Romák a református templomok küszöbén

Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteinek területén élő magyar ajkú romák helyzete és a cigánymisszió stratégiája. I. rész
Contributor

A református gyülekezetek területén élő magyar ajkú cigányság helyzetének, egyházhoz való, illetve az egyház hozzájuk való viszonyának felmérése alapján készült kutatási jelentés és stratégiai elemzés. A kutatásban 274 református lelkipásztor vett részt, akik 378 gyülekezetre vonatkozóan töltötték ki a kérdőívet. A kutatási jelentés alapján azt vizsgáltam, hogy a roma közösségekhez való egyházi viszony mennyiben értelmezhető attitűdbeli, illetve strukturális kérdésként. Az empirikus eredmények azt mutatták, hogy nem elsősorban az aktív elutasítás, hanem inkább az alacsony intenzitású jelenlét és az intézményi passzivitás jellemző. Arra a következtetésre jutottam, hogy a roma misszió problémája nem pusztán lelkipásztori vagy szociális kérdés, hanem az egyház önértelmezését érintő teológiai kihívás. Ugyanakkor az empirikus adatok alapján az azonnali integráció korlátozottan megvalósítható, ezért egy szakaszos, intézményi kapacitásépítésre épülő modellt javasoltam. Ennek lényege, hogy a közösségi autonómia megerősítésén keresztül, fokozatosan jöhet létre egy hitelesebb és fenntarthatóbb integráció.

Bibliográfiai hivatkozás

Makkai Péter: Romák a református templomok küszöbén. Az Erdélyi Református Egyházkerület gyülekezeteinek területén élő magyar ajkú romák helyzete és a cigánymisszió stratégiája. I. rész. In: Református Szemle 119.5 (2026) (2026), 576--600