Repozitórium index

Tartalomtípus
Év
Nem nyilvános dokumentumok csak részleteket jelenítenek meg. Összesen 5990 eredmény
Szerző1928

Szerző1955

Vörös Éva (Budapest, 1955) 1980-ban fejezte be teológiai tanulmányait Budapesten. Mentálhigiénés szakemberré Debrecenben lett (1996), vallástanári diplomát a Károli Gáspár Református Egyetemen szerzett (1999). Külföldi tanulmányokat Cambridgeben, Wales-ben (1983–1984), Chicagóban (1992), Tübingenben (2010–1912) és Heidelbergben (2013) folytatott. Dolgozott diakóniai intézményekben és végzett lelkészi szolgálatot Budapesten, Pomázon és Biharban. Tanított gimnáziumban (Debrecen) és a Súlyok István Főiskolán (Nagyvárad, 1996–2001) és egyetemen (Testnevelési Egyetem Mentálhigiéné Tanszék, Budapest, 1999–2001). Közben rendszeresen publikált. Három önálló kötete jelent meg. 2020-tól a kolozsvári Fébé Diakóniai Otthon lelkésze.

Szerző1966

Zsengellér József (1966) teológus, hebraista, református lelkész, korábban tanszékvezető professzor a Pápai Református Teológiai Akadémia Ószövetségi Tanszékén és a Károli Gáspár Református Egyetem [KRE] Hittudományi Karának [HTK] Bibliai Teológiai és Vallástörténeti Tanszékén, a KRE HTK korábbi dékánja és a KRE korábbi rektora; a Dunántúli Református Egyházkerület kutatója, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem professzora, a Magyar Hebraisztikai Társaság alapítója és elnöke. Kutatási területei: Izráel vallástörténelme; a perzsa és hellenisztikus római kor izraeli történelme és irodalomtörténete; az Ószövetség szöveg- és kánontörténete; a szamaritánusok korai története, vallása és irodalma; a reformáció és az Ószövetség, valamint a héber nyelv kapcsolata; a 19. századi, kora 20. századi zsidó-keresztyén viszonyrendszer.

Szerző1969

Szerző1984

Geréb Miklós (Tasnád, 1984) református lelkipásztor a Kolozsváron Protestáns Teológiai Intézetben végezte teológiai tanulmányait (2002–2007), majd a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Karán szerzett magiszteri oklevelet (2008–2009). Jelenleg a BBTE doktorjelöltje. Kutatási területe: a 19. századi liberalizmus, liturgika és egyházzene. A liturgikát és egyházzenét népszerűsítő írásai folyamatosan jelennek meg a Harangszóban és a Református Zenei Kalendáriumban.

PublikációNév Nélkül186710Pages: 120

PublikációNév Nélkül18603Pages: 75

PublikációNév Nélkül18614Pages: 98

PublikációNév Nélkül18625Pages: 89

PublikációNév Nélkül18636Pages: 98

PublikációNév Nélkül18647Pages: 115

PublikációNév Nélkül18658Pages: 141

PublikációNév Nélkül18669Pages: 99

PublikációNév Nélkül186811Pages: 111

SzakdolgozatGáspár Zoltán2000Pages: 43Supervisor: Tonk Sándor

SzakdolgozatIlkei Lóránd2020Pages: 187Supervisor: Kovács Sándor

Dolgozatom tárgya a kolozsvári unitárius kollégiumban 1878 és 1911 között végzett diákok fényképpel ellátott életrajzainak bemutatása. A kutatásom célja egy személyi adattár létrehozása, amely a vizsgált időszakban a kollégium diákjait azonos szempontok alapján vizsgálja. Egy személyi adattár készült el így, amely tartalmazza az egyes diákokra vonatkozó legfontosabb adatokat, így a születési és elhalálozási dátumokat, vallási, nemzetiségi hovatartozást, illetve a későbbiekben folytatott tanulmányaikat, végzettségüket, személyes és családi életüket, karrierjüket. A kollégium fontosságát, kiemelkedő szerepét erősítik és támasztják alá a dolgozatomban ismertetett életrajzi adatok. Az adattár nemcsak életrajzgyűjtmény kíván lenni, hanem a feldolgozott adatok, szempontok révén látleletet igyekszik nyújtani a diákság vallási, nemzetiségi, lakhelyi hovatartozásáról és pályaválasztási arányokról, tendenciákról, mindezt kiegészítve a vizuális adatokkal.