tüntették ki dr. Gánóczy Sándor emeritus professzort Kolozsváron.
Publikáció › Benkő Timea › 2018 › 111 › 4 › Pages: 397--409Azelőadás témáját kettős évforduló indokolta: 120 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet épülete, ahol 1895 őszén kezdte el működését az Erdélyi Ev. Ref. Egyházkerület Theologiai Fakultása; és 25 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet vegyes kara. Egy protestáns teológiai főiskola és vegyes karának együttes évfordulója kapcsán elkerülhetetlen kérdésekre szükséges válaszolnunk. Mi a szerepe a zenének a teológiai oktatásban? Miben látták az elődök a zenei nevelés, közelebbről az egyházzene oktatásának lényegét, és mit jelent ez napjainkban a lelkészképzés számára? Mi adja egy teológiai intézet énekkarának a létjogosultságát, és mi tehet sajátossá egy ilyen jellegű kórust?
Egy Jókai-regény vallási szövege. A kőszívű ember fiai szentírási idézeteinek és imádságainak elemzése
Publikáció › Bodnár Lajos › 2018 › 111 › 4 › Pages: 410--435Jókai Mór valláshoz való viszonyulása kevéssé kutatott téma. Szinte minden regényében találkozunk különféle vallási utalásokkal, vallásos kifejezésekkel vagy egyszerűen csak a vallásos világképpel és szellemiséggel.
Publikáció › Gaál Botond › 2018 › 111 › 5 › Pages: 509--522A hittudomány szó érdekes, egyszersmind különös szóösszetétel, s mint ilyen fölkelti érdeklődésünket. Már régen honossá vált köznyelvünkben, hétköznapi természetességgel használjuk, és nem is gondoljuk, milyen bonyodalmat rejteget. A hittudományok többes számú alak a Magyar Tudományos Akadémia által is hivatalosan elfogadott tudományterület, ezért javasolom, mi is fogadjuk el a használatát. Ha pedig elfogadtuk, akkor azonnal magyarázatra szorul, elsősorban abból a szempontból, hogy amikor a hittudományok közé soroljuk a teológiát is, értelmezhetjük-e azt tudománynak. Másképpen is fogalmazhatunk: mi módon értelmezhetjük tudományként?
Publikáció › Sven Grosse › 2018 › 111 › 5 › Pages: 523--533Az előadás Philipp Melanchthon teológiájának jelentőségével foglalkozik a reformáció és az erdélyi oktatási rendszer fejlődése szempontjából, majd rátér Melanchton fő teológiai munkájára, a Loci communes-ra. Míg az új protestantizmus hatására az 1521-es korai Loci sok figyelmet kapott, a Loci későbbi verzióiról az az általános vélemény, hogy Melanchthon itt elvesztette reformerejét. A Loci utolsó, 1559-es kiadásában Melanchthon a megigazulás tantételét is a keresztény üzenet fő tartalmának tartja. Itt a hit fogalmára összpontosít.
Publikáció › Kozák Péter › 2018 › 111 › 6 › Pages: 640--654Paul Tillich szótériológiájában az egyik döntő elem a helyettesítés tagadása, amelynek számos fontos következménye van teológiájában. Először is, Krisztus mint Isten és ember közötti közbenjáró nem olyan „harmadik valóság”, amelyre mind Istennek, mind az embernek szüksége lenne a kijelentés és a megbékélés elérése céljából.15 Elutasítja Anselmus objektív típusú, a Cur Deus homo? című munkájában kifejtett megbékéléstanát, ugyanis véleménye szerint azt a középkori jogfelfogás és a bűn mennyiségi szemlélete terheli meg.
Publikáció › Juhász Tamás › 2018 › 111 › 6 › Pages: 662--677Vortrag, gehalten am 16. Oktober 2018 in Szováta, im jährlichen Konvent des Pfarrvereins der Siebenbürgisch-Reformierten Landeskirche. In der ersten Hälfte des Aufsatzes gibt der Verfasser je eine globale und eine lokale Lagebeschreibung. Der heutigen globalen Selbstgefährdung der Menschheit (einem Auswuchs des „westlichen“ Geistes) wird eine nicht minder sichtbare, aber jene zerstörerische Kraft weit übertreffende andere globale Macht entgegengestellt: die umfassende Macht des Geistes Gottes, repräsentiert durch die Gemeinschaft der Geheiligten, aber präsent nicht nur in der Kirche. Die lokale Lagebeschreibung präsentiert die siebenbürgische reformierte Kirche als Minderheitenkirche, als Kirche an der Grenze von Ost und West und als Volkskirche, mit den spezifischen Aufgaben, die aus diesen drei Charakteristika abzuleiten sind.
Publikáció › Szász Tibor András › 2018 › 111 › 6 › Pages: 607--624Itt van két akkora téma, amelyről külön is konferenciát lehetne tartani, úgyszintén a kettejük összefüggéséről. Amikor afelől érdeklődtem, hogy mi is volna az előzetes koncepció, akkor a jórészt fiatal lelkészek közül többen is egybehangzóan meglepően merev és konzervatív elképzelést vázoltak fel. Eszerint van egy ideális állapot, amelytől messze állunk. Ennek okát főleg a lelkészek helytelen hozzáállásában kell keresni – mondták a véleménynyilvánítók. Viszont ha rámutatunk hibáikra, felrázzuk őket, utat mutatunk nekik, és szembesítjük őket helytelen gyakorlatukkal, ettől felébrednek, öntudatra eszmélnek, motiváltak lesznek, és nagy lendülettel, hatékonyan kezdenek dolgozni, s ennek egyenes következményeként megpezsdül a gyülekezeti élet, aktivizálódnak a közömbös egyháztagok. Azaz úgy gondolták, hogy a szidás, az intézményes fenyegetés által meg fognak oldódni a gondokat, és így egyház ügye előbbre jut. Bárcsak ilyen egyszerű volna!
Publikáció › Szegedi László Tamás › 2018 › 111 › 6 › Pages: 625--639Csalódást fogok okozni, ha azt képzelik, hogy én borúlátó ember vagyok. Egész életem és szolgálatom arról szólt, hogy dacolva a statisztikák negatív adataival, teljesen pozitív életképet, Erdély- és magyarságképet hirdettem, amelyet most szeretnék elétekbe is tárni.
"Ha bűnöket látunk, nincs annál veszedelmesebb járvány". Kálvin János a homoszexualitásról és fajtalankodásról
Publikáció › Magyar Balázs Dávid › 2019 › 112 › 1 › Pages: 17--48A Registres du Conseil de Genève fennmaradt jegyzőkönyvei szerint csaknem tíz esztendővel a nagy reformátor, Kálvin János halála után, 1575. május 17-én Jean Trembley, a Saint Gervais és Saint Pierre gyülekezet lelkipásztora viharos hangvételű prédikációt mondott el, amelyben a fiatal városállam morális életét Sodoma és Gomora lakosságának romlottságához hasonlította. Igehirdetése városszerte visszatetszést keltett. Polgárok százai vonultak az utcára, és felmentését követelték. Kérdés azonban, hogy mi váltotta ki a Béza Theodor családjához is közel álló, „lánglelkű” prédikátor határozott fellépését, hiszen a helyi lakosság erkölcsi helyzetét és magaviseletét vizsgáló források szerint Genfben csak elvétve fordultak elő a szodómiával kapcsolatos bűnesetek.
Publikáció › Sarnyai Csaba Máté › 2019 › 112 › 2 › Pages: 143--152Ez a tanulmány a jeles református püspök és teológus, Makkai Sándor vallásfelfogásának néhány aspektusát igyekszik körüljárni. A két fő dimenzió: a valláslélektani és a vallásfenomenológiai. Makkai úgy véli, hogy a valláslélektan mindenekelőtt a vallás keletkezésének titkát igyekszik felfedni. Ha sikerül választ találni erre a kérdésre, akkor ezáltal megtaláljuk a valláspszichológia lényegét. A filozófia, a szociológia, a természettudomány, a néplélektan és az empirikus lélektan mind-mind magáénak érzi, hogy a valláslélektan problémáival és annak jelzett kulcskérdésével foglalkozzék.
Publikáció › Bacsó István › 2019 › 112 › 3 › Pages: 244--268A ne ölj parancsolat lévinasi interpretációja kétségtelenül érvényes volt, de nemcsak azáltal, hogy reflektált a gondolkodó személyes traumáira, hanem azáltal is, hogy a huszadik század viharai közepette is letisztult, kategorikus imperatívuszként szólalt meg. A lévinasi arc felhívása ma is aktuális, mert szerte a világon több mint 40 háború zajlik, az emberek letiporják egymást, és gyakran úgy mennek el egymás mellett, hogy nem látják meg egymás arcát.
Reinhold Niebuhr teológiai és társadalometikai gondolatainak értékelése. Pozitív mérlegelések és kritikus megközelítések
Publikáció › Papp Zsolt › 2019 › 112 › 4 › Pages: 377--392Reinhold Niebuhr realizmusának egyik táptalaja az a valóság volt, amelyet Detroit társadalmában tapasztalt meg. A szegénység, a társadalmi problémák, a kizsákmányolás szöges ellentétben álltak azzal a derűlátó szemlélettel, amelyet az általa is olvasott liberális teológia tanított az ember állapotáról és a társadalomban rejlő lehetőségekről. A Detroitban töltött időszak radikálisan realistává tette etikai szemléletét is.
Publikáció › Koppándi Botond Péter › 2019 › 112 › 5 › Pages: 466--480Az új homiletika tanulmányozása közben számomra az vált egyértelművé, hogy a homiletika különböző korszakai attól függnek, hogy a docere – delectare – movere (flectere) hármasában éppen melyik a hangsúlyosabb. Azt is látom, hogy a delectare, és benne a narratív prédikálás akkor jön elő, amikor a fásultság, a rezignáltság, a legyintés, a beletörődés, az unalom vesz erőt a prédikáció hallgatóin. Bár az Egyesült Államokban ez a narratív korszak már lecsengőben van, az az érzésem, hogy a megjelenését megelőző válság jeleit már mi magunk is érezzük. Nem a tartalommal van a gond, hanem a klasszikus formát látom sokszor kevésnek. Azt, hogy mindig tanítani és rábírni akarunk. Ideje talán teret engedni a több gyönyörködtetésnek. Nem öncélúan, nem az élménytársadalom nyomásának engedve, hanem az evangélium személyessé tételének, a változást előidéző erőt, az ihletést felmutató szándékkal.
Publikáció › Görözdi Zsolt › 2019 › 112 › 5 › Pages: 481--493A Jel 4 motívumaiban, irodalmi formájában, formanyelvében, részben tartalmában is tipikus apokaliptikus szövegnek mondható. Az erre írt igehirdetés ezek miatt is sajátos hozzáállást kíván meg, vagyis a szöveg olyan megközelítését, amely miközben komolyan veszi az üzenet apokaliptikus irodalmi eszközökkel közölt formáját és számol ezzel, illetve ezt részben megfejti, néhol lefejtve találja meg a kérügmát, amelyet ez a forma több ponton kódolva közöl az ehhez nem szokott olvasónak. Ezen túl pedig olyan igehirdetői stratégiát szükséges alkalmaznunk, amely ráhangolódik az egész könyv üzenetrendszerére, s azt egybehangolja az igehirdetés általános céljaival. Részben ezek miatt sem véletlen, hogy a textusként ritkán képezi a prédikáció alapját a szószékeinken.
Publikáció › Weber Otto › 2019 › 112 › 5 › Pages: 494--536Otto Weber (1902–1966) 1938-as német Institúció-fordítását nemcsak a Kálvintól származó fejezetcímeket mutató tartalomjegyzékkel látta el, hanem a fejezeteken belül az egyes pontok tartalmára utaló alcímeket is írt. Ez a részletes tartalomjegyzék a német olvasó számára megkönnyítette Kálvin nagy művének forgatását. A részletes német tartalomjegyzék magyar fordítása ugyanezt a könnyítést kívánja a magyar olvasóknak is nyújtani. A szöveget fordította Juhász Tamás. A fordítást lektorálta: Kiss Jenő.
Publikáció › Rezi Elek › 2019 › 112 › 5 › Pages: 537--550Közismert, hogy a keresztyén teológiában a társadalometikai kérdések iránti érdeklődés a 21. század első évtizedében élénkült meg. Ez azzal magyarázható, hogy a társadalomban élő teológia és egyház nem maradhat néma a változó társadalomban jelentkező problémákat illetőleg. Ezeknek sokasága közül tanulmányomban a globalizáció társadalometikai vetületeivel és vonzásköreivel foglalkozom.
Az üldözött keresztyének nemzetközi megjelenése. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának megjelenése az üldözött keresztények megsegítésében
Publikáció › Fischl Vilmos › 2019 › 112 › 6 › Pages: 631--644Az utóbbi 20 évben komoly változások történtek a biztonság- és védelempolitika tekintetében. Manapság egyre többet hallunk az iszlám és a Nyugat közötti problémákról. Ezért szeretnék átfogó jelleggel foglalkozni az iszlám és a Nyugat történelmi és jelenkori kapcsolatainak és konfliktusainak bemutatásával. Foglalkozom az iszlám fundamentalizmussal, amely napjaink egyik legjelentősebb kihívása. Arra próbálok feleletet adni, hogy miként és miért harapózhatott el a radikális iszlám világ Nyugat- és Amerika-gyűlölete, mennyiben ölt ez vallási köntöst, és mennyire vehető komolyan a missziói jellege, tehát mennyiben irracionális, következésképpen milyen esélye van megállításának nyugati módszerekkel. Az iszlám tényleg a béke vallása-e? Az muszlim hittudósok és tömegek nagy része valóban annak szeretné látni. Vajon hány Oszama bin Laden támad még, aki az általános szegénység és a többi társadalmi probléma orvoslását egyedül a Nyugat kíméletlen elpusztításában véli megtalálni?
Publikáció › Kulcsár Árpád › 2020 › 113 › 1 › Pages: 32--52A mai teológiai tudományosságban a missziológia külön tudományterületnek számít, s művelői gyakran úttörő munkát végeznek a különféle missziói elméletek megalapozásában és azok gyakorlati kivitelezésében. A világ összes kontinensét már legalább száz éve szövögeti át egy olyan missziói háló, amely az apostoli kor evangéliumot terjesztő és hitet ébresztő munkáját viszi tovább. Ez a több mint százévnyi idő hasznos felismerések sorozatát munkálta ki a misszió terén, amelyek nemcsak az „idegen népeknek idegen országokba” eljuttatni kívánt evangélium szolgálatának elméleti hátterét építette és gondozta, hanem elvégezte azoknak gyakorlati próbáját is. Ez pedig letisztuláshoz vezetett: bizonyos elméletek kikoptak, mások pedig főleg gyakorlati eredményeik alapján erősödtek meg.
Publikáció › Papp Zsolt › 2020 › 113 › 2 › Pages: 156--164A bűn kérdésének helyes behatárolása Reinhold Niebuhr teológiájának egyik alapvető célkitűzése. A Szentírás szemszögéből a bűn számára is az Isten elleni lázadás ténye, amely társadalmi szempontból igazságtalanságot szül. A kicsinyes aggodalmat a bűn előzményének tekinti. A bukás mítosza, elmélete szerint a bűn nem a történelembe való beépülés lehetőségét jelenti, hanem a kísértés és bűn konstans valóságát szemlélteti.
Publikáció › Buzogány Dezső › 2020 › 113 › 2 › Pages: 165--172A görög nyelv tanulmányozásának fontossága - ezt a címet viseli az a tanulmány, amelyet Melanchthon 1549-ben készített és adott át Vitus Winshemiusnak elmondásra. Ebben már teljesen letisztulva jelenik meg a görög nyelv jelentősége a lelkészképzésben. Beszéde elején zavaros időkről beszél: a sátán pusztítással fenyegeti az egyházakat és az iskolákat.
Publikáció › Juhász Zoltán › 2020 › 113 › 3 › Pages: 242--265Eduard Böhl, a 19. század második felének tudós teológusa 1864-től 1899-ig volt a bécsi Protestáns Teológiai Fakultás Református dogmatikai tanszékének professzora. A Habsburg-kormányzat 1818-ban központi rendelettel tiltotta be a birodalom egész területén élő diákok számára a külföldi egyetemjárást, hogy ezzel az intézkedéssel akadályozza meg a német egyetemek liberális szellemiségének beszivárgását.