A 21. századi keresztyén misszió hatékonysága nagymértékben függ attól, hogy meg tudja-e szólítani kora emberét. Ehhez elkerülhetetlen új, alternatív utakat keresnie a digitális kor technikai vívmányainak és módszertani lehetőségeinek bevetésével. Erre a sürgető kihívásra reflektál jelen kutatásunk, akárcsak az Erdélyi Református Egyházkerület missziói stratégiája is, ugyanis a vonatkozó felmérések világszerte a templomlátogatási arány csökkenését mutatják. A hatékony misszió érdekében a keresztyén egyházaknak elengedhetetlenül fontos elsajátítaniuk a digitális generációk vizuális és élményorientált nyelvezetét és meg kell érteniük szocializációs hátterüket. A sok különböző alternatív út és megoldás egyike a MissioDome módszer, amelynek leírására kísérletet teszünk, tehát felhívjuk a figyelmet az alternatív missziós terek és kommunikációs nyelv keresésének szükségességére. Ez a módszer egy alternatív szakrális térben tesz kísérletet arra, hogy a legkülönbözőbb művészeti ágak komplex ötvözésével miként lehet hirdetni az evangéliumot a metamodern kor emberének. A MissioDome program azzal a céllal használja a csúcstechnológia vívmányait, valamint az online térben való tudatos és tervszerű jelenlétet, hogy a megszólítottak aktív hitéletet élő gyülekezeti tagokká váljanak és személyes kapcsolatokra épülő mikroközösségekbe integrálódva teljesítsék Krisztus missziói parancsát.
Alternatív módszertani lehetőségek a misszióban – MissioDome
Contributor
Bibliográfiai hivatkozás
Székely Csilla Imola: Alternatív módszertani lehetőségek a misszióban – MissioDome. In: Református Szemle 119.4 (2026) (2026), 446--460
Tartalom jellege
Kiadvány típusa: SzaktanulmányForrás: Református Szemle 119.4 (2026)Témakör: Gyakorlati teológiaKulcsszavak: missziológia, misszió, MissioDome, evangélizáció